Üzenet a 200 éves Majláthfalvának

Majláthfalva egy tünemény,
Égből nézve pókháló-rács,
Körötte sárig búza-fény,
Ürge-jaj, tengeri-sírás,
Eperfa-árny, diólevél-
Re hímezett tündér remény.

Majláthfalván a Föld lapos,
Isten tenyerén lecsorog,
Tavasszal humusz-olajos-
An éneklik az óborok:
Bizony, a végzet haragos,
S a végtelen is csak morog…

Majláthfalván azt lesik, hogy
Rákóczi fája zöldül-e,
Tán ufók bámulnak ki ott…
Legendákból születhet-e
A tájnak borzalmas titok,
Ha zúg a Bottyán-domb füle?

Majláth’ egy selyemsárhajó,
Körötte sok kalóznaszád,
Gondok közt szürreál való.
Ki tudja, hol jár a kaszás,
S kivel merre fut el a ló –
Elmúlt az ősz s a héja-nász…

Majláthfalván most állni látsz’
Az idő, szekér sem szalad,
Hiába indul el a más’,
Ha délben kondul a harang.
A délibáb megvacsoráz’,
S kiég egy szívroham alatt…