Vízilabda
Jóváhagyták a budapesti vizes vb programját
Immár eldőlt, hogy az úszóversenyek a világbajnokság első felében, június 18. és 25. között zajlanak majd a Duna Arénában, ezzel párhuzamosan pedig a műúszó versenyeken bizonyítanak a sportolók a margitszigeti Széchy-medencében.
A második „félidőre” tervezett vízilabdatorna csoportmérkőzéseit a budapesti Hajós-uszoda mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden szervezik meg, így valójában egy nemzet világbajnoksága lesz, legalábbis erre utalt Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke. A nyílt vízi úszók szintén a vb második felében, a Budapest tengerpartjaként is emlegetett Lupa-tavon bizonyíthatnak.
Magyarország csak a meglévő létesítményekben rendez versenyeket, amivel kapcsolatban Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség és a szervezőbizottság elnöke így nyilatkozott: „1991 óta ez lesz az első FINA-világbajnokság, amelyen nem lesznek ideiglenes medencék, ez lényeges költségcsökkentő tényező, továbbá van egy másik pozitív üzenete is, amikor a fenntarthatóság, a víz felhasználása minden eddiginél fontosabb szempontnak számít.”
A vb-t amúgy idén, Fukuokában szervezték volna meg, az ottani városvezetés viszont januárban bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tudja megrendezni. A Nemzetközi Úszószövetség februári bejelentése alapján 2023 júliusára halasztották a megmérettetést, azonban Magyarország átvállalta a szervezést, és ennek köszönhetően bonyolítják le 2022-ben.
Négyből négy
A törökországi edzőtábor után a Nagyváradi VSK alakulata március 1-jén Bukarestbe utazott, ahol 3-án, 4-én és 5-én összesen négy mérkőzés várt rá a Szuperligában. 3-án délelőtt az egyik nagy rivális Bukaresti Dinamo játékosai ellen ugrottak vízbe a Bihar megyeiek, és végül szoros csatában 12:11-re nyertek. A másnapi visszavágó már egyszerűbb volt számukra, ugyanis 11:8 arányú győzelemmel szálltak ki a medencéből. Néhány órával később a Sportul vízilabdázóival mérték össze az erejüket, és 14:8-ra múlták felük őket. Az 5-i visszavágó végeredménye 10:3 lett a javukra.
A bajnokesélyes Nagyváradi VSK a 2021–2022-es idényben huszonnégyszer nyert és csak kétszer kapott ki. Az alapszakaszt otthon zárja, az ellenfél pedig a bajnoki címvédő és listavezető Bukaresti Steaua lesz; a két alakulat kétszer játszik egymás ellen.
Kézilabda
Következik a nyolcaddöntő
Immár teljes a nyolcaddöntő mezőnye a férfikézilabda Románia-kupában: az élvonalbeli temesvári csapat a 2021–2022-es idényben eredményesebb Bukaresti Steaua ellen próbálja kiharcolni a továbbjutást. A két alakulat legutóbb 2021. október 17-én találkozott egymással, és akkor a Steaua nyert 34-27-re.
További párosítások: Dinamo – Torda, Segesvár – Nagybánya, Medgidia – Suceava, Kolozsvár – Vaslui, Pitești – Focșani, Fogaras – Bákó, Dél-Dobrudzsa – Bukaresti VSK. A találkozókat áprilisban szervezik meg.
Egyébként a temesvári alakulat már márciusban, pontosabban 23-án találkozik a kupában rá váró ellenfelével, a Steauával, ezúttal viszont a Nemzeti Liga 20. fordulójából elmaradt mérkőzést pótolja be a Constantin Jude Sportcsarnokban. A találkozó 18 órakor kezdődik.
A fővárosiak március 8-án tizenhat győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a hátuk mögött a 3. helyen álltak a bajnokságban, míg a Béga-partiak a 12. helyet foglalták el négy győzelem, egy döntetlen és tizenöt vereség után. Az éllovas a Bukaresti Dinamo volt tizennyolc győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel.
