Röplabda
Temesváron dől el
A klub történetének első nemzetközi kupadöntőjében, pontosabban annak első felvonásában volt érdekelt szerdán, e heti lapzártánk után a lugosi nőiröplabda-csapat: a Challenge-kupa végső győztesének járó serlegig az olasz Reale Mutua Fenera Chieri legyőzésén keresztül vezet az út; a visszavágóra március 22-én kerül sor.
Mivel a lugosi Ioan Kunst Ghermănescu Sportcsarnok nem felel meg az előírásoknak, a klub kénytelen volt más helyszínt keresni a hazai összecsapásnak, és végül Temesvárra esett a választás. Aznap legalább tíz autóbuszt bocsátanak ingyenesen a szurkolók rendelkezésére azért, hogy a Béga-parti városban is otthon érezze magát a lugosi alakulat; a mérkőzés 18 óra 30 perckor kezdődik a Constantin Jude Sportcsarnokban.
A Challenge-kupában való szereplés mellett a bajnokságot is komolyan veszik a Temes-partiak: 11-én hatalmas csatában verték meg 3:2-re a bajnoki ezüstérmes târgovișteieket az alapszakasz utolsó fordulójában.
Kosárlabda
Újra kikaptak
Ismét alulmaradt a román élvonalbeli férfibajnokság 2022–2023-as idényének 22. fordulójában a temesvári alakulat: 13-án a Rapid vendégeként lépett pályára, és 88:78-ra kapott ki. A legjobb tíz mezőnyében lejátszott négy mérkőzés mindegyikét vereséggel zárta Dragan Petricsevics legénysége, így az utolsó helyen áll az első értékcsoportban; legutóbb január 28-án nyert Galacon (79:77), az alapszakaszban.
E heti lapzártánk után Pitești-en lépett pályára a 23. fordulóban, majd megkezdte a ráhangolódást a 20-i mérkőzésre (24. forduló), amelyet a nagyszebeni együttes ellen játszik 19 órától a Constantin Jude Sportcsarnokban.
Győzelemmel hangolt a bajnok elleni találkozóra
A marosvásárhelyi együttesnél vendégeskedett az aradi női csapat az élvonalbeli bajnokság 2022–2023-as idényének 21. fordulójában, és magabiztosan nyert 78:52-re. A 22. fordulóban, március 18-án a bajnoki címvédő és listavezető sepsiszentgyörgyi alakulat vendége lesz a Sepsi Arénában, ahol 18 óra 30 perckor kezdődik a találkozó. A két csapat legutóbb február 27-én, a Románia-kupa döntőjében találkozott egymással, a végeredmény pedig 109:63 lett a háromszékiek javára.
Vízilabda
A magyar és a román válogatott is játszott
Március 8. és 14. között a Világligát felváltó Világkupa-selejtező zágrábi, A-jelű csoportjában ugrott vízbe a Varga Zsolt által irányított magyar férfivízilabda-válogatott. 8-án 10:6-ra verte meg a francia csapatot, 10-én 9:8-ra kikapott az olasz alakulattól, 11-én 17:7-re múlta felül Japán csapatát, 13-án súlyos, 15:9 arányú vereséget szenvedett el az amerikai válogatottól. A zárónapon a házigazda horvát nemzeti együttes következett, amelyet 13:10-re győzött le, így részt vehet a Szuperdöntőben. Az A-divízió másik csoportjában Montenegró, Szerbia, Spanyolország, Görögország, Ausztrália és Grúzia küzdött a három továbbjutó helyért Podgoricában.
A román válogatott a B-divízióban volt érdekelt, a találkozóit pedig Otopeni-ben játszotta le március 9. és 12. között; íme, az eredményei: Románia – Nagy-Britannia 16:2, Románia – Németország 7:9, Ukrajna – Románia 5:15, Románia – Málta 13:6.
A torna végén a házigazda alakulat Németország mögött 9 ponttal a 2. helyen zárt a csoportban, így részt vehet a május 1–7. között sorra kerülő nemzetközi tornán, Berlinben, ahol majd az első két helyezett jegyet vált a Szuperdöntőre, amelyet június 30. és július 2. között szerveznek meg Los Angelesben.
Kézilabda
Magyarország csoportelsőként jutott ki az Eb-re
Március 9-én és 12-én egy-egy mérkőzést játszott le Svájc ellen a magyar férfikézilabda-válogatott a 2024-es Európa-bajnoki selejtező 6-os számú csoportjában: előbb 37-32-re nyert idegenben, majd 36-27-re győzött otthon, így a későbbi mérkőzések végeredményétől függetlenül az 1. helyről váltott jegyet a jövő évi kontinensviadalra. Április 27-én a jelenleg utolsó, vagyis a 4. helyen álló litván csapat következik idegenben, majd 30-án a képzeletbeli dobogó 3. fokán álló Grúzia alakulatát fogadja a magyar együttes.
