Röplabda
Megvan a bronzérem
Három mérkőzés alatt döntötte el a bronzérem sorsát a lugosi nőiröplabda-csapat: miután április 29-én (3:0) és 30-án (3:2) is megverte a vendég Rapidot, május 3-án, múlt heti lapzártánk után a fővárosban is nyerni tudott (3:1), így megszerezte a bánsági röplabdázás első érmét a felnőttek mezőnyében. 1972-ben a Temesvári Universitatea női alakulata, majd 1994-ben az említett klub férficsapata egyaránt a 4. helyen zárta a bajnoki szezont.
A 2022–2023-as idény sikeres volt a Temes-parti együttes számára, ugyanis pályára lépett a Challenge-kupa döntőjében, ráadásul megnyerte a hazai Szuperkupát. Hétvégén újabb kihívás vár rá, mivel érdekelt a Románia-kupa négyes döntőjében, amelynek idén Pitești ad otthont: 13-án a címvédő balázsfalvi alakulattal játszik a döntőbe jutásért, míg a másik ágon a Dinamo a târgoviștei csapat ellen lép pályára. A döntőt vasárnap szervezik meg.
A tizenkét éves balázsfalvi alakulat egyébként múlt héten megszerezte a hetedik bajnoki címét (2015, 2016, 2017, 2019, 2020, 2022, 2023), miután az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőben, három egymás utáni mérkőzésen múlta felül a rivális târgoviștei csapatot.
Kosárlabda
Bal lábbal kezdte az újabb párharcot
A 7. helyért küzd a temesvári férficsapat az élvonalbeli bajnokságban: május 8-án az Argeș Pitești vendégeként lépett pályára, és 85:78-ra kapott ki, így összesítésben 1:0-s hátrányból várta az egyik fél második győzelméig tartó párharc folytatását. Csütörtökön, e heti lapzártánk után a Constantin Jude Sportcsarnokban fogadta a riválist, a küzdelem végkimeneteléről azonban csak jövő héten tudunk beszámolni.
A két bajnoki döntős kilétére már múlt héten fény derült: a nagyváradi együttes háromszor verte meg a nagyszebeni csapatot, míg a címvédő kolozsvári alakulat 3:1-es összesítéssel harcolta ki a továbbjutást a Bukaresti Rapid ellen.
Az egyik fél ötödik győzelméig tartó párharc első mérkőzése május 14-én, vasárnap 17 órakor kezdődik Nagyváradon, két nappal később pedig ugyanott találkoznak a csapatok 18 órakor.
Távozott a régi, megérkezett az új
Május 4-én jelentették be az aradi női csapat honlapján (baschetarad.ro), hogy a következő idényben nem folytatják az együttműködést Bogdan Bulj vezetőedzővel. A verseci szakember irányítása alatt a 2022–2023-as idényben a Maros-parti alakulat bejutott a Románia-kupa döntőjébe, ahol végül kikapott a címvédő sepsiszentgyörgyi csapattól, majd bronzéremmel zárt az élvonalbeli bajnokságban; nem mellékesen az Eurokupa csoportkörében is pályára lépett.
A 2021–2022-es szezonban Bogdan Bulj egészen a döntőig vezette az aradiakat, akik végül szoros csatában maradtak alul a sepsiszentgyörgyiekkel szemben; korábban még két bajnoki bronzérem volt az együttműködés termése.
A következő idényben Miroszlav Popov irányítja a csapatot: az ugyancsak Szerbiából érkező szakember 2015 és 2017 között a román női válogatott szövetségi kapitánya volt, klubszinten pedig a gyulafehérvári alakulatot irányította, amellyel 2014-ben és 2016-ban megnyerte a Közép-európai Kosárlabdaligát.
Kézilabda
Maradnak? Vagy kiesnek?
Május 5-én és 6-án zajlott az élvonalbeli férfibajnokság 2022–2023-as idényének 26., egyben utolsó fordulója, amelyben a temesvári alakulat 34-28-ra kapott ki Bákóban (a pénteken játszott mérkőzés első tizenegy percében még vezetett, utána a házigazda alakulat átvette az irányítást).
A Béga-partiak a 12. helyen zárták az idényt a tizennégy csapatos mezőnyben (hét győzelem, két döntetlen és tizenhét vereség), így kénytelenek lesznek selejtezőt játszani az élvonalban maradásért a 11. helyen záró Vaslui legjobbjaival együtt; a május 19. és 21. között zajló tornán a másodosztályban 3. helyen záró Alexandria, illetve a 4. helyen végző Fogarasi VSK játékosai lesznek még ott. A szabályzat szerint mindenki mindenkivel játszik, az első két helyen végző alakulatok pedig ősszel az élvonalban folytathatják.
Egyébként a legjobbak mezőnyétől búcsúzott az élvonalbeli pontvadászat utolsó két helyezettje, a székelyudvarhelyi és a nagyváradi csapat, míg a másodosztály első két helyezettje, a Kolozsvári U, illetve a segesvári együttes feljutott az élvonalba.
