Vízilabda
„Olyan volt, mintha hazai pályán játszanánk”
„Több százan köszöntötték hétfőn este a Duna Arénában a fukuokai világbajnokságról hazatérő aranyérmes férfivízilabda-válogatottat, amely a döntőbe jutással biztosította részvételét a 2024-es párizsi olimpián. […] A játékosok a hosszú repülőút után fáradtan, de nagyon boldogan érkeztek meg a helyszínre, ahol előbb egy rövid sajtótájékoztatón vettek részt, majd végre találkozhattak szurkolóikkal, akik az elmúlt napokban a legtöbb erőt adták nekik” – olvasható abban a cikkben, amely augusztus 1-jén, nem sokkal a világbajnok magyar férfivízilabda-válogatott hazaérkezése után jelent meg a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (olimpia.hu).
A világbajnokok fogadásán jelen volt a Magyar Vízilabda-szövetség kétszeres olimpiai bajnok elnöke, Madaras Norbert is, aki így értékelte a kiváló teljesítményt: „Büszke vagyok rá, hogy ilyen csapatunk van, hogy U16-ban, U18-ban, U20-ban és most a felnőttek között is megszereztük a világbajnoki címet. Köszönet illeti a játékosokat, akik nagyon megdolgoztak ezért a sikerért, és köszönet illeti a szövetségi kapitányt, Varga Zsoltot, akinek kamatozott a munkája. Nüánszok döntöttek, és azért a javunkra, mert mi voltunk az egységesebbek.”
A megszólalókhoz Jansik Szilárd, a válogatott csapatkapitánya is csatlakozott, és egyebek között köszönetet mondott a szurkolóknak: „Noha Japán messze van, annyi üzenetet és biztatást kaptunk itthonról, hogy olyan volt, mintha hazai pályán játszanánk. Elképesztő érzés volt megszerezni a világbajnoki címet, és megígérhetjük: itt nem állunk meg. Szeretnénk megvalósítani gyerekkori álmunkat, és Párizsban is a csúcsra érni!”
Mint korábban is említettük, a magyar férficsapat július 29-én, Görögország legyőzése után szerezte meg a világbajnoki címet; eddig 1973-ban (Belgrád), 2003-ban és 2013-ban (Barcelona) sikerült vb-aranyat nyerni.
Megkezdte a felkészülést
Július 31-én, a Ioan Alexandrescu olimpiai uszodában kezdte meg a 2023–2024-es idényre való felkészülést a Nagyváradi VSK alakulata. A múlt szezonbeli ezüstérmes három „terepen” vág majd neki az újabb küzdelmeknek, mégpedig a Szuperligában, a Románia-kupában, illetve a LEN Bajnokok Ligájában; a keret egyik tagja a válogatottban is jól teljesítő, aradi születésű Vancsik Levente.
Az első hivatalos mérkőzéseket szeptember 7. és 10. között játssza a Ciprian Cîmpianu legénysége a Bajnokok Ligájában, 14. és 17. pedig a Románia-kupában ugrik vízbe. Utóbbi tornát a nagyváradi Ioan Alexandrescu olimpiai uszodában szervezik meg, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy hány csapat részvételével. Amennyiben nyolc alakulat száll harcba a trófeáért, lesz negyeddöntő, elődöntő, döntő és bronzmérkőzés, ugyanakkor az 5–8. helyekért is harcba szállhatnak azok a csapatok, amelyek lemaradnak a legjobb négy csatájáról. A nők megmérettetését szeptember 7. és 10. között szervezik meg, szintén Nagyváradon.
Röplabda
Bérletek a szurkolóknak
A 2023–2024-es idénytől bérleteket vásárolhatnak a lugosi nőiröplabda-csapat elkötelezett szurkolói: a teljes szezonra 200 lej lesz az ára, a csapat vezetősége pedig a befolyó összegből reklámanyagokat (trikókat, sálakat, bögréket, naptárakat) készíttet, amelyek visszakerülnek a szurkolókhoz egy-egy nyereményjáték után.
