Nemzetközi Olimpiai Bizottság
A NOB elítéli az olimpiai béke megsértését
„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöksége kihangsúlyozta, a NOB a lehető legerősebben elítéli, hogy az orosz kormány megszegte az olimpiai békét, illetve az is, hogy a fehérorosz kormány ebben közreműködött” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (olimpia.hu). Az olimpiai béke január 28-án, hét nappal a 2022-es pekingi olimpiai játékok megnyitója előtt kezdődött, és elméletileg a téli paralimpia után, március 20-án ér véget.
A NOB vezetősége arra kéri a nemzetközi sportszövetségeket, hogy azok helyezzék át vagy töröljék az orosz vagy a fehérorosz sporteseményeket, mivel csak így lehet kezeskedni a sportolók biztonságáért. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy decemberben az ENSZ közgyűlése is határozatot fogadott el az olimpiai békével kapcsolatban, így Oroszország és Fehéroroszország lépései Ukrajna ellen az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozatát is sértik. „A nemzetközi ötkarikás szervezet továbbá azt javasolja, hogy ne szerepeljen a két ország zászlaja és himnusza nemzetközi sporteseményeken, amelyeket még nem érintenek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Oroszországra kiszabott szankciói” – fűzik hozzá a MOB honlapján közzétett cikkben.
Egyébként a magyar sport több meghatározó szervezete csatlakozott a Híd Kárpátaljáért Programhoz, amelynek segítségével az Ukrajnából, különösen Kárpátaljáról menekülőket támogatják.
Vízilabda
Kétszer nyertek a váradiak
Csütörtökön 24:4-re, pénteken pedig 24:2-re győzte le a kolozsvári alakulatot a bajnokesélyes Nagyváradi VSK a Szuperligában: a két legeredményesebb játékos Kiril Rusztamov, illetve Kováts Viktor volt, előbbi kilenc, utóbbi pedig öt gólt lőtt az ellenfél hálójába. A Bihar megyei csapat a találkozó után elutazott Isztanbulba, ahol a Galatasaray alakulatával közösen készült az újabb kihívásokra. Törökországból március 1-jén Bukarestbe utazott, ahol lapzártánk után, csütörtökön a Dinamo ellen játszott a Szuperligában. Ma délelőtt lesz a visszavágó, majd délután a Sportul következik. A fővárosi kiszállás szombaton, a Sportul elleni visszavágóval zárul.
Kézilabda
Továbbjutottak a kupában
Mintegy másfél hét után, február 23-án ismét találkozott egymással a temesvári és a buzăui alakulat – mindkettő az élvonalban játszik –, ezúttal viszont a Románia-kupa 1. körében. A Constantin Jude Sportcsarnokban zajlott mérkőzés 1. félidejének végén a vendégek vezettek 13-10-re, térfélcsere után azonban fordítottak a házigazdák, és végül egy góllal, 22-21-re nyertek, aminek köszönhetően továbbjutottak a nyolcaddöntőbe. (A Nemzeti Liga 18. fordulójában 27-27 arányú döntetlen született a két csapat között február 13-án, szintén Temesváron.)
Temes megyéből még a másodosztályos nagyszentmiklósiak voltak érdekeltek a Románia-kupa 1. körében, azonban 36-34-re kaptak ki hazai pályán Pitești legjobbjaitól, így elbúcsúztak a további küzdelmektől. Krassó-Szörény megyéből az ugyancsak másodosztályos resicabányai együttes harcolt a továbbjutásért az élvonalban játszó Bukaresti VSK ellen, de végül 27-20-ra kapott ki hazai közönség előtt, ami korai búcsúra késztette.
Lejárt tehát a Románia-kupa 1. fordulója, a csapatok pedig újra a bajnoki mérkőzésekre hangolódhatnak. A temesvári alakulat legközelebb március 23-án, a Bukaresti Steaua ellen lép pályára a Constantin Jude Sportcsarnokban; a 20. fordulóból elhalasztott mérkőzés 18 órakor kezdődik.
A női mezőnyben a dévai együttes február 23-án, Craiován lépett pályára legutóbb a Nemzeti Liga 16. fordulójában, és 33-24-re kapott ki, ezért továbbra is nyeretlen a 2021–2022-es idényben.
