01 Feb 2023
Írta admin 
0 Hozzászólás 
A mecenatúra kifejezés értelmezése szerint Herczeg András temesvári vállalkozó, a művészek és művészetek, írók, zenészek, történészek támogatása alapján vitathatatlanul tekinthető mecénásnak. Még akkor is, ha maga inkább hobbijának tartja a művészetek és történelmünk kutatása iránti rajongását. Örömeinek forrását, oázisként éli meg a fárasztó gazdasági tevékenysége mellett. A temesvári vállalatok rangsorában előkelő helyen jegyzett, sikeres gazdasági cégének a mitológiai EGERIA név választása is a humániák iránti érdeklődéséről tanúskodik. Az általa szervezett temesvári és az immár legendás szörényordasi (Gărâna-Wolfsberg) alkotótábor az elmúlt évtizedekben romániai és külföldi művészek, szobrászok, festők kedvelt alkotói műhelyévé vált. Az itt készült remekművek – a helyszínt látogató turisták gyönyörködtetése mellett – ma már hazai és külföldi képtárakban, múzeumokban vagy egyéni gyűjteményekben is megcsodálhatók.
… kinek a gyermeke vagy?
Erre a kérdésre Majláthfalván a gyermek Herczeg Andrásnak gyakran kellett válaszolnia, ugyanis mint általában a faluközösségek lakói, a majláthfalvi emberek is szigorú együttélési normákat betartva becsületben, egymást iránti tiszteletben éltek.
Elég volt, ha elmondtam kik a szüleim, nagyszüleim. Mindenki ismert mindenkit, így a hozzátartozóim neve a névjegyemet jelentette a kérdező felnőttek számára. Kétéves voltam, amikor 1962-ben szüleimmel Perjámosra költöztünk, de én a Majláthfalván maradt nagyszüleimnél töltöttem gyermekkorom java részét.
Akárcsak az egykori túregyházi puszta helyére 1819-ben érkezett dohánytermesztő telepeseknek, későbbi leszármazottaiknak sem volt küzdelmektől mentes életük. Az elődök, akik az 1848-as forradalom és szabadságharc lelkes hívei voltak, a nemzetiségi uszítás elszenvedőiként Kétfél (Gelu) szerb nemzetiségű lakóinak támadása miatt átmenetileg Pécskára menekültek. A második világháború utáni rendszerváltozás pedig újabb korlátokat állított a kertészkedésnek, főleg a dohány- és paprikatermesztésnek köszönhetően szépen fejlődő falu szorgalmas lakói elé. (Herczeg András nagybátyja, Andrási György biológiatanár adatközlése nyomán)
Történelmi búvárkodásom során rájöttem, hogy szülőfalum telepítője Majláth József volt, a királyi kamara elnöke, aki a Túregyházán szabadon lévő területen kívüli, úgynevezett überlandi földterületen királyi, azaz állami birtokra telepítette a nevét viselő Majláthfalvát. Így tudtam meg azt is, hogy erre a királyi kamarai birtokra, a túregyházi telepre 1840 körül a Felvidékről nagyszámú lengyel dohánytermesztő érkezett, akik az akkoriban dúló, feltételezésem szerint kolera-járvány tömeges áldozata lettek.
A 200 éves majláthfalvi római katolikus templom évfordulós ünnepsége alkalmával Herczeg András támogatásával 2019-ben állított emlékmű a falu dohánytermesztő lakóinak emlékére. Felvételünkön: Herczeg András nejével, Delia asszonnyal a műemlék leleplezésének pillanatai előtt
A népi demokrácia furcsaságai
A társadalom fejlődésének természetes menetében történő erőszakos beavatkozás mindig torzszülöttet eredményez. Az ötvenes években szovjet mintára alakított mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, erőszakos eszközökkel és a meggyőzés jól kigondolt demagógiájával egyesekkel sikerült elhitetni, hogy a korábban tapasztalt, a Bánságban jól működő szövetkezetekbe, gazdaszervezetekbe való tömörülésről van szó, ami járható út a kisgazdaságok számára. Mellesleg a Majláthfalvi Gazdakört Temesváron 1931. február 2-án éppen a Magyar Házban jegyezte be a Magyar Gazdasági Egyesület. Az említett faramuci propagandának eredményeként kerültek Herczeg András apai, illetve az anyai Szemerédi nagyszülei a társadalmat szándékosan megosztó rendszerben egymással ellentétes oldalra.
