Vízilabda
Elhunyt Csapó Gábor
„A magyar vízilabda egyik legendája hagyott itt bennünket, aki játékosként és edzőként is meghatározó alakja volt a sportágnak. A hetvenes évek aranykorában a válogatott abszolút kulcsemberének számított, és persze rendíthetetlen oszlopa a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, Kupagyőztesek Európa-kupáját és bajnokságok sorozatát nyerő Vasasnak” – olvasható a Magyar Vízilabda-szövetség honlapján (mvlsz.hu), november 27-én megjelent cikkben.
A Dudi becenéven is közismert legenda a Nemzeti Sport statisztikája szerint játékosként olimpiai aranyérmet (1976, Montreal) és bronzérmet (1980, Moszkva), világbajnoki aranyérmet (1973, Belgrád), valamint három ezüstérmet (1975, Cali; 1978, Nyugat-Berlin; 1982, Guayaquil), két Európa-bajnokságot (1974, Bécs; 1977, Jönköping) és Eb-ezüstérmet (1983, Róma) nyert. Emellett világkupagyőztes (1979), BEK-győztes (1979, 1984), kilencszeres magyar bajnok (1975, 1976, 1977, 1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984), valamint kétszeres MNK-győztes (1981, 1983) győztes volt. Összesen kétszázhetvenkétszer szerepelt a magyar válogatottban.
A magyar szövetség új elnöke, Madaras Norbert ezekkel a szavakkal búcsúzott Csapó Gábortól: „Egy újabb legendát veszítettünk el, aki nem csupán azokban a csapatokban számított kiemelkedő játékosnak, amelyekben játszott, de aki egyéniségével, tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta is a sportágat. Ő egyike azoknak, akik miatt a magyar vízilabda azt a súlyt képviselheti a magyar sportban, sőt, a világ sportjában, amit képvisel, hogy folyamatosan a legjobbak közé tartozik, hogy megkerülhetetlen tényező.”
Szoros csatában kaptak ki
Legnagyobb riválisa, a Bukaresti Steaua vendégeként ugrott vízbe 25-én a bajnoki címre törő Nagyváradi VSK, és bár a mérkőzés nagy részében uralta a játékot, végül 9:8-ra kapott ki; a fővárosiak hét másodperccel a lefújás előtt szerezték meg a győztes gólt (a Bihar megyei csapatot erősítő, aradi születésű Vancsik Levente neve mellett egy találatot jegyeztek fel múlt pénteken). Jelenleg 18 ponttal a Steaua vezet a Szuperligában, miután hatból hat mérkőzést megnyert a 2022–2023-as idény kezdete óta.
A két rivális e heti lapzártánk után, november 30-án a LEN-Eurokupa nyolcaddöntőjének első felvonásában találkozott újra egymással a fővárosban; a visszavágót december 14-én bonyolítják le Nagyváradon.
Kosárlabda
Győzelem az élvonalban
Sikerrel vette az akadályt a román élvonalbeli bajnokság B csoportjának 7. fordulójában a temesvári férficsapat, ugyanis 26-án 90:81-re nyert a Bukaresti Steaua vendégeként. Az utolsó néhány percig több mint 20 ponttal vezetett, azonban fokozatosan lankadt a játékosok figyelme, amit azonnal kihasználtak a riválisok, és végül 9 pontosra olvasztották a különbséget.
Dragan Petricsevics vezetőedző elégedett volt a győzelemmel, ugyanakkor megjegyezte, hogy mivel még számos fontos meccs vár a csapatra az elkövetkező időszakban, a tanítványai nem engedhetik meg maguknak, hogy idejekorán kiengedjék a gyeplőt a kezükből. Ennek ellenére érdemes megnézni a B csoport állását, ugyanis hét forduló után a bánsági oroszlánok vezetnek a szintén 12 pontos nagyváradiak előtt.
A Béga-parti alakulat legközelebb ma játszik a Constantin Jude Sportcsarnokban: 18 óra 30 perckor a Konstancai Athletic ellen lép pályára az élvonalbeli bajnokság 8. fordulójában (a 2022–2023-as idényben ötször nyert és egyszer kikapott). A találkozó után megkezdi a felkészülést az újabb kihívásra, ugyanis 7-én már Galacon bizonyíthat a 9. fordulóban.
