Külföldi versenyző az élen
Az osztrák Hrinkow Advarics Cycleang német versenyzője, Jonas Rapp nyerte meg idén Székelyföld Kerékpáros Körversenyét, a magyar Filutás Viktor (Pannon Cycling Team) hatodik helyen zárt összetettben; a pontverseny győztese Paolo Toto (Sangenimi Trevigiani) lett. A csapatversenyben a román–olasz kontinentális Giotti Victoria-Palomar küldöttsége végzett az élen. A legjobb román versenyzőnek Denis Marian Vulcant (Giotti Victoria-Palomar) választották a szervezők, aki egyben a legjobb U23-as versenyző címet is kiérdemelte. A legjobb magyar versenyző a már korábban is említett Filutás Viktor lett.
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség kontinentális versenynaptárában is szereplő verseny a legrégebbi ilyen jellegű megmérettetés Romániában: idén tizennyolc csapatot mozgósított száz versenyzővel összesen tizenegy országból.
Újabb magyar kvóták
Megszerezték a maximálisan begyűjthető két kvótát az olimpiára a magyar öttusázók a bathi Európa-bajnokságon. Szombaton négy magyar versenyző állt rajthoz a férfiak harminchat fős döntőjében: Demeter Bence hetedik lett, és így kivívta a részvételi jogot a jövő évi tokiói játékokra. Másnap Kovács Sarolta tizenharmadikként zárt a nők fináléjában, de így is örülhetett: „A verseny végén úgy osztották ki a nyolc olimpiai kvótát, hogy a győztes litván Laura Asadauskaite már a világkupa-döntő győzelmével kvótás volt, így a kilencedik helyezett is örülhetett. Mivel egy nemzetből csak egy versenyző juthatott kvalifikációhoz, a brit Muir és Summers, a fehérorosz Silkina, illetve a német Kohlmann eredménye is kiesett az elosztásnál, és a 13. Kovács lett a nyolcadik kvótás versenyző” – kapunk magyarázatot a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján. A férfiváltó – Málits István és Bereczki Richárd –, illetve a női váltó – Barta Luca és Réti Kamilla – egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A magyar csapat legközelebb a budapesti rendezésű világbajnokságon bizonyíthat szeptember 2–8. között a Kincsem Parkban.
A magyarok és a románok is búcsúztak
Előbbi küldöttség kilencedik, utóbbi pedig nyolcadik helyen végzett az augusztus 10-én zárult csapat-Európa-bajnokság 1. ligájában, atlétikában. A norvégiai Sandnesben zajlott, tizenegy országot mozgósító megmérettetésen három számban volt magyar aranyérmes: Vindics Balázs 800 méteres síkfutásban, Halász Bence kalapácsvetésben, Wagner-Gyürkés Viktória pedig a 3000 méteres akadályversenyen nyert. A negyvenhárom fős román küldöttség egyetlen aranyérmét a CSU Arad, illetve a Steaua kettős igazolású versenyzője, Roxana Bârcă szerezte az 5000 méteres síkfutásban.
Összetettben Portugália (302 pont) zárt az élen, aminek köszönhetően feljutott a Szuperligába, míg az utolsó öt helyezett, Írország (227 pont), Románia (225,5 pont), Magyarország (223 pont), Szlovákia (186 pont) és Litvánia (173,5 pont) kiesett.
Sportos rövidhírek
Úszás – Temesvári küldöttség is indult a 38. magyarkanizsai nemzetközi úszó- és futófesztiválon. Augusztus 10-én a dunaújvárosi születésű úszóedző, Borbély Anita 39 perc 53 másodperccel első helyen zárt a 3000 méteres nyílt vízi úszásban, lányai, Emese és Réka pedig harmadikként, illetve negyedikként fejezték be a 10–11 éves korosztálynak kiírt 570 méteres távot. Barabás Amanda a 200 méteres úszásban, illetve a 900 méteres futóversenyen is második lett. Lokodi Bence ötödikként ért célba a nyolcéves fiúk között a 900 méteres futóversenyen, Lokodi Vilmos pedig hatodik helyen zárt 2,6 kilométeren, szintén futásban. A gyerekek a temesvári Delfin Úszóklub sportolói, míg Borbély Anita pedig a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka csa- patában, az Iron Swimben úszik.
