Ösztöndíj
A Mathias Corvinus Collegium Erdély nyolc városában biztosít ingyenes tehetséggondozást több mint 2000 diáknak. A szervezet anyagi, társadalmi és kulturális helyzettől függetlenül támogatja a kíváncsi, nyitott, motivált fiatalokat az általános iskola, középiskola, egyetem évei alatt, és azon is túl. Meghirdette idei ösztöndíj-pályázatát a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület. A szervezet 2003 óta támogat ösztöndíj-program keretén belül tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat. Évente több száz ösztöndíjas folytatja tanulmányait a világ számos pontján élő támogatók anyagi hozzájárulásának köszönhetően. A támogatók személyesen is figyelemmel követhetik a pártfogoltjaik tanulmányi előmenetelét. Egy tanuló ösztöndíja havonta 27 000, évi szinten 324 000 forintnak megfelelő támogatást jelent. Sikeres érettségit követően ösztöndíjasaik felsőfokú tanulmányait is segíthetik a támogatók. (2024. június 6. – Kossuth Rádió)
A szamosújvári Téka Alapítvány 10. összművészeti tábora
Idén immár 10. alkalommal szervezi meg összművészeti táborát a Szamosújvári Téka Alapítvány, amely a Kolozs megyei Feketelakra várja júliusban a 14 és 18 év közöttieket. A tábor helyszíne hagyományosan Feketelak, illetve a Feketelaki Téka Kultúrcsűr. Az összművészeti tábor a kortárs kultúra, a különféle művészeti ágak iránt érdeklődő fiataloknak teremt lehetőséget arra, hogy alkotóművészekkel ismerkedjenek meg, illetve a tábor ideje alatt együtt dolgozzanak velük – így „élesben” is kipróbálhatják, hogyan fest a mindennapokban az alkotói munkafolyamat, mit fed az „interaktivitás” fogalma, melyek az eredményes kommunikáció alapelvei, és ismérvei – közölték a szervezők. (2024. május 22. – Krónika)
Felavatták a Kisiratosi Pietát
Több mint száz kisiratosi áldozata ismert az első és második világháborúnak, ami azt jelenti, hogy az egykori kelet-csanádi, ma Arad megyei település a korabeli lakosságszámhoz képest nagyobb arányban adott hősi halottakat, mint például az egész magyar társadalom 1914 és 1918 között. A távoli frontokon és fogolytáborokban életüket vesztett, ismeretlen helyen nyugvó néhai katonáknak mostantól közös emlékhelyük van: a Kisiratosi Pieta című műalkotás, Kocsis Rudolf aradi szobrászművész munkája, amelyet szombat délután avattak fel a kisiratosi temetőben. (2024. június 2. – Krónika)
Népművészeti fesztivál a felvidéki Perbetén
A Csemadok Perbetei Alapszervezete tizenkettedik alkalommal rendezett népművészeti fesztivált a Pándy Lajos Művelődési Házban. Tárnok Katalin, a helyi Csemadok elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta: „Több, mint egy évtizedes rendezvényünket minden alkalommal a zene hatja át, mégpedig a népzene. A magyar kultúrában elválaszthatatlanul kapcsolódik össze a népmese, a népdal, a népi gyermekjátékok, a néptánc, de még a mondókák is, hiszen a ritmus sokszor magával hozza a dallamot is. Ezáltal észrevétlenül, már a kisgyermekkor kezdetétől olvad bele életünkbe a magyar népzene szeretete. Az alapszervezet legfőbb céljainak egyike a hagyományok felkutatása, megőrzése, továbbadása és megszerettetése az ifjabb generációkkal. (2024. május 31. – Felvidék.ma)
Abbázia és Semič körültáncolva
A Magyar Állami Népi Együttes Horvátországba és Szlovéniába készül. Június 2-án az egykori monarchiai népszerű üdülőhelyen, Abbáziában (mai nevén Opatijában), másnap a hangulatos szlovén kisvárosban, Semičben lépnek fel. “Ezúttal is természetes számunkra, hogy ne csak magyar,hanem nemzetiségi táncok is megjelenjenek az összeállításban. Ezzel is követjük a Szent István-i Magyarország szellemiségét: az ezeréves együttélés nyomán a nemzetiségekre szellemi és kulturális társakként tekintünk” – avat be a programba Mihályi Gábor együttesvezető. (2024. június 1. – Felvidék.ma)
„Úgy cselekedtem, ahogy a lelkiismeretem diktálta”
Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjjal ismerte el Schink István tehetséggondozó tevékenységét Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztrériuma. Indoklásuk szerint a munkácsi fizikatanár, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Líceum igazgatója kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat, aki az elmúlt években a Munkácsi Városi Tanács KMKSZ-es képviselőjeként és iskolaigazgatóként is megalkuvást nem ismerve küzdött Munkács magyar közösségének érdekeiért, valamint a Latorca-parti város nagy múltú magyar iskolájáért. Talán emlékeznek még olvasóink arra, hogy 2023 januárjában Andrij Baloha polgármester magyarellenes ámokfutásának részeként váratlanul leváltatta tisztségéből a nagy tekintélyű és köztiszteletnek örvendő iskolaigazgatót, aztán három megnyert perre volt ahhoz szükség, hogy a Munkácsi Városi-Járási Bíróság visszahelyezze tisztségébe, köszönhetően a tantestület, a diákok és a szülők bátor kiállásának. (2024. június 1. – karpataljalap.net)
Összegyűjtött versek
Szőcs Géza Összegyűjtött versek című kötetét mutatták be a Festum Varadinum programsorozatában, Nagyváradon. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetet Balázs Imre József irodalomtörténész szerkesztette. (2024. június 1. – Kossuth Rádió)