Élmezőnybeli ellenfél
A tizenhat forduló után 4. helyen álló Buzău alakulatának vendége lesz ma este az eddig nyeretlen dévai együttes a női kézilabda Nemzeti Liga 17. fordulójában; legutóbb a 2021–2021-es idény első körében, pontosabban a 4. fordulóban – 2021 szeptemberében – találkoztak egymással, akkor 32-23-ra nyert a vendég buzăui együttes.
A 18. fordulóban a 2. helyen álló Bukaresti VSK játékosait látják vendégül a Hunyad megyeiek, a találkozó március 16-án 18 órakor kezdődik a dévai sportcsarnokban. Az első körben, október 13-án 31-20-ra nyertek a fővárosiak hazai pályán.
Az élvonalbeli újonc dévai alakulat tizenöt mérkőzést játszott eddig a bajnokságban, és mindegyiket elveszítette. Február 19-én a nemzetközi mezőnyben is érdekelt Râmnicu Vâlcea csapatát látta volna vendégül, a rivális azonban halasztást kért a szakszövetségtől.
Kosárlabda
Hazai vereség a címvédőtől
Március 5-én, hazai közönség előtt lépett pályára az aradi női csapat a Nemzeti Liga 23. fordulójában a címvédő sepsiszentgyörgyi együttes ellen: a rivális mind a négy játékrészben jobbnak bizonyult a néha-néha „feltámadó” házigazdánál, és végül közel húsz ponttal, 82:63-ra nyert.
José Araújo tanítványai a 2021–2022-es idény első körében is vereséget szenvedtek a háromszéki alakulattól, akkor harminckét pont volt a különbség a két csapat között. (Az aradiak egyébként legutóbb 2015. december 28-án győzték le a sepsiszentgyörgyieket, a végeredmény 76:55 volt a javukra. Annak az idénynek a végén a rivális megszerezte fennállása első bajnoki címét, amelyet újabb négy elsőség követett.)
Március 12-én, vasárnap újabb kihívás vár a Maros-parti alakulatra, ezúttal azonban idegenben, a szatmárnémeti csapat vendégeként; aznap pótolja be a 20. fordulóból elhalasztott mérkőzést.
Egy mérkőzés kipipálva
Ahogy múlt heti lapszámunkban már jeleztük, zsúfolt lesz a március az élvonalbeli temesvári férfikosárlabda-csapat számára. Március 2-án, lapzártánk után a 21. fordulóval folytatódott a Nemzeti Liga: a Béga-partiak Ploiești-en léptek pályára, és végül 93:85-re nyertek; az ellenfél csak a 4. negyedben tudta felülmúlni a vendég alakulatot (24:18, 22:20, 21:16, 26:31).
A következő mérkőzését március 12-én, a Bukaresti Athletic vendégeként játssza Dragan Petricsevics legénysége (23. forduló), 15-én Focșaniban lép pályára (a 19. fordulóból elhalasztott mérkőzés), 19-én a nagyszebeni alakulatot fogadja (24. forduló), 23-án a Bukaresti Steaua vendége lesz (25. forduló), majd 26-án a galaci együttest látja vendégül (26. forduló). A klub Facebook-oldalán közzétett cikkből kiderült, hogy összesen négyezer-nyolcszáznegyvenhat kilométert tesznek meg a bánsági oroszlánok ebben a hónapban.
A szakszövetség honlapja szerint a Béga-parti alakulat 28 ponttal a 10. helyen áll a bajnokságban: tíz győzelmet és nyolc vereséget gyűjtött össze eddig. A pontvadászatot az eddig veretlen, tizenkilenc mérkőzést maga mögött tudó kolozsvári alakulat vezeti, míg a 2. helyen – ugyancsak 38 ponttal – Pitești legénysége áll; utóbbi együttes huszonegy mérkőzést játszott a bajnokságban, amelyből tizenhetet megnyert és négyet elveszített.
Röplabda
Vége a sikersorozatnak
Megszakadt a lugosi nőiröplabda-csapat hét mérkőzés óta tartó győzelemsorozata az élvonalbeli bajnokságban: március 5-én a bajnoki címvédő târgoviștei együttes vendégeként lépett pályára a 2021–2022-es idény 21. fordulójában, és végül 3:1-re kapott ki.