Kosárlabda
Győzelem a nagy csata előtt
Bár a múlt hétvégén a Románia-kupa négyes döntője miatt szünet volt a női Nemzeti Ligában, az aradi alakulat nem pihent, ugyanis 26-án bepótolta a 4. fordulóból elhalasztott mérkőzést a kézdivásárhelyi alakulat ellen. Az idegenbeli összecsapáson a Maros-partiak végül 82:71-re nyertek, aminek köszönhetően újra az élre kerültek a 2021–2022-es idényben.
Legközelebb március 5-én, hazai közönség előtt lépnek pályára a bajnoki címvédő sepsiszentgyörgyi játékosok ellen; a találkozó 18 órakor kezdődik a Victoria Sportcsarnokban. A két alakulat legutóbb 2021. december 11-én, Sepsiszentgyörgyön találkozott egymással, és akkor a házigazda nyert 76:44-re (az aradiaknak ez az egyetlen vereségük ebben az idényben).
Kupagyőztes a sepsiszentgyörgyi csapat
Az aradi együttes nélkül zajlott február 26-án és 27-én a női Románia-kupa négyes döntője a Sepsi Arénában: a szombati elődöntőben a szatmárnémetiek 90:67-re verték meg a konstancaiakat, míg a szentgyörgyiek 113:52-re múlták felül az alexandriaiakat, így a két legerősebbnek tartott alakulat jutott a vasárnapi döntőbe. Végül a sepsiszentgyörgyiek nyertek 59:53-ra, aminek köszönhetően immár hétszeres Románia-kupa-győztesnek mondhatják magukat.
Az aradiak a legjobb nyolc között búcsúztak a kupaküzdelmektől, ugyanis december 29-én 71:64-re, majd január 5-én 76:75-re kaptak ki a szatmárnémetiektől.
Győzött a román férfiválogatott
101:84-re győzte le a román férfiválogatott múlt szerdán, lapzártánk után Albánia nemzeti együttesét a 2025-ös Európa-bajnokság előselejtezőjében, így megőrizte vezető helyét a B-jelű csoportban; a temesvári csapatot erősítő Alexandru Olah 2 pontot szerzett. A Ploiești-en zajlott összecsapáson a Béga-partiak vezetőedzője, Dragan Petricsevics szövetségi kapitányként irányította a román nemzeti együttest.
Legközelebb június 30-án, hazai közönség előtt játszik a csapat Luxemburg alakulata ellen, majd július 3-án, Albániában lesz utolsó mérkőzése a sorozatban. A három csoportelső, illetve a legjobb csoportmásodik továbbjut az előselejtező második körébe, ahol idén augusztusban és novemberben, illetve 2023 februárjában szerveznek újabb összecsapásokat.
Hat mérkőzés márciusban
Március 2-án, lapzártánk után a 21. fordulóval folytatódott a román élvonalbeli bajnokság: a találkozó előtt 9. helyen álló temesvári alakulat Ploiești-en, a 12. helyen álló helyi alakulatnál lépett pályára (a végeredménnyel a következő lapszámunkban térünk vissza).
A következő mérkőzését március 12-én a Bukaresti Athletic vendégeként játssza Dragan Petricsevics legénysége (23. forduló), 15-én Focșani-ban lép pályára (a 19. fordulóból elhalasztott meccs), 19-én a nagyszebeni alakulatot fogadja (24. forduló), 23-án a Bukaresti Steaua vendége lesz (25. forduló), majd 26-án a galaci együttest látja vendégül (26. forduló). A klub Facebook-oldala szerint összesen négyezer-nyolcszáznegyvenhat kilométert tesznek meg a bánsági oroszlánok ebben a hónapban.
Röplabda
A hetedik győzelem zsinórban
Február 26-án, szombaton az élvonalbeli női bajnokság 20. fordulójában lépett pályára a lugosi alakulat: ezúttal a sereghajtó kolozsvári együttest fogadta a Ioan Kunst Ghermănescu Sportcsarnokban, és végül könnyedén, 3:0-ra nyert. Az első körben, december 4-én ugyancsak 3:0-ra győzött Kolozsváron.
