Év végén általában szokás elgondolkozni azon, hogy milyen volt a mögöttünk hagyott esztendő, és tanulságait számbavéve, új terveket készíteni. A mezőgazdaságban, ahol megannyi kívülről ható tényező befolyásolja a munka sikerét vagy annak kudarcát ért­hetően még nagyobb hangsúlyt kap a mérlegkészítés során tapasztaltak alapján történő jövőtervezés.
Dr. Csősz János nyugalmazott agrármérnök-tanárral a 2022-es esztendő utolsó előtti napján latolgattuk, kerestük a címben feltett kérdésekre a választ.
A mezőgazdaságban dolgozók, akár kis- vagy nagygazdák a termelési mutatók alap­ján már októberben levonják a következte­téseket a tevékenységük eredményességéről, és annak függvényében tervezik meg a kö­vetkező mezőgazdasági évre a munkájukat. Megtervezik a vetésforgót, és hogy mit, mi­ből mennyit tartanak érdemesnek vetni, termelni? Fontos szempont a gabona idősz­akonkénti világpiaci árának figyelembevé­tele. A gazdák döntése tehát nem az évek találkozásakor születik meg, hanem jóval előbb, amikor a folyó évben megtermelt gabona ára már tükrözi teljesítményük sike­rét netán annak ellenkezőjét.

A 2022-es esztendőben rendkívüli szá­razsággal is meg kellett küzdeniük a bánsági gazdáknak.
A mögöttünk hagyott esztendőben két súlyos körülmény nehezítette a mezőgaz­dá­szok munkáját, a rendkívüli aszály és az uk­rajnai háború. A hosszú ideig tartó csapa­dékhiány tönkretette a vetéseket, a háború miatt pedig beszűkült a piac, lement a búzának, árpának, repcének az ára, mert nem lehetett eladni. Ezután pedig az nyomta le a búza árát, hogy nagy mennyiségben érkezett Ukrajnából. Idén az aszály miatt gyenge lett a termés, de a kevés búzát jobban el lehetett adni, mint amikor magasabb volt a termés­hozam. Valószínűleg ez késztette a gazdákat arra, hogy az őszön nagy, sőt túl nagy te­rü­le­teken, a szántóföldek 70 százalékán vetettek búzát. Ennek az lehet a következménye, hogy – amint lenni szokott – bő termés ese­tén, jövőre alacsonyak lesznek az árak, hi­szen amikor kevés gabona terem, szinte ugyanannyi pénzhez jut a termelő, mint a jó termés esetén, amikor alacsonyan alakul a gabona forgalmi ára, és a sok búzáért sem kap sokkal több pénzt a gazda, mint a jó áron eladott kevesebbért. Tehát a hektá­ron­kénti jövedelem szinte kiegyenlítődik a bő és a gyenge termés esetén. Másik hátul­ütője a nagy terület lefoglalásának az őszi veté­sek­kel, hogy csökkenti a tavaszi – kukorica, nap­raforgó – vetések számára szaba­don maradt szántóföld arányát, aminek má­sik negatív következménye, hogy lehetet­lenné válik a vetésforgó szabályainak betartása, aminek pedig lényeges szerepe van abban, hogy ne kelljen a rendkívüli módon megdrá­gult gyomirtókra költeni a pénzt. A jó vetésforgó biztosításához a szántóföld te­rü­le­tének mintegy 40 százalékát tavaszi ve­té­sek­nek kell fenntartani. Köztudott, hogy búzát leginkább napraforgó után célszerű vetni.

Nem okoz gondot, hogy az őszi veté­seket védő, és a talaj nedvességtartalmát biztosító hótakaró egyelőre elmaradt?
A 2022-es év nyári aszálya után az őszi szántásra, vetésre a legjobb időben érkezett egy csapadékos időszak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a gazdák nagy területen juttatták földbe a vetőmagot. A mostani enyhe időben lehullott csendes esőben pedig szé­pen fejlődik a búza, olyannyira, hogy már sok helyen megkezdődött a bokrosodása. A tavaszias időjárás viszont a repcét is gyors növekedésre készteti, és ha tovább tart ez a rendkívüli enyhe idő, január közepére ki­vi­rágzik a repce, és ha ezután sem lesz hó, a hőmérséklet pedig mínusz 5 fok alá süllyed, akkor a repce bizony lefagy.

