Vizes vb
Rajt Fukuokában
Ma kezdődik meg Fukuokában a vizes világbajnokság, amelyen úszásban, nyílt vízi úszásban, műugrásban, szinkronúszásban, illetve vízilabdában avatnak bajnokot összesen hetvenöt versenyszámban.
A japán városban eredetileg 2022-ben kellett volna megszervezzék a megmérettetést, azonban a városvezetés múlt év januárjában bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tud eleget tenni a vállalt kötelezettségének, helyette 2023 januárját javasolta.
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA, ma már World Aquatics) 2022 februárjában közölte, hogy a versenyeket 2023. július 14. és 29. között szervezné meg, így veszélybe került a 2022-es vb sorsa. Végül Budapest, Debrecen, Sopron és Szeged lett a világverseny házigazdája úgy, hogy mindössze négy hónap állt a szervezők rendelkezésére. A vb után a Nemzetközi Úszószövetség elnöke, Huszain Al-Musszalam köszönetét fejezte ki azért, hogy Magyarország megrendezte minden idők legjobb vizes világbajnokságát.
Nagy a tét a vízilabdázóknál
A fukuokai vizes vb-n szervezik meg a huszadik világbajnokságot a férfivízilabdázók mezőnyében: a magyar csapat a 2022-es, budapesti megmérettetésen a 7. helyen zárt, így elég nagy teher nehezedik rá; a spanyol alakulat címvédőként vesz részt a tornán.
A küzdelmeknek összesen tizenhat alakulat vág neki négy csoportban; Varga Zsolt tanítványai július 17-én a japánok, 19-én a horvátok, míg 21-én az argentinok ellen játszanak a továbbjutásért a C-jelű négyesben; amennyiben megnyerik a csoportot, rögtön jegyet váltanak a negyeddöntőre, de ha a 2. vagy a 3. helyen zárnak, kénytelenek lesznek a nyolcaddöntőben is játszani.
A Varga Zsolt által kijelölt keret: Lévai Márton, Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Nagy Ádám, Zalánki Gergő, Fekete Gergő, Német Toni, Varga Dénes, Jansik Szilárd, Vigvári Vendel, Vogel Soma, Molnár Erik, Vigvári Vince. A magyar csapat legutóbb 2013-ban, Benedek Tibor irányításával állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára (Barcelona); előtte 2003-ban (Barcelona), illetve 1973-ban (Belgrád) szerzett vb-címet.
A női alakulat két végső győzelemnek örülhetett korábban: 2005-ben (Montréal), illetve 1994-ben (Róma) is világbajnoki aranyéremmel zárta a rangos megmérettetést; a legutóbbi, budapesti vb-n ezüstérmet szerzett, ugyanis a döntőben alulmaradt az amerikai együttessel szemben. A tizenhat csapatos fukuokai vb-n Kanada legjobbjai ellen kezdenek Bíró Attila tanítványai július 16-án, két nap múlva a házigazda japánok, míg 20-án az új-zélandiak ellen ugranak vízbe.
Bíró Attila kerete a világbajnokságra: Magyari Alda, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta, Geraldine Mahieu, Rebecca Parkes, Máté Zsuzsanna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Neszmély Boglárka, Dömsödi Dalma, Hajdú Kata.
Egyébként a férfi- és a női válogatott is a 4. helyen zárt a világkupa szuperdöntőjében.
Európa Játékok 2023
A magyar és a román küldöttség érmei
A július 2-án zárult III. Európa Játékokról a magyar küldöttség harmincnyolc, Románia csapata pedig tizenhét éremmel tért haza; előbbi a 8., utóbbi pedig a 15. helyen végzett az éremtáblázaton. Noha minden egyes érem, eredmény számít, ma az aranyérmeseket ismertetjük az olvasókkal (elsősorban helyszűke miatt).
Magyarország aranyérmesei
• Varga Ádám (kajak-kenu; férfi kajak egyes 500 m);
• Bálint Martin (kickbox; férfi point fighting 74 kg);
• Pekler Zalán (sportlövészet; férfi sportpuska összetett);
• Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István (sportlövészet; férfilégpuska-csapat);
• Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István (sportlövészet; férfisportpuska-csapat – összetett);
• Mészáros Eszter, Pekler Zalán (sportlövészet; légpuska – vegyes csapat);
• Bányik Csaba, Katz Balázs (teqball, férfipáros);
• Janicsek Zsanett, Vasas Lea (teqball, női páros);
• Katz Balázs, Vasas Lea (teqball, vegyes páros);
• Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely (vívás, férfipárbajtőr-csapat).
Románia aranyérmesei
• Szőcs Bernadette (asztalitenisz, női egyéni);
• Adina Mihaela Diaconu, Andreea Dragoman, Elizabeta Samara, Szőcs Bernadette (asztalitenisz, női csapat);
• Claudia Mihaela Bobocea (atlétika, 1500 m síkfutás);
• Vlad Dascălu (hegyikerékpár, cross-country);
• Barabási Kinga (teqball, női egyéni);
• Györgydeák Apor (teqball, férfi egyéni).