Legközelebb március 5-én, szombaton Târgoviște legjobbjai ellen játszanak idegenben a 4. helyen álló Temes-partiak a 21. fordulóban; a mérkőzés nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a rivális egyelőre magabiztosan vezeti a bajnokságot tizennyolc győzelemmel és mindössze két vereséggel a háta mögött. A lugosiaknak tizennégy győzelmük és hat vereségük van eddig.
Két vereség egy hét alatt
Múlt szerdán és szombaton is pályára lépett a temesvári férficsapat az élvonalban, azonban mindkét alkalommal 3:0 arányú vereséget szenvedett el: előbb a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzésen kapott ki Craiován, majd hazai pályán maradt alul a nagybányai alakulattal szemben a 20. fordulóban. Március 2-án, lapzártánk után a 4. helyen álló Bukaresti Dinamo vendégeként lépett pályára Sorin Schiesz legénysége, majd a március 5-i, Steaua elleni találkozóra készült. Utóbbi mérkőzés 12 óra 30 perckor kezdődik az UVT Sportcsarnokban.
A temesvári együttes mindegyik összecsapását elveszítette a 2021–2022-es idényben, és emiatt az utolsó helyen áll a bajnokságban; az éllovas a galaci együttes, amely a 20. forduló végéig tizenkilenc győzelmet és egy vereséget gyűjtött be.
Birkózás
Alina Vuc nyert
Aranyérmes lett a resicabányai Alina Vuc a hagyományos Yaşar Dogu birkózótornán, Isztanbulban. Az 50 kg-os női versenyzők döntőjében az orosz Polina Lukinával találkozott, akit végül sikerült legyőznie. A selejtezőben a török Emine Cataloglut búcsúztatta, a nyolcaddöntőben a szintén török Evin Demirhan Yavuzt állította meg, a negyeddöntőben az amerikai Amy Ann Fearnside ellen volt eredményes, az elődöntőben pedig a mongol Otgonjargal Dolgorjav ellen harcolta ki a továbbjutást.
A 72 kg-os női versenyzők mezőnyében Alexandra Nicoleta Anghel bronzéremmel zárt, miután a kisdöntőben legyőzte a török Buse Cavuşoglu Tosunt. Egyébként a negyeddöntőben vereséget szenvedett el a német Anna Carmen Schelltől, aki később bejutott a döntőbe, így a román sportoló a bronzért harcolhatott.
Labdarúgás
Döntetlen az utolsó előttivel
Ismét döntetlent játszott a címvédő Ferencváros alakulata a magyar élvonalbeli bajnokságban, vagyis az NB I-ben: a 22. fordulóban, február 26-án 1-1 volt a Gyirmót FC Győr elleni hazai mérkőzés végeredménye, de mivel a 2. helyen álló Puskás Akadémia is döntetlent ért el – pontosabban 0-0-ra végződött a Zalaegerszeg elleni, idegenbeli találkozója –, a Fradi megőrizte vezető helyét a bajnokságban.
A 22. forduló további eredményei: Paks – MOL Fehérvár 3-2, ZTE – Kisvárda 0-0, Újpest – Mezőkövesd 3-1, DVSC – MTK 1-0.
A 23. forduló programja március 4-én: Gyirmót FC Győr – MTK (20:00); március 5-én: Paks – Mezőkövesd (14:30), Újpest – Puskás Akadémia (17:00), Honvéd – DVSC (19:30); március 6-án: ZTE – MOL Fehérvár (15:15), Ferencváros – Kisvárda (17:45). A zárójelben lévő időpontok közép-európai idő szerint vannak.
Egy győzelem, egy vereség
2-0-ra nyert hazai pályán a sereghajtó Clinceni ellen február 25-én az Aradi UTA futballcsapata a román élvonalbeli bajnokság 28. fordulójában. Győzelmének köszönhetően felkapaszkodott a 8. helyre, azonban csak rövid ideig maradt ott. Március 2-án a Chindia vendégeként lépett pályára a 29. fordulóban, és több mint nyolcvan percig úgy nézett ki, hogy a két alakulat nem bír egymással, a 87. percben azonban a házigazdák játékosa, Florea betalált az UTA kapujába, és ezzel beállította az 1-0-s végeredményt.
