Mintha már nemcsak Újmosnica fejlődését illetően, hanem a szó valós értelmében is megérkezett volna a tavasz, olyan lendülettel folynak a községfejlesztési munkálatok. Kádár György alpolgármestert sem az irodájában, hanem a szennyvízcsatorna-építés munkatelepén találjuk. De Ioan Sorincău polgármester kabinetjének ajtaja is zárva van, mivel a polgármester újabb fejlesztési lehetőségek megszerzése érdekében a fővárosba utazott.
Az idei kegyes télnek köszönhetően az őszön félbeszakadt szennyvízcsatorna-hálózat munkálatait már február elején újra elkezdhettük. Újmosnicán tavaly nagyon jó ütemben haladtunk, így a tervben szereplő 30 kilométeres szennyvízcsatorna építési tervéből – amely Újmosnicára, Ómosnicára és az új, úgynevezett rezidens vagy Európa negyedre terjed ki – számos központibb utcában, mintegy öt kilométernyi hosszúságban befejeződtek a munkálatok, úgy hogy az itt lakók akár már rá is csatlakozhatnak a fővezetékre.
Mit kell tudniuk azoknak, akik szeretnének rácsatlakozni az utcájukban már kiépült hálózatra?
Először a Polgármesteri Hivatalhoz kell fordulniuk egy telekkönyvi kivonattal, urbanisztikai igazolvánnyal (certificat de urbanism) és területi elhelyezkedési alaprajzzal (plan de incadrare), az innen kapott tervet az Aquatimnál kell jóváhagyatni. Ezután kezdhető el a rácsatlakozási munkálat kivitelezése. Reméljük két-három hónap alatt a csatornaépítési munkálat befejeződik. Ezzel egy időben folyik több mint 10 kilométer hosszúságban az utcák aszfaltozása, ami azt jelenti, hogy Újmosnica a nyár közepére csatorna- és ivóvízhálózattal, illetve aszfaltozott utcákkal rendelkező, teljesen közművesített település lesz. Hamarosan Medvesen, majd Albinán is biztosított lesz a vezetékes ivóvízellátás, így az egész község szintjén 95 százalékban kiépül az ivóvízhálózat.
A község elérhetőségét javító utak közül nagyon fontosnak tartjuk a tavaly befejezett Medvesi utat, az Ómosnica és Temesvár-Plopi negyed közötti, hagyományosan Drumul boilornak azaz Ökrök útjának nevezett utat, amelyből az ómosnicai rész építését befejeztük – ígéret van rá, hogy a város is hamarosan befejezi a rá eső részt. Hasonlóképpen már lehet közlekedni a Bukovecen át vezető úton Temesvárra, amelynek jelentőségét növeli, hogy a repülőtéri elágazáshoz vezet. A Temes Megyei Tanács hatáskörébe tartozó Buziási út korszerűsítéséhez viszont egyelőre csak a kisajátítási költségek fedezésére van elkülönített pénz. Ugyancsak várat magára, a községünk szempontjából is jelentőséggel bíró temesvári déli körgyűrű építése, amely a fő közlekedési útvonalakkal is összeköti majd Újmosnicát.
Gondolom öröm és gond is egyben a község gyors növekedése. Az úgynevezett bennszülött lakosság mellett nagyon sokfelől érkeznek az új lakók, akik talán nehezebben igazodnak a faluközösségek íratlan normáihoz. Mi a tapasztalatuk ezen a téren?
