Vizes vb
Ezüstérmes Rasovszky Kristóf
„Sok dicső pillanat volt már a magyar nyílt vízi úszás történetében, ugyanakkor egyvalami hiányzott: egy világbajnoki érem az olimpiai programba emelés óta királykategóriának számító 10 km-es távon. Egészen vasárnapig: Rasovszky Kristóf szenzációs versenyzéssel lett ezüstérmes Fukuokában, azaz akárcsak a tokiói olimpián, most a Japánban rendezett világbajnokságon is felállhatott a dobogó második fokára” – olvasható a Magyar Úszószövetség honlapján megjelent cikkben (musz.hu); a másik magyar versenyző, Betlehem Dávid a 16. helyen ért célba, az aranyérmet a német Florian Wellbrocz szerezte meg.
A sportág első magyar világbajnoka (5 km-en győzött négy éve, Kvangdzsuban) egyebek között ezt nyilatkozta a történelmi ezüstérem után: „Az utóbbi évek egyik legjobb versenyét úsztam, sőt, talán a legjobbat, még az olimpiainál is. […] Minden úgy történt, ahogy terveztem, senki és semmi nem tudott kizökkenteni egy pillanatra sem, ráadásul a barátnőm előtte a lelkemre kötötte, legyek annyira kemény, amennyire csak tudok. Hát a végén az voltam, ezt nem tagadom, de semmi mást nem csináltam, mint amit a szabályok megengednek, meg tulajdonképpen igazából életemben először tettem azt, amit egyébként mindenki más is szokott, és amit velem is megtettek párszor.”
A nyílt vízi úszás versenyszámai július 20-án, míg a szinkronúszás, illetve a műugrás megmérettetései 22-én fejeződnek be, a medencés úszóversenyek pedig 23-án, az előfutamokkal kezdődnek meg (utóbbi részleteivel a jövő heti lapszámunkban térünk vissza).
Mindkét magyar válogatott győzelemmel kezdte
A nőivízilabda-válogatott, illetve a férficsapat is győzelemmel rajtolt a Fukuokában zajló vizes világbajnokságon. Bíró Attila tanítványai Kanada legjobbjai ellen játszottak a D-jelű négyesben július 16-án, és 11:10-re nyertek, majd megkezdték a felkészülést a házigazda japánok elleni keddi meccsre, amely 26:21 arányú győzelemmel zárult a javukra. Július 20-án, e heti lapzártánk után Új-Zéland játékosai ellen ugrottak vízbe.
A férfitornán a C csoportba sorsolt magyar csapat hétfőn Japán ellen játszott, és magabiztos, 16:8-as győzelmet aratott. Szerdán már a jóval erősebb horvát válogatott következett, amelyet végül nagy csatában, 12:10-re vert meg Varga Zsolt legénysége. Július 21-én Argentína lesz az utolsó ellenfél a csoportban, egy olyan csapat, amelyet Horvátország 24:5-re múlt felül július 17-én.
A nők mezőnyében a nyolcaddöntő mérkőzéseit július 22-én szervezik meg, a negyeddöntő 24-én, míg az elődöntő 26-án lesz; a döntő, valamint a bronzcsata július 28-án zajlik majd. A férfiaknál a nyolcaddöntő összecsapásait július 23-ra, a negyeddöntőét 25-ére, az elődöntőét pedig 27-ére időzítették, a finálé, illetve a bronzéremért zajló küzdelem 29-várja a sportág jelenlegi legjobb csapatait.
Mindkét mezőnyben tizenhat-tizenhat válogatott indult a világbajnokságon: a magyar női együttes a legutóbbi, 2022-es budapesti vb-n ezüstéremmel zárt (az Amerikai Egyesült Államok szerezte meg az aranyérmet), míg a férfiválogatott kénytelen volt beérni a 7. hellyel (Spanyolország végzett az élen).
