• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2024. Június 27., XXXI. évf., 25. sz.

A TEMESVÁRI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZMEGYE HÍREI

BEJÁRÓTÁBOR A MAGYAR HÁZBAN

Szekernyés János – TEMESVÁR KÖVEI 784.

Tanulni érdemes, a tudás érték

A TEMES MEGYEI RMDSZ HÍREI

SPORTHÍREK


Ferencz Melánia – SPORTHÍREK


 25 May 2023   Írta admin  0 Hozzászólás


MOB és MSÚSZ
Együttműködés a két szervezet között
Pécsen, a Kodály Központban tartotta tisztújító közgyűlését május 22-én a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ), az eseményt dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára nyitotta meg.
„A résztvevőket Fábián László, a MOB főtitkára is köszöntötte, aki a Magyar Olimpiai Bizottság és az MSÚSZ együttműködésének lehetőségeit hangsúlyozta. A sportvezető kifejtette, hogy a két szervezet több területen is együtt tud működni. Példaként emelte ki az évente megjelenő sportévkönyvet, az MSÚSZ Csillag Imre Ösztöndíjprogramjának támogatását, a MOB Médiabizottságának újraalaku­lá­sát, valamint az Év Sportolója Gálán való közre­mű­- ködést, olimpikon-, bajnoklegendák mozgósítását” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján közzétett cikkben (olimpia.hu).
A tisztújítás során a MOB két tagját, Szőllősi Györgyöt újraválasztották elnöknek, míg dr. Csisztu Zsuzsa, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) alelnöke az MSÚSZ második alelnökeként folytathatja a megkezdett munkáját; az első alelnök továbbra is Mravik Gusztáv, a Nemzeti Sport képszerkesztője.
„Először jött létre a határokon túli tagokból álló összmagyar állandó bizottság, amelynek elnökévé Dunda Györgyöt, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatóját választották meg. E bizottság két alelnöke Aczél Péter László és Szőcze Árpád, tagjai Csibi Lóránd, Duducz Tibor, Kádár Zoltán és Szalai Attila” – közölték a Magyar Sportújságírók Szövetsége honlapján (sportujsagirok.hu)

Kosárlabda
Elölről kezdték
Csütörtökön, lapzártánk után játszották le az egyik csapat negyedik győzelméig tartó bajnoki döntő ötödik mérkőzését Nagyváradon, az élvonalbeli férfibajnokságban. Az első négy találkozó után 2:2 volt az állás, a váradiak 79:73-ra, illetve 93:83-ra nyertek otthon, majd a kolozsváriak használták ki a hazai pálya előnyét, és előbb 80:70-re, majd 86:80-ra győztek. A hatodik összecsapást 28-án, vasárnap szervezik meg Kolozsváron.

Vízilabda
Előnybe került a Steaua
Nem bírt az alapszakaszt 1. helyen záró Steauával a Nagyváradi VSK az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntő első két, idegenbeli meccsén: az elsőn, 19-én 11:9-re nyertek a fővárosiak, a másodikon pedig 11:8-ra győztek (az aradi születésű Vancsik Levente a két meccsen egy-egy gólt szerzett a Bihar megyei csapatnak).
A harmadik mérkőzés ma 19 órakor kezdődik a nagyváradi Ioan Alexandrescu uszodában, és amennyi­ben a házigazda nyer, a párharc 28-án folytatódik ugyanott. Ha viszont a Steaua hagyja el győztesen a medencét, a játékosok a legnagyobb riválisuk otthonában örülhetnek az újabb arany­éremnek. Egy másik forgatókönyv szerint, zsinórban két váradi győzelem esetén a mindent eldöntő mérkőzést 31-én, Bukarestben szervezik meg.

