Brâncuşi-emlékérem
A január 28.-án záródó „Brâncuşi: surse româneşti şi perspective universale” elnevezésű kiállítás zárómozzanataként mutatják be a Brâncuşi-emlékérmet a temesvári Szépművészeti Múzeumban. A rendezvényen részt vesz a Román Nemzeti Bank vezetője, Mugur Isarescu is. A tavaly szeptembertől látogatható, több ritkaságot is felvonultató kiállítást több mint száz ezer érdeklődő tekintette meg.
Vény nélkül kiadhatók az antibiotikumok
A szakminisztérium rendelkezése értelmében 48 órára elegendő dózist lehet kiadni vény nélkül. Az egészségügyi minisztérium 72 óráról 48 órára csökkentette a sürgősségi helyzetekre vonatkozó határidőt, a sürgősségi adag kiadását követően a betegnek orvoshoz kell fordulnia, hogy a vizsgálat alapján kiállítsák a megfelelő receptet.
Befejeződött a 33. számú óvóda felújítása
A város központi részén levő napközis óvóda felújítására 4,3 millió lejt fordított a városvezetés. A munkálatok során hőszigetelték a teljes épületet, kicserélték a nyílászárókat és az intézmény teljes berendezését, felújítottak hat osztálytermet és 3 nagyteremmel bővítették az intézményt, illetve orvosi rendelőt és sporttermet is építettek. Tavasszal rendezik az óvóda körüli udvart és zöldövezetet.
Felújítják a megyei tanács rendezvénytermét
A korszerűsítési munkálatokat tavaly kellett volna elkezdjék, de a rendkívül zsúfolt tavalyi esztendő miatt, elhalasztották, így csak idén tavasszal indulnak a munkálatok. A tervezett mintegy egy millió lej értékű költségeket a kultuszminisztériumtól származó forrásból tervezik fedezni.
Leégett a Fornetti cég egyik raktára
A cég központi, Hodony melleti gyártóegységében gyulladt ki egy 2002-ben épített raktárcsarnok, amelyben reklámanyagokat és más kellékeket tároltak. A Katasztrófavédelem sajtóirodája szerint a helyszínen 78 katonai tűzoltó küzdött a lángokkal, és a tüzet sikerült eloltani. A tűzvészben senki sem sérült meg. A sütőipari vállalkozást 1997-ben Palásti József magyarországi üzletember alapította. A Fornetti Group Kelet-Európa egyik legnagyobb fagyasztott pékáru gyártó és forgalmazó vállalata, a csoport több mint 1500 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon, Romániában és Bulgáriában.
Ritkítja járatait a hely közlekedési társaság
A költségek csökkentését előíró országos rendelet következtében a Temesvári Közlekedési Társaság egyes járatok ritkítására kényszerül – ismertette Ruben Latcau alpolgármester. Az előljáró hangsúlyozta, hogy főleg a csekély utasszámú, késő esti járatokat szüntetik meg. A rendelkezés főleg Győrődön váltott ki nagy lakossági felháborodást, ugyanis 12 járat szünne meg. Ionut Stanusoiu helyi polgármester szerint legalább két ezer győrődi lakost – főleg tanulókat és nyugdíjasokat – érintene hátrányosan a tervezett intézkedés.
Dolgoznak a körgyűrű építőtelepein
Hétfőtől ismét beindult a munka a Temesvárt elkerülni hivatott körgyűrű déli szakaszának építőtelepein. A kivitelező ismertetője szerint a következő időszakban fokozott ütemben fognak dolgozni a szabadfalui, kissodai és újmosnicai közúti felüljárók építésén. Eddig mintegy 65%-ban készültek el a munkálatok, a beruházás befejezésének jelenlegi határideje július vége.
Új sportközpont Nagyszentmiklóson
Hétfőn avatták fel Nagyszentmiklóson az új, korszerű sportközpontot, amelyet az egykori Vointa stadion helyén építettek fel. A központban két, éjjeli világítással ellátott műfüves pályát alakítottak ki, parkolót, öltözöket, mosdókat és kiszolgáló helyiségeket is építettek, így akár II. ligás mérkőzéseket is szervezhetnek a pályákon.