Férfikézilabda Nemzeti Liga – Két döntetlennel zárta az augusztus 9-i és 10-i felkészülési mérkőzéseit a temesvári alakulat. Mindkét alkalommal a magyar élvonalban szereplő orosházi csapat otthonában játszottak: az első találkozó végeredménye 26-26, a másodiké pedig 21-21 lett. Augusztus 16-án és 17-én a saját rendezésű Politehnica-kupán lépnek pályára a Béga-partiak a Temesvári Nyugati Egyetem (UVT) Oituz utcai sporttermében. Ma 17 órától a Poli – Metaloplastika Szabács, 19 órától pedig a Bákó – Torda mérkőzés zajlik; a kisdöntőre holnap 10 órától, míg a döntőre 12 órától kerül sor.
Az élvonalba feljutott resicabányai csapat a bajnoki címvédő Bukaresti Dinamo együttesét fogadta a vasárnapi felkészülési meccsen, és 38-27-re kapott ki.
Férfikosárlabda-válogatott – A temesvári alakulat nemrég leigazolt játékosa, Mirel Dragoste is tagja a 2021-es Európa-bajnokság előselejtezőjében pályára lépő nemzeti együttesnek, amely augusztus 7-én és 10-én is pályára lépett az F-csoportban. Előbb 85:70 arányú győzelmet aratott Cipruson, majd 85:68-ra verte meg a vendég szlovák csapatot Ploiești-en. Augusztus 17-én Ciprus legjobbjait fogadja a román legénység a Prahova megyei városban, míg 21-én Pozsonyban lép pályára a szlovák válogatott ellen.
Rögbi Románia-kupa – Augusztus 10-én és 11-én zajlott a 2019–2020-as idény első fordulója, a megmérettetésre pedig csu- pán a Szuperligában szereplő csapatok jelentkeztek. A múlt szezont második helyen záró temesvári együttes Kolozsváron lépett pályára szombaton, és 40-3-ra nyert. A konstancai alakulat anyagi gondokra hivatkozva nem tudott elutazni Nagybányára, így hivatalból 5-0-ra kapott ki. A B-csoportban sem volt minden százszázalékos: a Steaua 38-17-re győzte le a vendég Gloria Buzău csapatát, a Dinamo és a CSM Bukarest összecsapására azonban nem került sor.
Tenisz – A selejtező első körében búcsúzott a Cincinnatiben zajló, kemény pályás tenisztornától az aradi születésű Marius Copil. Ötvenhét percnyi játék után 6:2, 6:2-re kapott ki szombaton az ATP-világranglista 50. helyén álló spanyol Pablo Carreno- Bustától. Copil a legfrissebb világranglista 85. helyén áll, a legutóbbihoz képest három helyet lépett elő.
HETI RENDEZVÉNYEK
* Augusztus 17-én zajlik a „barátságos” Hunyad megyei Kerékpáros Körverseny, amelynek csak az a célja, hogy a sportág kedvelői összegyűljenek, illetve jól érezzék magukat együtt. A találkozó szombaton 9 órakor lesz a Decebal-szobornál, a barátságos megmérettetés pedig 10 órakor kezdődik. A jelentkezőkre körülbelül 110 kilométernyi „kerekezés” vár.
* Augusztus 21-én 9 órakor (közép-európai idő szerint) rajtol a szegedi gyorsasági kajak-kenu világbajnokság, amely olimpiai kvalifikációs verseny is egyben. A sportág legendás helyszínének tartott város először 1998-ban rendezett vb-t, utána 2006-ban és 2011-ben is ott gyűltek össze a világ legjobbjai. A megújult Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban zajló versenyről a szeged2019.hu honlapon olvashatók bővebb információk.
* Augusztus 19–25. között zajlik a felnőtteknek kiírt tollaslabda-világbajnokság a svájci Baselben. A legelső megmérettetésnek 1977-ben a svédországi Malmö adott otthont; az idei lesz a 25. vb a sorban. Ugyancsak augusztus 19–25. között szervezik meg a díjugratók és a díjlovaglók Európa-bajnokságát, amelynek helyszíne a hollandiai Rotterdam.
A FUTBALLBAJNOKSÁGOK EREDMÉNYEI
OTP Bank Liga (NB I)
A Fradi nélkül folytatódott
Három mérkőzésen a vendégek, kettőn pedig a házigazdák nyertek a 2019–2020-as idény 2. fordulójában. A legtöbb gólt a debreceniek rúgták a Vasile Miriuță által irányított Kisvárda kapujába.
A 2. forduló (augusztus 10–11.) eredményei: Diósgyőr – Újpest FC 1-2, Kaposvár – Mezőkövesd 1-2, Debrecen – Kisvárda 4-1, Paks – Honvéd 3-1, Puskás Akadémia – Mol Fehérvár 1-2. A Zalaegerszeg – Ferencváros összecsapást későbbi időpontban játsszák.
