Éppen a reformáció napjának ünnepén vált meg a maga által elhivatásnak tekintett főgondnoki tisztségétől GYÜGE JÓZSEF, az újmosnicai református gyülekezet főgondnoka.
Presbiterválasztással egybekötött ünnepségen köszönte meg a gyülekezet gondnokának csaknem negyed évszázados odaadó szolgálatát, amivel nemcsak az egyházi gyülekezet, hanem a község teljes magyar közösségének tiszteletét kivívta.
A telepes ősök hagyatéka
A Gyüge felmenők Apátfalváról érkeztek a múlt század elején telepített községbe. Gyüge József édesapja Gyüge János hétéves volt, amikor szüleivel a Temesvár melletti erdőkkel övezett telephelyre érkeztek. Itt született csaknem ötven évvel később Gyüge József, annak a háznak szomszédságában, amit a nagyszülei a Magyar Kincstártól kaptak.
A nagyszüleim a faluban felépült kincstári házzal nem elégedtek meg, a teljesebb gazdálkodási lehetőség biztosítására Albina alatt tanyát létesítettek. A kincstár akkora telket adott, amekkora területen kiirtották az erdőt. Csak a kivágott fát kellett az államnak átadni, a gallyakat megtarthatták tüzelésre. Családunk tagjai – már akik megúszták az első világháborút, ugyanis két nagybátyám is Olaszországban egy, a Pó folyó melletti harcokban elesett – a tanyán gazdálkodtak egészen a második világháború idejéig, például Józsi nagybátyám, aki mindkét háborúból szerencsésen visszajött.
A szegedi Csillagbörtönt megjárt édesapa
Gyüge János, az édesapám a háború idején egy lugosi hadtestnél szolgált, ahonnan a parancsnoka temetésre hazaengedte, de meg is fenyegette, hogy miután visszajön, kiküldi az első front- vonalra. Talán ezért is döntött úgy, hogy öt újmosnicai barátjával átszöknek Magyarországra, hiszen abban az időben sok bánsági magyar fiatal férfi választotta ezt a nem kockázatmentes megoldást. A kalandjuk az átjuttatásukra vállalkozó román embercsempész „jóvoltából” azzal végződött, hogy a határon elfogták őket és egyenesen a szegedi Csillagbörtönbe vitték. Szerencséjükre innen egy molnár kivette őket munkára. Így ismerkedett meg édesapám a későbbi édesanyámmal egy köröstarcsai asszonynyal, akivel a háború befejezése után, 1945-ben együtt jöttek Újmosnicára. Ebből a frigyből születhettem én 1947-ben itt, a nagyapám által épített szülői házban, ahol most is élek. Sajnos két éve egyedül, amióta szerető feleségem örök nyugalomra térve eltávozott.
Miután „kitört” a béke
Gyüge József gyermek- és ifjúkora a háború utáni nehéz időkre esik. A felnőttek is keresték a helyüket abban a bizonytalan társadalomban, amit a szovjet alapú rendszer igyekezett rájuk erőltetni. Az akkor még létező, sőt virágkorát élő újmosnicai hétosztályos magyar tannyelvű általános iskolában eltöltött nyugodtabb évek után, zaklatottabb időszak kezdődik a faluközösség és a szülők védő ernyője alól kikerült fiatal pályaválasztó Gyüge József életében.
Ma már elképzelhetetlen, hogy mekkora akadályt jelentett az akkor még eléggé zárt magyar közösségben nevelkedett fiatalok számára egy csaknem teljesen román környezetben folytatni éle- tüket. Én Temesváron a Dinamo Szövetkezet szakiskolájába felvételiztem úgy, hogy alig tudtam néhány szót románul. Végül a Tigris utcában lévő szövetkezeti egységben mechanikusi szakmát tanultam. Itt még otthonosabb körülmények voltak, hiszen több magyar társam és magyarul tudó mestereink is voltak, de két év után a teljes osztályunkat elhelyezték az ország másik végébe, Brailára. Itt, a teljesen román és számomra szokatlan környezetben, a román nyelvet még mindig gyengén beszélve rendkívül idegennek éreztem magam. Életem legnehezebb négy éve volt ez a moldvai időszak.
Vissza az áhított Bánságba
Nagy öröm volt újra itthon lenni, Temesváron. Az Azur Gyárban alkalmaztak mechanikusnak, majd áthelyeztek az Oxigén Gyárba – amit sajnos a rendszerváltás után teljesen leromboltak –, majd újra az Azurba kerültem, ahonnan 2000-ben, egy nagyarányú leépítés során 53 éves koromban nyugdíjaztak. Ettől kezdve, eleinte csak egyháztagként, majd tisztséget is vállalva az újmosnicai egyházközség keretében sok elégtételt nyújtó időszak következett az életemben.
Még a harangozást is elvállaltuk
Gondnoki elődeim Kósa Mihály, majd a fia Kósa Gyula, illetve Kutasi Mihály után Mezei Horváty Attila lelkész kért meg, hogy vállaljam el hivatalosan is a gondnokságot, amit már addig is kinevezettként folytattam, így 2000-ben előbb presbiternek majd gondnoknak is megválasztott a gyülekezet. Mivel nem volt harangozónk, a feleségem biztatására a harangozást is elvállaltuk. Pontosabban Erzsi, a feleségem volt az, aki attól kezdve éveken át húzta a harang kötelét. Miután megbetegedett egy lelkiismeretes ortodox román ember lett a harangozónk.