Európa-bajnoki cím az U15-ös mezőnyben
„A podgoricai U15-ös Eb-n a magyar válogatott olyan dologra készül, ami a férfiaknál még nem esett meg a vízilabdasport történetében: három egymást követő vereség után aranyérmet szerezni egy világversenyen – nincs erre példa” – olvashattuk július 13-án a vlv.hu nevű honlap Facebook-oldalán). Azóta – mondhatni – megtörtént a csoda, ugyanis bár a csoportban a házigazda Montenegrótól (11:8), Spanyolországtól (9:7), illetve Olaszországtól is kikapott (6:5), a nyolcaddöntőben megverte Hollandiát (11:5), a negyeddöntőben pedig Horvátországot (8:7), így bejutott az elődöntőbe, ahol végül a Szerbia elleni győzelemnek köszönhetően (11:6) július 16-án az aranyéremért játszhatott Montenegró ellen. Noha az első csoportmeccsen a rivális volt jobb, a tizenöt éven aluliakat felvonultató magyar alakulat a fináléban 10:8 arányú győzelemmel vágott vissza a korábban elszenvedett vereségért, és megszerezte az Európa-bajnoki címet.
A július 8–16. között zajlott, huszonöt csapatot felvonultató podgoricai kontinensviadalon Románia korosztályos válogatottja is vízbe ugrott, és végül a 11. helyen zárt. Az utolsó összecsapását Hollandia ellen játszotta vasárnap, és 14:8-ra nyert (előtte mindhárom csoportmeccsén győzött, majd megverte Németországot, Törökország viszont megállította a menetelésben, majd Máltától is kikapott, így került össze Hollandiával).
Kosárlabda
Döntöttek a csoportok összetételéről
Július 12-én, múlt heti lapzártánk után, egy maratoni ülést követően döntöttek a tizennyolc csapatot felvonultató román férfi élvonalbeli bajnokság két csoportjának összetételéről: a temesvári alakulat az A csoportba került, ahol a címvédő kolozsvári együttes, a Bukaresti Rapid, a Voluntari, a Bukaresti Dinamo, a Târgu Jiu, a Galaci VSK, a Bukaresti Laguna, illetve a Brassói Corona lesz az ellenfele az alapszakaszban. A B csoportban a következő alakulatok küzdenek majd egymás ellen: Nagyvárad, Nagyszeben, Craiova, Argeș Pitești, Konstanca, Marosvásárhely, Ploiești, Focșani és Vâlcea 1924.
A csapatok oda-visszavágót játszanak a csoportokban, majd a legjobb öt helyezett mindkét ágról bejut a TOP10-es mezőnybe, ahonnan nyolc együttes vált jegyet a felsőházi rájátszásba.
A múlt szerdai ülésen egyébként az is eldőlt, hogy a 2023–2024-es idényben a férfiak és a nők mezőnyében is két román játékos kell a pályán legyen a teljes mérkőzés alatt. „Úgy érzem, hogy a román játékosok megérdemlik ezt, mivel Románia is megérdemel egy erős válogatottat. Ha nem emeljük a román kosarasok számát, akkor a szerepük is csökken a meccseken” – nyilatkozta Carmen Tocală, a Román Kosárlabda-szövetség elnöke.
Játszott a román válogatott
A román férfiválogatott e heti lapzártánk után, július 19-én lépett pályára legutóbb, ezúttal viszont a 2025-ös Európa-bajnokság előselejtezőjének harmadik szakaszában, az I-jelű csoportban, a rivális pedig Albánia volt idegenben. Július 22-én Szlovákiát, 29-én pedig Albániát fogadja, míg augusztus 2-án Szlovákiában lép pályára.
Kézilabda
Aranyérmes a magyar csapat
„Óriási büszkeség, hogy Európa-bajnokok lettünk! Gratulálok a lányoknak, akik ma is hátrányból fordítva nyerték meg a meccset, ez a mentális erő az egész tornán jellemző volt rájuk, fantasztikusan játszottak. Köszönöm a stábnak, nagyszerű emberek vesznek körül, akikkel közös öröm és közös érdem a siker!” – mondta Szilágyi Zoltán, a magyar női U19-es válogatott szövetségi edzője július 16-án, nem sokkal a Dánia elleni Európa-bajnoki döntő után, amelyet 35-26-ra nyert meg a magyar csapat. A tanítványai hibátlan teljesítményt nyújtottak a Pitești-en megszervezett Eb-n, ugyanis mind a hét mérkőzésüket megnyerték; a kontinensviadal legjobb játékosa és legjobb irányítója Simon Petra, legjobb kapusa pedig Zaj Klára lett.
A házigazda román alakulat a kisdöntőben játszott vasárnap Portugália ellen, és 39-32 arányú győzelmének köszönhetően megszerezte a bronzérmet (az 1. félidő végén 18-13-at mutatott az eredményjelző a javára). A csapat egyik alapembere, Mihaela Mihai a legsikeresebb jobbszélsőként került be az Európa-bajnokság All Star-csapatába.