Mi a helyzet az árpával?
Ma már nagyon kevesen termesztenek árpát, mivel a tyúkok etetésére nem jó, ser­tés pedig kevés van a gazdaságokban. A kis­gazdák, mivel nagyon kevés háztáji állat van a gazdaságokban, csak saját felhasz­ná­lásra termelnek takarmányt, úgy is mondhatnám, hogy csupán hobby szinten foglal­koznak állattartással. Inkább a nagyter­me­lők vetnek árpát a sörgyárakkal kötött szer­ződések alapján, illetve emberi táplálko­zásra pehelyként forgalmazott árpát, zabot, kukoricát. Ebben az esetben viszont szigorú követelményeknek kell megfeleljen az áru, mivel csak meghatározott mennyiségű proteint tartalmazhat. Tehát erre is csak szer­ző­déses alapon a nagyobb, 200 hektár fe­let­ti gazdaságok vállalkoznak, például a Bánságban többek között a végvári, zsombolyai, pusztakeresztúri gazdák. Sajnos a támogatásokat is főleg a nagy területen gazdálkodók élvezhetik. A stratégiai támogatások keretében jelentős a szója termesz­tésének a támogatása, továbbá támogatják a napraforgót, a lent a kendert, de mivel ezeknek a növényeknek bonyolultabb a termesztési technológiájuk, ezért a gazdák in­kább választják a hagyományos gabonák termesztését, ugyanis könnyebb 100 hektár búzát vetni, mint 20 hektár szójababot, amely a termesztés folyamata alatt nagyobb odafigyelést, több kezelési munkát és költséget igényel.

Miért éri meg szóját termeszteni azok­ban az országokban, ahonnan Románia is jelentős mennyiségben importál?
Az Európai Unióban, így nálunk is, tiltott a génmódosított szója termesztése, így hektáronként csupán 2500-3000 kilót lehet elérni, míg a génmódosított szójából, a gyom­irtószer használatának is köszönhe­tően – aminek bizonyos változata nálunk szin­tén tiltott – 5000-6000 kiló is megterem hektáronként. A tiltásnak egészségügyi ma­gyarázata van, nevezetesen, hogy az így termelt szójával etetett állatok húsának a fo­gyasztása rákos megbetegedést okozhat. Persze nehéz kö­vet­ni ennek a magyarázatnak a logikáját, ami­kor közismert, hogy az Egyesült Államok­ban, Argentínában, Brazí­liá­ban termesztett génmódosított szója hajószámra érkezik Európába, és az abból készült takarmánypogácsát használják – nálunk Romániában is –, mint legnagyobb proteint tartalmazó tápot. A napraforgó préselése utáni pogácsa a nagy celluloid tartalma miatt csupán 5 százalékos arányban adható a baromfiknak, ami nem elegendő a növekedésükhöz. A szója nem tartalmaz celluloidot, ezért 20 szá­zalékban is adagolható a táphoz, ami biztosítja a gyors növekedésüket.

Volt egy időszak a rendszerváltás után, amikor jelentős mennyiségű szántóföld maradt parlagon.
Ezen a korszakon, főleg a Bánság sík vidékein szerencsére túl vagyunk, elvétve, inkább a dombvidéken látunk felszántatlan földterületeket. Az ősszel felszántott földek pedig szerencsére a csendes és kitartó eső­zésnek köszönhetően, a hó hiányának elle­nére, eléggé feltöltődtek vízzel ahhoz, hogy megfelelő magágyat biztosítsanak a tavaszi vetéseknek. Kár, hogy a túlzott arányú búzavetések kevés területet hagytak szabadon a tavaszi vetéseknek.

Mindent egybevetve tehát, az elmúlt mezőgazdasági évet a bánsági gazdák – a kedvezőtlen tényezők ellenére – jónak mondhatják és az eddigi időjárásnak kö­szönhetően, az idei is kecsegtetően alakul.
Valóban, de számos időjárási és más, a gazdáktól független körülmény befolyásolhatja munkájuk eredményességét. Ezért inkább a megfontolt magyar közmondást vallom, amely szerint „Nyugtával dicsérd a napot!”. Jóllehet ennél derűlátóbb az a román változat, amelynek népi megfigyelése azt állapítja meg, hogy a szép nap már reg­gel megmutatkozik („Ziua bună se cunoaşte de diminieaţa.”)