Vizes vb
Újra világbajnok a férficsapat
1973 (Belgrád), 2003 és 2013 (Barcelona) után ismét világbajnokként állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára a magyar férfivízilabda-válogatott. A július 27-i elődöntőben a már-már legyőzhetetlennek tűnő, címvédő spanyol válogatottal került össze Varga Zsolt legénysége, és Manhercz Krisztián utolsó másodpercekben lőtt góljának köszönhetően bejutott a döntőbe, ahol a legutóbbi olimpia ezüstérmesével, Görögországgal találkozott. A rendes játékidő végén 10:10-et mutatott az eredményjelző szombaton, majd következett a büntetőpárbaj, amelyet Vogel Soma kiváló védéseinek köszönhetően (is) 4:3-ra nyert meg, így tíz év után újabb világbajnoki címnek örülhetett; a torna legjobbjának járó címet Zalánki Gergő érdemelte ki.
A szakszövetség honlapja (waterpolo.hu) szerint Varga Zsolt így értékelt a bearanyozott döntő után: „Messziről indultunk, rengeteget dolgoztunk, nemcsak a vízben, hanem a szárazföldön is. Büszke vagyok a játékosokra, mert hatalmas lelki fejlődésen mentek keresztül, a hozzáállásuk egyértelműen olyan volt, amivel világversenyt lehet nyerni.”
A torna aranyérmese és ezüstérmese, vagyis Magyarország és Görögország jegyet váltott a jövő évi olimpiára, a többi alakulat, egyebek között a kisdöntő két szereplője, Spanyolország és Szerbia a későbbiekben szerezheti meg a kvótát; a bronzéremnek végül a spanyolok örülhettek, miután 9:6-ra múlták felül a szerbeket július 29-én.
A Bíró Attila által irányított női válogatott a 6. helyen zárta a világbajnokságot: 28-án, a rendes játékidő végén 11:11-et mutatott az eredményjelző az Amerikai Egyesült Államok ellen, így következhetett a büntetőpárbaj, amelyet a rivális nyert meg 4:2-re (2022-ben ez a két csapat találkozott a budapesti vb döntőjében, és akkor is az amerikaiak győztek).
Szintén büntetőkkel dőlt el a finálé, amelyben Hollandia Spanyolországgal találkozott, és története során másodszorra szerzett világbajnoki aranyérmet; a gólgazdag bronzcsatában Olaszország 16:14-re verte meg Ausztráliát.
Egy aranyérem a medencében
„Ausztrália végzett az éremtáblázat első helyen a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeiben. A magyar medencés küldöttség egy éremmel, Kós Hubert 200 méter háton szerzett aranyával zárta a 12. helyen a viadalt, így továbbra is minden világbajnokságról legalább egy medállal tért haza. Ez volt a harmadik olyan vb, amelyen egyetlen magyar állhatott dobogóra: 1982-ben, Ecuadorban a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor (200 m hát, ezüst), 2007-ben, az ausztráliai Melbourne-ben pedig Cseh László (200 m vegyes, bronz). A magyar csapatnak Kós sikerével nem szakadt meg a 2009 óta tartó »aranyos« sorozata sem” – adta hírül az MTI, vagyis a Magyar Távirati Iroda július 30-án, a fukuokai világbajnokság zárónapján.
Nem feledkezhetünk meg a nyílt vízi úszókról sem, akik két éremmel tértek haza Japánból: Rasovszky Kristóf a 10 kilométeres távon ezüstéremmel zárt, majd a vegyes váltó tagjaként, a 4 × 1500 méteres versenyszám után is felállhatott a dobogó második fokára Fábián Bettinával, Olasz Annával és Betlehem Dáviddal együtt.
*
A román küldöttségből a 2022-es év legjobbjának választott David Popovici idén a 4. helyen ért célba a 200 méteres gyorsúszás döntőjében, majd a 6. helyen zárt a 100 méteres távon; a tavalyi, budapesti vb-n mindkét számban aranyéremnek örülhetett.
