A Budapesti Magyar Hollywood Tanács kezdeményezésére, a lugosi Városháza, a Történelmi, Néprajzi és Képzőművészeti Múzeum, valamint az RMDSZ helyi szervezete közreműködésével került sor arra a megemlékezésre, amelyet az 1882. október 20-án Lugoson, Blaskó Béla, Dezső, Ferenc névvel született Lugosi Béla, a vámpír Drakula gróf filmszerepének alakítója tiszteletére szerveztek 2022. október 20-án a művész születésének 140. évfordulója alkalmából. A világhírű filmsztár fia, ifj. Lugosi Béla videóüzenetben köszöntötte a megemlékezést.
Anca Micşa-Oprea city manager köszöntőjében a város multikulturalitásának szellemét hangsúlyozva méltatta Lugos nagyjainak emlékét, akik az itt évszázadok óta együtt élő nemzetiségek soraiból kikerülve hoztak és hoznak dicsőséget a városnak.
Oláh Attila mérnök, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke fejtette ki megelégedését, hogy a város mai vezetőségével együttműködve, méltó módon ápolhatják a városuknak dicsőséget hozó elődök emlékét.
Úgy gondolom, hogy ez az alkalom nemcsak a kifelé mutatva járul hozzá Lugosi Béla világhírnevének felelevenítéséhez, hanem igen fontosnak tartom, hogy ezzel a helyi közösség soraiban is tudatosul: az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb magyar alakja valamikor itt született ebben a városban, 12 éves koráig itt töltötte gyermekéveit, itt járt iskolába és a neve ma megtalálható a hollywoodi hírességek sétányán. Mindez a város hajdanvolt magyar közösségének mai utódai számára identitásuk megőrzéséhez külön is erőt adó büszkeség.
Gajdos Oliviu muzeológus Lugosi Béla életének is kutatójaként további tervekről tájékoztatott.
A jövőben szeretnénk minden évben október 20-án megidézni az ezen a napon városunkban született világhírű filmművész, Lugosi Béla emlékét. Jövőre pedig a nevével fémjelzett nemzetközi Lugosi Béla filmfesztiválra készülünk magyarországi és hazai partnereinkkel együttműködve. Ezt egy olyan kezdetnek szánjuk, amelynek folytatásában más magyar, német és természetesen román személyiségek emlékét idézzük fel. Ennek jegyében már felvette velünk a kapcsolatot három magyarországi fiatal, akik Kurtág Györgyről, az 1926-ban szintén a városunkban született zeneszerzőről készítenek dokumentumfilmet.
A Lugosi Béla nevével fémjelzett filmszínházban Bokor Balázs, a Budapesti Magyar Hollywood Tanács elnöke tartott előadást és levetítették a művész kalandos élettörténetét felidéző, Florin Iepán által rendezett filmet.
Bokor Balázs lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy első alkalommal jár Lugoson, ahol a Magyar Hollywood Tanács kutatásának úgymond egyik tárgyát képező személyiség, Lugosi Béla született.
Nagyon jó benyomást tett rám a város, fantasztikus emberekkel találkoztam itt, a polgármesteri hivatalban, a múzeumban, akik arról győztek meg, hogy hosszú távon megvalósulhat az együttműködés az általunk folytatott munkában, a hollywoodi magyar örökség ápolása terén. Ugyanis mi azért jöttünk Lugosi Béla szülővárosába, mivel a Magyar Hollywood Tanács a hollywoodi magyar örökséget védi. Rengeteg Magyarországról, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia területéről elszármazott színész, rendező van. Lugosi Béla pedig egyik kiemelkedő szereplő közülük. Szerencsére a helyiek is kezdenek rájönni, hogy Lugosi Béla emlékének megismertetése és megőrzése több szempontból is fontos. Azon túl, hogy örömmel vennénk részt a hagyományosan szervezett Erdélyi Magyar Filmszemle évi Filmtettfeszt seregszemléjében, a Lugosi Béla nemzetközi Filmfesztivált egy önálló rendezvénynek tervezzük. Én azt hiszem, hogy eddig sem mi, sem a helyiek nem figyeltünk kellőképpen oda arra, hogy itt egy ilyen kiváló színész, egy ilyen nagyszerű ember született. Azért örvendek, hogy megtaláltuk egymást és elindíthatunk egy mindenki számára dicsőséget hozó folyamatot, hiszen a szülőházon elhelyezett emléktábla is tanúsítja, hogy az a fantasztikus tehetségű magyar színész, aki Hollywoodban világhíres lett, ebben a városban látta meg a napvilágot. A Temes-parti várost dicséri az is, hogy van Lugosi Béla filmszínház. Ez és a tervezett Filmfesztivál a város promóciójához is hozzátartozik. Ezeket az értékeket közösen meg kell őrizzük.
Azt sokan tudják, hogy Lugosi Béla volt az a híres magyar filmszínész, aki a vámpír Drakula gróf szerepét alakította, amellyel hollywoodi hírességgé vált, de kevésbé ismert, a talán nem kevésbé jelentős színpadi szereplése.
Maga is érezte, hogy a vámpír Drakula gróf sikeres alakítása után egyre inkább beskatulyázták. Pedig mielőtt Drakula lett volna Hollywoodban, már Temesváron, Szegeden, Debrecenben, Budapesten, Újvidéken, sőt Berlinben is sikereket könyvelhetett el. És más híres színházakban, például Shakespeare-i szerepeket játszott és Jézus Krisztust is alakította. Tehát már korábban komoly színész volt, aki a színpadon lett nagy művész, utána ment át a filmbe. Végül az, hogy Drakula lett, annak ma örvendhetünk, mert ez egy brand, egy arculat. Annak idején őt valóban beskatulyázták a vámpír szerepbe, ami sajnálatos dolog is, ő maga sem volt komfortos élete végéig ebben a horror társításban. Éppen ezért Lugosi Béla életét, pályafutását egészében kell értékelni.
Elhangzott még a megemlékezésen, hogy Lugosi Béla jómódú bankár család negyedik gyermeke volt. A színjátszás iránti korai érdeklődésének a szigorú Blaskó István édesapa nem örvendett. 1914-ben, amikor kitört az első világháború Blaskó Béla önkéntesnek jelentkezett az orosz frontra, ahol megsebesült, de a háború után már Berlinben Winnetou-t alakította. Az USA-ban elsőként ő állította színpadra Az ember tragédiáját. A Drakula alakítása is színpadi szerepléssel, a Bram Stoker regényének színpadi adaptációjával kezdődött. A sikeres színpadi előadássorozat indította el a vámpír, Drakula gróf filmsikerének útján. 1949-ben az orvosok által, a háborús sérülése miatti fájdalmai csillapítására előírt morfium szenvedélyévé vált, 1956-ban, 73 éves korában szívrohamban hunyt el. A Culver City temetőjében Drakula köpenyében helyezték végső nyugalomra.
Kiemelt fotó: A hollywoodi filmsztár szülőháza helyén lévő épületen 2007-ben elhelyezett emléktáblára Bokor Balázs, a Budapesti Magyar Hollywood Tanács elnöke és Oliviu Gajdos, lugosi muzeológus helyezte el a megemlékezés koszorúját