Kötetbemutató a kolozsvári Adventi Könyvvásáron
A Magyar Unitárius Egyház – történelem, szellemiség, örökség című, szépen kivitelezett, fotókkal gazdagon illusztrált, több mint 200 oldalas magyar nyelvű könyvet mutatták be az Adventi Könyvvásárnak otthont adó Vallásszabadság Házában Kolozsváron. A kötet szerzőinek, szerkesztőinek részvételével tartott eseményen elhangzott: “a kiadványban – amely 2020-ban már megjelent román és angol nyelven is – tömörítve olvasható mindaz, amit az unitárius egyház el szeretne mondani magáról más anyanyelvűeknek, más felekezetűeknek. Ismerteti a könyv az unitárius teológiát és lelkiséget, a kulturális épített örökséget, az egyházközségeket, a nemzetközi unitárius világot, a híres unitárius személyiségeket. Kovács István püspök a bemutatón úgy fogalmazott, Victor Opraschi volt vallásügyi államtitkárnak köszönhető, hogy napvilágot láthatott a kötet abban a sorozatban, amely a különböző romániai felekezeteket mutatja be. Aki kézbe veszi, ráláthat történelmünkre, egyházunkra, teológiánkra, csodálatos műemlékeinkre és pezsgő vallásos életünkre egyaránt” – emelte ki Kovács István. (2022. december 11. – Krónika)
“Társkeresőben” a Sütő András-szobor
Több oka van annak, hogy a marosvásárhelyi városháza idestova tizenhárom éve nem tesz eleget annak az önkormányzati határozatnak, amely a 2006-ban elhunyt Sütő András író szobrának felállításáról rendelkezik. Mindezt Frunda Csenge, a városi képviselő-testületének RMDSZ-es frakcióvezetője jelentette ki a Krónikának. Az egyik ok az, hogy Sütő András alakja mellé még nem sikerült hozzá méltó román társat találni. Az etnikailag szinte fele-fele arányú városban ugyanis bevett szokás, hogy az emlékműveket párban állítják: amennyiben az egyik etnikum szobrot emelne egy soraiból származó személyiségnek, a másik nemzetiség is igényt formálhat egy hasonló alkotásra. Kezdetekben Sütőnek is volt „társa”, csakhogy a tanácsülésen az RMDSZ által is elfogadott Ştefan Guşă tábornok utólag „kibukott” a párosításból. Elsőként a Krónika tette fel a kérdést, miért kell egy olyan katonai parancsnoknak emléket állítani, aki 1989 decemberében Temesváron a tömegbe lövetett. (2022. december 14 – Krónika)
Sapientia
A következő tanévtől önálló egyetemi karrá alakul a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jelenleg tanulmányi központként működő sepsiszentgyörgyi helyszíne, illetve elkezdik az egyetemi campus építését, számolt be a Maszol érdeklődésére Tonk Márton. Hozzátette: „Jövő évben biztosan elkezdődik az egyetemi campus építése a Sepsi Arénával szemben lévő területen.” A Sapientia EMTE rektora évértékelő sajtótájékoztatón felidézte: 2015-ben hozták létre Sepsiszentgyörgyön a negyedik és egyben legfiatalabb oktatási helyszínt, amely a Ma- rosvásárhelyi Kar kihelyezett egységeként működik, de 2023 őszétől Sepsiszentgyörgyi Kar néven önálló egységként működik tovább és öt szakon kínál magyar nyelvű képzést. Sepsiszentgyörgyön jelenleg a helyi önkormányzat által rendelkezésre bocsátott, Csíki utcai épületben folyik magyar nyelvű agrármérnöki és erdőmérnöki képzés, illetve 2021-ben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és a Sapientia Kolozsvár Kara együttműködésével indult el a sepsiszentgyörgyi szobrászművész és festőművész szak. Idén nyáron pedig működési engedélyt kapott a következő tanévtől induló sport- és edzői szak. (2022. december 12. – maszol.ro)
Ötödik Synergy fesztivál az Újvidéki Színházban
