A felszabadult ünneplés hangulata helyett, gondterhelten találtuk az elmúlt szombaton Csáki Károlyt, Végvár község polgármesterét.
A bizonytalan időjárás csak fokozta a falunapi ünnepség megszervezéséből adódó, nem csekély gonddal járó izgalmainkat, ugyanis már az ünnepség első esti műsora sem folyt le zökkenőmentesen, mert az eső késő estig sakkban tartott bennünket, és mikorra végre elállt, a Magyarországról várt vendégművészek egyik tagjának határátkelési gondja miatt, nem kezdődhetett el időben az előadás. A fiatalokból álló szépszámú közönség azonban derekasan kitartott, s végül osztatlan sikert aratott a Farkas-Jenser Balázs, Varga Feri és Balassy Betty illetve a DJ Mark Nova diszkó fellépése.
A végváriak rutinos szervezői a falunapi ünnepségeknek, hiszen a rendszerváltás előtt, még a hetvenes évek elején, a megyében elsőként szerveztek hasonló ünnepséget, amit nemigen nézett jó szemmel a megyei pártvezetés, s az akkori propaganda titkár rá is ragasztotta a községre az “irredenta fészek” címkét. A néhai Szarvas Lajos tanító, kultúrotthon igazgató lenne a megmondhatója, hogy milyen következményei lettek annak, hogy a fiatalok éjfékor a templomtoronyban énekeltek. Ehhez képest manapság inkább a községfejlesztés gondjai okoznak fejfájást a mostani vezetőségnek, hiszen Végvár hátrányos gazdasági helyzete és az állami kasszából rendkívül szűkmarkúan érkező pénzből kell községfejlesztési eredményeket felmutatni.
Ennek ellenére az évszázados elhanyagoltságú faluközpontunkon, a község emblematikus piacterén ma kulturált feltételeket biztosíthatunk ünnepségeinknek is, és a lehetőségek szerint igyekszünk minél jobb életfeltételeket teremteni a lakosságnak, hogy azok is itthon lehessenek, akik éppen külföldön dolgoznak és, hogy ne csak az ünnepségeken legyen szépszámú fiatalság, akik jelenleg leginkább a nagyszülőkhöz jönnek haza hasonló alkalmakra.
Csáki Károly polgármester ezúttal is felvázolta azokat a terveket, amelyek megvalósítása a fenti célkitűzések eléréséhez vezethetnek, többek között az ingázó munkavállalás helyett, a helybeni lehetőségek megteremtését említette.
Mindezek mellett a községfejlesztésben továbbra is hangsúlyt helyezünk a településeink arculatának vonzóbbá tételére. A községháza udvarán, a Kossuth-parkra nyíló, sporttevékenységekre is alkalmas új kultúrház építésére pályáztunk, hasonlóképpen az utcák aszfaltozására, Sipet felé folytatjuk az útépítést, megkönnyítve az eljutást Gátalja felé, illetve onnan Végvárra, ahonnan az iskolánk mellett kialakított kollégiumba várunk magyar tannyelvű iskolát választó gyermekeket. Megkezdjük a csatornahálózat, illetve járdák és – a Kisgát és a temető között – egy új lakónegyed építésének előkészületeit, ahol majd a fiatal családok teremthetnek otthont maguknak. Régebbi tervünk az utcák kereszteződésében lévő, évszázados kutak felújítása, amelyek műemlékként turisztikai érdekességet is jelenthetnek.
Az ünneplő végvári közönséggel együtt, a felhők oszladozásában reménykedve kapcsolódtunk be a falunapi eseményekbe. A bográcsosfőző-verseny résztvevői gondoskodtak arról, hogy ínycsiklandó illatok árasszák el a községközpontot. A Végvárért Alapítvány elnöke Tóth Béla (felvételünkön), aki korábban Ungor Sándor mellett inaskodott, mint mondta “szilaj bikából” készítette a versenyre szánt bográcsost, s mint “szerényen” mondta, a mestere azért nyert a korábbi versenyeken, mert jó volt az inasa.
A Végvárról elszármazott, ma a Szeged melletti Kiskundorozsmán élő Álmosdi család évek óta törzsversenyzője a falunapok bográcsos vetélkedőjének. Álmosdi László, a családfő – aki feleségével, a főszakáccsal Máriával és leányukkal Alexandrával, illetve vejükkel, Gera Ádámmal együtt ügyködnek azért, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, sikeres legyen a részvételük – elmondta, hogy idén egyik bográcsukban marhapörkölt, a másikban pedig sertéshúsból készült bográcsos rotyog. Tavaly pacallal nyertek első díjat.
Horváth Tibor Székely Szilárd farmjáról származó marhahúsból készíti a pörköltet.
Cs Nagy Áron apa és fia együtt főznek, borjúhúsból, ők nem a nyereményt tartják fontosnak, hanem – mint mondják – az együttlétet, ebből az alkalomból is.
