Vajdasági romtemplomok nyomában
A második világháború után, a német lakosság kitelepítését követően, Vajdaságban teljesen leromboltak 33 katolikus, 28 evangélikus és 5 református templomot. Ahol megmaradtak a szakrális épületek, hívek híján, évtizedekig üresen álltak. Nem csak az elhagyatottság miatt pusztultak évről évre, de a kilencvenes években, a délszláv háború idején, sok ilyen árva templomba betörtek és kifosztották. A katolikus egyház szerint valamit kezdeni kell a romos és üresen álló templomokkal. A megoldás az lehetne, ha a szakrális épületekhez méltó, de új tartalmat kaphatnának azok az épületek, amelyek még megmenthetők. (2022. november 30. – PannonRTV.com)
Szórványkollégium
2012-ben az Romániai Magyar Demokrata Szövetség bejelentette, hogy szórványmenedzserszolgálatot indított, amelynek részeként 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeken elszórtan élő magyarok asszimilációját. A szervezet műemlékörökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek. Az szórványkollégiumi rendszer kialakítása után az úgynevezett iskola utáni foglalkozások kiterjesztésével akarja növelni az anyanyelvű oktatás vonzerejét. 2019-ben véglegesítették a Szövetség 2020-2024 közötti szórványcselekvési tervét, amely többi között ifjúsági csereprogramokkal erősítené meg a ún. székely-szórvány együttműködést nagyobb hangsúlyt fektetve a hálózatépítésre, az együttműködésre, és foglalkozik az egyházak identitásmegőrző, közösségépítő, anyanyelvápoló szerepével. (2022. november 29. – Kossuth Rádió)
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Miocs József
Magyar érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Miocs József tisztelendő atya, a szabadkai Paulinum rektora. A laudációban elhangzott, hogy Miocs József Kúlán született 1942-ben. Zágrábban tanult filozófiai és teológiai területen, valamint a zágrábi Zeneművészeti Főiskola egyházzenei szakán szerzett oklevelet. 1968-ban szentelték pappá Szabadkán. 1975-től a szabadkai Paulinum rendes tanára, a székesegyház karnagya, a Szent Teréz magyar énekkar vezetője, 1981-től a Paulinum igazgatója, 1988-tól a szeminárium rektora. 1973-ban a Székesegyház 200 éves évfordulójára megalapította a Schola Cantorum Paulinum énekkart. (2022. november 30. – vajma.info)
Mátyusföldi életmesék
Életünk meséit a sors, a történelem és mi magunk írjuk. A régiek, az őseink élettörténeteiből pedig megismerhetünk egy letűnt világot, és építhetünk az akkori közösségek, szokások megtartó erejére. Erről szól a Tandem szervezet által kiadott Élet-mesék sorozat. A Tandem ezúttal a felvi-déki, mátyusföldi életmeséket gyűjtötte kiadványba. A könyv ősbemutatójára Alsószeliben került sor. Az Életmesék – Élő történelem-mozaikok a Mátyusföldről könyv szerkesztője Molnár Kriszta és Szendi Tünde. Az Életmesék sorozat lényege, hogy fiatal gyűjtők, egyetemisták, aktivisták keresnek fel előre kiválasztott, idős, a múlt század viszontagságait megélt interjúalanyokat, és meghallgatják az élettörténetüket. Az így begyűjtött meséket, sztorikat hanganyagból papírra vetik, témakörökbe simítják és kiadják. Készült már kötete többek közt a Csallóközből, Nógrád vidékéről, Szenc- és Pozsony vonzáskörzetéből vagy a Zoboraljáról begyűjtött és rendszerezett életmesékből. (2022. december 3. – ma7.sk)
Karácsonyi ajándék a Rákóczi Szövetségtől
Húszezer külhoni óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség, ráirányítva a szülők figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára. A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Kárpát-medence mintegy ezer településén az ajándék részeként mesekönyvet, édességet és a szülőket a magyar iskolaválasztásra bátorító levelet juttatnak el az óvodásokhoz. A Rákóczi Szövetség elkötelezett a határon túli magyar közösségek magyar iskolaválasztása mellett, meggyőződve arról, hogy a magyar iskola mind a gyermek felnőttként remélt boldogulása, mind a magyar közösségek megmaradása szempontjából a leghelyesebb döntés. Az ajándékcsomagokat a szervezet munkatársai, illetve partnerei december 6. és 20. között küldik el a külhoni intézményekbe. (2022. december 6. – MTI)