Toleráns nászok a társadalom eltérő pólusain
A bărăgani deportáláskor a tehetősebb, osztályidegen megbélyegzésű Herczeg nagyszüleim 1949. december 24-én, karácsony estéjén összecsomagolva várták a kitelepítésüket, amit végül azzal úsztak meg, hogy lemondtak a falu központjában lévő üzletükről, kocsmáról, bálteremről, a teljes vagyonukról, és három kisgyermekükkel, a kitelepített Niederhauser nevű jegyző üresen maradt, leromlott házába költöztek. Az eltulajdonított helyiségekben alakította ki az új hatalom a kultúrotthont, és hozta létre a kereskedelmi egységeket. Másik ágon a Szemerédi nagyapám őszintén hitt a kizsákmányolástól mentes, testvériségen és egyenlőségen alapuló igazságos új világ ígéretének. Szemerédi Pál nagyapám egy ideig a termelőszövetkezet elnöke, sőt községi párttitkár is volt. A termelőszövetkezet kettéválása után, egész haláláig rendkívüli odaadással, hittel és szorgalommal vezette a kiváló eredményeket produkáló majláthfalvi termelőszövetkezet állattenyésztési farmját. Nem mondták soha, de feltételezem, hogy nem volt feszültség nélküli a két család közötti viszony, miután a kommunista Szemerédi Pálék, kivételesen szép lányát, Szömörédi Etelt – ahogy, származási helyük tájszólását megtartva szögediesen mondták –, későbbi édesanyámat, a kulák Herczeg család András nevű fia vette feleségül. Herczeg nagyapám kereskedői hajlamának és, jó értelemben vett, élelmességének köszönhetően, vagyona elvesztése után nagykereskedői tevékenységet vállalva, újra talpra tudott állni. Az ő ügyességét, de kereskedői habitusát is, valamint Szemerédi nagyapám végtelen szorgalmát magam is örököltem. És örömmel tapasztalom ezeket a tulajdonságokat a mellettem tevékenykedő, harmadik generációs Herczeg András fiamnál is.
Kulák leszármazottakként német házban
Perjámoson, ahova szüleimmel 1962-ben átköltöztünk Majláthfalváról, egy német család üresen maradt házában kaptunk lakást. Még elég elevenen élt az emberekben a háború emléke, ugyanis Perjámoson kemény harcok folytak, s a visszavonuló németekkel együtt, a megtorlásoktól tartva, a német ajkú lakosság egy része a háború végén elhagyta a községet. Tiszta, gazdag, kulturált lakosságú község volt Perjámos, de számomra idegen, mert egy árva szót sem értettem a román óvodában. Magyar tannyelvű iskola nem volt, így a szüleim a német helyett, a románt választották. Sajnos a sváb faluban nem tanultam meg németül, bár az utcán német gyerekekkel játszottam, de ők is románul beszéltek.
SZ.P. no meg: ENDI
A vakációimat akkor és a későbbiekben is mindig a majláthfalvi nagyszüleimnél töltöttem. Kedves emlékek fűznek Szemerédi nagyapámhoz. A kisiskolás koromban épített házuk homlokzatára, helyi szokás szerint, kiírták a ház tulajdonosa nevének kezdőbetűit, esetünkben Sz. P. azaz Szemerédi Pál. Kértem, hogy az én nevemet is írják rá az új házra, így a hátsó falra felkerült az ENDI becenevem. Volt, amikor kerékpárral mentem Majláthfalvára, máskor nagyapám szekérrel jött értem a kétféli (Gelu) állomásra. Felejthetetlen élményem maradt, amikor nagy havazásban lovas szánnal jött utánam, vagy amikor kora reggelenként magával vitt a falu túlsó határában lévő tehénfarmra, ugyanis nagy felelősségtudattal végezte a zootechnikusi munkáját, ragaszkodott hozzá, hogy mindig jelen legyen a reggeli és az esti fejéseknél.
