Beszélgetés Markó Béla szenátorral
A romániai magyarság számára a mainál reménytelenebb helyzetben fogalmazta meg Kós Károly a Kiáltó Szóban azokat az alaptéziseket, amelyek követése megmentheti az anyaországtól elszakított területekre rekedt magyarságot a beolvadástól. Ennek a közösségnek a megmaradását az elmúlt 90 évben további állandó veszély fenyegette és fenyegeti ma is. Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökeként úgy fogalmazott, hogy az erdélyi emberek számára akár alkotmányi tételnek tekinthető a Kós Károly által megfogalmazott gondolat: ÉPÍTKEZÉS, EGYSÉG, ÖNÁLLÓSÁG.
A nemrég Temesváron járt politikussal ezekhez a Kós Károlyi ajánlásokhoz való alkalmazkodás mentén folytattunk beszélgetést.
Milyen esélye van ma a romániai magyar közösségnek az építkezés folytatására, melyek a legcélravezetőbb eszközei?
Ha visszagondolunk arra, hogy 1990-ben úgy éltük meg a rendszerváltozást, hogy a romániai magyar közösségnek nagyon kevés intézménye maradt, sem civil társadalmunk, sem politikai szervezetünk nem volt, ezeket az előző hatalmak módszeresen lebontották. Mi akkor azonnal elkezdtük az építkezést, azóta kiépítettünk egy nagyon komoly civil társadalmat, van iskolarendszerünk, van nagyon sok önkormányzati, állami és magán, alapítványi és egyházi illetve kulturális intézményünk. Ezeket természetesen tovább kell bővíteni, tovább kell építeni, működtetni, annak a nagyon fontos elvnek alapján, hogy önálló közösségként működő magyar társadalom jöjjön létre ebben az országban. Van mód az építkezésre, ehhez azonban tovább kell bővíteni a törvényes kereteket, fel kell tölteni tartalommal a már létezőket, hiszen a meglévőket sem használtuk ki mindig teljes egészében, ezen a téren is van munka bőven.
Markó Béla, a költő politikus egyik versében nosztalgiával idézi fel az 1989 előtti egységet, mind az országon belüli magyarság, mind pedig az anyaországi és a határain kívüli nemzettársak között abban a küzdelemben, amelyet a beolvasztásunkra törekvő hatalmak ellen kellett folytatni.
A sikeres építkezéshez szükségünk van az egységes akaratra és cselekvésre. Számomra kezdettől fogva egyszerűnek tűntek a dolgok. Magam is úgy gondoltam, hogy az egység nem zárja ki azt, hogy ez a közösség belülről sokszínű legyen. Mindig azt vallottam, hogy nem szabad elfolytani a véleménykülönbségeket, megakadályozni a különböző politikai csoportosulásokat és az elveik érvényesítését, de amikor az egész közösség érdekeinek a képviseletéről van szó, akkor egységesen kell fellépni. Tehát az egység azt jelenti, hogy nekünk a magyar identitásra vonatkozó gondjaink, célkitűzéseink közösek, ebben nincsen különbség. Különbözhetünk abban, hogy ki jobboldali, ki baloldali, különbözhetünk a szociális és más kérdések megítélésében, de ebben a nagy közösségi célkitűzésben egységesek vagyunk, amit akár Bukarestben, akár Budapesten vagy éppenséggel Brüsszelben egységesen kell képviselni. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy több párttal próbáljunk jelen lenni Magyarországon, Brüsszelben vagy Erdélyben, ennek nagy előnyét eddig nem láttam, de hátrányait tapasztaltam. Nem lehet lemásolni a magyarországi politikai életet, az egy más helyzet, ott nem arról van szó, hogy egy kisebbségbe került nemzeti közösség, amely csak hat és fél százalékot képvisel az országban, következésképpen csak nagyon erős szolidaritással tudja céljait elérni. Más helyzetben, más célokért, más politikai eszközökkel érhetünk el itt eredményt. Az építkezésnek ez egy fontos része. Sajnos, az utóbbi időben csorbulni látom ezt az elvet, csorbulni látom az egységet, és nem tagadom, felelőtlennek tartom mindazokat, akik az elmúlt huszonvalahány évben ezt a politikai elvet próbálják lebontani. Én vagyok a megmondhatója, hogy Bukarestben, ahol képviselők különböző pártokba tömörülve akadálytalanul fejtik ki, ránk nézve nemegyszer ellenségesen a véleményüket, milyen erőt jelentett, s végül milyen tiszteletet váltott ki az, hogy mi egységes véleményt képviseltünk. Ebből a súlyunkból az elmúlt években veszítettünk. Ez a politizálás sokszor alázatot is követel, de ennél fontosabb, hogy sikerül-e célhoz érnünk a politikában.
