Hétvégén került sor Temesváron a Műszaki Egyetem éttermében,évek óta a Kohézió Egyesület által megszervezett fergeteges farsang -farki mulatságra.
A farsangi időszak kiemelkedő rendezvényének kettős célja volt, a színvonalas kulturált szórakozás, a farsangi hagyományok ápolása és továbbítása nagyvárosokban a következő generációk számára is.
A jelenlévők, az egyesület baráti köre, támogatói, meghívottak a karitatív céllal szervezett jótékonysági bálon, az önzetlen segítségnyújtás érdekében szép számban igennel válaszoltak a szervezők meghívására,így a szervezők a bál bevételéből húsvéti élelmiszer csomagokat fognak összeállítani a nyilvántartásban lévő családok számára.
A temesváriak mellett, a megye több településéről érkeztek vendégek jó hangulatban szórakoztak a 4+2 Asszinkron zenekar változatos, minden korosztálynak megfelelő zenei kínálatának köszönhetően, amelyet még szinesebbé tett az egyesület volt zenész kollégája Fülöp Mihály, aki meglepetésnek szánta az est folyamán tett fellépését.
Köszöntő beszédében Molnár András a Temes megyei RMDSZ szervezet elnöke ,kitért a szuper választási év kihívásaira és azt a tényt hangsúlyozta , hogy összetartással és felelősségvállalás tudunk előre haladni és megmaradni a szórványban is.
A vidám farsangi mókázás mellett a bál fő attrakciója a jelmezek felvonulása sem maradhatott el,sokam öltöttek magukra jelmezt,kicsik és nagyok egyaránt.
A Molnár András megyei RMDSZ elnök, Kovács Hajnal nőszerveti tag és Kele Ildikó az egyesület baráti köréhez tartozó személyből összeállt zsűrinek nem volt könnyű dolga,
A bál csúcspontját a hagyományos jelmez felvonulás jelentette, gyermekek és felnőttek, legalább ötvenen válaszoltak Karnevál mester hívó szavára, és ötletesnél ötletesebb jelmezekben vonultak fel, jelen volt Piroska, a cigánylegény, cigánylányok,magyar lány, német lány, a maturandus,Josolina cigányasszony, udvari bolond, Cowboy, udvari hölgyek, a Jéghercegnő,kalózok,a Hold király, virágárus, a rendőr, a rendőr kisasszony, doktornő, mexikói hölgy és sorolhatnám, színes kép tárult a vendégek elé, akik fergeteges tapssal viszonozták a látványt.
A rendezvényt támogatta:a gyulai Budai Béla és a Genessis cég,a Csiky Gergely Állami Magyar Színház,a Kohézió baráti köre,felajánlásaiknak köszönhetően a szerencsésebbekk értékes tombola nyereményekkel térhettek haza.
Sipos Ilona szervező beszámolója