Vízilabda
A fővárosban folytatták
A Nagyváradi VSK játékosai szerda este – e heti lapzártánk után –, Bukarestben ugrottak vízbe a Dinamo vízilabdázói ellen a Szuperliga elődöntőjében: az első két mérkőzést hazai közönség előtt játszották le, és mindkét alkalommal győztesként hagyták el a medencét, így ők voltak az esélyesebbek a továbbjutásra. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc alakulásáról jövő héten számolunk be; a Bihar megyeiek 2. helyen, míg a fővárosiak a 3. helyen zárták az alapszakaszt.
Továbbjutás két aradival a keretben
Berlinben küzdött a világkupa Szuperdöntőjében való részvételért a román férfivízilabda-válogatott május 5. és 7. között a második divízió B-jelű csoportjában. A keretbe két aradi születésű játékos is meghívót kapott: Vancsik Levente jelenleg a bajnoki címre törő Nagyváradi VSK alakulatát erősíti, míg Gergelyfi Róbert a német ASC Duisburg játékosa jelenleg.
5-én délelőtt Irán ellen küzdött a legénység (Vancsik Levente két góllal járult hozzá a győzelemhez), és 15:4-re nyert, míg délután 19:5-re múlta felül Kazahsztánt (Vancsik Levente a meccs legjobbjaként három gólt lőtt az ellenfél hálójába, Gergelyfi Levente pedig egy találattal járult hozzá a győzelemhez). Szombaton következett Új-Zéland nemzeti együttese, amely ellen 16:7-re nyert a román válogatott (Vancsik Levente négy, míg Gergelyfi Róbert egy gólt lőtt).
A három győzelemnek köszönhetően Románia az 1., Kazahsztán pedig a 2. helyen zárt a B csoportban, míg a másik ágon a házigazda Németország végzett az élen, Kína pedig „elcsípte” a 2. helyet. A következő körben, május 7-én a B-jelű négyes éllovasa az A csoport 2. helyezettje ellen folytatta, míg az A csoport 1. helyezettje a B csoport 2. helyezettjével találkozott: Románia előbb 18:9-re verte meg Kínát (Vancsik Levente három gólig jutott a találkozón), majd Németország 12:1-re múlta felül Kazahsztánt, a két győztes csapat pedig jegyet váltott a világkupa Szuperdöntőjére, amelyet június 30. és július 2. között szerveznek meg Los Angelesben; Románia tizenhárom év szünet után lehet ott a legjobbak között.
Rögbi
Újabb vereség a fővárosban
Május 5-én, a Dinamo vendégeként lépett pályára a temesvári alakulat a Nemzeti Liga 6. fordulójában, és végül 20-17 arányú vereséggel vonult le a pályáról (eddig három győzelme és két veresége van az idényben). Legközelebb május 20-án, a 8. fordulóban lép pályára Kolozsváron (a 7. fordulóban pihen).
Március 31-én tizennégy csapat vágott neki három csoportban az élvonalbeli rögbibajnokság új idényének: a temesvári együttes a címvédő Nagybányai Minaur, az ezüstérmes Steaua, illetve a Dinamo és a Kolozsvári ELBI az ellen küzd az 1-es számú csoportban. Az állás hat forduló után: 1. Bukaresti Steaua (öt győzelem), 2. Temesvár (három győzelem, két vereség), 3. Dinamo (három győzelem, két vereség), 4. Nagybánya (egy győzelem, három vereség), 5. Kolozsvár (öt vereség).
Úszás
Nemzetközi verseny Szentesen
Május 6-án szervezték meg a 28. nemzetközi szenior úszóversenyt Szentesen, ahol közel kétszázan indultak – több korcsoportban – öt országból, pontosabban Ausztriából, Bulgáriából, Szlovákiából, Romániából és Magyarországról. A temesvári Masters Klubot a férfiak mezőnyében Mihai Lisețchi, a nőknél pedig Eleonora Tarța képviselte (mindketten hatvan év fölöttiek): Mihai három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel (mind az öt számában érmet szerzett), míg Eleonora két arany- és egy ezüstéremmel tért haza.
A hivatalos meghívó szerint a szentesi megmérettetés célja „versenyzési, felkészülési lehetőség biztosítása a masters úszók számára, az ötvenhárom éves magyar szeniorúszás népszerűsítése. A felnőtt lakosság rendszeres testmozgásának elősegítése, az egészséges életmód népszerűsítése, a kapcsolatok ápolása. Személyes példamutatás, a rendszeres mozgás egészségmegőrzésben játszott szerepére való figyelemfelhívás”.
Labdarúgás
Három fordulóval a vége előtt bajnok
„Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros immáron harmincnégyszeres bajnokként lépett pályára a Kisvárda elleni bajnokin a Groupama Arénában, hiszen a Kecskemét pénteki botlása miatt biztossá vált Sztanyiszlav Csercseszov együttesének elsősége” – olvasható a Ferencváros honlapján megjelent cikkben (fradi.hu). A 2. helyen álló kecskeméti alakulat 1-0-ra kapott ki a Honvéd vendégeként, így a zöld-fehér csapatra a vártnál kisebb nyomás nehezedett szombaton; végül 3-0-ra verte meg a riválist.