A tizennyolc éves sportoló a szakszövetség honlapja szerint (frnpm.ro) egyebek között ezt nyilatkozta vasárnap, nem sokkal a hazatérése után: „Szeretem, amit csinálok. Ilyen a sport, nem nyerhetek mindig. Ez a való világ. Most rendkívül motivált vagyok, erősebbnek érzem magam, mint valaha. Alig várom, hogy újrakezdhessem az edzéseket. Ismét a világ legjobbja akarok lenni. Köszönöm a támogatást, sokat segít a folytatásban. Egy idézettel fogom zárni: »Soha ne add fel az álmaidat csak azért, mert időbe telik elérni azokat. Az idő úgyis múlik.«”
A romániai küldöttség végül egy arany- és egy ezüstéremmel tért haza a fukuokai világbajnokságról: Constantin Popovici aranyéremmel fejezte be az óriástoronyugrók versenyét a férfiak huszonhárom fős mezőnyében, míg Cătălin Preda ezüstéremnek örülhetett; a két sportoló maga mögé utasította a szám 2015-ös és 2019-es világbajnokát, a francia színekben versenyző Gary Huntot.
Vívás
Kiváló világbajnoki szereplés
„Rég volt, hogy egy világbajnokságon három aranyérmet szereztek sportolóink. 1991-ben a budapesti vb-n állhattunk fel utoljára három versenyszámban, férfikard- és nőipárbajtőr-csapatban, valamint női párbajtőr egyéniben a dobogó legmagasabb fokára. Most Milanóban az alaphangot Szilágyi Áron kard egyéni bronzérme adta meg” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (olimpia.hu) megjelent cikkben. A háromszoros olimpiai bajnok, 2022-ben világbajnok magyar vívó tagja néhány nappal később a férfikardcsapat tagjaként aranyérmet nyert Szatmári Andrással, Gémesi Csanáddal és Decsi Tamással együtt, miután a döntőben 45:42-re sikerült legyőzni az olimpiai bajnok dél-koreai alakulatot.
A Battai Sugár Katinka, Márton Anna, Pusztai Liza és Szűcs Luca összeállítású nőikard-válogatott szintén örülhetett, mivel a döntőben 45:38-ra felülmúlta a francia csapatot, így megvédte a világbajnoki címét.
Férfipárbajtőrben Koch Máté menetelt a dobogó legmagasabb fokára: a győzelem felé vezető úton két csapattársát, Andrásfi Tibort a legjobb harminckét versenyző mezőnyében, míg a 2019-es világbajnokság győztesét, Siklósi Gergelyt a negyeddöntőben búcsúztatta el a további küzdelmektől.
Az olimpiai kvalifikációs világbajnokság éremtáblázatának élére a házigazda Olaszország került összesen tíz éremmel (négy arany-, négy ezüst- és két bronzérem), Magyarország a 2. helyen végzett, míg a 3. helyet Japán „csípte el” négy éremmel (két arany- és két bronzérem). A román sportolók ezúttal nem szereztek érmet.
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál
A legjobb tíz között Magyarország és Románia
„A Team Hungary huszonhárom érmet szerzett a maribori nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, amivel az éremtábla 6. helyén végzett. Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója szerint a magyar utánpótlás jó úton halad, és nagyon meg kell becsülni azt, aki ma multisporteseményt szervez” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (olimpia.hu) közzétett cikk bevezetőjében. Július 23. és 29. között nyolc arany-, öt ezüst- és tíz bronzérmet gyűjtött be a magyar küldöttség, amelynek legeredményesebbje a négy érmet szerző úszó, Jackl Vivien volt.
A román küldöttség a 4. helyen zárt az éremtáblázaton a maribori hat versenynap után, ami történelmi eredménynek számít: összesen húsz érmet, azaz kilenc arany-, hat ezüst- és öt bronzérem a mérlege.
A záróünnepségen Robert Andrei Badea, illetve Teodora Damian vitte a román zászlót; előbbi a 200, illetve a 400 méteres vegyes úszás után állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, míg utóbbi tagja volt az ezüstérmes nőikézilabda-válogatottnak. Az éremtáblázat élén Olaszország végzett negyvenhat éremmel (tizenhat arany-, tizennyolc ezüst- és tizenkét bronzérem).