Horváth János és Resiga Flavius egy 250 kilós bikát áldozott fel a bográcsosversenyre.
A röszkei Márki Antal sertéslapockát, vörösbort tartalmazó üstje mellett Horváth Béla a röszkei polgármester-helyettes és neje, Horváth Béláné Ibolya esküszik arra, hogy a gasztronómiának fontos szerepe van az ilyen ünnepségeken.
A bográcsosfőző-verseny zsűrije a szeged-kiskundorozsmai Álmosdi családnak ítélte oda az első díjat, II. lett a Végvárért Alapítvány színeiben Tóth Béla és III. díjban részesült g. Szabó László pörköltje.
A Végvári Falunapok nagy érdeklődésnek örvendő eseménye volt az idén elhunyt sportszervező g. Szabó Mihály emlékére szervezett Szabó Mihály Kupa. A serleget a VTC, Végvári Torna Club nyerte el a résztvevő a temesvári Június 1. illetve a Vucova és Niczkyfalva csapatai fölött aratott győzelemmel. Berényi János, a csapat edzője reményét fejezte ki, hogy ez a győzelem tovább erősíti a lendületben lévő végvári futballcsapatot. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki, a röszkei testvértelepülésnek, amely az ünnep alkalmával 11 futball-labdával ajándékozta meg csapatukat.
A tűzoltók nem félnek a munkájuk fő eszközétől, a víztől, így a fenyegető eső ellenére megtartották versenyüket. Parancsnokuk, Pataki Árpád elmondta: februárban alakult egy fiatalokból álló nyolc tagú önkéntes tűzoltócsapat, amely már június 13-án részt vett, és harmadik díjat nyert egy Temesváron szervezett ügyességi versenyen. A mostani versenyző csapat legtöbb tagja idén érettségizett fiatal. A legidősebb közülük Rosu Robi, a többiek, a Pataki családból hárman, Pataki Róbert, Pataki Krisztián, Pataki Zoltán, valamint Kiss Jenő, Simó Lóránt. A gárda tagjai még Păştean Norbert és Szarvas Albert. Az 1784-ben alakult teljes testület mai tagjai pedig, a parancsnokukkal az élen részt vettek a hagyományos felvonuláson. De nemcsak ünnepelnek, hanem, amikor kell, “forró” helyzetekben is számítani lehet rájuk, mellesleg idén, mint a parancsnok elmondta, két tűzesetnél volt szükség a testület munkájára, sajnos a felszereltségük meglehetősen elavult, nagy szükség lenne egy új tűzoltóautóra.
Az esti felvonulás és műsor idejéig Szarvas Lajos jóvoltából vérbeli muzsikaszó mellett szórakozhattak a végváriak és vendégeik.
A felvonulás mindig vonzó pillanata a Végvári Falunapok műsorának. A Temesvári útról román és magyar nemzeti színű zászlókkal feldíszített lovaskocsival az élen, a piactérre sorra érkeztek a felvonuló csoportok.
A temesvári Elin fúvószenekar, amelynek a műsora is nagy tetszést aratott, a református egyház, zászlajukkal felvonuló nőszövetsége, a végvári és röszkei néptánccsoportok, sportolók és a tűzoltótestület.
Păştean Erika iskolaigazgató, az egésznapos felhős ég alatt estére felbukkanó és lenyugvó nap sugaraival a háttérben invitálta színpadra a szereplőket.
Elsőként a vendéglátó Végvár illetve Röszke község elöljáróit kérte mikrofonhoz. Csáki Károly végvári polgármester megköszönte a a végváriak részvételét, a civil szervezetek és más támogatók hozzájárulását ahhoz a szép háromnapos ünnepléshez, amelyet szavai szerint az egész évi munkájuk után messzemenően megérdemel Végvár község lakossága, beleértve Sipet és Kádár helységek polgárait is. Horváth Béla röszkei polgármester-helyettes melegséggel szólt a két község kapcsolatáról, amely a kölcsönös látogatások során sok szép emlékkel gazdagította a testvértelepülések lakóit.
A végvári Csűrdöngölő és a Szederinda lőrincrévi és marossárpataki, a Recefice dél-alföldi, a röszkei Ezüstfás dél-alföldi és nyírségi, Farkas Csamangó-Norbert kalotaszegi legényes, a Kiscsillagok és a Holdfény moderntácot, Tóth Izabella énekszámokat adott elő.
Az esti műsor fénypontja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművészei Éder Enikő és Kiss Attila illetve Boros Pál kiváló előadása volt, amely egyben a XVI. Végvári Falunapok kulturális műsorának színvonalát emelő újdonsága is. Este a 4+2 Asszinkron zenekar kíséretével éjszakába nyúló utcabállal folytatódott az ünneplés. Az utcabálon Anculia-Kiss Nicoleta és Atty lépett még közönség elé. A háromnapos falunapi ünnepség vasárnap, a református templomban, istentisztelettel ért véget.