A 30. forduló további eredményei: Újpest – Vasas 1-1, Paks – DVSC 0-0, ZTE – Puskás Akadémia 2-1, MOL Fehérvár – Mezőkövesd 1-1.
A 31. forduló programja május 13-án: Vasas – ZTE (14:15), DVSC – Honvéd (17:00), Kecskemét – Ferencváros (19:30); május 14-én: Mezőkövesd – Paks (13:30), Kisvárda – Újpest (15:30), Puskás Akadémia – MOL Fehérvár (18:00). A zárójelben lévő kezdési időpontok közép-európai idő szerint vannak.
A képzeletbeli dobogó rangsora a 31. forduló előtt: 1. Ferencváros 63 pont (tizenkilenc győzelem, hat döntetlen, öt vereség), 2. Kecskemét 51 pont (tizenhárom győzelem, tizenkét döntetlen, öt vereség), 3. Paks 48 pont (tizennégy győzelem, hat döntetlen, tíz vereség).
Amúgy a Ferencvárosnak ez sorozatban az ötödik, összességében pedig – ahogy a bevezetőben is említettük – a harmincnegyedik bajnoki címe. „Az ötös győzelmi sorozattal nem kevesebb, mint egy száztíz éves rekordot állítottunk be. 1908 és 1913 között az akkor Schlosser Imre fémjelezte Fradi egymás után ötször nyert bajnokságot, amely a leghosszabb sorozat volt a klub történelmében” – idézünk a klub honlapjáról.
Vezetett, de kiegyenlített az ellenfél
Bár 2-0-ra vezetett az UTA az Argeș Pitești vendégeként május 8-án, az alsóházi rájátszás 7. fordulójában, a találkozó végén a videóbíróra hivatkozva tizenegyest ítélt a játékvezető, aminek következtében Mircea Rednic vezetőedző le akarta vezényelni a pályáról a csapatot, és ez újabb büntetőt vont maga után. A mérkőzés végül 2-2-es döntetlennel zárult.
A 7. forduló további eredményei: Voluntari – Mioveni 1-0, Chindia – Petrolul 1-2, Botoșani – Kolozsvári U 0-0, Hermannstadt – FCU 1948 0-0.
A 8. forduló programja május 12-én: Voluntari – Botoșani (17:30); május 13-án: Petrolul – Hermannstadt (14:30), Kolozsvári U – Chindia (19:00); május 14-én: Mioveni – Aradi UTA (13:30), FCU 1948 – Argeș FC (18:15).
A felsőház 7. fordulójának eredményei: Konstancai Farul – Rapid 7-2, Kolozsvári CFR – Craiovai U 1-1, FCSB – Sepsi OSK 3-1.
A 8. forduló programja május 12-én: Rapid – Sepsi OSK (20:30); május 13-án: Craiovai U – Konstancai Farul (21:30); május 14-én: FCSB – Kolozsvári CFR (21:00).
A bajnokságot a Konstancai Farul vezeti, a FCSB a 2., míg a címvédő Kolozsvári CFR a 3. helyen áll.
Két vereség
A 7. fordulóban vereséget szenvedett el a pályára lépő két Temes megyei csapat a másodosztályos bajnokság alsóházi rájátszásának utolsó fordulójában: az A-jelű csoportban játszó Temesvári Politehnica 5-0-ra kapott ki otthon, május 6-án a Metaloglobustól, míg a B csoportban lévő újszentesi együttes 2-1 arányú vereséget szenvedett el a vendég brassói alakulattól szintén aznap; a Ripensia nem játszott ebben a fordulóban.
Mostanra eldőlt, hogy mindkét temesvári alakulat, a Politehnica és a Ripensia is a 3. ligában folytatja ősztől (előbbi az A csoportban, utóbbi a B csoportban zárt utolsóként), az újszentesi együttes pedig a másodosztályban marad.
Lejárt az elődöntő első felvonása
Május 9-én és 10-én bonyolították le a Bajnokok Ligája elődöntőjének két mérkőzését: kedden a Real Madrid és a Manchester City, szerdán – lapzártánk után – pedig a Milan és az Inter párharcára került sor; előbbi találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. Utóbbi mérkőzés visszavágóját május 16-án, előbbiét pedig 17-én szervezik meg.
Teremlabdarúgás
Kezdődhet a döntő
A Temesvári CFR nem tudta felvenni a harcot a címvédővel az egyik fél második győzelméig tartó elődöntőben: miután 2-án 4-1-re kikapott a vendég galaci csapattól, 7-én 4-2 arányú vereséget szenvedett el idegenben, így a rivális jutott a fináléba.
A másik ágon szorosabb volt a küzdelem, ugyanis három mérkőzés alatt dőlt el a döntős kiléte: április 29-én a Dévai Autobergamo 4-1-re kapott ki a vendég székelyudvarhelyi alakulattól, május 8-án 5-4-re nyert idegenben, másnap viszont 3-2-re maradt alul ugyanott, ezért a Hargita megyei csapat lehet ott a mindent eldöntő párharcban, amelynek első és második mérkőzését május 15-én, illetve 16-án szervezik meg Galacon.