A 16-os számú napközis temesvári óvoda magyar csoportos kisdiákjai e név alatt készültek az őszi tematikus tevékenységre, melynek köszönhetően három héten keresztül számtalan érdekes tudnivalóval gyarapíthatták tudásukat. A tevékenységek során, a gyeremeknek számára lehetőség kínálkozott ismerkedni az ősz gyümölcseivel és zöldségeivel, e csodás évszak színes kavalkádjával, a kerti munkák szépségeivel, nehézségeivel és e tarkabarka világ csodás ízeivel is. Az alapanyagokat a tevékenységekhez a kis óvodások szülei biztosították. Mivel az ősz egyik kiemelkedő, vidám rendezvénye a szüret, az óvodában is megszerveztük a saját „szüretünket”. A gyermekek szőlőszemet válogattak, zúztak és mustot készítettek. Majd a „fáradságos” munkát követően elénekelték és eljátszották a Lipem–lopom a szőlőt című gyermekjátékot. Természetesen nem maradhatott el a saját készítésű must megkóstolása sem. Másik alkalommal a gyermekek almát „szedtek” és nagymama receptje szerint tésztát gyúrtak, majd Török Edit és Boros Beáta óvodapedagógusok közreműködésével remek almástésztát készítettek és hatalmas étvággyal el is fogyasztották munkájuk gyümölcsét. A sikeres foglalkozások során közreműködtek prof. Căprariu Adriana intézményvezető, Török Edit, Boros Beáta óvónők és Brodeala Oszkár, Dumitrascu Natalia, Nagy Levente, Orosz Mikolt, Szabó Robert és Stefan, Szakmáry Erik és Márk, Pantea Matei, Vass Réka, a lelkes gyermekcsoport tagjai, akik számára igazán emlékezetesek maradnak a tevékenységek.
Török Edit
fényképes tudósítása