Európai Olimpiai Bizottság
A szlovákiai Somorján volt a találkozó
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) égisze alá tartozó ötven nemzeti olimpiai bizottság képviselőit várták november 25-én és 26-án a Somorján szervezett sportdiplomáciai találkozóra. Végül negyvennégy testület képviselője vett részt személyesen, hárman pedig online csatlakoztak a 41. alkalommal megszervezett nagyszabású rendezvényhez.
A tanácskozáson „szó esett az Olympic Solidarity ösztöndíjprogramról, amelynek keretében háromszáztíz európai sportoló részesült támogatásban a tokiói olimpia kapcsán. Közülük hetvenen lettek éremszerzők, száztízen diplomát vehettek át a japán fővárosban rendezett nyári ötkarikás játékokon” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (olimpia.hu) közzétett beszámolóban. A résztvevők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a járvány ellenére egy sikeres nyári olimpián vannak túl: Európa ötven nemzete közül negyven szerzett érmet, ami az olimpián elnyerhető medálok 48,43%-át teszi ki.
Az illetékesek egyebek között beszéltek a közeljövő európai vonatkozású multisporteseményeiről is, ugyanis 2022-ben szervezik meg a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (március 20–25.), illetve a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (július 24–30.); előbbi helyszíne Vuokatti (Finnország), utóbbié pedig Besztercebánya (Szlovákia) lesz. 2023-ban egy újabb színvonalas eseménysorozatra, a lengyelországi Európa Játékokra készülhetnek a sportolók.
Rangos elismerések
A 2021-es Piotr Nurowski-díj is gazdára talált az Európai Olimpiai Bizottság somorjai találkozóján: tulajdonosa a 2004. szeptember 15-én született román úszó, David Popovici, aki idén 4. helyen zárt 100 méteres gyorsúszásban a tokiói olimpián, ugyanakkor aranyérmet szerzett 200 méteres gyorsúszásban a kazanyi rövid pályás felnőtt-Európa-bajnokságon. Ugyancsak idén három aranyéremmel (50, 100, illetve 200 méteres gyorsúszás), valamint egy ezüstéremmel (4 × 100 méteres gyorsúszás váltója) tért haza a juniorok számára kiírt kontinensviadalról, amelyet Rómában szerveztek meg.
A sport népszerűsítéséért és előremozdításáért végzett odaadó munka elismeréseként járó sportvezetői díj, az European Olympic Laurel díj dr. Kamuti Jenőhöz került, aki olimpiai ezüstérmes és világbajnok vívó, sebész főorvos, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, illetve a Nemzet Sportolója.
Gyorskorcsolya
Négy éremmel zártak a magyarok
Négy érmet szerzett a magyar küldöttség a rövid pályás gyorskorcsolyázók utolsó, negyedik olimpiai kvalifikációs állomásán, a hollandiai Dordrechtben. A november 25–28. között szervezett seregszemlén kettős magyar siker született férfi 1000 méteren, ugyanis Liu Shaoang elsőként, Krueger John-Henry pedig másodikként ért célba. Ezüstéremmel zárt a Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia összetételű vegyes váltó 2000 méteren, míg az 5000 méteres férfiváltóban a Liu fivérek, Krueger, valamint Nógrádi Bence szerzett bronzérmet.
Ha minden a szakvezetés reményei szerint alakul, Magyarország a férfiak mezőnyében az 500, az 1000 és az 1500 méteres távon három versenyzőt indíthat a jövő évi pekingi téli olimpián, míg a nőknél két magyar versenyző állhat rajthoz ugyanezeken a távokon. Csapatszámokban a férfi 5000 méteres váltó, valamint a 2000 méteres vegyes váltó is ott lehet az ötkarikás játékokon. A megszerzett kvóták a nemzeteknek szólnak, így a további felkészülés alapján döntenek majd arról, hogy kik kapják meg az öt férfi (három egyéni, egy váltó, egy váltótartalék) és a két női kvótát. „A négy világkupa-állomás eredményei alapján a három legjobb teljesítményt figyelembe véve alakult ki az egyes távokon az olimpián induló nemzetek sorrendje” – olvasható a magyarock.hu című honlapon. A négy világkupán összesen tizenkét érmet – hat egyéni és hat váltóérem – szereztek a magyar színekben versenyző sportolók (aranyéremnek háromszor örülhettek).