Akik nem vásárolnak bérletet, továbbra is ingyenesen mehetnek be a barátságos és a hivatalos meccsekre, de előfordulhat, hogy nem mindig kapnak helyet a Ioan Kunst Ghermănescu Sportcsarnokban.
A lugosi alakulat az eddigi legeredményesebb idényt tudhatja maga mögött, ugyanis megnyerte a Szuperkupát és a Románia-kupát, bronzérmes lett a bajnokságban, illetve 2. helyen zárt a Challenge-kupában. A kimagasló sikerekben a helyi, elkötelezett szurkolók is jelentős szerepet játszottak.
A 2023–2024-es idényben október 1-jén lép pályára először hivatalos meccsen, ugyanis akkor szervezik meg a Szuperkupa döntőjét, amelyben a balázsfalvi együttessel találkozik. Október 7-én már az élvonalbeli bajnokság 1. fordulójában bizonyíthat Pitești-en.
Egyetemi kontinensviadalon vett részt
A férfiak mezőnyében ismét a tizenkét alakulatot felvonultató román élvonalban játszhat a Temesvári Nyugati Egyetem férfiröplabda-csapata, ugyanis a múlt idény végén feljutott a legjobbak közé. A 2023–2024-es szezon 1. fordulójában Konstancán lép majd pályára, a 2. fordulóban pedig a craiovai együttest látja vendégül.
Az alakulat egyébként július 16. és 23. között részt vett az egyetemi röplabda-Európa-bajnokságon, amelyet az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezett meg a portugáliai Bragaban. A kiszállás a lehető legjobb eredménnyel zárult, ugyanis aranyérmet szerzett a tízcsapatos mezőnyben: a B csoportban mind a négy mérkőzését 3:0-ra nyerte meg egy horvát (Sveučilište Josipa Jurja Strossmayera u Osijeku), egy német (Karlsruher Institut für Technologie), egy spanyol (Universitat de València), valamint egy portugál egyetemi csapat (Universidade NOVA de Lisboa) ellen.
Az elődöntőben és a döntőben egy-egy német (Julius-Maximilians-Universität Würzburg és Universität Rostock) alakulattal találkozott Sorin Schiesz együttese, és mindkét alkalommal szettveszteség nélkül múlta felül az ellenfelét, azaz könnyedén nyert 3:0-ra.
A tizenkét csapatos női mezőnyben az egyik bákói felsőoktatási intézmény (Universitatea Vasile Alecsandri) a 6. helyen zárt, miután háromszor nyert és háromszor veszített. Az 5. helyért folytatott csatában a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem alakulatával találkozott, és 3:0-ra maradt alul. A kontinensbajnoki címet egy olasz csapat (Università di Bologna) szerezte meg, miután a döntőben 3:0-ra múlta felül német ellenfelét (Deutsche Sporthochschule Köln).
Egyébként már tavaly eldőlt, hogy 2025-ben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lesz a házigazdája a legjobb egyetemista röplabdázók kontinensviadalának.
Kosárlabda
Egy álom véget ért
83:58 arányú vereséget szenvedett el augusztus 2-án, múlt heti lapzártánk után Szlovákiától az idegenben játszó román férfiválogatott a 2025-ös Európa-bajnokság előselejtezőjének harmadik szakaszában, így lemarad a harminckét csapatot felvonultató selejtezőről; a temesvári születésű Alexandru Olah tizenegy pontot szerzett. A július 22-i, egymás elleni összecsapáson 69:65-re kapott ki a hazai közönség előtt játszó román alakulat.
Az I-jelű csoportban volt még Albánia együttese, amelyet kétszer sikerült felülmúlni; előbb 87:83-ra idegenben, majd 72:63-ra Pitești-en.
A Rózsaparkban mutatkozott be a csapat
A Temesvári VSK három, élvonalban szereplő alakulata közül utolsóként vonultak fel a Rózsapark nagyszínpadára szerda este a férfikosárlabda-csapat régi-új játékosai, akik a következő idényben a román bajnokságban, a Románia-kupában, illetve az Alpok–Adria-kupában próbálnak szerencsét. Korábban két serleget sikerült begyűjteni; 2010-ben és 2015-ben is a Románia-kupában diadalmaskodott a Béga-parti együttes.
