Olimpia
A magyarok a B csoportba kerültek
A spanyol, a svéd, a francia és a brazil nemzeti együttessel, illetve az orosz olimpiai csapattal lesz egy hatosban a magyar nőikézilabda-válogatott a tokiói olimpián, derült ki a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) múlt heti online sorsolásán. A csoportellenfelek közül a spanyolok és az oroszok a legerősebbek: előbbiek 2., utóbbiak pedig 3. helyen zártak a legutóbbi világbajnokságon. A csoportkör július 25-én kezdődik, Elek Gábor szövetségi kapitány együttese pedig Franciaország ellen játszik először.
„A magyar női válogatott a 2008-as pekingi negyedik helyezést követően jutott ki ismét az ötkarikás játékokra, amelyen az idei lesz a hetedik szereplése. Az ötödiknél rosszabb helyen soha nem végzett, legjobb eredménye pedig a 2000-ben, Sydneyben szerzett ezüstérem volt” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (mob.hu).
Újra lesz magyar páros a téli olimpián
Olimpiai kvótát ér Scsetyinyina Julija és Magyar Márk 14. helyezése a stockholmi világbajnokságon, így már biztosan kijelenthető, hogy 66 év után újra lesz magyar páros a téli olimpián. A Nemzetközi Korcsolyaszövetség (ISU) múlt csütörtökön tette közzé a nemrég zárult vb eredményei alapján olimpiai kvótát szerző nemzetek listáját, a párosok között pedig a HUN rövidítés is megjelent. Ebben a mezőnyben egyébként mindössze tíz ország váltott jegyet a 2022-es pekingi téli játékokra.
1956-ban a kétszeres Európa-bajnok, háromszoros világbajnoki bronzérmes, többszörös magyar bajnok Nagy Marianna, Nagy László testvérpár képviselte Magyarországot Cortina d’Ampezzóban, és bronzérmet szerzett, ugyanúgy, mint négy évvel korábban, Oslóban.
Kézilabda
Győzelem a sereghajtó ellen
34-27-re verte meg április 1-jén a Magnum Botoșani együttesét a temesvári férficsapat a Sepsiszentgyörgyön szervezett buboréktornán, és ennek köszönhetően a 6. helyre lépett elő az élvonalban. A resicabányaiak a legjobb négy között „tanyázó” nagybányaiak ellen játszottak szintén aznap, és három góllal, 25-22-re kaptak ki; a 20. forduló után az utolsó előtti, vagyis a 14. helyen álltak a bajnokságban.
Szerdán, lapzártánk után Kolozsváron folytatódott a küzdelem, sőt csütörtökön is voltak mérkőzések ugyanott; ma szintén lesznek összecsapások, illetve vasárnap is. A 21., 22., 23. és a 24. forduló eredményeivel jövő héten térünk vissza.
Röplabda
Háromból három
Győzelmekkel zárta a rájátszás előtti utolsó buboréktornát a lugosi nőiröplabda-csapat: 2-án a kolozsvári, míg 3-án a marosvásárhelyi alakulatot verte meg 3:0-ra, 4-én pedig a házigazda Rapiddal játszott egy nagyon szoros mérkőzést, amelyet 3:2-es végeredménnyel fejezett be. A bánságiak az 5. helyen zárták az alapszakaszt, így az 5–8. helyek valamelyikéért folytatják a küzdelmet. Az első torna Bákóban lesz április 9. és 11. között: ma a Rapid, szombaton a Bákói Știința, vasárnap pedig a Voluntari játékosai ellen lépnek pályára. A legjobb négy között van Târgoviște, Balázsfalva, a Bukaresti Dinamo, illetve Medgidia csapata.
A férfiak mezőnyében a temesváriak a bennmaradásért küzdenek az általuk szervezett buboréktornán: ma a Bukaresti Știința, vasárnap pedig a brassói alakulat játékosai ellen próbálnak pontokat szerezni.
Labdarúgás
Egyelőre szünet következik
Egy döntetlennel és két győzelemmel zárta a 2022-es világbajnokságért folytatott harc márciusi szakaszát a magyar labdarúgó-válogatott az I-jelű csoportban. 25-én 3-3-as döntetlent játszott a lengyel nemzeti együttessel, 28-án 3-0-ra nyert San Marinóban, 31-én pedig 4-1-re győzött Andorrában.
A J csoportba sorsolt románok 3-2-re győzték le 25-én Észak-Macedónia legjobbjait, 28-án 1-0-ra kaptak ki a németektől, míg 31-én 3-2-es vereséget szenvedtek el idegenben az örmény válogatottól. A magyar csapat a 2., a román pedig a 4. helyen áll a csoportjában; legközelebb szeptemberben lesznek mérkőzések.
Már hétvégén bebiztosíthatja a bajnoki címet
Vasárnap 4-0-ra nyert a Budafok vendégeként az NB I 27. fordulójában, egy újabb győzelem pedig még egy bajnoki címet jelentene a Ferencvárosnak. Szombaton a jelenleg 2. helyen álló Puskás Akadémia játékosait fogadják a zöld-fehérek; a rivális 4-én 2-0-ra verte meg a vendég mezőkövesdi alakulatot. A két csapat tizenhárom pont különbség van a 33. fordulót felsorakoztató bajnokságban.
Nehéz meccsnek ígérkezett
Megszerezte második győzelmét hazai pályán az aradi alakulat az élvonalban: ezúttal a Sepsi OSK volt az ellenfél, egy olyan csapat, amely két fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosította magának a felsőházi szereplést.
Bálint László tanítványai a 24. percben szerezték meg a vezetést, majd a 81. percben beállították a 2-0-s végeredményt a 4. helyen álló rivális ellen.
Az alapszakaszból még egy forduló van hátra, a 10. helyen lévő aradiak pedig ma lépnek pályára a 8. helyen álló Astra labdarúgói ellen, idegenben.
Rajt a rájátszásban
A labdarúgó másodosztályban szereplő ASU Poli már megkezdte szereplését a felsőházi rájátszásban, az április 3-i, Călărași elleni találkozója pedig gól nélküli döntetlennel végződött. 10-én az U Craiova 1948 lesz a riválisa idegenben.
Az alsóházi rájátszás A csoportjában a Ripensia 1-1-es döntetlent játszott 3-án a Konstancai Farul vendégeként, míg a B-jelű hatosba sorsolt resicabányai alakulat 1-0-ra kapott ki otthon a Petrolultól, szintén aznap.
Teremlabdarúgás
Még két mérkőzés van hátra
Nagy a tét a román nemzeti együttes számára, ugyanis a következő mérkőzésen dől el, hogy labdába rúghat-e a 2022-es Európa-bajnokságon. Pénteken, Versecen találkozik a szerb válogatottal, április 14-én pedig Temesváron fogadja Észak-Macedónia nemzeti együttesét. Csak akkor csípheti el a 2. helyet, ha legyőzi a hazai pályán játszó, esélyesebbnek tartott szerbeket.


07 Apr 2021
Írta admin
0 Hozzászólás