Kosárlabda
Újra a pályán
A Bukaresti Steaua legjobbjait fogadják december 3-án 17:30-tól a temesvári férfikosarasok a Nemzeti Liga 10. fordulójában. Dragan Petricsevics tanítványai kilenc forduló után az 5. helyen álltak a bajnokságban öt győzelemmel és három vereséggel a hátuk mögött (egyik mérkőzésüket a rivális kérésére egy későbbi időpontra halasztották). A listavezető a kolozsvári alakulat, amely eddig mindegyik mérkőzését megnyerte.
Újra nyertek az aradiak
A sereghajtók között tanyázó Bukaresti Agronomia vendégeként lépett pályára november 26-án az aradi együttes a 8. fordulóban, és bár nem mutatott olyan meggyőző játékot, mint a korábbi, Szatmárnémeti elleni találkozón, végül 55:46-ra nyert, és így megőrizte a veretlenségét a 2021–2022-es idényben.
December 4-én a konstancai együttest látja vendégül a Maros-parti csapat a Victoria Sportcsarnokban 18 órától; ezúttal nézők is lehetnek a találkozón. December 6-án újabb összecsapás vár rá, szintén a tengerparti együttes ellen, a találkozó helyszíne viszont a temesvári Constantin Jude Sportcsarnok lesz, a kezdési időpont pedig 12 óra. Utóbbi összecsapást a 22. fordulóból hozták előre a két klub közös megegyezése alapján.
Egyébként vasárnap az is kiderült, hogy milyen párharcok lesznek a Románia-kupa negyeddöntőjében; íme, a párosítások: Arad – Szatmárnémeti, Târgoviște – Konstanca, Alexandria – Marosvásárhelyi Sirius, Brassó – Sepsiszentgyörgy. A negyeddöntő első felvonása december 29-én, a második felvonása pedig január 5-én lesz.
Kézilabda
Egy győzelem és egy vereség
Múlt heti lapzártánk után, csütörtökön az Alexandria együttesét fogadta a 12. fordulóban a temesvári férfikézilabda-csapat a Constantin Jude Sportcsarnokban, a találkozót pedig 38-32 arányú győzelemmel zárta (ez volt a harmadik sikere ebben a szezonban). November 28-án már a Dél-Dobrudzsa vendégeként lépett pályára az első kör utolsó fordulójában, és végül 26-21-re maradt alul. Legközelebb december 10-én, Focșani legjobbjai ellen, idegenben lépnek pályára Horváth Attila tanítványai. A tizennégy csapatos bajnokságban három győzelemmel és tíz vereséggel a 12. helyen állnak.
Világbajnokság zajlik a nőknél
December 1-jén kezdődött és 19-én fejeződik be a 25. nőikézilabda-világbajnokság Spanyolországban. A harminckét csapat nyolc csoportban küzd a középdöntőbe jutásért: Románia 3-án, vagyis ma Irán, 5-én Kazahsztán, 7-én pedig Norvégia ellen játszik a C csoportban, míg Magyarország már 2-án (lapzártánk után) lejátszotta első mérkőzését Szlovákia ellen az E csoportban. 4-én Csehország, 6-án pedig Németország lesz az ellenfele. A negyeddöntőket december 14-én és 15-én, az elődöntőket 17-én, míg a bronzmérkőzést és a döntőt december 19-én szervezik meg.