A multisporteseményen a magyarokkal és a románokkal együtt negyvennyolc ország hétezer-háromszáz sportolója vesz részt huszonhat sportág huszonkilenc szakágában – köztük természetesen a vendéglátó lengyelek is. A fegyveres konfliktus miatt az oroszok és a fehéroroszok távol maradtak.
Kajak-kenu
Az eddigi legeredményesebb
„Magyarország huszonöt arany-, tizenkét ezüst- és hét bronzéremmel zárta a 2023-as ifjúsági, U23-as világbajnokságot. Ezzel a szerepléssel sikerült felülmúlni a tavaly Szegeden mutatott teljesítményt is, azaz minden idők legsikeresebb korosztályos világbajnokságát zártuk. […] Toronymagasan nyertük az éremtáblázatot, ráadásul több aranyérmet szereztünk, mint amennyi érmet a mögöttünk végző németek összesen” – olvasható A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban című cikkben, amely július 10-én jelent meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján (kajakkenusport.hu).
A hatvanfős magyar küldöttségből ötvenhatan állhattak fel legalább egyszer a dobogó legmagasabb fokára az olaszországi versenyen: az ifjúsági ás az U23-as korosztályt együttvéve a kajakosok tizenöt arany-, öt ezüst- és három bronzérmet szereztek, míg a kenusok neve mellett tíz- arany, hét ezüst- és négy bronzérmet jegyeztek fel.
2022-ben, a szegedi korosztályos világbajnokságon huszonegy arany-, tizenhárom ezüst- és öt bronzéremmel addig soha nem látott eredményt ért el a házigazda, de akkor még senki sem számított arra, hogy valaha is felül lehet múlni azt a teljesítményt.
Kosárlabda
Kikapott a román férfiválogatott
92:65 arányú vereséget szenvedett el a román férfiválogatott július 10-én a házigazda bolgár válogatottól a Botevgrad Arénában szervezett felkészülési mérkőzésen. A román csapat legjobbja a bajnoki címvédő kolozsvári alakulat frissen leigazolt játékosa, Mihai Măciucă volt, aki 17 pontot szerzett a találkozón, a nagyváradi születésű Török Roland pedig 11 pontot gyűjtött be. Egyébként ezen a mérkőzésen mutatkozott be a román válogatott szövetségi kapitányaként Mickey Gorka; addig az élvonalbeli temesvári férficsapat vezetőedzője, Dragan Petricsevics irányította a nemzeti együttest.
Legközelebb július 19-én, szerdán lép pályára a román csapat, ezúttal viszont az Európa-bajnokság előselejtezőjének harmadik szakaszában, az I-jelű csoportban, a rivális Albánia lesz idegenben. Június 22-én Szlovákiát, 29-én pedig Albániát fogadja, míg augusztus 2-án Szlovákiában lép pályára.
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) 2025. augusztus 27. és szeptember 14. között szervezi meg az Európa-bajnokságot négy országban, Cipruson, Lettországban, Finnor- szágban és Lengyelországban.
Újabb igazolás Aradon
Az aradi csapat színeiben lép pályára a 2023–2024-es szezonban Nagy Voica Bianca, aki ezen a nyáron a 3 × 3-as román nőikosárlabda-válogatottat erősíti. A harminckét éves játékos a Brassói Olimpiától érkezik a Maros-parti városba: a 2022–2023-as idényben huszonhét mérkőzésen lépett pályára és átlagban kevéssel több mint öt pontot szerzett. Eddigi pályafutása során egyebek között megfordult a szatmárnémeti, a kolozsvári, a gyulafehérvári, a marosvásárhelyi, valamint a konstancai csapatnál, utóbbinál – másfél szezonon keresztül – az a Miroszlav Popov volt az edzője, aki ősztől az aradi alakulatot irányítja majd.
És mit kell tudni a 3 × 3-as kosárlabdáról? „A játékot egy hivatalos 3 × 3 pályán játsszák egy palánkra. A pálya mérete 15 m (széles) × 11 m (hosszú). A pályán a hagyományos kosárlabdapálya vonalazásai találhatók meg: büntetővonal (5,80 m), a kétpontos vonal (6,75 m) és a belemenésmentes félkör a kosár alatt. Hagyományos kosárlabda-félpálya használható erre a célra. […] A mérkőzés rendes játékideje egyszer 10 perc” – olvasható a jatekvezeto.hu nevű honlapon.
Asztalitenisz
Előrébb lépett a világranglistán
A nemrég zárult Európa Játékok legeredményesebb romániai versenyzője, Szőcs Bernadette (női egyéniben és csapatban aranyérmes, vegyes párosban bronzérmes) a 15. helyre lépett elő a július 11-én közzétett legfrissebb világranglistán; 4-én a 17. helyen állt (női párosban az 5., míg vegyes párosban a 13. helyet foglalja el).
A marosvásárhelyi születésű játékos a ljubljanai WTT star contender versenyen bejutott a negyeddöntőbe, ahol a második helyen kiemelt Csen Menggel találkozott, és végül 3:1-re kapott ki. Egyébként a kínai rivális az olimpiai bajnoki címvédő (összesen két aranyérmet nyert az ötkarikás játékokon), míg a világbajnokságokon öt aranyat, három ezüstöt és négy bronzot gyűjtött be.