A népzene vonzásában
Lélekemelő és igényes népzenei koncertet adott, majd táncházba hívta a jelenlevőket a vajdasági Csonka Ferenc és zenekara a zsúfolásig megtelt Echo Gyermek- és Ifjúsági Központban. Magyarországi és erdélyi hangszeres és énekes örökségünk hagyományos zenekari összeállásban csendült fel. A hegedű, a brácsa, a nagybőgő és a cimbalom húrjait a zenekar vezetője mellett Cseszák Zsombor, Kelemen Zsolt, Borsodi Árpád szólaltatta meg, illetve Dudás Kata énekelt. Csonka Ferenc tapasztalata szerint a közönség igen kedveli a táncházmozgalom alapját képező erdélyi autentikus magyar népzenét, amelynek gyökerei akár a barokk kort megelőző időszakra is visszanyúlhatnak. (2022. december 6. – Magyarszo.rs)
Magyar Arany Érdemkereszt Léphaft Pálnak
A délvidéki magyar kulturális és művészeti életben folytatott több évtizedes alkotói tevékenységéért Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Léphaft Pál újságírónak, karikaturistának Novák Katalin magyar köztársasági elnök. (2022. december 7. – Vajma.info)
Mikulás-csomagok a Tulipán Tanoda növendékeinek
A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola Mikulás-csomagokkal kedveskedett Kárpátalján a 3 alapfokú művészeti iskolában (Tiszapéterfalva, Nagydobrony, Beregszász) tanuló növendékeinek. A Tiszapéterfalvi alapfokú művészeti iskolában 75, a Beregszászi alapfokú művészeti iskolában 38, és a Nagydobronyi művészeti iskolában 27 tanuló vehette át a Mikulás-csomagokat a helyszínek koordinátoraitól. A gyerekek nagy örömmel fogadták az ajándékokat. (2022. december 7. – karpatalja.ma)
Minden utcanévtáblát kicserélnek Csíkszeredában
Városcímerrel ellátott, zöld-fehér színű, fényvisszaverő tulajdonságokkal rendelkezőkre cserélik a meglévő, jórészt kettévágott, egymás fölé helyezett utcanévtáblákat Csíkszeredában. A nyelvi sorrendet korábban bírósági ítélet határozta meg, azért is van szükség a változtatásra. A csíkszeredai utcanévtáblák nyelvi sorrendjéről a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által indított per nyomán született jogerős bírósági döntés 2020-ban. A jelenleg parlamenti képviselőként ténykedő Dan Tanasă vezette szervezet azt kifogásolta, hogy a kétnyelvű táblákon a megnevezés magyar változata szerepelt elöl, utána a román. Miután a bíróság – amely egyébként törvényhozóként lépett fel, mivel ezt semmilyen jogszabály nem rögzíti – úgy határozott, hogy az utcanevek román változatait a magyar megnevezés fölött kell elhelyezni, a korábbi városvezetés utasítására a táblákat levették, kettévágták, és úgy helyezték vissza, hogy a román név legyen felül. Ezeket a kettévágott táblákat cserélik le a város egész területén, az újakat a sajtó jelenlétében elsőként a Kossuth Lajos utca és a Temesvári sugárút kereszteződésénél szerelték fel. (2022. december 8. – szekelyhon.ro)
Magyar estet tartottak Darázson
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége szervezésében magyar estre került sor Darázson. A rendezvényen kiskőszegi és kórógyi tánccsoportjaink léptek fel, majd bállal folytatódott a program. Darázson 2015 óta rendezik meg a magyar estet, amelynek célja nemzeti/ népi hagyományaink ápolása és bemutatása a kis magyar szórványközösségben. A rendezvényre mindig összegyűlik a falu apraja-nagyja, ezúttal is megtelt a település kultúrotthona. (2022. december 8. – Kepesujsag.com)


15 Dec 2022
Írta admin
0 Hozzászólás