12 Jan 2018
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Sorozat Buziásfürdő történetéről, a felcsillanó fejlesztési kilátásokról, az eredeti és a felújított fedett sétányról, a híres épületek, a kiapadt források és a park siralmas állapotáról, első kézből származó adatokkal, itt élő, vagy innen elszármazott szemtanúk hiteles elbeszélésének felhasználá- sával. Illusztrációk, Molnár József helytörténeti gyűjteményéből válogatott fényképekkel.
Az 1856-1875 között épült fedett sétány
Örömteli hírt közölhettünk az elmúlt esztendő őszén arról, hogy Buziásfürdő városvezetésének köszönhetően felújították a fürdőváros parkjában, valamikor jobb napokat megért, műemlék értékű fedett sétányt, amely még a múlt század első felében is épített örökségünk egyik ritka gyöngyszeme volt.
Az impériumváltás, majd a második világháború, de főleg a kommunista rendszer, illetve az 1989-es rendszerváltás után a máig tartó tulajdon- jogi tisztázatlanságnak és a nemtörődömségnek tulajdonítható bénultság vezetett a korábban mintegy másfél évszázadon keresztül virágzó bánsági gyógyfürdő fokozatos degradálódásához. A XIX. században nevezetessé vált dél-magyarországi fürdőhelyről és Buziás településtörténetéről különösen az első világháború után keltek szárnyra különböző álhírek, vagy csak turisztikai célokat szolgáló legendák, mint, amilyen újabban a Buziásfürdőn soha nem járt Erzsébet császárné – mellesleg a magyarok körében nagy tiszteletnek örvendő –, Sissi itt tartózkodásának a kitalációja. Ilyen összefüggésben említhetjük meg azt az egészen friss hírt, amely már nem Deák Ferenc 1869 évi bizonyított buziásfürdői tartózkodására, illetve a parki pihenőhelyéről, az eltüntetett történelmi emlékműként nyilvántartott kőpadról, hanem Nicolae Iorga román történész padjára utaló tájékoztatással lep meg benünket a Renaşterea Bănăţeană napilap cikkírója az újság 2018. január 5-i számában megjelent írásával. Hasonló, a valóságot elferdítő vagy elhallgató adatokat bőven találunk a település első említésére, illetve a gyógyvíz felfedezésére vonatkozóan is.
Deák Ferenc buziási szálláshelye, a Hollósy (később Roszter)-villa előtt 1869-ben
Deák Ferenc pihenője, az 1869-ben Seengler Béla szobrász által készített padot 1988-ban eltüntették, két kisebb kőpadot Enyedi András és Molnár József megmentett, és 2002-ben kiállított a református kertben, az eltűnt eredetinek a másolatával együtt, amikor Jecza Péter alkotását, Trefort Ágoston szobrát is felavatták
Aki szemtanúja volt a buziási tavat kialakító víz feltörésének
1903-1917 között élvezhették a buzásiak és a fürdővendégek a parkban létrejött Szent Antal természetes tavat
Jómagam a hetvenes évek végén kerestem fel a fürdőváros helytörténetének adatait gyűjtő Chwalibog Gyula, nyugalmazott jegyzőt, az akkor már idős buziásfürdői lakost, aki 92 éves korában, Nagybányán hunyt el. A vele folytatott beszélgetés alapján, többek között az alábbiakat jegyeztem le:
“…Először 1320-ban említik oklevelek Buziást, a települést. Az évszázadok során számos nemesi család tudta magáénak. A török hódoltság után kincstári birtok, a nagykövéresi uradalomhoz tartozott, amelyből 1807-ben te- mesi közalapítványi uradalom lett Buziás székhellyel.
Gyógyvizeire Lindenmayr Béla, a közalapítványi uradalom orvosa 1809-ben hívta fel az uradalmi igazgatóság figyelmét. Két évvel később felügyelete mellett indult meg a “csodavíz” utáni kutatás, ami már az első nekifutásra sikeres volt. 1816-ban folytatják a feltáró munkát, s közben folyik a helység rendezése, felkészülés az egyre nagyobb számú, a víz erejét kipróbáló vendég fogadására.
1819-ben Buziást fürdőtelepnek nyilvánítják. A közalapítványi uradalom vállalko- zóknak adja bérbe. A bérlőket mindenekelőtt a haszon érdekli, fejlesztésre nem sokat költenek. Az első fürdő-szakorvos dr. Gheorghe Ciocârlan, 1838-ban érkezett Buziásra, és tíz éven át harcolt a szervezett gyógyászat bevezetéséért.
Az 1848-as forradalom szele végigsepert ezen a tájon is, visszafogva a fejlesztést. Rég elcsendesedtek már a fegyverek, mire a fürdői élet ismét élénkülni kezdett. Az uradalom nagyszabású beruházásba kezdett – felépült a Nagyszálló, az 1-es számú fürdőépület, a Bazár-szálló. Egy korabeli feljegyzés a fürdőről így ír: A fürdő 54 káddal rendelkezik…1890-ben 1239 személy kezeltette magát, három, összesen 100 helyes szálloda állt rendelkezésükre. Ezen kívül 50 vendégnek a község lakói adtak szállást. Felismerve a befektetés jövedelmezőségét, 1893-ban Schottola Ernő megveszi a fürdőtelepet az uradalomtól. A fürdőhely fejlődésének jelentős meghatározója, hogy 1896-ban elkészül a Temesvár-Buziás, illetve a Buziás-Lugos közötti vasútvonal, felváltva a hetente háromszor induló postakocsi járatokat…Évről évre nőtt a bel- és külföldi módos vendégek száma és fokozatosan kiszorultak az eladdig a fürdőtelepen gyógyulást kereső, úgynevezett papucsos vendégek…”
1903-ban ritka esemény tanúi lehettek a fürdővendégek és a helybeli lakosok.
Chwalibog Gyula így emlékezett a történetre:
“…az egyik feltáró fúrással 103 méter mélységig jutottak, amikor is a víz fantasz- tikus erővel tört fel a mélyből, tíz méter magas oszlopokban. Az iszonyatos zúgás és a nagy mennyiségű felszínre került víz hetekig lázban tartotta a lakosságot. Annyi víz került a felszínre, hogy a keletkezett tavon az elkövetkező években csónakázni lehetett. A forrás később eldugult, a tavat pedig betemették… A fürdőtelep 1906-ban Muschong Jakab tulajdonába került. Újabb fejlődés kezdődött meg a telepen. A tó mellett 1909-ben felépült a Phönix-fürdő, két évvel korábban szénsavas gyár épült és rendezték a források ivócsarnokait…”
(A Chwalibog Gyula által elmondottak alapján, az általam lejegyzett adatokat később a kommunista rendszer diadalát hangsúlyozandó szöveg hozzáírásával a Szabad Szó 1981. március 19-i számában Buziásfürdő, lépésben az elvárásokkal címmel jelentette meg a pártdirektíva elvárásainak megfelelni igyekvő akkori lapszerkesztő.)
(folytatjuk)