Képzőművészeti alkotások gyűjteménye díszíti Herczegék különös belsőépítészeti dizájnú temesvári lakását
Románkenyerezés és az argentin vb
Hála Herczeg András édesanyjának és a majláthfalvi nagyszüleinek köszönhetően, a kétéves korától román tannyelvű tanintézetekben tanuló Herczeg András megőrizte anyanyelvét, felmenőinek kultúráját, a magyar nemzethez való tartozás tudatával együtt. Ugyanakkor, akárcsak a két különböző társadalmi osztályba sorolt apai, illetve anyai nagyszülei által tanúsított egymással szembeni megértő magatartása, ő is tisztelettel viszonyult a más nemzetiségű honfitársai, barátai kultúrájához. Mindezek ellenére, nem kerülhette el mindig a nemzeti hovatartozása miatt ért sérelmeket.
Szüleim elváltak, mi édesanyámmal és öcsémmel tíz évi perjámosi tartózkodás után Temesvárra, azaz Rónácra költöztünk. A viszonylag közeli Circumvalaţiunii (Váralja) negyedbeli, kiváló 19-es számú általános iskolában fejeztem be a nyolc osztályt. Hatodik osztályos koromban teljesen ártatlan gyermekcsíny miatt egy moldvai származású tanárnőm rosszindulatú megjegyzését érthetetlennek és igazságtalannak éreztem. Az előttem ülő kislány haját odatűztem a padhoz, amiért a tanárnő felállított, majd a számára idegen hangzású Herczeg nevemet hallva megkérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Az egyértemű válaszomra, hogy magyar vagyok a teljes osztály előtt gyűlöletet kifejező hangon figyelmeztetett: „Nu uita că mănânci pâine românească” (Ne felejtsd el, hogy román kenyeret eszel). Elkeseredésemben a mindig biztos pontot jelentő majláthfalvi családom körében kerestem vigasztalást, és kaptam magyarázatot a történtekre. 1978-ban, június másodikán az argentin labdarúgó világbajnokság idején a Loga Líceumban középiskolás diáktársaimmal az argentin-magyar találkozó utolsó percében Nyilasiék kiállítása után kapott argentin gól lázában az örvendező osztálytársaimmal folytatott vitatkozás hevében olyasmit mondtam, hogy Erdély Magyarország része volt. Szünidő után egy szekus jelenlétében kérdezgettek a tanáriban arról, hogy mit mondtam azon az ominózus vitán. Le is íratták velem, de nagyobb baj nem lett belőle, ha csak nem ennek volt a következménye, hogy később az egyetem elvégzése után sem engedtek külföldre, még Bulgáriába, sőt a Szovjetúnióba sem, ahova szakmai küldöttséggel együtt kellett volna mennem. Még egyetemista koromban történt, hogy országos tanulmányi körutazás keretében egynapos bulgáriai tartózkodás is szerepelt. Két buszon 80-an voltunk, amelyről kilenc német nevű társammal együtt engem is leszállítottak.
A megváltó forradalom
Herczeg Andrásnak szerencséjére rövid ideig kellett részesülnie a „szocializmus építésének dicsőségében.”
1985-ben a Temesvári Műszaki Egyetem számítástechnikai karán szereztem mérnöki oklevelet. Az egyetemen ismertem meg Neda Delia kolléganőmet, akivel azóta is egymás kultúrája iránti tiszteletben, nemcsak boldog házasságban, hanem egymást kiegészítve, vállalkozásunk vezetésében is együttműködünk. A resicabányai származású Deliát Târgu Jiuba helyezték, engem pedig az egyetemista koromban tett gyárlátogatásokon tapasztaltak arra késztettek, hogy kevésbé kötött munkahelyet válasszak. Így kezdő mérnökként rövid idő alatt voltam több építőtelepen, Resicabányán, Aninán, Aradon majd Temesváron. 1987-ben, amikor a fiunk születik, már együtt vagyunk Temesváron. Nyolcvankilenc decemberében pedig mi is ott voltunk a téren a gyűlölt rendszer megváltoztatásáért kiálló temesváriak között.