Rögbi
Győzelem a sereghajtó ellen
A temesvári együttes 20-án az eddig mindegyik meccsét elveszítő Kolozsvári ELBI vendégeként lépett pályára 20-án, a 8. fordulóban (a rivális nem jelent meg az előző mérkőzésén, így végül – hivatalból – a Dinamo nyert 5-0-ra), és végül 55-20 arányú győze­lem­mel vonult le a pályáról. A forduló másik meccsén a hazai közönség előtt játszó nagybányaiak 36-27-re verték meg a Dinamo játékosait. Jelenleg a 8. forduló­ban pihenő Steaua áll az élen öt győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött (23 pont), a négy győzel­met és két vereséget begyűjtő temesvári alakulat a 2. helyre kapaszkodott fel (20 pont), míg a Dinamo a képzeletbeli dobogó 3. fokán áll négy győzelem és három vereség után (18 pont).
Március 31-én tizennégy csapat vágott neki három csoportban az élvonalbeli rögbibajnokság új idényé­nek: a temesvári együttes a címvédő Nagybányai Minaur, az ezüstérmes Steaua, illetve a Dinamo és a Kolozsvári ELBI társaságában küzd az 1-es számú csoportban.

Kézilabda
Az élvonalban maradhat
A legjobbak mezőnyében való maradásért játszott május 19. és 21. között a temesvári férficsapat: az Alexandriában szervezett tornán részt vett még a szintén élvonalbeli Vaslui alakulata, valamint a másod­osztályos bajnokság felsőházi rájátszásának 3. és 4. helyezettje, Alexandria és Fogaras együttese (két utóbbi az élvonalba akart jegyet váltani).
Végül mindenki mindenkivel játszott, a temes­váriak pedig – mindhárom mérkőzésüket megnyerve – 1. helyen zárták az osztályozót: 19-én 38-32-re verték meg a házigazdákat, szombaton 36-28 arányban győztek a fogarasiak ellen, míg vasárnap 45-34-re múlták felül az élvonalbeli rivális Vaslui játékosait. Így eldőlt, hogy a következő idényben is a legjobbak között folytathatják a 2. helyen záró Vaslui legjobbjaival együtt. Utóbbiak nyolc győzelemmel, három dön­tetlennel és tizenöt vereséggel a 11. helyen zárták a bajnoki idényt, míg a Béga-partiak hét győzelmet, két döntetlent és tizenhét vereséget könyvelhettek el, ami a 12. helyre volt elegendő.

Búcsúztak a veszprémiek
„Először is gratulálok a Kielce csapatának a győzelemhez, és a Final4-ba jutáshoz. Megérdemelten nyertek ma, nem kérdés. Kemény meccsen vagyunk túl, sajnos nem számíthattam ma Ligetvári Patrikra, aki a védelmünk fontos tagja. […] A Kielce ellen nyerni nem könnyű. Szeretnék minden jót kívánni nekik a Final4-ban. Most a hazai bajnokságra koncentrálunk, hiszen ez a legfontosabb számunkra!” – nyilat­kozta Momir Ilics, a Telekom Veszprém alakulatának vezetőedzője 18-án, a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyed­döntő­jének második mérkőzése után, amelyet a hazai pályán játszó, lengyel Kielce nyert meg 31-27-re.
Mivel a 11-i első meccsen „csupán” 29-29 arányú döntetlen született Veszprémben, a rivális végül 60-56-os összesítéssel jutott tovább a négyes döntőbe, amelyet június 17-én és 18-án szerveznek meg Kölnben. A két elődöntőben a Paris Saint-Germain és a Kielce, valamint a Magdeburg és a Barça találkozik egymással 17-én, a két győztes pedig a másnapi fináléban küzd a legjobbnak járó címért; a bronz­mérkőzést szintén az­nap szervezik meg.

Labdarúgás
Újra kikapott a Fradi
Május 20-án, a 32. fordulóban is „megbotlott” a már harmincnégy­szeres magyar bajnok Ferencváros, ezúttal a vendég DVSC ellen; a végeredmény 3-1 lett a rivális javára.
További eredmények: Paks – Puskás Akadémia 0-2, Kisvárda – Vasas 2-1, MOL Fehérvár – ZTE 3-0, Honvéd – Mezőkövesd 2-3, Újpest – Kecskemét 3-0.
A 33., egyben utolsó forduló programja május 26-án: Kecskemét – Kisvárda (18:15), ZTE – Paks (20:30); május 27-én: DVSC – Újpest (20:00), Puskás Akadémia – Honvéd (20:00), Vasas – MOL Fehérvár (20:00); május 28-án: Mezőkövesd – Ferencváros (17:30). A zárójelben lévő kezdési időpontok közép-európai idő szerint vannak.
A képzeletbeli dobogó rangsora a 33. forduló előtt: 1. Ferencváros 63 pont (tizenkilenc győzelem, hat döntetlen, hét vereség), 2. Kecskemét 54 pont (tizennégy győzelem, tizenkét döntetlen, hat vereség), 3. DVSC 51 pont (tizennégy győzelem, kilenc döntetlen, kilenc vereség).