Gyermekkórus Találkozó
Idén Gyergyócsomafalva adott otthont annak a vándor gyermekkórus találkozónak, melyet 1935-ben Domokos Pál Péter egykori kántortanító indított útjára. A Gyergyó-medence településeit sorba véve minden évben más helység a házigazda. A mostani, 35. találkozóra is szép számmal érkeztek a zenét szerető, jó hangú fiatalok. (2024. május 26. – M1)
Bukarestben díjazták a magyar irodalmat
Két erdélyi költő, Lövétei Lázár László és Nagy Zalán is átvehette a Romániai Írók Szövetsége díjait – közölte a Helikon folyóirat szerkesztősége. A bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színházban osztotta ki a Romániai Írók Szövetsége a 2023-as könyvmegjelenéseket jutalmazó díjait május 31én. Az Írószövetség Kisebbségi Bizottságának (Markó Béla elnök, Ana Carolina Dovaly, Slavomir Gvozdenovici, Karácsonyi Zsolt, Mihai Traista) javaslatára a magyar nyelvű irodalomért a zsűri a díjat Lövétei Lázár Lászlónak ítélte Zákeus fügefája című verseskötetéért (Pesti Kalligram, 2023). A kisebbségi nyelvű első könyves szerzőnek járó debütdíjat Nagy Zalán kapta Atlasz vállára veszi a holdat című verseskötetéért (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, 2023). (2024. június 3. – Krónika)
Ismét Úzvölgyébe készülnek
Június 13-án ismét az úzvölgyi katonatemetőbe vonul a Calea Neamului (A Nép Útja). A magyarellenes szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu Facebook-oldalán azt is közölte, hogy május végén kihallgatta a brassói rendőrség. „Istennel megyünk előre a Román Nemzet Győzelméért! Úzvölgyében leszünk Urunk Mennybemenetele napján, a Hősök Napján, csütörtökön, június 13-án, 17 órakor” – írta a Calea Neamului vezére. Tîrnoveanu néhány nappal ezelőtt arról is beszámolt, hogy május 22-én a brassói rendőrség kihallgatta „a betegségek leküzdésének meghiúsítása”, a háborús bűnökért felelős személyek kultusza, valamint legionárius személyek és szimbólumok nyilvános népszerűsítése miatt. A rendőrségi dosszié 2021-es, azaz három évvel később kezdődött vizsgálatról van szó, – derül ki Mihai Tîrnoveanu Facebook bejegyzéséből. (2024. június 3. – maszol.ro)
Radnóti nyomában a Versvándorral
Újra a Felvidéken szerepel Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, a Versvándor. Június 2-án Lélek vagyok, élni szeretnék címmel tartotta megrendítő, értékekkel és érzelmekkel teli Radnóti-estjét az ipolysági Menora Saag Centrum Artisban. „Egy harmincöt éves költő utolsó napjairól szólok a mai est során. A mai irodalmi est szóljon egy kicsit az Ipolyságról elhurcolt több mint 1200 holokausztáldozat előtti tisztelgésként” – kezdte előadását. Az előadó Léván, Zselízen, Nagysallón, Kürtön és Búcson tart irodalmi előadást az elkövetkező napokban. Mindenütt tanintézmény vendége lesz. Az iskolai előadások tájolásában együttműködő partner a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. (2024. június 3. – Felvidék.ma)
A Magyar szemmel pályázat legjobbjai között
Ótos Annabella fotója nyerte a család témakörében a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel című fotópályázatot. Az általa beküldött képen a gyermek születése utáni pillanat látható. A másik két téma a helyi közösségek és a nemzet volt. Előbbiben a szentegyházi Birtók-Bíró Levente, utóbbiban a csíksomlyói Dobos Etelke fotója érdemelte ki az első helyet. Nemzet kategóriában a szabadkai Urbán Dorottya képe második díjat kapott a szakmai zsűritől. A közönségszavazás során a csíkszentkirályi Incze Csaba alkotása bizonyult a legjobbnak. A horgosi Farkas Krisztián alkotása a harmadik helyet érdemelte ki. (2024. június 3. PannonRTV)
Tizenegy helyszínen járják az Összetartozás táncát
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében június 1-4. között évzáró koncertekre és ünnepi rendezvénysorozatra került, kerül sor. A rendezvénysorozat Kárpátalja-szerte 11 helyszínen valósul meg: Rahón, Visken, Tiszapéterfalván, Csepében, Nagyszőlősön, Tiszaújhelyen, Beregszászban, Nagyberegen, Nagydobronyban, Kisgejőcön és Ungváron. A rendezvény keretein belül a Tulipán Tanoda művészeti iskoláinak és Kárpátalja 75 településén kihelyezett szakköri foglalkozásainak tanulói, iskolások és az óvodák nagy és középső csoportos növendékei, összesen 2152 gyermek táncolta el az Összetartozás táncát. (2024. június 3. – KISZo.net)
XVII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál Komáromban
A szervezők, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a komáromi Jókai Mór Alapiskola, Komárom városa és az Egressy Béni Művelődési Központ 2024. június 15-én, szombaton rendezi meg a XVII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált, mely hagyományosan a Jókai Napok kísérőrendezvénye. A fesztiválra kiírt három kategóriába (alapiskola alsó tagozata, felső tagozata, középiskola) idén 55 intézmény 140 tanulója nevezett be, közülük tízen a Kárpát-medencéből. (Vajdaság, Kárpátalja, Magyarország). A jelentkezők valamennyien két művet adnak elő: kötelező versként Radnóti Miklós, Kányádi Sándor vagy Móra Ferenc tetszés szerinti költeményét és egy szabadon választott verset. (2024. június 6. – Ma7.sk)