A Román-kupában léptek pályára
E heti lapzártánk után, november 30-án, hazai közönség előtt kezdték meg a szereplésüket a Román-kupában az aradi női kosarasok a Bukaresti Rapid játékosai ellen (a végeredménnyel a jövő heti lapszámunkban visszatérünk), majd megkezdték a felkészülést a visszavágóra, amely december 3-án lesz Bukarestben.
Négy nappal később, 7-én, szerdán már az Eurokupa csoportkörének 5. fordulójában bizonyíthatnak: 18 óra 30 perctől a lengyel Basket 25 Bydgoszcz ellen játszanak az aradi Victoria Sportcsarnokban; a november 3-i, egymás elleni mérkőzésen 89:53-ra nyertek a hazai pályán játszó riválisok.
Amúgy a Maros-parti alakulat nemrég írt alá szerződést egy régi-új játékossal: Nagy-Mîrne Ildikónak jelentős szerepe volt abban, hogy az aradiak bejutottak a döntőbe a múlt idény végén, ráadásul a 2010–2011-es szezon is emlékezetes a visszatérő játékos számára, ugyanis akkor bajnoki címet, Román-kupát, illetve Közép-európai Kosárlabdaligát is nyert az alakulattal; a szerződése egyelőre a 2022–2023-as idény végéig szól.
Két vereség egy hét alatt
Két mérkőzéssel folyatta a szereplését a 2023-as FIBA-Európa-bajnokság selejtezősorozatának C-jelű csoportjában a román nőikosárlabda-válogatott. November 24-én Magyarország nemzeti együttese ellen lépett pályára a temesvári Constantin Jude Sportcsarnokban, és a rivális nyomában loholva végül 99:40 arányú vereséget szenvedett el. 27-én, vasárnap már Izlandon játszott, és bár vezetett a nagyszünet előtt, a találkozó végén 68:58-as vereséggel vonult le a pályáról (az idegenben játszó magyar csapat 77:66-ra kapott ki a csoportelső spanyol együttestől).
Románia korábban még két mérkőzést játszott a selejtezősorozatban: 11-én 65:59-re verte meg Bukarestben a vendég izlandi válogatottat, 14-én pedig 107:52-re kapott ki Spanyolországban. Magyarország legjobbjai Szekszárdon játszottak a spanyolok ellen 11-én, és nagy csatában 66:62-re maradtak alul, 14-én viszont nagyarányú, 115:58-as győzelmet arattak Izlandon.
A magyar és a román válogatott további programja a selejtezősorozatban: Románia – Spanyolország, Magyarország – Izland (mindkét mérkőzés február 9-én lesz), illetve Magyarország – Románia (február 12.).
A sorozatban egyébként összesen harmincnyolc csapat küzd tizennégy helyért tíz darab, négy-, illetve háromtagú csoportban: a tíz első helyezett, illetve a négy legjobb csoportmásodik kijut a kontinensviadalra, míg Szlovénia és Izrael szervezőként, selejtező nélkül lehet ott a 2023. június 15. és 25. között zajló Eb-n.
Kézilabda
Döntetlen a bákóiak ellen
35-35 arányú döntetlent ért el november 25-én a hazai pályán játszó temesvári férficsapat az élvonalbeli bajnokság 2022–2023-as idényének 13. fordulójában; a vendég bákói alakulat 18-17-re vezetett a nagyszünet előtt.
Egyébként befejeződött a pontvadászat első köre, amelyben a Béga-partiak háromszor nyertek, egyszer döntetlent értek el és kilencszer kikaptak, jelenleg pedig a 10 ponttal a 12. helyen állnak a tizennégy csapatos bajnokságban. Legközelebb december 3-án, a 14. fordulóban lépnek pályára a tordaiak ellen; a mérkőzés 17 órakor kezdődik a Constantin Jude Sportcsarnokban.
A találkozón már az új vezetőedző, Mihai Rohozneanu irányítja a Béga-parti alakulatot: a szakember a Resicabányai VSK-tól érkezett Temesvárra: bár a tanítványaival a múlt szezon végén megnyerte a bajnokságot, végül anyagi gondok miatt nem indulhattak az élvonalban.
