Élő testvérvárosi kapcsolat Petrozsény és Várpalota között. Kutasi Csaba, a petrozsényi RMDSZ szervezet elnöke szerint, a két város közötti 25 éves testvérvárosi kapcsolat igen gyümölcsözőnek bizonyult. Igen változatos kapcsolatrendszer alakult ki a közösségek szintjén is. Az idei március 15-i ünnepségek alkalmával, a Petrozsényban jelenlevő Szoboszlay István, a várpalotai Gál Gyula Sportközpont igazgatója Tiberiu Iacob-Ridzi polgármesterrel folytatott megbeszélése után, aláírták az idei közös programtervezetet. E szerint folytatják a már évek óta folyó sporttevékenységet, mely keretében a petrozsényi kézilabdacsapat minden évben jól szerepelt a várpalotai európai szintű bajnokságon, és képviseltetik magukat a várpalotai félmaratonon is. Gazdasági vonatkozásban főleg a kisebb magánvállalkozások terén építik ki az együttműködést, és marad az álandó együttműködés kulturális téren is: a várpalotai tánccsoport és fúvós zenekar évek óta részt vesz a Zsil-völgyi Magyar Napokon és a Hunyad megyei Magyar Napokon. Idén a diákokat, fiatalokat szeretnék nagyobb számban bevonni a programokba. A petrozsényi zeneiskolásokat meghívták a várpalotai zenetáborba, és közös kirándulást szerveznek Erdély történelmi nevezetességeinek a megismerésére.
Nyelvi nehézségek az ukrán gyerekek beiskoláztatásában. Hunyad megyében, mintegy száz, többnyire magánszemélyeknél tartózkodó ukrajnai menekült van. Közülük Hátszegen Szászvároson és Vajdahunyadon érdeklődtek gyermekeik tanulmányainak a folytatásáról. Az ukrán gyerekek hallgatói státust kapnak. A kórházi beutaltaknak is biztosítani kell a tanulást. A rendelet megengedi, hogy akár szakképzetlen, ukrán nyelvet ismerő személyeket is alkalmazzanak.
Ezüstgyopár-díjátadó ünnepség. Március 12-én került sor az Ezüstgyopár-életdíjak átadására a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Közponban. Hunyad megyéből Kun Kriza Ilona vehette át az Ezüstgyopár-díját. Tiszta szívből gratulálunk Icuka óvónéninek. Sokoldalú tevékenységével igazán megérdemelte a kitüntetést.
Dr. Hauer Erich