Tengerparti vonatok
Szeptember 11-ig közlekednek az ország minden tájáról a tengerpart irányába indított szerelvények. A román vasúti társaság összesen 40 járatot indít annak érdekében, hogy a legtávolabbi településekről is könnyebben elérhető legyen a román tengerpart. Harminc ingajárat indul a távoli nagyvárosokból, és megduplázzák a fővárosból induló ingajáratok számát is. Bukarestből naponta több ingajárat indul a Duna-delta irányába is, Tulcea végállomással. Részletes tájékoztatást nyújtanak az állomásokon, jegyirodákban vagy a vasúti társaság www.cfrcalatori.ro honlapján.
Több pénz a távfűtési vállalatnak
Az építőanyagok árának emelkedése miatt, a tervezettnél 12 millió lejjel nagyobb összeget kénytelen a Colterm vállalatnak biztosítani a városvezetés annak érdekében, hogy az idénre beütemezett karbantartási, korszerűsítési munkálatokat időben elvégeztethessék. A többletkiadást a helyi tanács is jóvá kell hagyja. A tervek szerint idén kilenc kilométernyi fővezeték és 20 kilométernyi mellékvezeték korszerűsítésére kerül sor.
Közvitán a büntető-adók tervezete
Amint ismeretes a városvezetés büntető-adók kivetésével tervezi büntetni az ingatlanaik gondozását elmulasztó tulajdonosokat. A határozattervezetet csütörtökön, június 16-án, 17 órai kezdettel bocsájtják közvitára a Városháza gyűléstermében szervezett lakossági fórumon és a Zoom internetes platformon. Az érdekeltek a Városháza titkárságán jelentkezhetnek be, vagy megtehetik elektronikus levélben is a camelia.crisan@primariatm.ro, címen június 15. déli 12 óráig. Az előzetesen bejelentkezett hozzászólóknak 3 percet biztosítanak álláspontjuk ismertetésére.
Kövekkel dobálták meg az önkénteseket
Pár nappal ezelőtt akartak beköltözni egy Nagykörúton (bv. C.D. Loga) bérelt ingatlanba a LOGS nevű, menekülteket segítő egyesület képviselői, amikor a szomszédos ingatlant birtokló roma család tagjai kövekkel dobálták meg az egyesület képviselőit, szó szerint elűzve őket a helyszínről. Sajtóhírek szerint, az erőszakoskodók szemet vetettek az ingatlanra, és az új bérlők akadályozták őket ingatlanszerzési terveik megvalósításában. Végül a nyilvánvaló erőszak nyomására, a bérlők elálltak a központi ingatlan bérlésétől, és kedden rendőri erősítés mellett ürítették ki az ingatlant.
Módosult az állomás korszerűsítésének terve
Talán ősszel kezdheti el a tendernyertes cég a temesvári állomás épületegyüttesének korszerűsítését, ugyanis a városvezetés által hét hónapja leállított folyamat miatt, újabb építési engedély kiváltása vált szükségessé, illetve a módosítások miatt egész sor technikai tanulmány elkészítése szükséges. Ráadásul a kivitelező új árajánlatot nyújtott be, ugyanis az év folyamán alaposan megemelkedtek az árak. Az új árkalkulációt a helyi tanács is el kell fogadja. A 2020-ban aláírt kivitelezési szerződés értelmében, a Nagyállomás épületegyüttesének felújítása közel 21 millió lejes költséggel járt volna.
Lebontják a Clăbucet utcai garázsokat
Miután a Városháza szakemberei megvizsgálták a garázsok és a telkek tulajdonjogi helyzetét, eldöntötték a Clăbucet utca térségében felépített garázsok lebontását és a Sági úti temető-Vulturilor utca közötti övezet teljeskörű korszerűsítését.
Irtják a parlagfüvet
Temesváron több mint háromszáz telektulajdonosnak kézbesített a város felszólítást telkük parlagfűtől való megtisztítására, még mielőtt elkezdődik a gyomnövény virágzási időszaka. Azok a magánszemélyek, akik nem irtják a parlagfüvet 1.000-től 5.000 lejig, cégek esetében 10.000-től 50.000 lejig terjedő pénzbírsággal büntethetők.
Intelligens világítóeszközök újabb hét utcában
Legalább 200.000 euró értékű korszerűsítést tervez a város a közvilágítás felújítására az Aradi úti övezet hét utcájában. Az új, távirányításos, költséghatékony rendszer év végére kellene elkészüljön.
Szerződésbontásra készül a városvezetés
Úgy tűnik, hogy nem tud együttműködni a Solventul közúti aluljáró kivitelezését elnyert konszernnel a városvezetés. A városi illetékesek szerint annak ellenére, hogy minden körülmény adott, a kivitelező eddig nem igazán mozdult a beruházás megvalósítása érdekében. A tervek szerint az aluljáró 2024 januárjára kellene elkészüljön, viszont a jelenlegi helyzet egyáltalán nem biztató – mondta Ruben Lațcău alpolgármester, aki a szerződés felmondását is kilátásba helyezte.
Folytatódik a Gyermekkórház új tömbjének építése

Több mint nyolc esztendeje kezdődött el a temesvári Gyermekkórház új épületének építése, ám még további, legalább másfél millió euró értékű munkálatok elvégzése van hátra. Kiderült, hogy több fontos elemet kihagytak az eredeti tervből, például több szinten módosítani kell a helyiségek belső elosztását annak érdekében, hogy mindenben megfeleljenek az aktuális egészségügyi előírásoknak. Ezzel párhuzamosan elkezdték az épület csatlakoztatását a távfűtési rendszerre. Eddig a beruházás mintegy 90%-ban készült el, viszont további 20 millió euróra lesz szükség a legkorszerűbb technikával való felszerelésére.


09 Jun 2022
Írta admin
0 Hozzászólás