I. Liga, alapszakasz
A címvédő az élen
Négy győzelmének és egy döntetlenjének köszönhetően öt forduló után az élen áll a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR. A BL-ben is érdekelt alakulat augusztus 10-én a nagyszebeni együttest látta vendégül, és 3-0-ra nyert. A sepsiszentgyörgyi együttes vasárnap szerezte meg az első győzelmét az új idényben, riválisa pedig a craiovai csapat volt idegenben.
Az 5. forduló (augusztus 9–12.) további eredményei: Academia Clinceni – Târgoviște 3-1, Jászvásári Poli – Dinamo 2-0, Gaz Metan – Astra 1-0, Craiovai U – Sepsi OSK 0-1, FCSB – Voluntari 1-3, Viitorul – Botoșani 2-2.
II. Liga
Menetelő aradiak
3-0-ra nyert hétfőn az Aradi UTA a Petrolul otthonában, Ploiești-en, és ezzel – jobb gólarányának köszönhetően – továbbra is az élen áll az új idényben. A Ripensia hazai pályán kapott ki, az ASU ezúttal nyert, a resicabányaiak pedig döntetlent értek el idegenben.
A 2. forduló (augusztus 10–12.) további eredményei: Farul – Dunărea Călăraşi 1-0, Csíkszereda – Metaloglobus 3-0, Ripensia – Gloria Buzău 1-2, Mioveni – Resicabánya 1-1, Pandurii – ASU Poli 0-3, Daco-Getica – Turnu Măgurele 0-3, Rapid – Concordia Chiajna 3-1, Sportul Snagov – Argeş 0-3, Kolozsvári U – Viitorul Pandurii 3-0.
III. Liga
Hamarosan rajtol
Augusztus 12-én sorsoltak a labdarúgó harmadosztály 2019–2020-as idényére; a csapatok öt csoportban vágnak neki a küzdelmeknek. A múlt szezonban másodosztályból kiesett – korábban jobb időket is megélt ACS Poli a 4. csoportban rúg labdába. Íme, az 1. forduló (augusztus 24.) párosításai: Kisbecskerek – ACS Poli, Pécska – Kisjenő, Újszentes – Déva, Győröd és Szőlőtelep (Giarmata Vii) – Csermő, Viitorul Dăeşti – Vajdahunyad, Borossebes – Horezu, Lippa – U Craiova 1948, Târgu Cărbuneşti – Filiaşi.
Románia-kupa
Egyetlen mérkőzés döntött a továbbjutásról
Augusztus 14-én, szerdán zajlott a 2019–2020-as versenykiírás 2. felvonása, amelyben összesen hatvan csapat rúgott labdába: harmincnyolc az első fordulóból jutott tovább, huszonkettő pedig múlt szezonban a harmadosztályban játszott. A Temes, Arad, Hunyad, illetve Krassó-Szörény megyei csapatok eredményei: Győröd és Szőlőtelep (Temes) – Újszentes (Temes) 3-1, Pécska (Arad) – Kisjenő (Arad) 2-3, Borossebes (Arad) – Csermő (Arad) 0-2, Lupák (Krassó-Szörény) – Vajdahunyad (Hunyad) 1-0, Petrilla (Hunyad) – Kudzsir (Fehér) 3-2.
Nemzetközi labdarúgás
A Fradi kiesett, a CFR továbbjutott
A Ferencváros és a Kolozsvári CFR is 1-1-es döntetlent ért el a BL-selejtező 3. körének első meccsén, így mindkét csapat mondhatni a nulláról kezdte a keddi visszavágót. A Fradi végül 4-0-ra kapott ki hazai pályán a Dinamo Zágráb együttesétől, így a horvátok jutottak tovább 5-1-es összesítéssel. A házigazdák az Európa-ligában folytatják, ahol a csoportkörbe kerülésért játszanak majd (az első mérkőzés augusztus 22-én lesz). A román bajnok ugyancsak kedden 4-3-ra nyert a Celtic Glasgow (skót) vendégeként, és 5-4-es összesítéssel harcolta ki a továbbjutást. A csoportkörbe kerülésért augusztus 20-án játssza az első meccsét a Slavia Prága (cseh) ellen hazai pályán.
Előnyösebb helyzetből indult a FCSB
Múlt csütörtökön a Craiovai U – AEK Athén (görög), illetve a FCSB – Mladá Boleslav (cseh) mérkőzésekre is sor került az Európa-liga-selejtező 3. körének első felvonásán, a craiovaiak 2-0-ra kaptak ki, míg a FCSB gól nélküli döntetlent ért el. A visszavágókra augusztus 15-én, lapzártánk után került sor.


16 Aug 2019
Írta admin
0 Hozzászólás