Labdarúgás
Örülhettek az aradiak
Újra győzött idegenben az Aradi UTA alakulata az élvonalban, ezúttal február 27-én a Medgyesi Gaz Metan vendégeként; a Maros-partiak 1-0-ra vezettek az első félidőben, végül pedig 2-1-re nyertek. Huszonöt forduló után nyolc győzelem, kilenc döntetlen és nyolc vereség a mérlegük, aminek köszönhetően a 7. helyet foglalják el a következő forduló előtt. Bálint László legénysége legközelebb március 6-án lép pályára, a riválisa pedig a címvédő Kolozsvári CFR lesz hazai pályán.
A képzeletbeli dobogón továbbra is változatlan a helyzet, ugyanis fej-fej mellett halad a FCSB és a Kolozsvári CFR: előbbi legutóbb 2-0-ra nyert Botoșani-ban, utóbbi pedig 5-0-ra múlta felül az Argeș FC alakulatát. Az éllovas a FCSB, de csak a jobb gólarányának köszönheti a helyezését; a 3. helyen a Craiovai U áll.
Egyik sem nyert
Két döntetlen és egy vereség a Temes, illetve a Krassó-Szörény megyei csapatok mérlege a másodosztályban. A bajnoki címre pályázó ASU Poli gól nélküli döntetlent ért el az Unirea Slobozia vendégeként, a Ripensia 1-1-es döntetlent játszott a vendég csíkszeredai csapattal, míg a resicabányai együttes 1-0-ra kapott ki a Dunărea Călărași-tól (mindhárom mérkőzés február 27-én volt).
A következő, vagyis a 18. fordulóban a Ripensia Călărași-on, a resicabányai csapat pedig Târgu Jiu-ban vendégeskedik, míg az ASU Poli a Metaloglobust fogadja március 7-én. A bajnokságot ti- zenhét forduló után a Craiovai U 1948 vezeti, de csupán két pont az előnye az ASU Polival szemben.
Döntetlen a nagy riválisnál
2-2-es döntetlent játszott a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros február 27-én az egyik legrégebbi ellenfele, vagyis az MTK vendégeként a magyar labdarúgó élvonalbeli bajnokság (NB I) 23. fordulójában. A végeredmény ellenére a zöld-fehérek továbbra is magabiztosan vezetnek a 2020–2021-es idényben: tizenöt pont az előnyük a 2. helyen álló Puskás Akadémia előtt. A MOL Fehérvár a képzeletbeli dobogó 3. fokán áll, míg az MTK a 4. helyre kapaszkodott fel. A 24. forduló eredményeivel a jövő heti lapszámunkban térünk vissza.
Kosárlabda
Nem segített a hazai pálya
Egyszer nyert, kétszer pedig kikapott az aradi nőikosárlabda-csapat a saját rendezésű buboréktornán. Február 26-án még könnyedén ment minden, ugyanis a házigazdák 98:18-ra ütötték ki a sereghajtó Nagyváradi Rookies együttesét, a másnapi, illetve a két nappal későbbi folytatás viszont messze elmaradt az elvárásaiktól. A szatmárnémeti kosarasoktól 64:43-ra kaptak ki, a kolozsváriakkal pedig mindvégig fej-fej mellett haladtak, de végül egyetlen ponttal, 60:59-re maradtak alul.
A negatív mérleg miatt a klub vezetősége „befagyasztotta” a játékosok, illetve a vezetőedző fizetését, és csak akkor lesz változás, ha a csapat bebiztosítja magának a 3. helyet a bajnokságban. A klub hivatalos honlapja szerint (baschetarad.ro) az aradiak legközelebb hétvégén lépnek pályára Sepsiszentgyörgyön: 6-án a címvédő házigazdák, 7-én pedig a kézdivásárhelyiek ellen játszanak. Egyébként a bajnokságban továbbra is a sepsiszentgyörgyiek vezetnek, a szatmárnémetiek a 2., míg az aradiak a 3. helyen állnak, de ugyanannyi pontjuk van, mint az őket üldöző brassóiaknak.
Kézilabda
Kénytelenek voltak kihagyni a meccset
Tizennégy nap alatt hat játékosnál mutattak ki koronavírus-fertőzést a Temesvári Poli férfikézilabda-csapatánál – derült ki március 2-án. Emiatt múlt héten felfüggesztették a közös edzéseket, a csapat pedig nem kapott engedélyt arra, hogy elutazzon a Buzău elleni, február 27-re tervezett mérkőzésre, aminek következtében a rivális 10-0-ra nyert hivatalból a Nemzeti Liga 18. fordulójában. A resibányai együttesnél nem voltak ilyen gondok, így február 26-án lebonyolították a Dél-Dobrudzsa elleni mérkőzést, amelyet végül az ellenfél nyert meg 37-17-re.
Röplabda
Újabb torna következik
Szombattól hétfőig Voluntari-ban lépnek pályára a lugosi női röplabdázók a soron következő buboréktornán: 6-án a házigazdák, 7-én pedig Medgidia legjobbjai ellen játszanak. A bánsági csapat jelenleg 22 ponttal a 6. helyen áll a bajnokságban, az éllovas pedig a târgoviștei alakulat.
A férfiak mezőnyében a temesváriak felemás teljesítménnyel zárták a saját rendezésű buboréktornát február 26. és 28. között: múlt pénteken 3:0-ra verték meg a brassói csapatot, két nappal később pedig 3:0-ra kaptak ki a désiektől. Ebben az idényben mindössze két győzelmet könyvelhettek el, mindkettőt a sereghajtó brassóiak ellen. A bajnokságot a galaci csapat vezeti.
Vízilabda
Szerbiában edzőtáboroznak a váradiak
Március 2-án Szerbiába utazott a nagyváradi csapat, elsősorban azért, hogy felkészüljön a március 12. és 14. közötti időszakra tervezett mérkőzésekre a Románia-kupában; az első ellenfél a Kolozsvári Poli lesz. Az elmúlt két hónapban a Bihar megyeiek főként Nagyváradon hangoltak az előttük álló megmérettetésekre, a kerethez pedig újra csatlakozott Alexandru Vătrai, Bogdan Remeș, Vlad Georgescu és Czenk Ferenc. Ők négyen tagjai voltak rotterdami olimpiai selejtezőtornán résztvevő román válogatottnak.
Tenisz
Továbbra is harmadik
Nem történt változás a női WTA-világranglista első tíz helyén a március 1-jei frissítés szerint. Az ausztrál Ashleigh Barty továbbra is vezet, a japán Oszaka Naomi a 2., míg a konstancai Simona Halep a 3. helyen áll. Simonán kívül még négy romániai női teniszező van a legjobb száz között: Patricia Maria Țig a 61., Sorana Cîrstea a 67., Irina-Camelia Begu a 72., míg Ana Bogdan a 100. helyet foglalja el.
A férfiak ATP-világranglistáját magabiztosan vezeti a szerb Novak Djokovics a spanyol színekben versenyző Rafael Nadal előtt. Az aradi születésű Marius Copil a 224. helyet foglalja el.