Garázsból indult az EGERIA
A rendszerváltás utáni lehetőségek nagy kihívást jelentettek a vállalkozásra hajlamos emberek számára, de a gyors meggazdagodás reménye sokak számára hamar szertefoszlott.
Először néhány társammal sörgyár építésére szövetkeztünk Nagyőszön (Tomnatic). Később, 1991-ben, nagyobb sikerrel építőipari céget alakítottunk, amelyben egy adott időben már 100 alkalmazottal dolgoztunk. Ezzel, a részben még állami vállalattal nagy cégek átalakításában vettünk részt. Ebből a vállalkozásból kiválva, három társammal 1995-ben a feleségem nevére új kereskedelmi céget jegyeztünk be, amelynek főfoglalkozása játékkereskedés volt. 1998-ban immár családi vállalkozáskét házépítéseket is vállalva és, jobb híján az épülő házunk garázsából építőanyagkereskedésbe kezdtünk. Mellesleg a házunk építési munkálatait – miután 1993-ban súlyos autóbalesetben megsérültem – három évig mankóra támaszkodva magam irányítottam. A feleségem ügyességének köszönhetően, sikerült felfedezni és megvásárolni a volt mosószergyárból azt a területet, amelyen az EGERIA, immár 120 alkalmazottal ma is tevékenykedik. Jelenleg a feleségemmel, a fiammal – aki időközben Bécsben úgynevezett igazgatói iskolában, a híres Wirtschafts Univerität-en szerzett menedzseri oklevelet – közösen vezetjük a cégünket. Három munkatelepünk, és újabban három betonkeverő állomásunk is van. Eredményeinkről tanúskodik, hogy a Temes megyei vállalatok között, a nehezedő körülmények ellenére, a hetedik legjobb gazdasági teljesítményt értük el.
Szörényordasi klisé
Sajátos módja van Herczeg András mecenatúrájának. Leginkább a számára is élményeket nyújtó, saját művészeti igényeit kielégítő megnyilvánulások késztetik bizonyos művészeti tevékenységek támogatására. A szörényordasi vakációs házukban sem önzetlenül vállalják, Delia asszonnyal közösen, a művészek vendéglátását, akikkel alkalomadtán napokon, sőt heteken keresztül együtt nyelik az andezit kövek megmunkálása során keletkezett töménytelen port.
A szemünk láttára születő csodálatos szobrászati és festészeti alkotások öröme mellett, az esti beszélgetések a vendégül látott művészekkel, maradandó élményt jelentenek. Miközben feleségemmel mi is felmutathatjuk konyhaművészeti alkotásunkat. Különös öröm és elégtétel az a szinte klisészerűen, ugyanúgy megismétlődő jelenet, amikor a turista családok megcsodálják a házunkhoz vezető utcán kiállított műalkotásokat. Mindig ugyanaz történik, csak a szereplők változnak: a gyermek, gyermekek előreszaladva felkapaszkodnak a műemlékre, amit az édesanya kezével érint miközben a férj fotót készít a szörényordasi kirándulás emlékének megörökítésére. Az általam támogatott történelmi, helytörténeti könyvek megjelentetéséhez is, az azt megelőző búvárkodásaim vezettek. Ez történt a Heti ÚJ SZÓ hasábjain olvasott néhai Vicze Károly történelemtanár írásainak, Bodó Barna szerkesztésében megjelent Az vég Temesvárban című könyv, és később Jancsó Árpád helytörténeti kiadványai, valamint a Szalai Béla Temesvár történetét illusztráló metszeteket tartalmazó kiadványok esetében is. Gyermekkorom óta szenvedélyes hangversenylátogatóként pedig örömmel járulok hozzá, immár negyed évszázada, a szörényordasi nemzetközi dzsesszfesztivál szervezéséhez. Mellesleg a dzsessznek köszönhetően lettem, az általam korábban kevésbé értett Bartók Béla csodálatos alkotásainak rajongója.