Ez az Európa kulturális fővárosa programjának egyik központi eseménye. A Nyelvi Kisebbségi Színházak Nemzetközi Fesztiválja idén december 15–19. között zajlik Újvidéken. Az ötnapos nyelvi és etnikai kisebbségek színházának találkozóján öt európai színház mutatkozik be. A fellépők Bukarestről, Gyergyószentmiklósról, Belgrádból, Budapestről, illetve Zágrábból érkeznek. A fesztivált a Vajdasági Színházi Múzeum szervezésében megrendezett “A vajdasági kisebbségek színházainak alkotásai” című kiállítás nyitotta meg. A fesztivál idén is humanitárius jellegű, azaz a jegyek nem kerülnek eladásra, hanem a látogatók adomány formájában segíthetik az újvidéki Biztonságos Házat. (2022. december 15. – PannonRTV.com)
A magyar kultúra napja Daruváron
A horvátországi Daruvári Magyarok Közössége szombaton tartotta meg a Magyar Kultúra Napja elnevezésű programját. A pandémia okozta kétéves szünet után ismét megtarthatták a magyar kultúra napját Daruváron, a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásának a jóvoltából. Az este a magyar népzene és a néptánc jegyében telt. Fellépett a Nagypiszanicai Magyarok Közösségének tamburazenekara, a kiskőszegi Kisasszonyok és Legények táncegyüttes, a házigazda egyesület egyik fiatal tagja pedig egy magyar csárdásra mutatta be mazsorett-koreográfiáját. – Öröm látni, hogy a szórványban ilyen lelkesen ápolják a magyar nemzeti hagyományokat. (2022. december 15. – Kepesujsag.com)
Gárdonyi emlékverseny az Ung-vidéken
2022-ben Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára emlékezünk. Az emlékévbe Ung-vidék is bekapcsolódott, a Nagykapos és Vidéke Társulás az év során több rendezvényt is szervezett a Gárdonyi-emlékév jegyében. Ezek egyike volt a december 13-án megvalósított vetélkedő, melyet a nagyszelmenci Dobó István Alapiskolával közösen hirdetett meg a bodrogközi és Ung-vidéki alapiskolák felső tagozatos tanulói számára. A vetélkedő Gárdonyi Géza életútját, továbbá fő művét, az Egri csillagokat tárta játékos formában a résztvevők elé azzal a céllal, hogy a gyerekek tanuljanak az adott korról, minél többet megtudjanak Gárdonyi Gézáról és magukénak érezzék a műveit. A verseny helyszíne szimbolikus jelentőséggel bírt, az Egri csillagok fő alakjáról, (egyben az Ung-vidék legnagyobb történelmi személyiségéről) Dobó Istvánról elnevezett alapiskolában zajlott a verseny, Nagyszelmen- cen. A versenybe a két régióból 5 csapat kapcsolódott be: Szomotor, Boly, Király- helmec, Bodrogszerdahely és Nagyszelmenc alapiskolái képviseltették magukat. (2022. december 14. – felvidek.ma)
Tamási Áron mindig hívószó
Tamási Áron még mindig hívószó, akitől a gyerekek hazaszeretetet is tanulhatnak – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Tamási Áron emlékév záróeseményeként átadott emléktábla-avatáson. Az államtitkár elmondta: az emlékéveken keresztül a nemzeti összetartozás tudatát, érzését akarják erősíteni, s Tamási Áronra azért is esett a választás, mert élettörténetével szimbolizálja a magyarságot, hiszen Székelyföldön született, élt Erdélyben, a trianoni Magyarország területén, tett egy próbálkozást Amerikában, aztán visszatért Erdélybe, s Magyarországon halt meg. Hozzátette: az emlékév választásával azt a szándékot is követték, hogy a gyerekek szeressék meg az olvasást, és hazaszeretet is tanuljanak, hiszen Tamási humoros, lendületes, olvasmányos regényei nagyon alkalmasak erre. (2022. december 16. – MTI)
Rádió Gaga Csíkszék
Rádió Gaga Csíkszék néven útjára indul a Médiatér legújabb kereskedelmi rádiója. A 93.9-es FM hullámhosszon fog- ható kereskedelmi rádióval tizenkettőre bővül a Rádió Gaga frekvenciahálózata – gyakorlatilag egész Székelyföldre kiterjed a rádióhálózat. „Évek óta tervben van, hogy Csíkszeredában is rádiót hozzon létre a Médiatér. Idén tavasszal írtak ki Csíkszeredára és vonzáskörzetére egy szabad frekvenciát, amit megpályáztunk, és meg is nyertünk – érdemes tudni, hogy tucatnyi román és magyar ajkú pályázó jelentkezett a 93.9-es frekvenciára” – tájékoztatott az előzményekről Illés Márton rádiós projektvezető. (2022. dec. 18. – szekelyhon.ro)