Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

BOTTLIK TIBOR
Bottlik Tibor (Fehértemplom, 1884. okt. 16. – Boksánbánya, 1974. okt. 13.): festőművész, szobrász, grafikus. Szülei dr. Bottlik Dezső fehértemplomi királyi közjegyző, akinek Tölgyessy Margit a felesége. Szülővá-rosában magyar népiskolába járt, majd az állami főgimnáziumot végezte el (1902). Édesanyja rendelkezett művészi adottságokkal, gondos nevelést adott gyermekének. Bottlik Tibor már gimnazista korában összebarátkozott szomszédjukkal, Schuster Ferenc (1870–1902) fiatal fehértemplomi festővel és rézkarcolóval, akit gyakran elkísért a város környékére, és figyelte amint vázlatokat és festményeket készít. Schuster Ferenc révén Bottlik Tibor korán megszerzi első ismereteit a festészet terén és megtanulja felismerni a táj szépségeit.
Érettségi után, az anyai tanácsot követve, megkezdi tanulmányait, festőnövendék Budapesten, Vajda Zsigmond magánművész iskolájában. Rövid idő múltán Bécsben tanul tovább, előbb Hochenberger műtermében találjuk, majd 1903 szeptemberében, sikeres felvételi vizsga után a bécsi Képzőművészeti Akadémia rendes hallgatója, Rudolf Bacher osztályában. Bottlik bécsi tanulóideje kezdeti sikereket hozott. Ebből az alkotó időszakából származó két rézkarca, az Ülő nő (1904) és a Szilveszter éjszaka (1905) a Magyar Nemzeti Galéria birtokában van. Amikor az Akadémia hozzájárulása nélkül részt vesz néhány művével két közös kiállításon, a fiatalembert az iskolai rend áthágása miatt, melyek tiltanak mindennemű Akadémián kívüli működést, eltanácsolják a főiskoláról, éppen első művészi sikerét aratja azzal, hogy 1905-ben meghívják Budapestre a Festőművészet Magyar Nemzeti Szalonja alapító bizottságába