A Herczeg-ház
Szobrászati galéria a Herczeg-ház udvarán
Beszélgetésünket, Románia első díjazott, többek között a velencei építészeti biennálén is sikeresen szereplő – mitológiaia sejtéseket ébresztő, kiváló funkcionalitású, vendégmarasztaló – úgynevezett Herczeg-házban folytattuk, a különleges belsőépítészeti dizájnú lakásban képzőművészeti gyűjtemények, jeles szobrász- és festőművészek alkotásainak légkörében. Az ország határain kívül is ismertté vált házat Radu Mihăilescu építész tervezte. Ennek alapján ajánlotta őt Doru Covrig a temesvári Iulius Town (MALL) project menedzsere a jászvásári (Iaşi) befektetőnek a temesvári létesítmény megtervezésére.
Herczeg András jogos büszkeséggel beszél a Herczeg-ház hírnevéről, az építkezés keservesen szépséges folyamatáról, akárcsak az elnökletével tevékenykedő Herczeg Alapítvány sikereiről, a csaknem negyed évszázadon keresztül támogatott szörényordasi és temesvári szobrászati és festészeti szimpóziumokról, alkotói táborokról, dzsessz- illetve klasszikus zenei fesztiválokról, a Magyar Akadémiával együttműködve Temesvárhoz kötődő történelmi és főleg magyar nyelvű helytörténeti kiadványok támogatásáról, sőt az – ezek között kakukktojásnak tűnő, ám számos művészeti rendezvényt támogató – Enoteca de Savoya borüzleteiről.
Temesvár Európa Kulturális Fővárosa alkalmára időzítve jelent meg a Herczeg Alapítvány támogatásával és a Temesvári Tudományegyetem közreműködésével Szalai Béla történelmi albumok sorozata keretében a Béga-parti város fejlődésének 1596-1896 közötti időszakát metszetekkel megörökített Temesvár 300 év képein album. Herczeg András a város multikulturális jellegét tanúsító négy nyelvű (magyar, román, német, szerb) album előszavában hivatkozik Temesvár európaiságára, nemcsak az évszázadok során tanúsított kiemelkedő gazdasági teljesítményeire, hanem nemzetiségi és kulturális sokszínűségére is, hangsúlyozva annak megőrzésének fontosságát.
Szülőfalujának tisztelegve járult hozzá 2019-ben a 200 éves majláthfalvi katolikus templom évfordulójának megünnepléséhez, valamint Alfred Szélpál által összeállított, és Madár Réka szerkesztésével kiadott Majláthfalva Monostor családkönyve című háromkötetes könyv megjelentetéséhez.
A Temesvár sodrásában élő üzletember azonban azt is látja, hogy nem minden szempontból változik szíve szerint szeretett városa. Sajnálattal mondta, hogy a kivándorolt fiatalkori barátai – zsidó, majd a német és újabban a magyar – elvándorlása egyre inkább szegényebbé tették és teszik a multikulturalitású Temesvárt. És azt is tapasztalja, hogy az újonnan érkezők, az integrálódás helyett gettó-szerű elzárkózottságban élnek. A derűlátással megáldott Herczeg András azonban, aki a soknemzetiségű Bánság magyar falujában látta meg a napvilágot, a nagyszülei által nyakába akasztott “tarisznyában”, a mai napig talál sorsát optimista irányba vezérlő bölcsességeket. Ezt igyekszik továbbadni András fiának, illetve életét újabb fényekkel besugárzó, öt éves Hugó-András és két és fél éves Josefin unokájának.
Végül köszönettel említjük meg itt a magyar nyelvű újságunk olvasóinak Herczeg Andrást megillető háláját a HETI ÚJ SZÓ és helytörténeti évkönyvünk kitartó támogatásáért.