Semmiképpen nem lehet általánosítani, mindkét részen vannak a törvényekhez, szabályokhoz, a faluközösségek kialakult normákhoz igazodó, azokat betartó vagy megsértő személyek. Az elvárás persze mindenki részéről megvan: a városokból érkezettek szeretnének itt is hasonló feltételeket élvezni, mint korábbi lakhelyükön. Egyébként mi is arra törekszünk, hogy olyan kényelmi szintet biztosítsunk a lakosság számára, amelyben mindenki jól érzi magát, jobban mint korábbi lakhelyén, hiszen ennek reményében választják sokan községünket. Persze, a továbbra is a városban dolgozók és ott is adózók hozzájárulása a község költségvetéséhez minimális, tehát nincs arányban az elvárásaikkal, ez pedig kissé megköti a kezünket. Az itt lakók kényelmét tartottuk szem előtt, amikor a Tanács úgy döntött, hogy az építkezésre kiutalt telkek nem lehetnek 600 négyzetméternél kisebbek, hogy magas házak, netán tömbházak építését nem engedélyezzük, hogy levegőt szennyező ipari létesítmények nem lehetnek a község területén. A hulladékszállítás a RETIM vállalattal kötött szerződés alapján szintén megoldott, felszámoltuk azokat a szeméttelepeket, amelyek környezetünket szenynyeznék, évente kétszer elszállítjuk a kerti hulladékot, a fanyesedéket.
Mindez lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy községünk lakói, régiek vagy újabbak otthonos, közművesített környezetben élhessenek és, hogy magukénak tekintsék, érezzék, sőt legyenek büszkék településükre, amelynek fejlesztését, szépítését közösen vállaljuk. Ilyen összefogás és civilizált magatartás eredménye, hogy az egykori faluszéli szeméttelep helyén akácfákkal beültetett kis erdő és tiszta vízű tavacska áll, amelyben már a halak is megtelepedtek. A lakosság számának növekedése szükségessé teszi egy ravatalozó kápolna építését is a temetőbe ahhoz, hogy civilizáltabb feltételeket biztosítsunk a temetkezésekhez.
A kialakult kényelmi helyzetet nem veszélyezteti a község létszámának további növekedése, vagy netán hamarosan ki kell tenni a BETELT táblát?
Erről szó sincs. Annak ellenére, hogy tavaly több mint 750 építkezési engedélyt adtunk ki, és hogy a Polgármesteri Hivatal által kiutalt telkekeken 350 fiatal család épített házat, bőven van még lehetőség építkezésre a községhez tartozó telkesített területeken, amire továbbra is fokozott igény tapasztalható. És persze a rohamos fejlődéshez igazítjuk a község közigagatási fejlesztését is. Bővítjük az általános iskolát, hiszen a nyolc osztályos iskolánkban a tanulók száma meghaladja az 550-et, és óvodáink vannak a község három nagyobb településén. Újmosnicán hosszú programos magyar óvodai csoportunk is van, s az ide járó gyermekek számára a magyar tannyelvű iskolai oktatásban való részvétel iskolabuszos szállítással, a Bartók Béla Elméleti Líceumban biztosított. Folyamatban van két háziorvosi rendelő valamint postafiók korszerűsítése és, a jövőre gondolva, kijelöltük annak a községközpontnak a helyét, ahol a polgármesteri hivatal, művelődési ház és más adminisztratív létesítmények építését tervezzük.
A község költségvetési bevételének a javítására milyen elképzeléseik vannak?
Főleg kisipari, szolgáltatási és kereskedelmi rendeltetésű területnek szánjuk a Medvesi út és a volt “tyúkól” közötti területet, ahol kizárólag ilyen rendeltetésű építkezésre adunk engedélyt. A kereskedelmi hálózatunk többé-kevésbé kielégítő, de kisipari tevékenységnek igencsak helye lenne a községben.
Kádár György, Újmosnica alpolgármestere által felvázolt községfejlesztési eredményeket alátámasztja az a grafikon, amely a megye két legnagyobb városa, Temesvár és Lugos, valamint a Temesvár közvetlen körzetébe lévő három község, Gyüreg (Giroc), Győröd (Ghiroda) és Újmosnica területére kiadott építkezési engedélyek arányát szemlélteti a 2011-2015 közötti időszakban. Ennek tanúsága szerint Újmosnica esetében 2015-ig 150 százalékos a növekedés, miközben a többi helységek zömében stagnált az építkezési engedélyek kibocsájtása, kivéve Temesvárt, ahol mintegy 50 százalékos, illetve Győröd, ahol mintegy 10 százalékos volt ez a növekedési arány.