Röplabda
Továbbjutottak a lugosiak
Bejutott a Challenge-kupa legjobb tizenhat csapata közé a lugosi alakulat november 25-én. Egy héttel korábban 3:2 arányban nyert otthon a svájci Sm’Aesch Pfeffingen ellen, az idegenbeli összecsapáson pedig 3:1-re múlta felül az ellenfelét. A következő rivális a bécsi Sokol Post együttese lesz, amellyel december 8-án, az osztrák fővárosban játssza az első meccsét, a visszavágót pedig december 15-én, Lugoson szervezik meg.
28-án már a hazai élvonal 8. fordulójában bizonyított a bánsági együttes: könnyed, 3:0 arányú győzelmet aratott hazai pályán a craiovai csapat ellen, így zsinórban harmadszor nyert a bajnokságban (a szakszövetség honlapja szerint a 3. helyre lépett elő). December 4-én a sereghajtó kolozsváriak ellen lépnek pályára a lugosiak.
A férfiak mezőnyében a temesváriak 3:0-s vereséget szenvedtek el az élvonalban, ezúttal hazai pályán az újonc Bukaresti Rapid játékosaitól. December 4-én, Nagybányán lépnek pályára a 9. fordulóban.
Vívás
Nemzetközi verseny Temesváron
Világkupa-forduló helyszíne lesz december 4-én és 5-én a temesvári Constantin Jude Sportcsarnok: a junior (21 éven aluliak) tőrvívó lányok egyéniben és csapatban versengnek egymással a román szakszövetség és az idén százéves Temesvári Politehnica ESK által szervezett versenyen. „Romániából tizenhat lány vesz részt különböző kluboktól, a Bukaresti Steauától, a Bukaresti CSTA-tól, a Politehnica ESK-tól, a Brassói Coronától, illetve a Temesvári Floretától” – tudtuk meg Magyar Petra testnevelőtanártól, aki a Politehnica ESK sportolója, ugyanakkor edző a Temesvári Floreta nevű klubnál két másik edzőtársával együtt. „Három sportolónk a Temesvári Floretától már a Poli színeiben vív. A mi tanítványaink még fiatalok ehhez a versenyhez, de azért szép vívást várunk tőlük (tizenhárom, tizennégy, tizenöt és tizenhat évesek)” – fűzte hozzá Petra, aki azt is elárulta, hogy a két temesvári klub jó kapcsolatban van egymással, ezért természetes az együttműködés.
Egyébként múlt szombaton a világ legjobbjának választották a párbajtőrvívó Ana-Maria Popescut a Nemzetközi Vívószövetség lausanne-i kongresszusán. A harminchat éves sportoló ötödszörre (2007–2008, 2008–2009, 2012–2013, 2019–2020, 2020–2021) érdemelte ki ezt a címet, ami rekordnak számít. Ana-Maria három olimpiai, hét világbajnoki, valamint tizenhárom Európa-bajnoki érmet mondhat magáénak számos világkupa-győzelem mellett. Legutóbb a tokiói olimpián szerzett ezüstérmet női egyéniben.
Asztalitenisz
A kínaiak voltak a legjobbak
Kína lett a houstoni egyéni asztalitenisz-világbajnokság legeredményesebb nemzete négy arany-, egy ezüst- és hat bronzéremmel. A megmérettetésen összesen nyolc ország szerzett érmet, a magyarországi és romániai versenyzőknek nem sikerült felállniuk a dobogóra. Románia legjobb eredménye egy 5. helyezés volt a női páros, Eliza Samara és Andreea Dragoman révén. A marosvásárhelyi születésű Szőcs Bernadette a nyolcaddöntőben búcsúzott női egyéniben, míg vegyes párosban kevésen múlt, hogy nem jutott be a negyeddöntőbe Ovidiu Ionescuval az oldalán.
Labdarúgás
Újra nyert a Fradi
3-0-ra verte meg a mezőkövesdi alakulatot idegenben a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros a 14. fordulóban, aminek köszönhetően megerősítette vezető helyét a magyar élvonalbeli bajnokságban. A forduló további eredményei: Kisvárda – MTK Budapest 5-0, MOL Fehérvár – Gyirmót FC Győr 3-2, Honvéd – Újpest 1-2, DVSC – Paks 1-1, Puskás Akadémia – ZTE 1-1.