A kosaras alakulat előtt a rögbi-, illetve a férfikézilabda-csapat mutatkozott be a nagyközönségnek: előbbi tizenhárom trófeát szerzett a szakosztály fennállása óta, pontosabban hatszor nyerte meg az országos bajnokságot, ötször Románia-kupát, illetve egy-egy alkalommal a Ligakupát és a Közép-európai Kupát, míg utóbbi két országos bajnoki címnek (1956 és 1991), valamint két Románia-kupa-győzelemnek örülhetett eddig (1986 és 2019). A sportos eseményt Temesvár napja apropóján szervezték meg.
Labdarúgás
A Fradi és a Sepsi OSK is továbbjutott
„Összességében gratulálok a csapatnak a továbbjutáshoz, a mi helyzetünkben azt gondolom, minden sikert meg kell becsülni. Pozitívuma a mérkőzésnek, hogy nem kaptunk gólt, még ha ebben volt esetleg szerencse is, de ez mindenképpen erőt kell, hogy adjon a folytatásra a játékosoknak, hiszen kemény sorozat vár ránk” – nyilatkozta a fradi.hu honlap szerint Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője az ír bajnok Shamrock Rovers elleni visszavágó után.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörében „landolt” zöld-fehér alakulat július 27-én 4-0-ra nyert a budapesti Groupama Arénában, majd az augusztus 3-i, múlt heti lapzártánk utáni visszavágón 2-0-ra győzött idegenben, így 6-0-s összesítéssel jutott tovább. E heti lapzártánk után, csütörtökön a máltai Hamrun Spartans vendégeként rúgott labdába a Fradi; a visszavágót augusztus 17-én szervezik meg.
A Sepsi OSK szintén 6-0-s összesítéssel „sétált be” a következő körbe: előbb 2-0-ra nyert a bolgár CSKA Szófia vendégeként, majd a visszavágón 4-0 arányú győzelmet aratott hazai közönség előtt. A következő kör első felvonásában a kazah Aktobe volt a riválisa augusztus 10-én, szintén otthon, majd kezdett ráhangolódni az augusztus 17-i, idegenbeli visszavágóra.
Az első felvonás további magyar és román vonatkozású eredményei: Zalaegerszeg – Osijek (horvát) 1-2 (összesítésben 1-3), Riga (lett) – Kecskemét 3-1 (összesítésben 4-3), Debrecen – Alashkert (örmény) 1-2 (összesítésben 2-2, de büntetőkkel a magyar csapat jutott tovább), Urartu (örmény) – Konstancai Farul 2-3 (összesítésben 4-6), Adana Demirspor (török) – Kolozsvári CFR 2-1 (összesítésben 3-2), FCSB – CSKA 1948 (bolgár) 3-2 (összesítésben 4-2).
A magyarországi csapatok közül tehát a Fradi és a Debrecen továbbjutott, a zalaegerszegi és a kecskeméti alakulat azonban elbúcsúzott a harmadik legrangosabb európai kupasorozattól. A romániai együttesek közül a Sepsi OSK, a Konstancai Farul és a FCSB jegyet váltott a következő körbe, míg a kolozsvári alakulat kénytelen lesz kívülről szemlélni az események alakulását.
A 3. selejtezőkör első felvonásában a következő magyar és román vonatkozású mérkőzéseket játszották le csütörtökön: Rapid Wien (osztrák) – Debrecen, FCSB – FC Nordsjælland (dán), Konstancai Farul – Flora (észt).
Döntetlen az első mérkőzésen
3-3-as döntetlennel zárta a 2. forduló nyitómérkőzését a Puskás Akadémia és az Újpest a magyar élvonalbeli bajnokság, vagyis az NB I 2023–2024-es idényében.
A forduló további eredményei: Mezőkövesd – DVTK 2-4, Fehérvár FC – Ferencváros 3-5, ZTE – MTK 2-1, Kecskemét – Kisvárda 3-1. A Paks és a DVSC összecsapását szeptember 27-én szervezik meg (19:00).