Kosárlabda
Legyőzte Albániát
Megszerezte második győzelmét a 2025-ös Európa-bajnokság előselejtezőjének harmadik szakaszában a román férfiválogatott, miután 29-én 72:63-ra múlta felül az albán csapatot Pitești-en; a temesvári születésű Alexandru Olah hat pontot és négy lepattanót szerzett.
Augusztus 2-án, lapzártánk után Szlovákiában lépett pályára a román alakulat; a legutóbbi, egymás elleni mérkőzésen a vendég rivális győzött négy ponttal.
Lejárt a vakáció
Augusztus 3-án, lapzártánk után gyűltek össze újra az élvonalbeli temesvári férficsapat játékosai: mától jövő szerdáig Temesváron készülnek az új idényre, majd Szarajevó felé veszik az irányt, ahol 16-án ér véget az edzőtáboruk. Utána több felkészülési mérkőzés vár rájuk, ugyanis nagy lesz a tét a 2023–2024-es idényben; a múlt szezonhoz hasonlóan három megmérettetésen, a román élvonalbeli bajnokságban, a Románia-kupában, illetve az Alpok–Adria-kupában indulnak.
29-én eldőlt, hogy a tizennyolc élvonalbeli csapat hat háromtagú csoportban vág neki a Románia-kupa küzdelmeinek; a temesvári együttes a D csoportba került, ahol Craiova és Ploiești alakulatával találkozik szeptember 15. és 17. között Craiován. A csoportok 1. helyezettjei azonnal bejutnak a legjobb nyolc közé, a másik két kiadó hely pedig a legjobb kosáraránnyal rendelkező együtteseknek jár.
Az élvonalbeli bajnokságban az A-jelű csoportba kerültek Dragan Petricsevics tanítványai a Bukaresti Rapid, a Voluntari, a Bukaresti Dinamo, a Târgu Jiu, a Galaci VSK, a Bukaresti Laguna, illetve a Brassói Corona játékosaival együtt; az első mérkőzésüket szeptember 23-án játsszák hazai közönség előtt a galaciak ellen, 30-án pedig a Bukaresti Laguna kosarasaihoz látogatnak a 2. fordulóban.
Röplabda
Befejeződött a temesvári viadal
Július 29-én, szombaton az Opera téri pályán szervezték meg az elődöntőt és a döntőt az U22-es női-, illetve férfi-strandröplabdázók Európa-bajnokságán, a Temesvári VSK és a Tysa Youth Academy SK által szervezett rangos megmérettetés pedig díjátadóval zárult ugyanott.
A női döntőben a litván Kvedaraite és Rudkovszkaja 2:1-re múlta felül a cseh kettőst, Neuschaeferovát és Svozilovát, míg a kisdöntőben a spanyol Izuzquiza és Vergara bronzérmet szerzett, miután legyőzte a lett duót. A férfiaknál a norvég Mol és Sunde örülhetett az aranyéremnek a német Just és Wust elleni győzelem után, a bronzmérkőzésen pedig a lett Fokerots és Bulgacs kettős bizonyult jobbnak az osztrák alakulat elleni csatában.
A három román női kettős közül egyik sem jutott tovább az első összecsapás után, míg a négy férficsapatból csak az egyik nyert meccset a csoportjában, de végül lemaradt a nyolcaddöntőről.
A Román Röplabda-szövetség és a Temesvári Polgármesteri Hivatal támogatásával zajlott Eb-n százhuszonnyolc röplabdázó vett részt hatvannégy csapatban: harminckét-harminckét alakulat indult a férfiak, illetve a nők mezőnyében, a benevezett országok száma pedig meghaladta a harmincat; a mérkőzéseket az Opera téren előkészített pályán, illetve a Rózsa park melletti sportközpontban szervezték meg.
Kézilabda
Megnyerték a kisdöntőt
Bronzéremmel zárta Nagybányán szervezett, négy alakulatot felvonultató felkészülési tornát az élvonalbeli temesvári férficsapat. 28-án nem sikerült beverekednie magát a döntőbe, ugyanis 34-31-re kapott ki a tordai együttestől, másnap viszont 39-24-re verte meg az élvonalba frissen feljutott segesvári alakulatot. A döntőben a Máramaros megyeiek 32-25-re verték meg a Kolozs megyei játékosokat, így otthon tartották a legjobbnak járó serleget.