Románia a 4-es számú csoportban küzd a kijutásért: 8-án 28-26-ra kapott ki a Feröer-szigeteken, 11-én viszont 25-17 arányú győzelemmel vágott vissza a vendég riválisnak. Április 26-án Ausztria nemzeti együttesét fogadja, április 30-án pedig Ukrajna vendége lesz; az utolsó két forduló előtt két győzelemmel és két vereséggel a 2. helyen áll a csoportban.
A nyolc selejtezőcsoportból az 1. és a 2. helyezettek, valamint a legjobb négy csoportharmadik jut ki a 2024. január 10–28. között sorra kerülő németországi Európa-bajnokságra.
A román válogatott nemzetközi szereplése miatt csak lapzártánk után, 16-án folytatódott az élvonalbeli férfibajnokság. A 21. fordulóban a Temesvári Politehnica a sereghajtó nagyváradi alakulatot fogadja, a találkozó pedig március 18-án 16 órakor kezdődik a Constantin Jude Sportcsarnokban.
Labdarúgás
A harmadik kudarc az idényben
2-1-re kapott ki március 12-én az otthon játszó Ferencváros a Puskás Akadémia alakulatától a magyar élvonalbeli bajnokság, vagyis az NB I 23. fordulójában: térfélcsere előtt 2-0-ra vezettek a vendégek, a házigazdák pedig csak a hosszabbításban, pontosabban a 96. percben szerezték meg a szépítő gólt. A zöld-fehéreknek ez volt a harmadik vereségük a 2022–2023-as idényben, de még így is magabiztosan vezetnek a pontvadászatban a 2. helyen álló kecskemétiek előtt.
A forduló további eredményei: Kisvárda – DVSC 0-1, Paks – MOL Fehérvár 2-1, Honvéd – ZTE 1-0, Kecskemét – Vasas 2-0, Újpest – Mezőkövesd 1-0.
A 24. forduló programja március 18-án: Mezőkövesd – Kisvárda (14:05), DVSC – Kecskemét (15:45), MOL Fehérvár – Honvéd (19:45); március 19-én: Vasas – Paks (13:30), Puskás Akadémia – Újpest (15:30), ZTE – Ferencváros (20:15). A zárójelben lévő időpontok közép-európai idő szerint vannak.
A képzeletbeli dobogó rangsora: 1. Ferencváros 50 pont (tizenöt győzelem, öt döntetlen, három vereség), 2. Kecskemét 39 pont (kilenc győzelem, tizenkét döntetlen, két vereség), 3. DVSC 34 pont (kilenc győzelem, hét döntetlen, hét vereség).
Vereséggel zárta az alapszakaszt
2-1 arányú vereséget szenvedett el az Aradi UTA a román élvonalbeli bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában a Craiovai U vendégeként: az 1. félidőben 1-0-ra vezettek Bálint László tanítványai, térfélcsere után azonban két gólt „varázsolt” az UTA hálójába a házigazda csapat egy-egy játékosa; a vereség miatt az aradiak visszaestek az utolsó előtti, vagyis a 15. helyre.
Az alapszakasz utolsó meccsét lapzártánk után, március 16-án bonyolították le, ugyanis a szakszövetség döntése értelmében újra kellett játszani a 23. forduló sokat vitatott mérkőzését, azaz ismét pályára lépett egymás ellen a Sepsi OSK és a FCU 1948. Január 29-én a játékvezető kénytelen volt félbeszakítani a sepsiszentgyörgyi összecsapást, ugyanis magyarellenes rigmusokat skandáltak a vendégcsapat szurkolói. A szakszövetség fegyelmi bizottsága első fokon 3-0-s győzelmet ítélt oda a székelyföldi alakulatnak, ugyanakkor mindkét klubra pénzbírságot szabott ki. A rivális tiltakozott a döntés ellen, mivel szerinte a szövetség szabálykönyve csakis a rasszizmust bünteti, az idegengyűlölet fogalma nem szerepel benne. Végül a fellebbviteli bizottság helyt adott az olténiai csapat fellebbezésének, és elrendelte a találkozó újrajátszását.
Mivel a mérkőzés végeredménye lapzártánk után derült ki, csak jövő héten tudunk beszámolni arról, hogy a két alakulat közül melyik váltott jegyet a felsőházba és melyik folytatja majd az alsóházban.
Az UTA ma az alapszakaszt 8. helyen záró Petrolul vendége lesz az alsóházi rájátszás 1. fordulójában, majd április 1-jén a Kolozsvári U alakulatát látja vendégül a Neuman Ferenc Stadionban; a további programmal március 24-én térünk vissza.