Hetedik helyen a magyarok
A férfikézilabda-válogatottak európai rangsorában a 7. helyet foglalja el a magyar nemzeti együttes, míg a román csapat a 28. helyen áll a negyvenhat csapatot felsorakoztató mezőnyben – derül ki a kontinentális szövetség (EHF) közleményéből. Az élen a világbajnok dán csapat áll, a svédek a 2. helyre „futottak be”, míg a spanyolok foglalják el a képzeletbeli dobogó 3. fokát. A magyar csapat elé még a francia (4.), a norvég (5.), illetve a német (6.) alakulat férkőzött be. A sorrend a legutóbbi három világverseny, a 2021-es és a 2023-as világbajnokság és a 2022-es Európa-bajnokság végeredménye, valamint az említett tornák selejtezőinek eredményei alapján alakult ki; a következő rangsort a 2024-es kontinenstorna után, január 28-án hozzák nyilvánosságra.
A huszonnégy csapatos torna házigazdája Németország lesz január 10. és 28. között, az Eb-címért zajló küzdelmek hat négytagú csoportban kezdődnek meg: a románok a B-jelű négyesben játszanak majd a spanyolokkal, az osztrákokkal és a horvátokkal, míg a magyarok az izlandiakkal, a szerbekkel és a montenegróiakkal harcolnak a továbbjutásért a C csoportban.
Tenisz
Legyőzte Djokovicsot
„Egy álom vált valóra. Ha ma veszítettem volna, akkor is büszke lennék a teljesítményemre. A történelem részese lehettem, sportágunk legnagyobbjával játszhattam, és nyertem. Ez fantasztikus érzés, így, húszéves fejjel. Azt azért nem gondoltam volna, hogy ezt ilyen hamar elérem. Az első játszma után azt gondoltam, hogy »hű, Carlos, ezen változtatni kell, mert sok néző jött ki miattam, és ha ez így megy tovább, biztosan csalódást okozok«. Ezt pedig nem szerettem volna” – nyilatkozta július 16-án a spanyol Carlos Alcaraz, miután Wimbledonban, a füves pályás Grand Slam-torna férfi egyesében legyőzte a szerb Novak Djokovicsot, aki korábban hétszer emelhette magasba a végső győztesnek járó serleget a sokak által várt megmérettetésen.
A második Grand Slam-győzelmét begyűjtő spanyol klasszis öt játszmában, 1:6, 7:6 (8–6), 6:1, 3:6, 6:4-re nyert a riválisa ellen, aki aznap így értékelte az összecsapást a Nemzeti Sportban megjelent cikk szerint: „Talán holnap már büszke is leszek erre a mérkőzésre, de ma este azért ezt a gombócot nehéz lesz lenyelni. Igazság szerint, jobb játékostól kaptam ki, így nincs mást tenni, mint gratulálni és tovább dolgozni azon, hogy legközelebb erősebben térjek vissza.”
A legfrissebb világranglista szerint Carlos Alcaraz az 1., míg Novak Djokovics a 2. helyről várja a folytatást, a legjobb magyar, Fucsovics Márton pedig az 54. helyet foglalja el, miután tizenhárom helyet lépett elő a rangsorban.
Atlétika
Tesztverseny a világbajnokság előtt
„Az utolsó előtti döntő, a női 100 méter gát fináléja hozta a Nemzeti Atlétikai Központban rendezett 128. atlétikai országos bajnokság csúcsversenyét, melyben a győztes Kozák Luca – első magyar atlétaként – biztosította helyét a párizsi olimpián, míg Tóth Anna fantasztikus U23-as országos csúccsal szerezte meg az ezüstérmet” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (olimpia.hu); a kétnapos országos bajnokságra – amely a közelgő vb tesztversenye volt – több mint ötezer néző látogatott ki.
„A budapesti atlétikai világbajnokság eseményei augusztus 19. és 27. között, kilenc napon át zajlanak majd a Nemzeti Atlétikai Központban és Budapest belvárosában, ahol a maratoni és gyalogló utcai versenyeket rendezik” – fűzték hozzá a bevezetőben említett cikkben.
