– Temesvári beszélgetés Káli Király István íróval,
a Mentor Könyvkiadó igazgatójával –

A marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó munkatársai újabb könyvvásárt és könyv­bemutatót terveztek Temesvárra. Azért fogalmazok úgy, hogy terveztek és nem tartottak, mivel a könyvvásár, ha nem is túl nagy érdeklődés mellett, megvalósult, ám az új kiadványok tervezett bemutatóját sajnos a közönség elmaradása miatt nem tarthatták meg. A temesváriak mentségére talán felhozható, hogy több magyar vonatkozású rendezvény volt ugyanabban az időben, ám, akik időt szakítottak és meglátogatták a Csiky Gergely Színház csarnokában kínált tekintélyes mennyiségű magyar kiadványt, azok idén sem csalódtak. A Mentor Könyv­kiadó tavalyi temesvári könyvvására óta számos új könyv, dokumentum jellegű tény-irodalom és szépirodalmi alkotás szerepel a kiadó lajstromában, amelyek közül válogathattak a könyvek szerelmesei, beszélgethettek Sebestyén Mihály íróval és Káli Király István íróval, a kiadó igazgatójával, aki lapunknak nyilatkozott könyvkiadásuk sikereiről és a magyar nyelven kiadott könyvek forgalmazásának gondjairól.
Tavaly három új kötetet mutattunk be Te­mesváron, most Vári Attila Nappali holdfény című re­gényét, Sebestyén Mihály no­vel­láskötetét és az általa szerkesztett Szilágyi Sándor-tanulmánykötetet – amelyhez Sebestyén Mihály írt egy felvezető előszót és egy kakukkfiókát is arról, hogy mi­ként került a Mikes-kézirat vissza Ma­gyar­or­szágra Törökországból -, és új soroza­tunk­ból az EMBE­REK-ÉLETEK című so­rozatból szerettem volna két kötetet bemutatni, az egyik Bedő Béla Sepsi­szent­györgyön élő 80 éves ny. ezredes élettörténete, aki tiszt volt a román hadseregben, valamint Méliusz Anna Nem hősökről beszélek című kötetét. Méliusz Anna, Méliusz József második felesége ebben a kötetben dokumentum jelleggel dolgozza fel azt, ahogyan 1950-ben Méliusz József – aki hat évig volt börtönben ítélet nélkül – letartóztatásának idején, hogyan gyil­kolta meg a szekuritáté az első feleségét, Klárit, és hogyan kergették az őrületbe kö­zös gyermeküket, Pétert. Fontos sorozatunk ez, abból indultunk ki, hogy Sebestyén Mi­hály négy éve folyamatosan írja Marosvá­sár­hely történeti kronológiáját, amiből há­rom már megjelent, a kezdetektől 1848-ig, 1848-tól 1918-ig és a harmadik kötet 1918-tól 1944-ig. Elkezdte gyűjteni az anyagot az 1945-1989 közötti időszakból is, kiderült, e­gyetlen hiteles forrást nem talál, mert a párt­dokumentumok hazugok, a sajtóban csak hamis, vagy félrevezető hírek jelentek meg, ezért döntöttünk úgy, hogy erről az időszakról az oral historyt használjuk fel, mert még ha az emlékezés torzul is, roppant érdekes dolgokra hívják fel a figyelmet. Ez a so­rozatunk: EMBEREK-ÉLETEK.
Az eddigi tapasztalat mit mutat, van ér­deklődés az ilyen, az emberek emlékezetén alapuló történetek iránt?
Érdekes módon az első kötetünk, amelynek a címe: Ha akartam fütyöltem, ha a­kar­tam dúdolászgattam – egy Balog Pál nevű, a Felső-Nyárád menti Jobbágy­falván élő, ma már mozgásképtelen embernek az élet­­története, Gagyi József a Sapientia Egye­tem professzora száznegyven órán ke­resztül beszélgetett vele, az első száz órának a megszerkesztett változata ez a könyv, és el­fogyott. Érdekes emberről van szó, aki falu­já­ban egyszerre volt egyházgondnok, szakszervezeti elnök, pünkösdi király, húsvéti ve­zér, te­hát a falunak a hangadó embere volt. Mindent megmagyaráz az, ahogyan ez az em­ber megélte a nyomort a belső szabadság révén, mert ha akart, fütyült, ha akart, dudolászgatott. A második kötetünket B. Kovács András interjúiból állítottuk össze, ez is ré­sze a történelemnek, ez a Székelyföldtől nyu­gatra elvándorolt emberek története, amiben nem az a lényeg, hogy ők mit éltek meg nyugaton, hanem, hogy miért kényszerültek el­menni. A Méliusz Anna-könyv is fogytán van, amin nem is csodálkozom, hiszen olyan dolgok kerülnek felszínre, hogy az embernek kinyílik a lelki bicska a zsebében és a szellemi bicska is.