Játékosként öt trófeát szerzett: a resicabányai alakulattal háromszor lett Challenge-kupa- (2007, 2008 és 2009), egyszer pedig Román-kupa-győztes (2010), míg 2018-ban a Dél-Dobrudzsa együttesével emelhette magasba a serleget a Román-kupa döntője után. A 2020–2021-es idényben játszott utoljára, és akkor bajnoki ezüstérmet szerzett a Tordai Potaissa csapatával.
Amúgy Horváth Attila volt Mihai Rohozneanu elődje, ő azonban november 14-én, egy nappal a Vaslui elleni hazai meccs után lemondott a vezetőedzői tisztségéről (azt a találkozót az utolsó másodpercekben veszítették el 25-24-re a Béga-partiak). Az új edző érkezéséig Sorin Sărăndan másodedző irányította a csapatot.
Röplabda
Magabiztos siker Buziásfürdőn
Eredetileg Bákóban lépett volna pályára november 26-án az élvonalban játszó lugosi nőiröplabda-csapat, de mivel a riválisnak jelenleg nincs terme, a bánsági klub átvállalta a mérkőzés lebonyolítását. A történet persze bonyolultabb, mint amilyennek első olvasásra tűnik, ugyanis néhány hete a lugosiak is teremgondokkal küzdenek – most javítják a Ioan Kunst Ghermănescu Sportcsarnok tetőzetét –, így Buziásfürdőre esett a választás, ugyanúgy mint november 19-én, amikor 3:1-re győzték le a craiovaiakat.
Végül a Temes-parti alakulat 3:0-ra nyert a valamikor jobb napokat megélt, jelenleg sereghajtó bákói együttes ellen a 7. fordulóban. December 3-án kényszerpihenőt tartanak a játékosok, ugyanis a 2022–2023-as idényben csak tizenegy alakulat vágott neki a küzdelmeknek, így mindegyik fordulóban egy kimarad a játékból.
Rögbi
A bronzérem még elérhető számukra
A döntőbe kerülésért játszott november 27-én a temesvári rögbicsapat a címvédő nagybányai alakulat vendégeként, és bár igyekezett tartani a lépést az ellenféllel, végül 11-9-re kapott ki, így „csak” a bronzéremért játszhat legközelebb. A másik ágon a Steaua 25-15-re múlta felül a Dinamót a fővárosban szervezett mérkőzésen, aminek köszönhetően bejutott a december 4-i fináléba (11-én a Román-kupa döntőjében játszik a temesvári csapat ellen). A kisdöntőt szintén vasárnap szervezik meg, a temesvári alakulatnak pedig a Dinamón keresztül vezet(het) az útja az újabb éremig.
Versenytánc
Nemzetközi verseny helyszíne volt Temesvár
Több mint huszonöt ország nyolcszáznál több sportolóját mozgósította ötven versenykategóriában a Grand Gala Romanian International Dance Cup névre hallgató megmérettetés, amely november 26-án és 27-én zajlott a Constantin Jude Sportcsarnokban; az egyéni versenyzőket (olyan lányok, akiknek nincs párjuk), illetve a párosokat több mint hetven hazai és külföldi bíró figyelte árgus szemekkel.
A tánckedvelők jó része a Latin & Standard World Open döntőit várta leginkább, előbbit szombaton, míg utóbbit vasárnap szervezték meg. A latin-amerikai táncokban (szamba, csacsacsa, rumba, passodoble és jive) a temesvári Dance Spirit Klub kettőse, Miculescu Ionuț Alexandru és Păcurar Andra álhatott fel a dobogó legmagasabb fokára (ők ketten nemrég 6. helyen zártak a felnőtt-Európa-bajnokságon), ismét megelőzve a nagy rivális marosvásárhelyi párost, Moldovan Pault és Tătar Cristinát a nyolcvanegy párost felvonultató mezőnyben. Másnap a standard táncok kerültek (angolkeringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep) előtérbe, a végső győzelmet pedig a világranglistát vezető román bajnok páros, Cojoc Rareș és Matei Andreea szerezte meg. A dobogó 2. fokára a nagybányai-temesvári kettős tagjai, a bajnoki ezüstérmes Rednic Paul és Lucaciu Roxana állhattak fel (ebben a mezőnyben ötvenegy páros lépett parkettre).
