Az új tanév küszöbén
Megkezdődött a 2016/2017-es tanévhez a becsengetés előtti visszaszámlálás. Az iskolák és óvodák java része már teljesen felkészülten várja a nagyvakációtól búcsúzó gyermekeket. A bánsági magyar tannyelvű oktatás helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő átfogó képet nyújtó tájékoztatóval járul hozzá a tanintézeteink felkészültségének, a magyar tannyelvű oktatás által nyújtott lehetőségek széles körben történő megismeréséhez.
Azon tanintézetek esetében, ahol magyar tannyelvű oktatás folyik, kivétel nélkül jónak mondható körülményekről beszélhetünk. Ezek szerencsére – kezdve Pusztakeresztúrtól, egészen Ótelekig vagy Igazfalváig, mind bekerültek a felújítási programba. Amire ebben az évben még sor kerül, az a Bartók Béla Elméleti Líceum bentlakásának a korszerűsítése, illetve a Gerhardinum Líceumban is folytatódnak a felújítási munkálatok. A szeptember 12-én kezdődő iskolai évhez az osztálytermek és a többi helyiségek is teljes mértékben megfelelnek a higiéniai követelményeknek, ugyanakkor a felszereltségre sem panaszkodhatunk, hiszen ma már szinte természetes, hogy számítógépek internet-hozzáférések állnak a tanulók rendelkezésére, amelyekhez – hála az anyaországi támogatásoknak – oktatási programok is vannak. Nem tekinthető megoldottnak a tankönyvellátás, ugyanis továbbra is jórészt régi tankönyvekből tanulnak gyermekeink, s ezek nemcsak könyvileg, hanem tartalmilag is elavultak. Csak a IV. osztályban kapnak új tankönyvet a diákok, ám sajnálatos módon ezek a könyvek mindig késve érkeznek meg. A XI. és XII. osztályosok számára nem díjmentes a tankönyv, de bizonyos mennyiséget kap az iskola könyvtára, amelyhez viszont a diákok díjmentesen hozzájutnak.
A legfontosabb kérdés persze a tanulói létszám. Hogyan indul e tekintetben a magyar tannyelvű oktatás az új tanévben?
Létszám növekedésről érthető módon nem beszélhetünk, hiszen egyre kevesebb gyermek születik, a fiatalok közül, főleg vidéken, sokan városra vagy külföldre távoznak. Ilyen körülmények között annak is örülünk, hogy idén összességében nem csökkent a beiskolázott gyermekek száma, és egyetlen esetben sem kell óvodát vagy iskolát, illetve tagozatot megszűntetni. A Gerhardinum Líceumban, miután tavaly beindult az óvodai magyar előkészítő osztály, idén magyar első osztályunk is van, ami reményt ad arra, hogy ebben a fontos tanintézetben is fokozatosan minden szinten legyen magyar tannyelvű oktatás. Összességében a megyét tekintve, az előkészítő osztályokban valamivel kevesebb gyermek van, tavaly 93, idén pedig mindössze 81 előkészítősünk tanul. Temesváron jobb a helyzet, a Bartók Líceumban mind az 50 hely betelt, s a Gerhardinumban is megvan 12 gyerekkel az előkészítő osztály is. Az elmúlt tíz év folyamán megváltozott a vidéken és városon tanuló magyar gyermekek aránya: korábban ez az arány fele-fele volt, most viszont kétharmada a tanulóknak temesvári és csak egyharmada vidéki. Temesváron valójában nem csökkent a létszám. A Bartók Líceumban négy, matematika-informatika, természettudomány, társadalomtudomány és közgazdaság szakon indul egy-egy fél IX. osztály és a Gerhardinumban is egy teológia osztály. Összességében Temes megyében mintegy ezer gyermek tanul magyar tannyelvű iskolában, és mintegy ötszáz az óvodások létszáma. A tanerők legnagyobb része szakképesített, elvétve van egy-egy képesítés nélküli helyettesítő oktató, például vidéken hiányzik két magyar nyelv- és irodalomtanár. Újdonság, hogy idéntől a Bartók Béla Líceumban Nemes András matematikatanár, a Gerhardinum Líceumban pedig Mihalca Márta kémia szakos tanár kapott aligazgatói kinevezést.