A 15. forduló programja december 3-án: Paks – Honvéd (20:00); december 4-én: Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd (13:00), Ferencváros – Puskás Akadémia (15:30), ZTE – DVSC (17:30); december 5-én: Kisvárda – MOL Fehérvár (13:30), MTK Budapest – Újpest (16:00). A zárójelben lévő időpontok közép-európai idő szerint vannak.
Újabb vereség hazai pályán
1-0-ra kapott ki november 27-én az Argeș FC alakulatától az Aradi UTA a román élvonalbeli bajnokság 17. fordulójában, így a 9. helyre csúszott vissza; az azt megelőző két fordulóban egyaránt gól nélküli döntetlent ért el. Legközelebb december 5-én, a 2. helyen álló FCSB vendégeként lép pályára a Maros-parti legénység (az 1. körben 1-1 volt a végeredmény Aradon).
A 18. forduló további programja december 3-án: Academica Clinceni – Dinamo (21:00); december 4-én: Chindia – Kolozsvári CFR (15:00), Farul – Rapid (21:30); december 5-én: Mioveni –Sepsi OSK (13:30), U Craiova 1948 – Voluntari (16:00); december 6-án: Argeș FC – Gaz Metan (17:30), Botoșani – Craiovai U (20:30). A bajnokságot a Kolozsvári CFR vezeti 45 ponttal; tizenöt győzelmet és két vereséget gyűjtött be eddig.
Mindkét temesvári csapat nyert
1-0-ra nyert a Bukaresti Metaloglobus vendégeként a román másodosztályos bajnokság 15. fordulójában, november 27-én a Ripensia együttese, míg a Temesvári Politehnica 2-1-es győzelemmel zárta a Steaua elleni találkozót hazai pályán.
A forduló további eredményei: Buzău – Brassó 2-1, Concordia Chiajna – Dunărea Călărași 0-0, Hermannstadt – Petrolul 52 1-0, Konstancai Unirea – Sellenberk 1-1, Jászvásári Poli – Dési Unirea 0-0, Csíkszereda – Slobozia 0-0, Viitorul Pandurii – Unirea Brăila 1-0, Kolozsvári U – Astra 1-2. A 16. fordulóban a Temesvári Politehnica az Astra vendége lesz december 4-én, míg a Ripensia a csíkszeredai csapatot fogadja december 6-án 15 óra 30 perctől a Dan Păltinișanu Stadionban.
Messié az Aranylabda
„2021-ben Lionel Messi kapta meg az Aranylabdát. Az argentin klasszis ezzel a hetedik elismerését zsebelte be pályafutása során” – olvasható az m4sport.hu oldalon. A francia L’Équipe nyilvánosságra hozta a 2021-es Aranylabda-szavazás hivatalos végeredményét, így derült ki, hogy Messi mindössze harminchárom ponttal előzte meg a lengyel Robert Lewandowskit (Messi 613 pontot, Lewandowski pedig 580 pontot kapott).
Teremlabdarúgás
A dévaiak vezetnek
Ismét a Dévai Autobergamo van az élen a román élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokságban. A Hunyad megyei alakulat november 27-én a Temesvári CFR vendégeként lépett pályára, és 7-2 arányú győzelemmel vonult le a pályáról, aminek köszönhetően megelőzte a 11. fordulóban pihenő székelyudvarhelyi csapatot a tabellán. A temesvári együttes a 3. helyen áll a 2021–2022-es idényben. A forduló további eredményei: Ciorăști (Vrancea megye) – Galaci United 4-2, illetve Luceafărul Buzău – Clujana 9-4.
A 12. forduló mérkőzéseit lapzártánk után, december 1-jén és 2-án játszották le a következő párosításokkal: Galaci United – Temesvári CFR, Dévai Autobergamo – Luceafărul Buzău, illetve Clujana – Székelyudvarhely.