A kétnapos megmérettetést a SporTim Dance Versenytáncklub szervezte meg a Sportminisztérium, a román (FRDS), valamint az egyik nemzetközi szövetség (WDSF) égisze alatt.
Úszás
Aradon szerepeltek a Bartók Líceum diákjai
Háromszázhatvan gyerek részvételével szervezték meg november 26-án, Aradon a 2. alkalommal kiírt Sprint-kupát, amelynek helyszíne a néhány évvel ezelőtt átadott új uszoda volt; a szabályzat szerint mindegyik úszásnemben 50 métert kellett úszni a 25 méteres medencében.
A megmérettetésen a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai is sikeresen szerepeltek; a felkészítésükért Borbély Anita, Stan Pál és Sucan Tiberiu felelt. „A legeredményesebb versenyző Buculei Yana volt, aki minden számban aranyérmet nyert, de Stan Krisztián is hasonlóan remekül úszott, három aranyérmet és egy ezüstöt szerzett. Szász Tímea és Draguta Roland életében először versenyzett, bár Buculei Patrik és Musceac Norbert sem a rutinosak közé tartoztak a második versenyükkel” – olvasható a tanintézmény Facebook-oldalán.
Íme, az eredmények:
• Buculei Yana: 50 m gyors- 1. hely, 50 m mell- 1. hely, 50 m hát- 1. hely és 50 m pillangóúszás 1. hely;
• Stan Krisztián: 50 m gyors- 1. hely, 50 m mell- 2. hely, 50 m hát- 1. hely és 50 m pillangóúszás 1. hely;
• Szász Tímea: 50 m gyors- 5. hely, 50 m mell- 4. hely és 50 m hátúszás 3. hely;
• Mihalca Aida: 50 m gyors- 7. hely és 50 m mellúszás 6. hely;
• Buculei Patrik: 50 m gyors- 4. hely, 50 m mell- 5., 50 m hát- 7. és 50 pillangóúszás 4. helyezés, illetve még egy ezüstérem váltóban;
• Musceac Norbert: 50 m gyors- 13., 50 m mell- 9. és 50 m hátúszás 12. hely;
• Draguta Roland: 50 m gyors- 11. és 50 mellúszás 12. hely;
• Borbély Apor: 50 m gyors- 4. hely és 50 m pillangóúszás 3. hely.
Buculei Yana és Patrik a Temesvári ISK, míg a többiek a Temesvári Delfin SK sportolói.
Labdarúgás
Újabb forduló az élvonalban
Több mint két hét szünet után a 19. fordulóval folytatódik a román élvonalbeli bajnokság. A mai nyitómérkőzésen az Aradi UTA a Sepsi OSK együttesét fogadja 15 óra 30 perckor a Neuman Ferenc Stadionban; a két alakulat a 2022–2023-as idény első körében, a 4. fordulóban 0-0-s döntetlent játszott egymás ellen Sepsiszentgyörgyön.
A forduló további programja december 2-án: Petrolul – Kolozsvári U (19:00); december 3-án: Voluntari – Hermannstadt (15:30), Craiovai Universitatea – FCU 1948 (19:00); december 4-én: Konstancai Farul – Botoșani (13:15), Kolozsvári CFR – Chindia (15:30), Argeș FC – Rapid (19:00); december 5-én: FCSB – Mioveni (19:00).
A képzeletbeli dobogó rangsora tizennyolc forduló után: 1. Konstancai Farul 41 pont (18 mérkőzés – 12 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség), 2. Kolozsvári CFR (16 mérkőzés – 11 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség), 3. Rapid (18 mér- kőzés – 10 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség).
Az Aradi UTA a 14. helyről (18 mérkőzés – 4 győzelem, 5 döntetlen, 9 vereség) várja a folytatást a tizenhat csapatos bajnokságban, míg a mai riválisa, a Sepsi OSK a 8. helyen (18 mérkőzés – 7 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség) áll.