A bajnoki ezüstérmes, jelenleg 2. helyen álló balázsfalvi csapat 3:1 arányban múlta felül a tordai alakulatot, aminek köszönhetően versenyben maradt az 1. helyért; az éllovas târgoviștei együttesnek huszonegy mérkőzés után 56 pontja van, míg a nyomában lévő balázsfalvi alakulat tizenkilenc találkozó alatt 51 pontot gyűjtött be. A lugosi csapat huszonegy találkozó alatt 43 pontot szerzett, ami egyelőre az 5. helyre elegendő.
A Temes-partiak egyébként március 9-én, lapzártánk után léptek pályára a 22. fordulóban, a vendégek pedig Voluntari-ból érkeztek; a végeredménnyel a jövő heti lapszámunkban térünk vissza. A két alakulat 2021. december 22-én, a 11. fordulóban is találkozott egymással, akkor a hazai pályán játszó rivális nyert 3:1-re
Újabb vereség
Múlt heti lapzártánk után, március 2-án a Bukaresti Dinamo vendégeként lépett pályára az élvonalbeli temesvári alakulat, azonban 3:0 arányú vereséget szenvedett el. 5-én, már otthon, az UVT Sportcsarnokban játszott a Steaua ellen, viszont azon a mérkőzésen is 3:0-ra kapott ki. Egyébként huszonkétszer veszített az eddigi huszonkét fordulóban, és ebből tizennyolcszor 3:0 arányú vereséggel vonult le a pályáról.
Tenisz
Simona és Sorana „szomszédok”
A korábban élmezőnyben „tanyázó” Simona Halep jelenleg a 26. helyen áll a legfrissebb, március 7-én közzétett WTA-világranglistán, az egy hónappal korábbihoz képest egy helyet lépett elő. Sorana Cârstea a 30. helyről jutott a 27. helyre, így megtörtént az, ami egy-két éve még nehezen lett volna elképzelhető: a két sportoló egymás mellé került a rangsorban.
A román női teniszezők közül még négyen vannak a legjobb száz között: Elena-Gabriela Ruse az 57., Jaqueline Cristian a 65., Irina-Camelia Begu a 72., míg Ana Bogdan a 93. helyen áll. Magyarországról két női teniszező van a legjobb százban: Bondár Anna a 75., Udvardy Panna pedig a 82. helyen áll. A női világranglistát továbbra is az ausztrál Ashleigh Barty vezeti.
A férfiak mezőnyében az aradi születésű Marius Copil a 260. helyen áll az ATP-világranglistán; a legjobb helyezést 2019. január 28-án jegyezték fel a neve mellett, ugyanis akkor az 56. helyet foglalta el. Romániából egyébként egyetlen férfiteniszező sem jutott be a legjobb száz közé, Magyarországról viszont Fucsovics Márton továbbra is ott van az első ötven sportoló között; jelenleg a 48. helyen áll, miután tizenhárom helyet csúszott vissza.
Labdarúgás
Nyert a címvédő
Nehezen indult a találkozó, végül azonban 2-1-re nyert a Ferencváros március 6-án a vendég kisvárdai csapat ellen, így megerősítette vezető helyét a bajnokságban. A nyomában lévő Puskás Akadémia egy nappal korábban 2-1-re kikapott az újpesti alakulattól.
A 23. forduló további eredményei: Gyirmót FC Győr – MTK 1-1, Paks – Mezőkövesd 4-0, Honvéd – DVSC 4-2, ZTE – MOL Fehérvár 2-0. A képzeletbeli dobogó rangsora: 1. Ferencváros (46 pont), 2. Puskás Akadémia (41 pont), 3. Kisvárda (41 pont).
A 24. forduló programja március 11-én: Puskás Akadémia – Paks (20:00); március 12-én: DVSC – Újpest (14:30), Mezőkövesd – ZTE (17:00), MTK – Honvéd (19:30); március 13-án: Kisvárda – Gyirmót FC Győr (14:30), MOL Fehérvár – Ferencváros (17:00). A zárójelben lévő időpontok közép-európai idő szerint vannak.
