Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)
BÁRÁNY ÁGOSTON
Bárány (debreczeni) Ágoston (Miskolc, 1798. dec. 29. – Makó, 1849. ápr. 11.) jogász, író, (hely)történész, az MTA tagja. A család a 17. században kapott nemesi rangot debreczeni előnévvel, és lett a borsodi nemesek egyike. Iskoláit szülővárosában kezdte el, majd az egri jogakadémiára iratkozott be, ahol 1817-ben végzett. 1819-ben Borsodban esküdt, 1820-ban Pesten királyi táblai jegyző. Közben Pesten jogi tanulmányait kiegészítette, és ügyvédi vizsgát tett. Rövid miskolci ügyvédi gyakorlat következett, majd édesapja halála után, 1825-ben költözött Torontálba, Begaszentgyörgyre, ahol unokabátyja uradalmi ügyész. Itt kezdte el a német nyelv tanulását. Majd Bánlakra került 1828-ban, a Karátsonyiak uradalmi levéltárát lajstromozta, tette rendbe. Egy évvel később lépett megyei szolgálatba, előbb tiszteletbeli aljegyző, majd hosszú ideig levéltáros volt, meg táblabíró, pályája végén pedig másodalispán.
Bárány Ágoston korára Szentkláray Jenő, Temesvár tudós történésze így emlékezik vissza: „Abban az időben Dél-Magyarországon négy férfiú állott a nemzeti kultúra őrállomásain: Gorove László, Fábián Gábor, Ormós Zsigmond és Bárány Ágoston. Mind a négyen tagjai voltak a Magyar Tudományos Akadémiának. Nem volt csekély dolog akkor magyar írónak lenni és a nemzeti ügy zászlaját lobogtatni a délkeleti végeken, melyek kétszáz esztendeig majd a török, majd a német uralom nyűgét hordozták, és a hosszú idő alatt a beáramlott vendégnépektől annyira ki lettek forgatva eredetiségükből, hogy hajdani magyar arculatukra már nem lehetett ráismerni. Bárány írói és közéleti szereplése a nemzeti újjászületés mozgalomban, a magyarellenes küzdelmek ütköző pontján valósággal tüneményszerű jelenség volt… Ébresztő olyan vidéken, hol nemzeti nyelvünk még a vármegyék termeiben is csak nehezen, a közéletben és a családi otthonokban pedig sehogy sem tudott érvényesülni. (Szentkláray, 503) Szinte nincs az irodalomnak olyan műfaja, amellyel ne foglalkozott volna. Kazinczy Ferenc biztatására kezdett el szépirodalommal foglalkozni. Kezdetben melankolikus verseket írt az Aurorába, a Pesten megjelenő almanach részére, ahol a Himnusz és a Szózat első közlésére sor került, és korabeli almanachokba és folyóiratokba. Később elbeszéléseket, útirajzokat és történelmi életrajzokat írt és közölt elsősorban a Felső-Magyarországi Minervában, a Társalkodóban, a Tudományos Gyűjteményben és az Urániában, útirajzokat a Társalkodóban. Novellákat, életrajzokat, útleírásokat is írt, színművet és regényt fordított németből. Tudományos munkával, történetírással 1831 után kezdett el foglalkozni, ő volt az egykori Bánság (ma Délvidék) első monográfusa.
Az Akadémia 1836-ban levelező tagjául választotta meg. Jelentős munkái a történelemtudomány köréből valók. Legjelentősebb a Torontál vármegye hajdana című munkája, amely Budán jelent meg 1845-ben. A könyv eseményszámba ment, az előfizetők gyűjtésében postamesterek, aljegyzők, uradalmi tisztviselők, megyei esküdtek, főszolgabírók, főpénztárnokok, kapitányok, ügyészek meg törvényszéki bírák vettek részt, azaz megmozdult csaknem az egész hivatalnoki kar. Számottevő Bárány Ágoston másik megyetörténete is, amelyet Temes megye emlékezete címmel adott ki 1848-ban Nagybecskereken. Az ottani Pleitznyomda ezzel a kötettel kezdte meg igen jelentős könyvkiadói tevékenységét. Ezenkívül még két megyetörténetet írt, az egyik Bodrog megye az előkorban címmel jelent meg, a másik, amely Heves megyéről szólt, kéziratban maradt.
A szabadságharc alatt a torontáli nagy vérengzések elől 1849. január végén Makóra menekült, ahol 1849. április 11-én meghalt. Jeltelen sírba temették. Emlékét a temetői kápolna falán egy emléktábla őrzi. Ötvenévesen, alkotóereje teljében hunyt el. A sors iróniája, hogy munkásságát teljes egészében nem ismerjük, hiszen Makóra való szökése előtt kéziratban levő munkáit, tanulmányait és fontos iratait elásta. Erről maga adott hírt egyik levelében. Hagyatéka nem került elő.
Németh Ferenc írja a Bárány munkásságát összegező dolgozatában, hogy „reneszánsz lélek [volt], a nagybecskereki Pleitz nyomdának a magyar korrektora is volt, népdalokat gyűjtött az 1830-as években, az első bánsági színikritikusunk is volt, tehát sok mindennel foglalkozott, nyelvészettel is, a Pápai Páriz Szótárhoz készített egy pótlást, és német nyelvből is fordított könyveket.”
Kalapis Zoltán életrajzi lexikonában kritikus hangon jegyzi meg: Bárány Ágoston történelmi munkáit korának romantikus szemlélete hatja át, ezért ma már könyveit inkább kuriózumként vagy kegyeletből, mintsem forrásmunkaként vehetjük kézbe. Különösen vonatkozik ez életrajzaira, amelyeket hazafias lelkesítés céljából írt, s nem forráskutatások alapján.
Emlékét a magyar tudományos világ őrzi. Nagybecskereki házát lebontották, az emlékét idéző tábla eltűnt a történelem süllyesztőjében.
Főbb munkái: Gyászkönyek… Beodrai Karácsonyi Lázár… felett. Temesvár, 1827. // Wolfenbütteli herczegnő. Zschokke Henrik munkáiból ford. Szeged, 1844. // Torontálvármegye hajdana. Buda, 1845. // Temesvármegye emléke. Nagy-Becskerek, 1848.
Irodalom: Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyiratai IV. Miskolcz város története 1800-1910. Miskolc, 1911. // Szentkláray Jenő: Bárány Ágoston élete és munkái. Budapest: Kiadja az MTA, 1914.// Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz I. Újvidék: Forum Könyvkiadó, 2002.// Németh Ferenc Bárány Ágoston – egy reneszánsz lélek a reformkori Torontálban (1798-1849) in Marosvidék 2011/aug. 8-14.// Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs – Bzenszki), Budapest: Hornyánszky.1891.