Csak januárban rúgnak labdába
„A katari világbajnokság miatt »felborult« az NB I-es bajnokság elmúlt években megszokottá vált menetrendje, így a csapatok téli felkészülésében is változásokat kell eszközölni. Míg korábban december közepéig tartott az őszi menet, idén már november derekán pihenőre tértek a csapatok, a bajnokság január 28-án folytatódik” – olvasható az nb1.hu nevű honlapon. A legutóbbi fordulót november második hétvégéjén bonyolították le, a Ferencváros pedig a Honvéd elleni, 2-0-s idegenbeli győzelmével megerősítette a vezető helyét a bajnoki tabellán.
A képzeletbeli dobogó rangsora tizenhat forduló után: 1. Ferencváros 34 pont (14 mérkőzés – 11 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), 2. Kecskemét 26 pont (16 mérkőzés – 6 győzelem, 8 döntetlen, 2 vereség), 3. Kisvárda 26 pont (14 mérkőzés – 7 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség).
A válogatottak márciusban folytatják
„A jövő év az Európa-bajnoki selejtezők jegyében telik majd a férfi A-válogatott számára, az esztendőt azonban felkészülési mérkőzéssel kezdi Marco Rossi együttese, az ellenfél az észt válogatott lesz. A magyar válogatott az Eb-selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, így a selejtezősorozat két játéknapján is felkészülési mérkőzést játszik majd. A mieink egyik selejtezős szabadnapja éppen az első játéknap lesz, az UEFA jelenleg érvényben lévő szabályzata alapján azonban a szabadnapos válogatottak is kötelesek pályára lépni, vagyis felkészülési mérkőzést játszani” – áll a Magyar Labdarúgó-szövetség közleményében.
A leírtak értelmében Marco Rossi együttese Észtországgal találkozik március 23-án a Puskás Arénában, négy nappal később, március 27-én pedig a bolgárok elleni kezdi meg szereplését az Eb-selejtezősorozat G-jelű ötösében (a csoportellenfelek között van még Szerbia, Montenegró és Litvánia).
A román válogatott a hatcsapatos I-jelű csoportban szerepel majd, ahol Svájc, Izrael, Koszovó, Fehéroroszország és Andorra lesz az ellenfele, az első mérkőzést pedig Andorra vendégeként játssza március 25-én, míg 28-án Fehéroroszország alakulatát fogadja (a kontinensviadalnak Németország ad otthont 2024-ben). Edward Iordănescu legénysége egyébként november 20-án, idegenben játszotta le az utolsó (barátságos) mérkőzését idén, és 5-0-ra győzte le a Moldovai Köztársaság nemzeti együttesét.
Felemás eredmények a másodosztályban
November 25. és 28. között szervezték meg a román másodosztályos bajnokság 15. fordulóját; íme, a Temes megyei csapatok eredményei: Slatina – Temesvári Politehnica 0-0, Újszentes – Konstancai Unirea 2-0, Temesvári Ripensia – Galaci Acél Suporter Club 0-1. Tizenöt forduló után a Ripensia a 14., az újszentesi együttes a 16., míg a Politehnica a 20., vagyis az utolsó helyen áll.
A 16. fordulóban mindhárom Temes megyei alakulat december 3-án játszik: az újszentesi csapat Sellenberken lép pályára, a Temesvári Politehnica a csíkszeredai együttest fogadja 11 órától a Știința Stadionban, a Ripensia pedig a Viitorul Pandurii Târgu Jiu vendégeként játszik. Egyébként ez lesz az idei év utolsó fordulója, a pontvadászat a szakszövetség honlapja szerint 2023 februárjában folytatódik.
A kupában is kergetik a labdát
Jövő héten újabb mérkőzéseket bonyolítanak le a Román-kupában: a C csoportban futballozó újszentesi együttes az alexandriai csapat vendége lesz december 7-én (mindkét eddigi meccsén kikapott), míg a B csoportban lévő Aradi UTA december 8-án, Mioveni-ben lép pályára (egyszer győzött és egyszer döntetlent ért el az első két összecsapáson).
VB: A nyolcaddöntők következnek
December 3-án megkezdődnek a nyolcaddöntők küzdelmei a rendhagyó időpontban zajló katari labdarúgó-világbajnokságon. Addig is következzenek a csoportküzdelmek eredményei (szerdai lapzártánkig):
A csoport: Katar – Ecuador 0-2, Szenegál – Hollandia 0-2, Katar – Szenegál 1-3, Hollandia – Ecuador 1-1, Ecuador – Szenegál 1-2, Hollandia – Katar 2-0. Végeredmény: 1. Hollandia 7 pont, 2. Szenegál 6 pont, 3. Ecuador 4 pont, 4. Katar 0 pont. Ebből a csoportból Hollandia és Szenegál jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.