Mezőgazdasági szövetkezet alakításának gondolata
Az 1989-es rendszerváltás után több magyar egyházközség igyekezett felvásárlással vagy bérléssel menteni az idős vagy az évek során más foglalkozást vállaló leszármazottak földjét. Újmosnicán az akkori lelkipásztor Mezei Horváty Attila mintegy 80 hektár szántóföld bérbevételét kezdeményezte.
Akkori lelkipásztorunkkal az egyháztól elkobzott 10 hektár szántóföld visszaszerzésére tett kísérlet mellett a lakosság által bérbeadott földeken kezdtük el a gazdálkodást azzal a kettős céllal, hogy támogassuk a munkaerő nélkül maradt tulajdonosokat a földek megművelésében, illetve, hogy biztosítsuk az egyház költségeinek a fedezését. A hollandiai testvérgyülekezetünk arra biztatott bennünket, hogy hozzunk létre egy agrárszövetkezetet, ehhez traktort, ekét, boronát és más mezőgazdasági gépet, felszereléseket is ajándékoztak a leendő szövetkezetünk számára. A lakosság, a kollektív gazdaság korszakának rossz tapasztalatai miatt idegenkedett a szövetkezeti formától. Ennek ellenére, egy ideig Kutasi Mihállyal együtt folytattuk a gazdálkodást a bérelt földeken, sőt a holland testvérek még 10 hektárt vásároltak az egyháznak. A kísérletezés nem hozta meg a várt eredményt, ezért fel kellett számolni az egyház melletti gazdálkodást.
Templomfelújítások története
Gondnokságom templomjavítással és a parókia romos épületeinek az eltüntetésével kezdődött. Kihirdettük a faluban, hogy akinek kell, viheti a bontási anyagokat. 2003-ban egy hét alatt megszabadultunk a romoktól, mert volt ott istálló, ólak, mint a parasztgazdaságokban és valami garázs féle. A holland testvérek anyagi támogatásával és a Mezei tiszteletes úr által Székelyföldről hozott építőmunkásokkal két év alatt új melléképületeket építettünk. Egy niczkyfalvi csapat pedig megjavította a templomot. Később egy újabb javításra is sor került, azt egy végvári csoport végezte el úgy-ahogy, nem is fizettünk érte, csak odaadtunk nekik egy régi kombájnt meg két lerobbant autót, de megelégedtek azzal is. A nagyszabású templomjavításra azt követően nyílt lehetőség, hogy – hála a Boncea házaspár – Gheorghe és Bonceané Nádházi Ilona – önzetlen munkájának és Kádár György alpolgármester, valamint Marossy Zoltán, akkori megyei alispán közbejárásának – 13 éves küzdelem után sikerült a 39 hektár egyházi föld és az 1904-1905-ben a magyar kincstár által közösségünk számára épített templom tulajdonjogát tisztázni. Az így visszakapott és megvásárolt szántóföld bérbeadásának bevételéből fedez- zük az egyházi költségeket.
Szerencsés fordulat
2004-ben miután Mezei Horváty Attila lelkész nyugdíjbavonult, Gazdáné Mátyus Melindát választotta lelkészének az újmosnicai gyülekezet. Az újmosnicai református egyház történetében először lett nő lelkipásztora a gyülekezetnek.
Egyesek gyanakodva és idegenkedve fogadták a döntést, amiről azóta bebizonyosodott, hogy kiváló választás volt. Mi is úgy jártunk, mint ahogy a reklámszövegben szokták mondani, hogy „egyet fizet, kettőt kap”, hiszen Melinda lelkipásztorunk férje, Gazda István lelkész éppen úgy beszolgál nálunk is, mintha az ő gyülekezete lenne. A lelkész asszony pedig szó szerint a gyülekezet lelke, aki felélesztette a szunyókáló gyülekezetünket, és azóta is szervezi, összetartja a közösségünket. Az ő lelkipásztori szolgálata alatt a gyülekezet döntésére az egyházi tulajdonba visszakerült földből eladtunk 3 hektárt a temető mellett, így megkezdhettük harmadszor is a templom – immár teljes – felújítását, és egy közösségi vagy, ahogy mi nevezzük magyar ház építését. Ez utóbbi helyettesíti a községi kultúrotthont is, amit a Tanács megszüntetett. A munkálatok során példaértékű összefogásról tett tanúbizonyságot a gyülekezet szinte valamennyi tagja. A presbiterek, a kórustagok önkéntesen vállalt munkával, többen adományokkal járultak hozzá ennek a szép és korszerű létesítménynek a megvalósításához. Baranyi Béla kőművesmester díjmentesen építette meg a tetőt, Kabát László rengeteg építőanyagot adományozott az építkezéshez, Erdei Melinda felvállalta a magyar ház és a templom takarítását, Kádár György alpolgármesterként pedig minden lehetőséget mozgósított, ami elősegítette tervünk megvalósulását.
Gyüge József csaknem 25 éves gondnoki „pályafutását” Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke 2020-ban Nagyváradon személyesen átnyújtott oklevéllel díjazta. A megérdemelt püspöki elismerésen túl Gyüge József számára legnagyobb elégtétel az, ami gondnoksága ideje alatt Újmosnicán megvalósult és ami reményei szerint hozzájárulhat az itteni magyar közösség megmaradásához. Mindehhez családja – két gyermeke három unokája és tizenegy dédunokája – is hozzájárul, vigasztalást jelentve számára a két éve elveszített szerető felesége, a mindenben segítő és megértő élettársának elvesztésében.
Nyugodt lelkiismerettel vonul vissza ebből a felelősségteljes hivatásból, mivel – mint elmondta – meggyőződése, hogy utódja Szabó Lajos presbiter, a hírnevet szerzett egyházi kórusuk oszlopos tagja hasonló lelkiismeretességgel viszi tovább a gondnoki stafétabotot.