Újszentesen készültek
Július 3. és 11. között az újszentesi sportcsarnokban készült a július 14-én, azaz ma kezdődő Európa-bajnokságra a román U19-es és U15-ös női és férfiválogatott; a horvát csapat ugyancsak a Temes megyei településen hangolódott a rangos tornára.
A kontinensbajnokság július 23-án ér véget a lengyelországi Gliwicében, ahol hat versenyszámban védhetik meg a címüket a romániai versenyzők. A tavalyi, belgrádi kontinensviadalon négy arany-, egy ezüst- és három bronzérem született az U19-es mezőnyben, míg az U15-ös megmérettetésen két aranyérem volt a „termés”.
Labdarúgás
Játszott a Fradi
„A Ferencvárosi Torna Club harmincnégyszeres bajnok férfilabdarúgó-csapata megtartotta utolsó edzését a 2023–2024-es szezon első tétmeccse előtt. Együttesünk kedden, magyar idő szerint 20:45-től a feröeri aranyérmes KÍ Kla” – így harangozták be a klub honlapján (fradi.hu) az FTC mérkőzését a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában. A találkozó végül gól nélküli döntetlennel zárult, így a július 19-i visz- szavágón minden kezdődhet elölről.
A román bajnok Konstancai Farul hazai pályán, a moldovai köztársasági Sheriff ellen kezdte meg a BL-küzdelmet szerdán, lapzártánk után, a visszavágót pedig 18-án játssza le idegenben.
Másodszor is nyert
A román bajnok Konstancai Farul és a kupagyőztes Sepsiszentgyörgyi OSK nyitotta meg a 2023–2024-es idényt: a két alakulat Ploiești-en találkozott július 8-án, a mérkőzés pedig a háromszékiek 1-0-s győzelmével zárult. Amúgy ez a negyedik trófeájuk, ugyanis korábban kétszer győz- tek a Románia-kupában, tavaly pedig először diadalmaskodtak a Szuperkupában.
Ma rajtol a bajnokság
A Galaci Acél és az Aradi UTA összecsapásával ma rajtol a román élvonalbeli bajnokság 2023–2024-es idénye; a találkozó 18 óra 30 perckor kezdődik. Az 1. forduló további programja július 14-én: Rapid – Sepsi OSK (21:30); július 15-én: Hermannstadt – Konstancai Farul (18:30), Kolozsvári CFR – Jászvásári Poli (21:30); július 16-án: Petrolul – Kolozsvári U (18:30), FCU 1948 – FCSB (21:30); július 17-én: Voluntari – Botoșani (18:30), Dinamo – Craiovai U (21:30).
Az Aradi UTA egyébként múlt heti lapzártánk után, július 6-án játszott barátságos mérkőzést a resicabányai csapat vendégeként, és 1-0-ra nyert.
Ismét Újszentesen
Július 11-től ismét Újszentesen készült a másodosztályos bajnokság 2023–2024-es idényére a helyi alakulat. A klub honlapja (cscdumbravita.ro) szerint ma 17 órakor a Dési Unirea ellen játszik felkészülési mérkőzést Temesgyarmaton, míg másnap a szerb másodosztályban szereplő Verseci OFK vendégeként lép pályára.
Múlt heti lapzártánk után a másodosztályba frissen feljutott Vajdahunyadi Corvinul otthonában játszott, és végül 2-0-ra kapott ki. 8-án már a Szeged-Csanás Grosics Akadémia második csapata következett idegenben, a találkozót pedig 1-0-s győzelemmel zárta.
Kerékpár
Szakaszgyőzelemnek örülhetett
Vas Blanka nyerte sprintbefutóban a női Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny szombati, pontosabban nyolcadik szakaszát, aminek köszönhetően pályafutása legnagyobb győzelmét aratta (három héten belül szakaszt nyert a svájci körversenyen, majd a magyar bajnokságon időfutamban és a mezőnyversenyben is elsőként végzett).
Az SD Worx huszonegy éves magyar bajnoka így nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda (MTI) közleménye szerint a rangos olasz megmérettetésen elért szakaszgyőzelem után: „Ez egy álom, hihetetlen! Reggel nem hittem, hogy megnyerhetem a szakaszt. Az utolsó fél órára elfogyott a vizem, szerencsére Niamh Fisher-Black adott nekem, és onnan már kibírtam a végéig. A sprint alatt hallottam a fülemben, hogy a csapattársaim a rádión szurkolnak, nagyon jólesett, hogy ennyire hisznek bennem, így mindent beleadtam.”
Vas Blanka a 9. és egyben utolsó szakaszon a 11. helyen zárt, összesítésben pedig a 43. helyen végzett. A negyvenéves holland Annemiek van Vleuten a 2018-as, 2019-es és a 2022-es kiírás után idén is megnyerte az olasz női körversenyt (májusban a spanyol Vueltán diadalmaskodott).