Több helyen folyik fakultatív magyar nyelvű oktatás is, amelynek foglalkozásain Marossy Zoltán ösztönző hozzájárulásának köszönhetően egyre több, magyarul már alig vagy egyáltalán nem beszélő magyar származású fiatal vesz részt.
Szeretnénk azt remélni, hogy Marossy Zoltán állhatatos munkájának is köszönhetően egyre több fiatalban ébred fel a nemzettudat, és talán gyermekeik számára ők már magyar tannyelvű iskola mellett döntenek majd. A fakultatív osztályokban tanulók idén magyar nyelv és magyar irodalom, sőt történelem ismereteik bővítésére itthoni és magyarországi táborokban is részt vehettek.
Az alacsony gyermeklétszám miatt egyre inkább egy-egy tanintézetbe koncentrálódik az oktatás, ami megnehezíti a gyermekek eljutását az iskolába, gondolok itt elsősorban Temesvárra, de azokra a helységekre is, ahol megszűnt, vagy csak bizonyos szintig működik magyar nyelvű oktatás.
Ez a gondunk sikeresen megoldódott az iskolabuszok forgalomba állításával. Például Temesváron, ahol a körzeti iskolák megszüntek, az iskolabuszokkal teljes mértékben biztosított a tanulók eljuttatása a Bartók Béla Elméleti Líceumba – amely idéntől két, 19 férőhelyes, korszerű mikrobusszal rendelkezik – és a Gerhardinum Katolikus Líceumba. Mindkét tanintézet a város központi övezetében található, és a régebbi külvárosi iskolákhoz viszonyítva sokkal jobb feltételeket biztosít a tanuláshoz. Hasonló funkciót tölt be a törökszákosi önkormányzat által működtetett iskolabusz, amely az ötvösdi gimnáziumi osztályosokat szállítja Végvárra. A nagybodófalvi és a szapáryfalvi tanulóknak utaztatása a magyar tagozattal rendelkező lugosi Eftimie Murgu Általános Iskolába történik. Ezen kívül Temesváron, alapítványi támgatásnak köszönhetően, szállítási vállalatokkal szerződtünk a gyermekek szállítására: reggel összeszedik a tanulókat a város különböző pontjairól, majd délután hazaviszik őket.
Az anyanyelven való tanulás előnyeire vonatkozó meggyőződésük mellett mi befolyásolhatja még a szülőket, az iskolaválasztásában?
Természetesen elsősorban a hit, hogy anyanyelven sajátíthatja el gyermekük legbiztosabban az ismereteket, bizonyos tekintetben azonban egyes szülőknél szerepet játszik az is, hogy a magyar állam minden magyar tannyelvű iskolában tanuló gyermek számára a Szülőföldön magyarul elnevezésű program keretében 17 ezer forint évi támogatást nyújt, sajnos ez az összeg nem növekszik, ugyanis korábban 20 ezer forint értékű volt ez a támogatás. Itt említem meg, hogy a Rákóczi Szövetség tanszercsomagokkal támogatja az előkészítő osztályos gyermekeket. Ugyanakkor a Bartók Alapítvány ösztöndíjakban részesíti a tanulókat, a legjobb eredményeket elért diákokat rendszeresen anyagi kitüntetésben részesíti, de mindezeknél fontosabbak azok az eredmények, amelyeket az iskola felmutat. Ilyen tekintetben a Bartók Béla Líceumnak jó a hírneve mind a végzősök felkészültségét tekintve, mind a tantárgyversenyeken, vagy különböző kulturális vetélkedőkön elért eredményeiknek köszönhetően. Ezt az eredményt annál is inkább örvendetesnek tartjuk, mivel – ellentétben Temesvár elit iskoláival, ahova csak magas osztályzattal lehet bejutni – a mi iskoláinkban minden olyan gyermeket felveszünk, aki anyanyelvén akar tanulni.