Labdarúgás
Lapzártánk után játszott a Fradi
A múlt keddi, gól nélküli döntetlen után – mondhatni – mindent kezdhetett elölről a magyar bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában; a feröeri aranyérmes KÍ Klasvík elleni visszavágót hazai közönség előtt, a budapesti Groupama Arénában játszotta le e heti lapzártánk után, szerdán.
A román bajnok Konstancai Farul hazai pályán, a moldovai köztársasági Sheriff ellen kezdte meg a BL-küzdelmet múlt heti lapzártánk után, július 12-én, és 1-0-ra nyert, így előnyből várta a kedd esti visszavágót, amelyen végül 3-0-ra kapott ki, így 3-1-es összesítéssel a rivális jutott tovább a következő körbe.
Megkezdődtek a küzdelmek a román élvonalban
Tizenöt év, négy hónap és hat nap elteltével találkozott újra a Galaci Acél, illetve az Aradi UTA alakulata július 14-én, a román élvonalbeli bajnokság 2023–2024-es idényének nyitómecscsén; a hazai pályán játszó rivális 1-0-ra vezetett az 1. félidőben, a Maros-parti alakulat azonban kiegyenlített a térfélcsere után, a találkozó pedig 1-1-es döntetlennel zárult.
A galaciak nyolc év után tértek vissza az élvonalba Dorinel Muntenu vezetőedzőnek köszönhetően, akivel egyébként megnyerték a bajnokságot a 2010–2011-es idényben. A két alakulat korábban tízszer találkozott egymással a legjobbak mezőnyében, ötször az ellenfél, kétszer az UTA győzött, míg három találkozó döntetlennel zárult. A legelső mérkőzést 1993. december 1-jén játszották egymás ellen, a játékosok pedig gól nélküli döntetlennel vonultak le a pályáról. Az sem mellékes, hogy az Aradi UTA hat bajnoki címnek örülhetett eddig (legutóbb 1970-ben), míg az ellenfél egyszer bizonyult a legjobbnak a mezőnyben.
Az 1. forduló további eredményei: Rapid – Sepsi OSK 0-0, Hermannstadt – Konstancai Farul 0-1, Kolozsvári CFR – Jászvásári Poli 2-0, Petrolul – Kolozsvári U 1-1, FCU 1948 – FCSB 1-3, Voluntari – Botoșani 2-1, Dinamo – Craiovai U 0-2.
A 2. forduló programja július 21-én: Sepsi OSK – FCU 1948 (18:30), Aradi UTA – Kolozsvári CFR (21:30); július 22-én: Konstancai Farul – Voluntari (18:15), FCSB – Dinamo (21:30); július 23-án: Jászvásári Poli – Hermannstadt (18:30), Kolozsvári U – Rapid (21:30); július 24-én: Botoșani – Petrolul (21:30), Craiovai U – Galaci Acél (18:30).
Két döntetlen két nap alatt
Július 14-én a Dési Unirea ellen játszott felkészülési mérkőzést Temesgyarmaton a másodosztályos újszentesi együttes, míg másnap a szerb másodosztályban szereplő Verseci OFK vendégeként lépett pályára; előbbi találkozó 1-1-es, míg utóbbi gól nélküli döntetlennel zárult.
E heti lapzártánk után, szerdán a kisjenői csapat várt idegenben a Temes megyei alakulatra, amely utána a következő meccsre hangolt; 22-én, szombaton a Viitorul Pandurii ellen játszik Târgu Jiu-ban. Az új idény augusztus 5-én rajtol.
Két csapattal több rúg majd labdába
A szakszövetség végrehajtó bizottsága múlt csütörtökön úgy döntött, hogy a 2024–2025-ös idényben a megszokott húsz csapat helyett huszonkettő küzdhet a bajnoki címért a másodosztályos pontvadászatban. A Román Labdarúgó-szövetség elnöke, Răzvan Burleanu elmondta, hogy az egyetlen körből álló alapszakaszban huszonegy mérkőzést szerveznek majd, és az utolsó lefújása után dől el, melyik hat alakulat rúghat labdába a felsőházban; a másik tizenhat együttes az alsóházban folytatja a küzdelmet két csoportban.
Közben az is kiderült, hogy a másodosztályos mezőnyben egyedül a brassói csapat nem kapta meg a 2023–2024-es idényben való induláshoz szükséges licencet; az ügyben a hónap végéig döntenek az illetékesek.