Labdarúgás
Négygólos győzelem
4-0-ra verte meg az ír bajnok Shamrock Rovers alakulatát július 27-én, múlt heti lapzártánk után az Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörében „landolt” Ferencváros a budapesti Groupama Arénában.
Az első felvonás további magyar és román vonatkozású eredményei: Osijek (horvát) – Zalaegerszeg 1-0, Kecskemét – Riga (lett) 2-1, Alashkert (örmény) – Debrecen 0-1, Konstancai Farul – Urartu (örmény) 3-2, Kolozsvári CFR – Adana Demirspor (török) 1-1, CSKA 1948 (bolgár) – FCSB 0-1, CSKA Szófia – (bolgár) Sepsi OSK 0-2. A visszavágókat e heti lapzártánk után, augusztus 3-án szervezték meg.
Megkezdődött az új idény
Július 28-án, az MTK és a Paks párharcával kezdődött meg a magyar élvonalbeli bajnokság, vagyis az NB I 2023–2024-es idénye; a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.
Az 1. forduló további eredményei: DVTK – Puskás Akadémia 0-1, Újpest – Fehérvár FC 2-1, ZTE – Kisvárda 0-2, DVSC – Mezőkövesd 3-1. A Ferencváros és a Kecskemét összecsapását szeptember 27-én szervezik meg.
A 2. forduló programja augusztus 4-én: Puskás Akadémia – Újpest (20:00); augusztus 5-én: Mezőkövesd – DVTK (17:45); augusztus 6-án: Fehérvár FC – Ferencváros (17:45), ZTE – MTK (20:00); augusztus 7-én: Kecskemét – Kisvárda (20:00). A Paks és a DVSC összecsapását szeptember 27-én szervezik meg (19:00). A zárójelben lévő időpontok közép-európai idő szerint vannak.
Egy döntetlen, két vereség
2-1-es vereséggel zárta a román élvonalbeli bajnokság 2023–2024-es idényének 3. fordulóját az Aradi UTA július 29-én a Hermannstadt vendégeként, így egy döntetlennel és két vereséggel a háta mögött a 14. helyen áll a tizenhat csapatos mezőnyben. Legközelebb ma 18 óra 30 perckor lép pályára, amikor a Jászvásári Poli alakulatát látja vendégül; az ellenfél eddig egy győzelmet és két döntetlent gyűjtött be.
A 3. forduló további eredményei: FCU 1948 – Kolozsvári U 3-4, Rapid – Botoșani 2-2, Galaci Acél – FCSB 0-2, Konstancai Farul – Jászvásári Poli 1-3, Kolozsvári CFR – Craiovai U 1-1, Petrolul – Voluntari 0-2, Dinamo – Sepsi OSK 0-3.
A 4. forduló további programja augusztus 4-én: Craiovai U – Hermannstadt (21:30); augusztus 5-én: Botoșani – FCU 1948 (18:30), Kolozsvári U – Dinamo (21:30); augusztus 6-án: Petrolul – Konstancai Farul (18:15), FCSB – Kolozsvári CFR (21:30); augusztus 7-én: Sepsi OSK – Galaci Acél (18:30), Voluntari – Rapid (21:30).
Áll a nyitófordulóban
A Brassó FC vagy a Progresul Spartac ellen, idegenben kezdte volna meg a másodoszályos bajnokság 2023–2024-es szezonját az újszentesi alakulat, a találkozót azonban elhalasztották, amíg eldől, hogy a két esetleges rivális közül melyik rúghat majd hivatalosan labdába a pontvadászatban. A Temes megyei csapat egyébként július 28-án 3-1-es győzelemmel zárta a felkészülést a harmadosztályos Bihar FC vendégeként.
Az 1. forduló programja augusztus 5-én: Csíkszereda – Concordia Chiajna (11:00), Resicabánya – Slobozia (11:00), Viitorul Pandurii – FC Argeș (11:00), Tunari – Slatina (11:00), Metaloglobus – Sellenberk (11:00), Dési Unirea – Alexandria (11:00); augusztus 6-án: Vajdahunyadi Corvinul – Piatra Neamț (12:00); augusztus 8-án: Mioveni – Buzău (18:30), Chindia – Steaua (21:00).