Nem az RMDSZ kezdeményezte, de csatlakozott, a szintén egységet kifejező Nagy Székely Menetelés címen szervezett tüntetéshez. Milyen eredmény várható ettől a közös, határainkon túl is visszhangot kiváltó, önrendelkezést követelő megnyilvánulástól?
A célját tekintve mindenképpen van értelme ennek a tüntetési formának, akár ha az autonómiára, akár ha a rossz regionalizációs terv ellen tiltakozunk. Arról lehet vitatkozni, hogy a tiltakozásnak milyen formáit válasszuk, melyik az, amely leginkább eredményhez vezet. Ez egy nagyszabású civil kezdeményezés. A közös akarat a felmutatásának ezt a formáját is támogatta az RMDSZ. Persze senki sem gondolhatja, hogy ettől a kitűzött céljaink azonnal megoldódnak. Az RMDSZ az elmúlt két évtizedben maga is próbálta különböző eszközökkel, demonstrációkkal felmutatni a közösség akaratát. A Nagy Székely Menetelés is egy közösségi akaratnak a látványos felmutatása. Persze a célok eléréséhez fontos kérdés, hogy miként megyünk tovább? Lehet-e a fennálló helyzetben a politikai eszközöket a kezünkbe ragadni, mert a közösség egységének, erejének a felmutatása mellett hasonló hangsúlyt kell helyezni a politikai eszközökre. Példának okáért, ha a napirenden lévő, korábban általunk is kezdeményezett decentralizáció valóban megvalósul és nem szenved lényeges változtatást, az nagy előrelépést jelenthet önrendelkezési céljaink megva4lósulásában, többlet erőt adna az önkormányzataink kezébe.
Az erdélyiség elvét vallalva, hogyan egyeztethető össze az egységes magyar nemzet és a transzilvanizmus gondolata?
Ennek két racionális okát lehet felmutatni, amiért arra a következtetésre jutottam, hogy az erdélyi gondolatot erősíteni kell: az egyik az, hogy mi az egységes magyar nemzet része vagyunk. Amíg ezt a gondolatot minden erővel el akarták nyomni, természetesen csak az erdélyiséget hangsúlyoztuk. Viszont azt is tudjuk, hogy az erdélyi magyarok sajátos helyzetben élnek, ezért a szemléletüknek, a kultúrájuknak is vannak a közös nemzetidentitáson belül nagyon erős sajátosságai. Ugyanakkor az erdélyi németek és románok is sajátos körülmények között éltek, mivel más kutúrákkal érintkeztek. Erdély valóban egy sok kultúrájú ország volt valamikor. Most ugyan nincs államisága, ennek ellenére egy külön régió. Ezt nem szabad szembehelyezni azzal, hogy a magyar nemzet egységes, ugyanazok a hagyományaink, a nyelvünk, kultúránk és történelmünk is, de ezen belül van egy nagyon erős erdélyi sajátosság, ami nem csak egyszerűen lokálpatrióta színezet, annál sokkal több, az együttélésnek komoly hagyományát jelenti, másként pedig az etnikumok közötti konfliktusok hagyományát is, tehát egyben a jó és a rossz együttélését.
A másik ok, ami az erdélyiség elve mellett szól, hogy politikai megoldásként sem tudunk mi már Erdély számára mást elképzelni, mint azt, hogy egyszer valami módon kapjon olyan sajátos státust, amelyben a kultúránkat, hagyományainkat megfelelő módon egyenjogúvá tehetjük. Ez nem jelenti az államból való kiszakadást.
A regionalizálás keretében elképzelhető lehetne ennek a bizonyos sajátos erdélyi státusnak a megvalósulása?
Ha az egész Erdélyt egy régiónak tekintjük, ez egy nagyon érdekes megoldás lenne, én, személy szerint tudnám támogatni, de ilyen elképzelést román politikusoktól, a mai kormány részéről nem hallottam. Ez szintén nincs ellentmondásban a Székelyföld autonómiájával és más sajátos megoldásokkal.
A közelgő magyarországi választások miként befolyásolhatják a romániai magyarság helyzetét netán az RMDSZ pozícióját?
Az RMDSZ 90 százalékos támogatottsága még az egységet mutatja a romániai magyar közösségben. Mindannyiónknak fontos az, hogy mi történik Magyarországon. Jó lenne, ha Magyarország visszanyerné azt a presztízsét, amellyel valamikor a kilencvenes években rendelkezett. Erre nekünk is nagy szükségünk volna a kétoldalú kapcsolatokban Európában, Brüsszelben meg Bukarestben is, mert Magyarország nem tud igazán hatékonyan beleszólni abba, hogy mi történik velünk Romániában. Ami tehát a magyarországi választások eredményét illeti, véleményem szerint nekünk nem az ottani választások eredményét kell befolyásolnunk, hanem, úgy gondolom, hogy a romániai választások eredménye a legfontosabb számunkra, az hat vissza közvetlenül az életünkre.