Győzelem az alapszakasz végén
2-1-re nyert az Aradi UTA március 5-én a román élvonalbeli bajnokság 30. fordulójában, amely az alapszakasz utolsó fordulója is volt. A két csapat korábban háromszor találkozott egymással a legjobbak mezőnyében: kétszer a 2007–2008-as idényben, és mindkét alkalommal a Maros-parti csapat nyert 1-0-ra. A „legfrissebb” összecsapás 2021. november 6-án volt, amikor az UTA 0-0-s döntetlennel vonult le a hazai közönség előtt játszó Mioveni pályájáról a 2021–2022-es idény 15. fordulójában.
Mivel az UTA a 8. helyen zárta az alapszakaszt, ma az alsóházi rájátszásban folytatja a küzdelmet: az ellenfele az Academica Clinceni alakulata lesz 17 óra 30 perckor a Neuman Ferenc Stadionban. Az alsóházi rájátszásban tíz csapat kergeti majd a labdát: az idény végén az első két helyezett párharcának a győztese helyosztót játszik a felsőházi rájátszás 3. helyezettjével az Európa-konferencialigában való szereplésért. A 9. és a 10. helyezett rögtön kiesik az élvonalból.
A felsőházi küzdelmeknek hat csapat, a listavezető Kolozsvári CFR, a 2. helyen álló FCSB, a 3. helyen álló Argeș FC, az 5. helyen álló Konstancai Farul, illetve a 6. helyen álló Voluntari. A Kolozsvári CFR március 12-én 20 óra 30 perckor Voluntari alakulatát fogadja.
A 29. forduló eredményei (március 1–3.): Chindia – Aradi UTA 1-0, Dinamo – Sepsi OSK 1-3, Craiovai U 1948 – Rapid 3-2, Academica Clinceni – Gaz Metan 2-0, Mioveni – Craiovai U 0-3, Voluntari – Kolozsvári CFR 0-1, Farul – Botoșani 2-0, Argeș FC – FCSB 1-0.
A 30. forduló további eredményei (március 4–7.): Sepsi OSK – Craiovai U 1948 2-1, Rapid – Clinceni 1-0, Gaz Metan – Chindia 0-4, Kolozsvári CFR – Dinamo 4-1, FCSB – Voluntari 1-0, Botoșani – Argeș FC 1-2, Craiovai U – Farul 1-0.
Egy győzelem, egy döntetlen
1-0-s győzelemmel zárta a román labdarúgó másodosztály 2021–2022-es idényének 18. fordulóját a Ripensia alakulata március 4-én a vendég brăilai csapat ellen, így a 10. helyre lépett elő a bajnokságban. A Temesvári Politehnica március 6-án a Concordia Chiajna vendégeként lépett pályára, és 0-0-s döntetlennel vonult le a pályáról; az így szerzett 1 pontnak köszönhetően a 15. helyről a 14. helyre került.
A 19. fordulóban mindkét temesvári együttes március 12-én, szombaton lép pályára: a Politehnica 14 órakor a Hermannstadt alakulatát fogadja a Știința Stadionban, míg a Ripensia a Slobozia vendége lesz.
A képzeletbeli dobogó rangsora: 1. Petrolul 52 (43 pont), 2. Hermannstadt (38 pont), 3. Kolozsvári U (36 pont).
Teremlabdarúgás
Továbbra is vezetnek a dévaiak
Március 5-én, 6-án és 8-án zajlottak a küzdelmek az élvonalbeli bajnokság ráadáskörének 6. fordulójában: szombaton a 2. helyen álló Galaci United Ciorăști alakulatát látta vendégül, és 5-0-ra nyert, másnap a listavezető dévai csapat 12-2-re győzte le Buzău alakulatát, míg kedden a Temesvári CFR 6-3-ra kikapott Székelyudvarhelyen.
A Béga-parti együttes amúgy március 10-én, lapzártánk után pótolta be a ráadáskör 4. fordulójából elmaradt mérkőzését a Dévai Autobergamo vendégeként (a végeredménnyel a jövő heti lapszámunkban visszatérünk).