Egy vereség, két döntetlen
Mindhárom Temes megyei csapat lejátszotta az utolsó mérkőzését a román másodosztályos bajnokság 2022–2023-as idényének 19. fordulójában, amely egyben az alapszakasz utolsó fordulójaként szerepelt a versenynaptárban.
Bár a hazai pályán játszó Ripensia az 1. félidőben tartotta a lépést a Steauával, térfélcsere után két gólt rúgott az ellenfél, így kénytelen volt elkönyvelni a tizenegyedik vereségét ebben az idényben; az alapszakaszt a 17. helyen zárta. Az újszentesiek a galaciakat fogadták, és 1-1-es döntetlennel vonultak le a pályáról, így a 14. helyről váják az alsóházi rájátszást. A Temesvári Politehnica a Dinamónál vendégeskedett, és az újszentesi csapathoz hasonlóan 1-1-es döntetlent ért el; az alapszakaszt az utolsó előtti, vagyis a 19. helyen fejezte be.
A 19. forduló további eredményei: Metaloglobus – Concordia 2-1, Slobozia – Brassó 2-2, Konstancai Unirea – Sellenberk 0-3, Csíkszereda – Viitorul Pandurii 1-2, Slatina – Dési Unirea 1-1, Jászvásár – Progresul Spartac 3-1, Nagybánya – Buzău 1-1.
A Temesvári Politehnica az alsóházi rájátszás A-jelű csoportjába került, a március 18-i 1. fordulóban pedig a nagybányai alakulat vendégeként lép pályára. A Ripensia és az újszentesi együttes a B csoportban rúg majd labdába szombaton: előbbi a Concordia Chiajnát fogadja, míg utóbbi a Konstancai Unirea vendégeként játszik; mindkét találkozó kezdési időpontja 11 óra.
A felsőházi rájátszás 1. fordulójában csütörtökön, lapzártánk után játszották le a Steaua – Dési Unirea mérkőzést, a következő két összecsapásra pedig március 19-én kerül sor; a Dinamo a buzăui (12:00), míg a galaci alakulat a jászvásári csapatot fogadja (14:15).
Így nézett ki az alapszakasz képzeletbeli dobogója tizenkilenc forduló után: 1. Steaua 40 pont (tizenkét győzelem, négy döntetlen, három vereség), 2. Jászvásár 40 pont (tizenkét győzelem, négy döntetlen, három vereség), 3. Galac 36 pont (tíz győzelem, hat döntetlen, három vereség).
Lapzártánkig négy továbbjutó
A Benfica összesítésben 7-1-re múlta felül a Brugge alakulatát, a Chelsea 2-1-es összesítéssel harcolta ki a továbbjutást a Dortmund ellen március 7-én, egy nappal később – múlt heti lapzártánk után – pedig újabb két mérkőzést szerveztek a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Bayern 2-0-ra verte meg a vendég párizsi csapatot (összesítésben 3-0 lett a javára), míg a Tottenham és a Milan összecsapása gól nélküli döntetlennel zárult, az első meccsen elért 1-0-s győzelmének köszönhetően azonban az olasz csapat jutott tovább.
E heti lapzártánkig újabb két mérkőzést játszottak le a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második felvonásából; íme, az eredmények: Machester City – Leipzig 7-0, Porto – Inter 0-0; a Machester City 8-1-es összesítéssel, míg az Inter 1-0-s összesítéssel jutott be a negyeddöntőbe. A lapzártánk után lejátszott másik két mérkőzés végeredményével – Real Madrid – Liverpool, Napoli – Frankfurt – a következő lapszámunkban térünk vissza. A negyeddöntő párosításainak sorsolására ma kerül sor az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában (Svájc).
Az Európa-ligában érdekelt Ferencváros március 9-én, a nyolcaddöntő első felvonásában rúgott labdába a Leverkusen vendégeként, és 2-0-s vereséget szenvedett el. A visszavágót e heti lapzártánk után, március 16-án szervezték meg a Puskás Arénában, és eldőlt, hogy a két csapat közül melyik folytathatja a legjobb nyolc között.
Teremlabdarúgás
Pontot rabolt a címvédőtől
Vasárnap játszották le az első mérkőzést a román élvonalbeli bajnokság ráadáskörének 4. fordulójában, a Temesvári CFR pedig – két kolumbiai játékossal a keretben – 2-2-es döntetlent játszott a bajnoki címvédő és listavezető Galaci United vendégeként. A Dévai Autobergamo Székelyudvarhelyen lépett pályára kedden, a találkozó pedig 4-4 arányú döntetlennel zárult. A Dévai West április 2-án játszik a Kolozsvári Clujana vendégeként.