A 3. forduló programja augusztus 11-én: MTK – Kisvárda (20:00); augusztus 12-én: Újpest – Mezőkövesd (18:00), DVTK – Paks (20:15); augusztus 13-án: DVSC – ZTE (16:30), Ferencváros – Puskás Akadémia (18:45), Kecskemét – Fehérvár FC (21:00). A zárójelben lévő időpontok közép-európai idő szerint vannak.
Az első győzelem az idényben
Megszerezte az első győzelmét a 2023–2024-es idényben az Aradi UTA élvonalbeli futballcsapata: augusztus 4-én 1-0-ra nyert a vendég Jászvásári Poli ellen a Neuman Ferenc Stadionban, így a 10. helyre kapaszkodott fel a pontvadászatban (4 pontja van összesen egy döntetlen, két vereség és egy győzelem után).
A 4. forduló további eredményei: Craiovai U – Hermannstadt 1-0, Botoșani – FCU 1948 0-1, Kolozsvári U – Dinamo 1-1, Petrolul – Konstancai Farul 3-2, FCSB – Kolozsvári CFR 1-0, Sepsi OSK – Galaci Acél 1-1, Voluntari – Rapid 2-1.
Az 5. forduló programja augusztus 11-én: FCU 1948 – Voluntari (20:30); augusztus 12-én: Galaci Acél – Kolozsvári U (18:30), Jászvásári Poli – Craiovai U (21:30); augusztus 13-án: Rapid – Petrolul (21:30); augusztus 14-én: Dinamo – Botoșani (20:30).
A Hermannstadt – FCSB, Kolozsvári CFR – Sepsi OSK, illetve a Konstancai Farul – Aradi UTA mérkőzéseket a FCSB, a háromszéki és a tengerparti együttes nemzetközi szereplése miatt egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották.
Az újszentesiek is elkezdik
A nyitófordulóban nem játszott, a 2. fordulóban viszont már labdába rúg az újszentesi együttes a román másodosztályos bajnokság 2023–2024-es idényében; az újonc Vajdahunyadi Corvinul együttesét augusztus 12-én 11 órától fogadja a Dobay István Stadionban.
Az 1. forduló eredményei: Csíkszereda – Concordia Chiajna 0-3, Resicabánya – Slobozia 0-1, Viitorul Pandurii – FC Argeș 0-0, Tunari – Slatina 1-3, Metaloglobus – Sellenberk 0-1, Dési Unirea – Alexandria 1-0, Vajdahunyadi Corvinul – Piatra Neamț 2-1, Mioveni – Buzău 0-0, Chindia – Steaua 1-1.
A 2. forduló további programja augusztus 12-én: Concordia Chiajna – Alexandria (11:00), Sellenberk – Dési Unirea (11:00), Tunari – Buzău (11:00), Slobozia – Viitorul Pandurii (11:00), Slatina – Chindia (12:00); augusztus 13-án: Piatra Neamț – Resicabánya (12:00); augusztus 15-én: Steaua – Metaloglobus (18:00), FC Argeș – Mioveni (21:00).
Három csapat visszalépett
Három mérkőzést nem játszottak le a Románia-kupa 1. körében (Ezeres – Lupac, Szilágysomlyó – Félixfürdő, Unirea Bâșcov – Real Bradu) az Ezeres, a szilágysomlyói alakulat, illetve a Real Bradu visszalépése miatt, aminek következtében a riválisok hivatalból jutottak tovább a következő körbe.
Térségünk csapatainak eredményei (a győztes alakulatok folytathatják): Algyógy – Brad 3-1, Hátszeg – Petrozsény 0-17, Óbesenyő – Buziásfürdő 1-7, Perjámos – Pécska 0-1, Csermő – Borosjenő 9-10, Bihardiószeg – Kisjenő 1-3. A következő forduló mérkőzéseit augusztus 9-én bonyolítják le a szakszövetség honlapja szerint.