Alig két hét választ el a 2014. november másodikára kitűzött romániai államelnök-választástól. A minden korábbinál nagyobb számú elnökjelölt kampányában nem könnyű eligazodni, főleg, hogy a zavarkeltés érdekében, a médiát is felhasználva mindent elkövetnek a jelöltek és az érdekcsoportok. Könnyebb helyzetben vannak a magyar választók, még akkor is, ha idén először a romániai magyar közösség kegyeit is két jelölt igyekszik megnyerni.
Halász Ferenc az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke beszélgetésünkben természetszerűen a Szövetség szempontjából közelíti meg a közelgő választás jelentőségét és a helyi teendőket.
Az RMDSZ 1996 óta következetesen állít államelnök-jelöltet. Örök téma, hogy az esélytelenség tudata ellenére szükség van-e erre. Meggyőződésem szerint igen, azért is mivel az elnökjelöltünk – ezúttal Kelemen Hunor – elmondhatja elképzelését, elképzeléseinket Románia egészére vonatkozóan. Az RMDSZ programjában ugyanis van egy pár nagyon lényeges kérdés arról, hogy egyáltalán milyen Romániában szeretnénk élni. Ezen túl pedig ez egy olyan alkalom, amikor markánsan megjeleníthetjük a magyarság sajátos elvárásait. Példaként említem, hogy 2004 után megszületett a Kisebbségi Törvény, amely a kulturális autonómia koncepcióját is tartalmazza, most pedig immár közvitára bocsájtottuk a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Ez utóbbinak a közvitája éppen egybeesik az államelnök választási kampány időszakával, így olyan alkalom adódik, hogy ennek tartalmát nemcsak a magyar, hanem a román közösséggel is megismertethetjük. Jelesül azt, hogy milyen jogokat szeretnénk, egyszóval, hogy milyen környezetet kell teremteni ahhoz, hogy a magyar közösség jól érezze magát Romániában.
Miért esett az RMDSZ választása Kelemen Hunor, jelenlegi szövetségi elnökre?
Kelemen Hunor úgy is mint a Szövetség elnöke, ugyanakkor miniszteri, államtitkári, miniszterelnök-helyettesi tisztségeiben, tehát nem csupán politikai, de közigazgatási területeken is bizonyított. Mindez lehetővé teszi számára, hogy hatékonyan közvetítse a magyar közösség álláspontját az országra és a saját helyzetére vonatkozóan.
Milyen hozadéka lehet a magyar közösség, az RMDSZ számára ennek a megmérettetésnek?
Én itt a Bánságban is szeretnék mindenkit megkérni arra, hogy november másodikán minél nagyobb létszámban menjünk el szavazni, hiszen az elkövetkező két esztendőre az RMDSZ politikai súlyát ebben az országban többek között az fogja jelezni, hányan szavaztak Kelemen Hunorra, az RMDSZ jelöltjére. Ez megkönnyítheti, netán megnehezítheti a pozíciónkat a politikai palettán. Azt reméljük, hogy ezen a választáson is azt bizonyíthatjuk, hogy igenis a magyar közösség legreprezentatívabb szervezete az RMDSZ, amely megkerülhetetlen, amikor Romániára vonatkozó döntéseket hoz a kormány illetve a parlament. Továbbá bizonyíthatjuk azt is, hogy ez az a szervezet, amely végül is – ha nem is mindig a várakozás ütemében -, de lépésről lépésre képes megvalósítani a közösségnük által támasztott elvárásokat.
A szavazásra való mozgósításhoz milyen eszközök állnak a megyei szervezet rendelkezésére?
A kampány hatékonysága a központi hozzájáruláson túl – a reklámanyag biztosításával és a csúcsvezetés tagjainak jelenlétével a választóink körében – természetesen a helyi kampánystábok munkáján is múlik. Ebben az időszakban, éppen napjainkban, Temes megyében látogatást tesz Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, illetve Winkler Gyula európai parlementi képviselő, aki egyébként rendszeresen jelen van rendezvényeinken, és ide várjuk a közeljövőben Hegedűs Csillát, a művelődési minisztérium államtitkárát is. Mellesleg ebben az időszakban minden soronlévő rendezvényt a kampány céljainak is alárendeltünk, azaz ott vagyunk a közösségek köreiben valamennyi megnyilvánuláson, igyekszünk a sajtón keresztül és szórólapokkal is minél több családhoz eljuttatni üzenetünket, nevezetesen tájékoztatni arról, hogy a miért is fontos a magyar közösség számára az elnökválasztáson való részvétel. Ebben a munkában részt vesz, a szűk kampánystábon túl mindenki, aki valamilyen tisztséget betölt a Temes megyei szervezetben, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, az elnökség tagjai, a TKT tagjai, a polgármesterek, alpolgármesterek, az önkormányzati tagok, bizonyos esetekben a civil szervezetek. A helyi kampány csúcspontja október 26-án lesz, amikor a temesvári Líra teremben egy humoros és operettelőadás keretében találkozunk a választókkal. Ennek a rendezvénynek is Winkler Gyula európai parlamenti képviselő lesz a díszvendége.
Az, hogy 14 elnökjelölt verseng ebben a választási kampányban, befolyásolhatja az RMDSZ által elérhető szavazati arányt?
Az RMDSZ és jelöltje nem részese a láthatóan elég erőteljes kulisszajátékoknak és nem is céltáblája a támadásoknak, ilyen körülmények között az RMDSZ higgadtan folytathatja pozitív kampányát, amelyben az elképzeléseinkkel, terveinkkel foglalkozunk és nem a politikai ellenfelek bemocskolásával. Sajnos egyre több példáját láthatjuk annak, hogy a kampány javarésze nem az ország jövőjéről, hanem egymás lejáratásáról szól, ami elég félelmetes képet vetít előre az ország jövőjét illetően.