A két együttes korábban négy mérkőzést játszott egymással az élvonalban: 2020. október 24-én az UTA nyert 1-0-ra, 2021. február 13-án 1-1-es döntetlent értek el a csapatok, 2021. május 1-jén 1-0-ra, míg november 1-jén 2-0-ra kapott ki az UTA.
Az aradi csapat legközelebb március 5-én, szombaton lép pályára a Neuman Ferenc Stadionban a Mioveni ellen; a 30. fordulóbeli mérkőzés 15 órakor kezdődik.
A 28. forduló további eredményei: Craiovai U – Chindia 1-0, Gaz Metan – Craiovai U 1948 0-3, Sepsi OSK – Kolozsvári CFR 0-2, Rapid – Dinamo 1-1, Argeș FC – Voluntari 0-0, Botoșani – Mioveni 0-0, FCSB – Farul 0-2. A március 1-jén, 2-án és 3-án zajlott 29. forduló eredményeivel jövő héten térünk vissza.
A 30. forduló programja március 4-én: Sepsi OSK – Craiovai U 1948 (20:30); március 5-én: Rapid – Clinceni (20:30); március 6-án: Gaz Metan – Chindia (15:00), Kolozsvári CFR – Dinamo (17:30), FCSB – Voluntari (20:30); március 7-én: Craiovai U – Farul (20:30), Botoșani – Argeș FC (20:30).
Hamarabb véget ért
Mindössze harminchét percet tartott a 2022-es év első hivatalos mérkőzése a román labdarúgó másodosztályban: a Temesvári Politehnica a múlt heti lapzártánk után, 24-én a listavezető Petrolul alakulatát fogadta, a találkozó alatt azonban kétszer is meghibásodott a Dan Păltinișanu Stadion világítóberendezése, ami miatt a bírók lefújták az összecsapást. A Petrolul végül 3-0-ra nyert „zöld asztalnál”.
Az eset után a Temes Megyei Tanács úgy döntött, hogy bezárja a stadiont, a Poli pedig valószínűleg a Știința Stadionban, és szükség esetén Lugoson vagy Nagyszentmiklóson játssza majd a mérkőzéseit.
A Ripensiának kevésbé volt izgalmas az első meccse 2022-ben, ugyanis 26-án gól nélküli döntetlent játszott a Viitorul Pandurii vendégeként.
A 17. forduló további eredményei: Buzău – Astra 4-1, Jászvásári Politehnica – Brassó 1-1, Metaloglobus – Sellenberk 1-0, Csíkszereda – Dés 2-0, Brăila – Slobozia 0-3, Konstancai Unirea – Steaua 0-5, Hermannstadt – Călărași 6-0, Kolozsvári U – Chiajna 4-0.
A 18. fordulóban, március 5-én a Ripensia a brăilai csapatot látja vendégül 11 órakor az Electrica Stadionban, míg másnap a Politehnica a Concordia Chiajna vendége lesz.
Teremlabdarúgás
Újabb forduló következik
Március 5-én, 6-án és 8-án zajlanak a küzdelmek az élvonalbeli bajnokság ráadáskörének 6. fordulójában: szombaton a 2. helyen álló Galaci United Ciorăști alakulatát látja vendégül, másnap a listavezető dévaiak Buzău legjobbjait fogadják 18 órakor, míg jövő kedden a Temesvári CFR Székelyudvarhelyen lép pályára. Február 22-én, meglepetésre az Autobergamo 4-4-es döntetlent játszott Ciorăști-en, miután magabiztosan vezetett a találkozón.
Egyébként múlt heti lapzártánk óta három mérkőzést lejátszottak a Románia-kupa negyeddöntőjében, íme, az eredmények: Gyergyószentmiklósi Inter – Dévai West 3-7, Simánd – Dévai Autobergamo 4-18, Galaci United – Ciorăști 6-1. Március 5-én lesz a negyeddöntő utolsó mérkőzése: a Fortius Buzău játékosai a székelyudvarhelyieket fogadják.