B csoport: Anglia – Irán 6-2, Egyesült Államok – Wales 1-1, Wales – Irán 0-2, Anglia – Egyesült Államok 0-0, Wales – Anglia 0-3, Irán – Egyesült Államok 0-1. Végeredmény: 1. Anglia 7 pont, 2. Egyesült Államok 5 pont, 3. Irán 3 pont, 4. Wales 1 pont. Ebből a csoportból Anglia és az Egyesült Államok folytatja a nyolcaddöntőben.
C csoport: Argentína – Szaúd-Arábia 1-2, Mexikó – Lengyelország 0-0, Lengyelország – Szaúd-Arábia 2-0, Argentína – Mexikó 2-0. A Lengyel- ország – Argentína és a Szaúd-Arábia – Mexikó mérkőzések november 30-án, lapzártánk után zajlottak.
D csoport: Dánia – Tunézia 0-0, Franciaország – Ausztrália 4-1, Tunézia – Ausztrália 0-1, Franciaország – Dánia 2-1. Az Ausztrália – Dánia, illetve a Tunézia – Franciaország mérkőzéseket november 30-án, lapzártánk után bonyolították le.
E csoport: Németország – Japán 1-2, Spanyolország – Costa Rica 7-0, Japán – Costa Rica 0-1, Spanyolország – Németország 1-1. A Japán – Spanyolország, valamint a Costa Rica – Németország összecsapások december 1-jén zajlottak.
F csoport: Marokkó – Horvátország 0-0, Belgium – Kanada 1-0, Belgium – Marokkó 0-2, Horvátország – Kanada 4-1. A Horvátország – Belgium és a Kanada – Marokkó találkozókat december 1-jén szervezték meg.
G csoport: Svájc – Kamerun 1-0, Brazília – Szerbia 2-0, Kamerun – Szerbia 3-3, Brazília – Svájc 1-0. A Szerbia – Svájc és a Kamerun – Brazília mérkőzések – kelet-európai idő szerint – ma 21 órakor kezdődnek.
H csoport: Uruguay – Dél-Korea 0-0, Portugália – Ghána 3-2, Dél-Korea – Ghána 2-3 Portugália – Uruguay 2-0. A Ghána – Uruguay, illetve a Dél-Korea – Portugália összecsapásokat ma szervezik meg kelet-európai idő szerint 17 órától.
A csoportok első két helyén végző csapatok – összesen tizenhat – bejutnak az egyenes kieséses szakaszba, ahol a győztesek jegyet váltanak a következő körbe. A nyolcaddöntők mérkőzéseit december 3. és 6. között, a negyeddöntő összecsapásait december 9-én és 10-én, az elődöntő két találkozóját december 13-án és 14-én, a bronzmérkőzést december 17-én, míg a döntőt december 18-án szervezik meg.
Teremlabdarúgás
Befejeződött a 9. forduló
Lezajlott az élvonalbeli bajnokság 10. fordulója, amelyben nem történt különösebb meglepetés. Íme, az eredmények: Kolozsvári Clujana – Galaci United 3-15, Dévai Autobergamo – Buzău 7-3, Dévai West – Temesvári CFR 1-2. A székelyudvarhelyi együttes ezúttal nem játszott.
A 11. forduló programja december 3-án: Dévai West – Dévai Autobergamo (11:00); december 5-én: Temesvári CFR – Kolozsvári Clujana (17:00), Galaci United – Székelyudvarhely (18:00).
A képzeletbeli dobogó rangsora tíz forduló után: 1. Galaci United 25 pont, 2. Székelyudvarhely 17 pont, 3. Dévai Autobergamo 16 pont. A temesvári alakulat 15 ponttal a 4. helyen áll, míg a Dévai West 9 ponttal az 5. helyet foglalja el. Buzău eddig összegyűjtött 6 pontja a 6. helyre elegendő, a Kolozsvári Clujana pedig 0 ponttal a sereghajtó szerepét tölti be.