Döntetlennel zárta az alsóházi rájátszást
19-én a FCU 1948 együttesét fogadta az alsóházi rájátszás 9., egyben utolsó fordulójában az Aradi UTA futballcsapata a Neuman Ferenc Stadionban, a találkozó pedig 1-1-es döntetlennel fejeződött be. Az eredmény mindkét alakulatnak kedvezett, ugyanis a craiovaiak az 1. helyen zártak az alsóházban, míg az UTA megerősítette a 7. helyét ugyanott.
A Maros-parti csapat legközelebb május 28-án, az élvonalban maradásért játszik a Gloria Buzău vendégeként; a rivális 5. helyen végzett a másodosztályos bajnokság felsőházi rájátszásában. A visszavágót egy héttel később szervezik meg Aradon, a kezdési időpont azonban egyelőre nem ismert.
A 9. forduló további eredményei: Hermannstadt – Kolozsvári U 1-2, Chindia – Voluntari 2-2, Argeș FC – Petrolul 3-0, Botoșani – Mioveni 5-1.
Most pedig következzenek a felsőház 9. fordulójának eredményei: Sepsi OSK – Kolozsvári CFR 1-2, Konstancai Farul – FCSB 3-2, Rapid – Craiovai U 2-3.
A 10. forduló programja május 27-én: FCSB – Rapid (20:30); Kolozsvári CFR – Konstancai Farul (21:00), Craiovai U – Sepsi OSK (21:00). A bajnokságot a Konstancai Farul vezeti, a FCSB a 2., míg a címvédő Kolozsvári CFR a 3. helyen áll.
Nem mellékesen szerdán, e heti lapzártánk után szervezték meg Nagyszebenben a Románia-kupa döntőjét, amelyben a címvédő Sepsi OSK és a Kolozsvári U küzdött egymás ellen; a végeredménnyel jövő héten visszatérünk (a háromszékiek 3-0-ra verték meg Kolozsvári CFR-t az elődöntőben, míg a másik ágon a Kolozsvári U 1-0-ra győzte le az Aradi UTA csapatát).

Készülhetnek a döntőre
Május 17-én, a múlt heti lapzártánk utáni visszavágón dőlt el a to­vább­jutó kiléte a Bajnokok Ligája második elődöntőjében: a Manchester City 4-0-ra verte meg a vendég Real Madridot, így 5-1-es összesítéssel jutott a fináléba. Egy nappal korábban az Inter 1-0-ra győzött a Milan ellen, és 3-0-s összesítéssel váltott jegyet a mindent eldöntő találkozóra. A Manchester City ás az Inter párharcát június 10-én szervezik meg.

Teremlabdarúgás
Bajnokot avattak
Összesítésben 2-0-s hátrányból várta az egyik fél harmadik győzel­méig tartó bajnoki döntő harmadik mérkőzését a galaci együttes ellen a hazai közönség előtt játszó székelyudvarhelyi alakulat május 23-án: vágül 7-5-ös vereséggel vonult le a pályáról, így a találkozót követően a rivális emelhette magasba a baj­noknak járó serleget.
Múlt héten, a mindössze egy mérkőzéssel befejeződött kisdöntőben a Temesvári CFR 3-2-re verte meg a Dévai Autobergamo együttesét, és ezzel megszerezte a klub első érmes helyezését.


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2024. Június 27., XXXI. évf., 25. sz.
    • A TEMESVÁRI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZMEGYE HÍREI
    • BEJÁRÓTÁBOR A MAGYAR HÁZBAN
    • Szekernyés János – TEMESVÁR KÖVEI 784.
    • Tanulni érdemes, a tudás érték
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Curs Valutar

      12 July 2025
      EUR
      5.081 RON
      HUF
      1.2712 RON
      USD
      4.3461 RON
      XAU
      466.3616 RON
      Curs oferit de Banca Națională a României
    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó