A nagybodófalvi bemutatkozás és bemutató után az elmúlt napokban Igazfalván, Szapáryfalván, Lugoson, Végváron, Újmosnicán, Újszentesen, Magyarszentmártonban, Óteleken, Zsombolyán és Nagyszentmiklóson tapsolhatott a közönség Plautus, tanyaszínházi körülmények között bemutatott Casina című darabjának.
Lugoson
A CONCORDIA nyárikert lerobbant, romos helyén került sor a szokatkan előadásra, ahol az áramszolgáltatás hiányát áramfejlesztő generátorok helyettesítették. A sötétedés beálltával eltűnt a romos miliő, és igazi tanyasi előadást élvezhetett a mintegy hetven néző. A helyiség szebb napokat is látott hajdanában, amikor a híres színészkirály, Jávor Pál is fellépet termeiben, s az idősebb lugosiak emlékezete szerint románul énekelte a “Costică, Costică, fă lampa mai mică” kezdetű dalt.
Szép volt, jó volt, hagyományt kellene ebből teremteni, mindenkinek megérné, már az összetartó ereje réven is. (Langó Ferenc Attila tudósítása)
Újmosnicán
A református parókia gyülekezeti termének adekvát udvarán tartották meg péntek este a vándorszínházi előadást, ahol, mintha éppen erre a célra alakították volna ki a feltételeket. A lakosságot – amint Gyüge József főgondnok és Kádár György alpolgármester elmondták – sikerült mozgósítaniuk arra a szokatlan kulturális eseményre, amilyenre még a legidősebb korosztály sem emlékszik. Meg is teltek a „szín alatt” elhelyezett széksorok, olyannyira, hogy pótpadokat is el kellett helyezni a közönség számára. Sokan eljöttek a tősgyökeres újmosnicai lakosok közül: Kósa Sándor (Temesvárra ritkábban megyünk be színházi előadásra, örvendünk, hogy a színház most kijött hozzánk, mint régen), Baranyi Béla, (…Talán így újra rászokunk a színházra, mert másképpen nem szakítunk időt színházbajárásra), Galambos László és neje Etus (…Mindenképpen örülünk a lehetőségnek, utoljára még akkor láttunk itt magyar színházi előadást, amikor megvolt a kultúrházunk, akkoriban minden évadban kijött ide a színház egy-egy előadással.), Fülöp Anna (…Valamikor elég rendszeresen jártunk innen is színházba, egy időben bérletünk is volt, sajnos nincs megfelelő közlekedési lehetőség, csak ha a gyerekeink jönnek értünk és bevisznek, mint legutóbb, amikor az Operában láthattuk a Székely Dózsa György előadást).
Örömmel láttuk az előadáson a megújuló községbe újabban letelepedett fiatal lakói között Andrásy József és Noémi (Természetes, hogy itt vagyunk nemcsak, mint Újmosnica újdonsült lakói, henem azért is, mivel a Bánsági Közösségért Egyesület részéről támogatói és szervezői is vagyunk a turnénak), Stán László és Orsolya fiatal házaspárokat vagy Vinge Tibort, aki az előadás napján éppen hétvégi házukban tartózkodott Újmosnicán (Én a HETI ÚJ SZÓ-ból értesültem a ma esti elődásról, s gondoltam eljövök, mert ez arra is alkalom, hogy jobban beilleszkedjem az itteni közösségbe.)
A Társulat szívélyes vendéglátása
a csáki öregotthonban megtartott műsor után
*
A folytatásban Arad megyei helységekbe látogat el a Bánsági Vándorszínház társulata.
A tegnapi pécskai előadás után, ma este, augusztus 8-án Magyarszentpálon, augusztus 9-én Kisiratoson, augusztus 10-én Simonyifalván, augusztus 11-én Aradon, augusztus 12-én pedig Majláthfalván láthatják az előadást, mindenütt 21 órai kezdettel.
Graur János