Mondhatjuk tehát, hogy fokozottabb az érdeklődés a történeti, sors-, hely- és kul­túrtörténeti témák iránt, mint a szépirodalmi művek iránt?
Igen, ugyanis érdekes módon a 2013-as sikerkönyvünk a Pál-Antal Sándor törté­nész­nek, aki a MTA külső tagja a Székelyek népe és földje című tanulmánykötete, amely tavaly év közepén jelent meg, és már kétszer kellett utánanyomni.
Milyen helyet foglal el mégis könyvkiadásukban a szépirodalom?
A szépirodalomnak is megvan a helye, keletje egy bizonyos kategóriában. Például a Vári Attila, tavaly Temesváron is bemutatott Súrlott grádics című könyvét is újra ki­adtuk már. De említhetném a Márai- és József Attila-díjas költőnk, Bogdán László A végzet kirakós játékai című verseskötetét, a­melyben a versek szinte regénnyé állnak ös­sze, kitűnő alkotásnak tartom, még sincs ér­dek­lődés iránta. Ennek ellenére most készítem kiadásra a sorozat második kötetét, ami a szentpétervári és szibériai száműzetés idejét öleli magába. Úgy érzem, hogy ennek min­denképpen be kell kerülnie a magyar irodalmi ká­nonba. Persze óvatosak vagyunk a pél­dányszámot illetően még akkor is, ha Ma­rosvásárhelyen no­vemberben a nemzetközi könyv­vásár idején egészen jól fogyott a szépirodalom, de ez nem mérvadó, a könyvesboltunk a csőd határán van, nem akarjuk megszüntetni, hiszen Marosvá­sár­hely van ak­kora város, hogy legyen magyar könyvesboltja. Mindezek ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy a jó kéziratokat ne ad­juk ki, idén is szerepel kiadói tervünkben öt-hat irodalmi kötet. Temesvári szerzővel is tár­gyalunk, nevezetesen Jancsó Árpád munkáit értékesnek tartom, és megpróbálunk pénzt szerezni a kiadására.
Talán nincs kellő fóruma a könyvek nép­szerűsítésének, gon­­dolok itt könyvrecenziókra, író-olvasó találkozókra?
Kevés lap vállalja a könyvek ismertetését, néha egy-egy, például a Helikon, néha az Élet és Irodalom is közöl recenziót, de ez nem elég, és amint látjuk az sem elég, ha el­jövünk könyveinkkel a helyszínre. Teljesen meg­változtak az olvasási szokások, a könyv­vá­sárlási szokásokról nem is be­szélve. Nem azért van halálra ítélve a könyvkiadás, mert nem jelennek meg könyvek, hanem azért, mi­vel itt Erdélyben a könyvnek már nincs pia­ca. Ma­gyarországra meg még “szájkosárral” sem tudunk bejutni könyveinkkel, mert van há­rom kereskedő cég, amely monopolizálja a könyvpiacot, a nagyobb baj, hogy ezek meg­vették a legfontosabb magyar kiadókat is, s azokat részesítik előnyben a könyvterjesztésükben.
Az elmondottakból következik, hogy tá­mogatásra szorul a magyar könyvkiadás Romá­niában.
Mentor-kiadóként e tekintetben nem pa­naszkodhatom. Ter­mészetesen nem félkész kéz­ira­tokra, hanem színvonalas, kész alkotásokra kérjük a támogatást. Tavaly például a Communitas pá­lyázatán tizenöt pályázatunkból tizenöt kapott támogatást. Életem legnagyobb dicséretének tartom a Magyar Nép­raj­zi Tár­saság elnökének az elismerését, aki úgy nyilatkozott, hogy a Mentor Könyv­ki­adó a legjobb tényirodalmi kia­dó a Kárpát-me­dencében. A Nem­zeti Kulturális Alap támogatásával készül egy könyvünk: erdélyiek kül­földi egyetemjárásai 1849-1918 kö­zött, 1200-1300 oldallal, 9.753 címszóval, három ember dolgozik egyfolytában rajta, a kiadási költ­ségeit a magyarországi kulturális mi­nisz­térium biztosítja.
1993 óta, amikor a kiadónk megalakult, a 21 év alatt több mint 800 kötetet adtunk ki.
Elmondhatom, hogy ezen a téren és a könyv­kiadásban elért eredmények szempontjából is pozitív élményeim vannak, a világ leg­szerencsésebb emberének tartom magam, hogy ezt a lehetőséget kaptam a sorstól, s ha meg is lehetne élni belőle, akkor még boldogok is lennénk.