Sportos boldog új évet!
Sport szempontjából (is) elég foghíjas volt az elmúlt év, valószínűleg nem kell részletezni, hogy miért. Több rangos világversenyt halasztottak idénre, egyebek között a labdarúgó-Európa-bajnokságot, illetve a tokiói olimpiát, és bár a szervezők kitartóan készülnek a színfalak mögött, bármi megtörténhet a kitűzött időpontokig.
A kontinensviadal a tervek szerint június 11., valamint július 11. között zajlik, és többek között a magyarok is labdába rúgnak a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal egy csoportban. Utóbbi kettővel a Puskás Arénában csaphatnak össze. A Tokió 2020 névre hallgató nyári olimpiai játékok július 23-án kezdődnek és augusztus 8-án fejeződnek be.
„Egyelőre nehéz felszabadult, jókedvű meg optimista nyilatkozatokat megfogalmazni, mert ez a sport minden szegmensében egy nagyon terhelt időszak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy amikor az olimpia, meg előtte a futball-Európa-bajnokság elkezdődik majd nézők előtt, akkor szép lassan ez egy rossz álommá silányul majd” – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián 2020 decemberében a MOB honlapján megjelent cikk szerint. A zárt kapus olimpiát a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes magyar párbajtőrvívó, sportvezető nem tartja életszerűnek.
Az új év sporteseményeivel kapcsolatban egyelőre semmit sem lehet biztosra venni, annyit viszont megígérhetünk, hogy – amennyire csak lehetséges – igyekszünk beszámolni a legfontosabb történésekről… hol rövidebb, hol hosszabb terjedelemben.
„A minisztérium vezetése a prioritás”
Bizonyára már eljutott az olvasókhoz az a hír, hogy jelenleg Románia egyetlen paralimpiai bajnoka, a csíkszeredai kerékpáros, Novák Károly Eduárd tölti be az ifjúsági és sportminiszteri tisztséget az országban.
„Vannak az életben momentumok, amikor lépni kell, mert különben lemaradsz a vonatról. Bízom benne, hogy ennek a kormánynak hosszú élete lesz és el tudok indítani néhány, a jövőt meghatározó projektet. A legfontosabb számomra most az, hogy megértsem, miként működik a minisztérium, összeállítsam a csapatomat, feltérképezzem a minisztérium vagyonát. Minden érintett szervezettel szeretnék egyeztetni az év első felében, és minden feltételt megteremteni az olimpiára kvalifikált sportolóknak” – idézzük Novák Károly Eduárd szavait a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban megjelent interjúból.
Az új sportminiszter szeretne egy olyan csapatot összerakni, amely önállóan is elvégzi a munkát, utána pedig – remélhetőleg – az edzésekre is lesz egy kis ideje. Egyébként a már korábban említett paralimpiai bajnoki címet 2012-ben, a londoni olimpián szerezte, 2013-ban pedig a Román Kerékpáros Szövetség elnökévé választották.
Labdarúgás
Rövid volt a vakáció
Már január másodikán megkezdte a felkészülést az idény második körére az Aradi UTA futballcsapata: Bálint László legénysége mindegyik mérkőzését elveszítette az elmúlt négy fordulóban, ami miatt a 9. helyre csúszott vissza a bajnokságban. Legsúlyosabb vereségét december 21-én szenvedte el az Astrától; 6-0-ra kapott ki hazai pályán.
Azóta a klub megvált hat játékostól, majd lapzártánkig leszerződtetett négyet. Az egyik közülük a szilágysomlyói születésű Liviu Antal, aki Litvániában játszott az elmúlt években, az Aradi UTA azonban sikerült leigazolja. Amúgy korábban a román és a litván bajnokságban is gólkirályi címet szerzett, sőt 2011-ben a román felnőtt válogatottban is pályára lépett a Paraguay elleni, 2-0-ra elveszített mérkőzésen.
Az első tétmeccset január 15-én, a Viitorul ellen játsszák a Maros-partiak hazai pályán; a rivális jelenleg a 8. helyen áll a bajnokságban. A képzeletbeli dobogó legfelső fokát a FCSB foglalja el 34 ponttal, a Craiovai U 32 ponttal a 2., míg a címvédő Kolozsvári CFR a 3. helyen áll 31 ponttal.
Később kezdenek a magyar élvonalban
Január 23-án lesznek az első tétmeccsek ebben az évben az NB I-ben. A listavezető és címvédő Ferencváros a 4. helyen álló Puskás Akadémiához látogat majd, üldözője, a MOL Fehérvár pedig a 9. helyen álló újpesti együttes vendége lesz.
A Fradi amúgy tizenkétszer nyert a 2020–2021-es idényben, kétszer játszott döntetlent, és még egyszer sem kapott ki, aminek köszönhetően 38 pontot gyűjtött össze. Kilenc ponttal előzi meg az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó székesfehérvári csapatot.
Kosárlabda
Folytatódott az idény
Ilfov megyében kezdte az évet a temesvári férficsapat: Dragan Petricsevics legénysége lapzártánk után, január 6-án és 7-én Voluntari-ban játszott, előbb a konstancai, majd a házigazda alakulat ellen. December 29-én és 30-án egy másik tornán vett részt, ahol Pitești legjobbjaitól 78:73-ra, a nagyszebeni együttestől pedig 92:85-re kapott ki. Az e heti mérkőzések előtt két győzelemmel és három vereséggel a 9. helyen állt a bajnokságban, viszont két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az előtte álló csíkszeredai csapat. Az éllovas a nagyszebeni alakulat.
A női mezőnyben az aradiak számára január 9-én, Konstancán folytatódik a 2020–2021-es szezon: aznap a helyi csapat játékosai ellen lépnek pályára, másnap pedig Alexandria női kosarasai következnek. A Maros-partiak a torna előtt a 3. helyen álltak a bajnokságban – hét győztes és két vesztes meccs a mérlegük – a legutóbbi tornán 93:51-re győzték le a Bukaresti Rapidot és 75:52-re a Bukaresti Agronomiát. Az éllovas sepsiszentgyörgyi alakulat nyolcból nyolc mérkőzést nyert meg, ugyanúgy mint a 2. helyen álló szatmárnémeti együttes. A két rivális január 9-én találkozik egymással a Sepsi Arénában szervezett tornán, ebben az idényben először. A harmadik tornának Târgoviște ad majd otthont szombaton és vasárnap.
Kézilabda
Vége a téli szünetnek
Január 6-án, szerdán gyűltek össze az élvonalbeli temesvári férficsapat játékosai, természetesen csak azok, akiket nem hívtak be az felnőtt- és az ifjúsági válogatott bővített keretébe (mindkét alakulat Európa-bajnoki selejtezőkre készül). A Béga-parti csapat nyolc győztes és hét vesztes meccs után jelenleg a 7. helyen áll a bajnokságban: mivel a klubnál több személynél is koronavírust mutattak ki, a játé- kosok nem utazhattak el a múlt év utolsó tornájára, és emiatt a Dinamo és a Suceava elleni meccsüket is 10-0-ra veszítették el. A szakszövetség honlapja szerint a pontvadászat február 1-jén, a 16. fordulóval folytatódik.
Az utolsó előtti helyen álló resicabányai együttes valószínűleg nem folytatja az élvonalbeli küzdelmet, de mivel lapzártánkig nem született végleges döntés az ügyben, csak jövő héten jelentkezünk a részletekkel.