Alapításának huszonötödik évfordulóját ünnepelte az Új Ezredév Református Egyházközség. Akik összegyűltek a világhírű építész, Makovecz Imre meggyőződését és művészetének lényegét – közelebb hozni a földi és az égi dimenziót megtestesítő templomban, régi és új egyháztagok, vendégek és Temesvár magyar közösségeinek, intézményeinek képviselői, az öröm és a hálaadás pillanatainak lehettek tanúi. A következő évtizedekre való erőgyűjtés mellett, az emlékezésnek és a további tervezésnek is alkalma volt a családias hangulatú rendezvény. (m.z.)
A jubileumi ünnepség a gyárvárosi református közösség hajdani istentiszteleti helyszíne, a Negruzzi utca 17 szám alatti imaház előtt megtartott rövid áhítattal indult, majd zsoltárokat énekelve vonultak a résztvevők az Új Ezredév Központba. A megromlott állagú imaház előtt állva sok résztvevő lelki szemei előtt leperegtek a megalakulást követő első nehéz esztendők eseményei, amikor csak a hithez és egymáshoz való ragaszkodással sikerült, Isten segítő kegyelmével, felülkerekedni az akadályokon és reményre feljogosító, tartalmas és sokrétű közösségi életet teremteni, ott, ahol úgy tűnt, hogy a pusztulás, a leépülés, a tehetetlenség szorított véglegesen mindent béklyóba. A hálaadó istentisztelet ünnepi igehirdetője, Ft. Bogdán Szabolcs János püspök szavait idézve, valójában a közösség első huszonöt esztendeje tekinthető a megmozgalmasabb időszaknak, amikor rengeteg nekibuzdulással a saját út keresése, a csüggedők bátorítása, a templom és központ építésének embert próbáló munkája, az együvé tartozás érzésének folyamatos erősítése, a nemes célként megfogalmazódott évszázados közösségi álom, az „igazi”, tornyos templom felépítése melletti kitartás jegyében teltek az évek. Ismét a püspököt idézve, e huszonöt év a csodák megtapasztalásának az évei is voltak hiszen a közösség érezhette Isten megtartó kegyelmét. “… Csodákat éltetek át és ezek a csodák azt igazolják, hogy az Úr veletek van, nem vagytok egyedül ebben az építkezésben, a gyülekezetépítésben és a hajlék építésében, Isten akaratából, kegyelméből épül minden, a gyülekezet és a templom.” – hangsúlyozta a püspök.
Az igehirdetést követően Nt. Gazda István, az Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a hálaadó istentisztelet jeles vendégeit: egyházi elöljárókat és lelkésztársakat, az anyaországi Rákospalota-Óvárosi gyülekezet küldöttségét, magyar intézményvezetőket, politikusokat, a gyülekezet tagjait. „Ez a bő 25 év az életemet jelenti, mert meghatározza a jelenemet is. – mondta Nt.
Gazda István. A gyülekezet vezetősége és tagjai nevében is elmondhatom: itt van életünk egy jelentős része. Létezésünk ezzel az egyházi és kulturális központtal összenőtt.” Két, a gyülekezeti élet néhány eseményét megörökítő eddig soha nem látott, nosztalgiaébresztő kisfilm vetítését követően, Nt. Gazda István felidézte az Új Ezredév gyülekezet negyed évszázados történetének fontosabb pillanatait, megemlékezve azokról az egyháztagokról, akik már nem érhették meg a jubileumi ünnepséget.
A Római Katolikus Egyház képviseletében meleg hangú jókívánságait, biztatását és köszönetét tolmácsolta Ft. Pál József Csaba püspök, a Temesvári Református Egyházmegye nevében Nt. Bódis Ferenc esperes köszöntötte az ünneplőket, majd Molnár András a Temes megyei RMDSZ és Kása Zsolt a Temes megyei Erdélyi Magyar Szövetség elnökei mondtak köszöntő-beszédet. A gyülekezet nevében Makkai Zoltán főgondnok mondott köszönetet Nt. Gazda István lelkipásztornak negyed évszázados szolgálatáért: „A gyülekezet és a magyar közösség egésze szerencsésnek mondhatja magát amiatt, hogy a Jóisten közénk rendelte Gazda István lelkipásztort” – mondta Makkai Zoltán, aki jubileumi köszöntő oklevelet és emlékplakettet adott át a lelkipásztornak. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Új Ezredév Egyházközséget és lelkipásztorát köszöntötte Nt. Hekli Katalin Rákospalota-Óvárosi lelkipásztor is, üdvözletét a testvérgyülekezet presbiterei tolmácsolták.
A Szabó Gabriella karnagy által vezényelt Új Ezredév Kórus alkalomhoz illő szolgálata, az ifjú Aszalos Bence szavalata és Bajkai Róbert Fábián, a temesvári Szent György-székesegyház orgonistájának színvonalas orgonajátéka emelte a rendezvény ünnepi hangulatát. A jubileumi rendezvényt nemzeti imánk, a Himnusz közös elénkelése zárta.