Bottlik Tibor: Önarckép

1906-ban elhagyja Bécset, Münchenbe költözik és beiratkozik Heinrich Knirr festőiskolájába. Bottlik céltudatos, műtermeket látogat, bővíti tudását és gyűjti a tapasztalatokat. Képeinek kifejező erejét igyekszik tökéletesíteni. Ez a célja a szépművészetek fővárosában, Párizsban is, ahol 1907-től 1914-ig dolgozik és képezi magát. A festészet akkori nagyjaival, Monet-val, Renoirral való alkalmi érintkezései segítségére vannak. Bottlik Párizsban Colorasi akadémiáját látogatja, továbbá a La grande Chaumiere akadémiát. Ennek egyik vezetője Lucien Simon felkelti Bottlikban a táj festészet iránti érdeklődést, míg egy másik mester, Maillol, a faliszőnyegek tervezője, a későbbi szobrász megtanítja az alapvető szobrászati technikákra, a márvány, a terrakotta, a természetes kőzetek és a mészkő megmunkálására, kialakul a monumentális szoborművek iránti vonzódása. Bottlik Franciaországban szerzett ismeretei a modern festészet terén, felismerhető kifejezésre jutnak képein, melyek a régebbi idők barna színben tartott harmóniája (műtermi tónus) helyett világos, szürkésfehér–szőkés tónust mutatnak, közvetlenül a természet után készültek és a természetes szórt fény és a tompított napfény hatásait adják viszsza. Bottlik az impresszionizmus képviselőjévé vált és az is maradt élete végéig. 1909-ben a párizsi Őszi Szalon részére tizenkét képet küld bánáti hazájából. 1911ben gyűjteményes kiállítása van a Magyar Nemzeti Szalonban Budapesten. 1913-ban megfesti „Önarcképét” s ugyanebben az évben néhány művével részt vesz a párizsi Exlibris-Kiállításon.
Az első világháború megszakítja Bottlik párizsi működését, így kerül érintkezésbe Olaszországgal, a renaissance bölcsőjével: 1914-ben visszatért hazájába, behívták katonai szolgálatra, az olasz frontra kerül, hadifogságba jut és a kis Asinara szigetre viszik. A fogolytáborban elnyeri a parancsnok rokonszenvét és engedélyt kap művészi munkára. Műveinek tartalmát és kifejezési formáit nagyfokú humanizmus és az emberi szenvedés iránti részvét hatja át.
A háború után Bottlik visszatér az ekkor már Jugoszláviához tartozó Fehértemplomba, de nem talál lehetőséget sem művészi fejlődésére, sem más kenyérkeresetre. Slován-Brod-ban, majd Eszéken próbál tanítással egzisztenciát teremteni magának. Mivel atyjától egy birtokot örökölt a Bánság román részében, 1924-ben Krassófüzesre költözik, hogy gazdálkodjon a birtokán. A gazdaság azonban tönkre megy, nem ért hozzá, meglopják, becsapják és végül elárverezik a birtokot. A balsiker után Bottlik Tibor arra törekszik, hogy művészi képességeire alapozza megélhetését és Boksánbányán telepszik le. Örök gondja, hogy megrendelőkre tegyen szert, számtalan portrét és tájképet fest. Egy napon elhatározza, telket bérel, épít rá egy lakóbarakkot, szerény lakószobát és célszerű műtermet teremt magának. A bánsági táj, a környezet, valamint a festői Berzavavölgy, az ottani parasztok, színdús népviseletük és sajátságos életformájuk elragadtatást váltanak ki belőle. Ebben az elvonultságban számtalan olaj-, tempera-, akvarellkép, tusrajz, portré, plakett, vázlat, Exlibris és grafikai lapot készít, emellett számos szobrászati művet is. Ezekben az években egyre jobban a szobrászat felé fordul.
Az 1944-es politikai fordulat arra bírta Bottlik Tibort, hogy a művész körökkel való lojális együttműködéshez szükséges és az új hatalom megkívánt kapcsolatokat kialakítsa. 1954-ben tagja lett a román Képzőművészeti Szövetségnek, kitüntetéseket is kap állami szervektől, s végül nyugellátásban is részesül.
Werner Kremm írja róla évfordulós írásában, hogy Boksánban Bottlik Tibort a „szegény művésznek” tekintették, aki soha nem akart több lenni, mint művész, és akit a kisváros egyszerű polgárai „kívülállónak” és „eredetinek” tekintettek, akinek legfontosabb megélhetési forrását a síremlékek, sírszobrok jelentették. Élete utolsó
tíz évében a Városi Kórház orvosi sze-mélyzete a tél beálltával Bottliknak, mint „betegnek”, egy kórtermet foglalt le a kórházban, ahol ingyen meleget és ételt kapott. Emberileg érthető volt – ami napjainkban aligha volna lehetséges. Bottlik azzal viszonozta a szívességet, hogy orvosok és ápolók portréit megfestette – feltéve, hogy biztosították számára a szükséges anyagokat. A Boksánbányai Városi Kórház személyzete akkoriban valószínűleg az ország leggazdagabb, elismert festő által készített portrégyűjteményével rendelkezett.
Utoljára 1933-ban volt gyűjteményes kiállítása Berlinben és ezt követően szinte 35 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1967 decemberében a tiszteletére Resicabányán, a múzeumban műveiből kiállítást rendezzenek. Bottlik művei utoljára 1974. március 28-án a kilencven éves művész tiszteletére a temesvári Bánáti Múzeumban rendezett kiállításon kerültek bemutatásra.
Bottlik Tibor legfontosabb tanítványa Constantin Lucaci volt, a nemesfémből készült kinetikus szökőkutak, a látszólag a térben lebegő, éteri nemesfém szobrok mestere, fényvisszaverő, ezüstös, csiszolt felületekkel. Boksán városa múzeumot szentelt neki. Szó volt arról, hogy Bottlik műveinek is múzeumi teret szentelnek eddig nem valósult meg. A resicabányai Hegyvidéki Bánság Múzeuma kb. 100 festményét őrzi; Boksánbányán szobrai láthatók a főutcán, a temetőben síremlékek és a várboksáni híd- és darugyár udvarán lévő szobrai (gondozatlanul). Az ő műve a németboksáni Szeplőtelen Fogantatás-plébániatemplom Immaculata c. oltárképe. Rézkarcai a budapesti Szépművészeti Múzeum Gyűjteményében.
2002-ben Boksánbánya városa díszpolgárrá avatta, halálának félévszázados évfordulójáról méltóképpen megemlékeztek. Nevét utca is viseli.

Irodalom: Kisgrafika. 1978/1.https:// real-j.mtak.hu/15315/1/ kisgrafika_78_1. pdf / Balázs-Arth Valéria: Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon, Budapest, 2007. / Művészeti Lexikon Budapest, 1965. / Magyar Katolikus Lexikon, Budapest, 1993./ Carol Brindza: Viața și activitatea pictorului și sculptorului Tiberiu Bottlik, Reșița: Timpul, 2002. / Constantin Gruescu și Vasile Bogdan L-am cunoscut pe Tiberiu Bottlik (Timișoara: ArTPress, 2004. / Tiberia Gallas Din viața și opera unui artist” Timișoara: Brumar, 2012. / Werner Kremm: Bottlik-Porträts, ausgestellt zur Erinnerung. Späte Hommage an einen bescheidenen, bislang zu wenig bekannten Bokschaner Künstler, 2024. https:// adz.news/artikel/artikel/bottlik-port-raetsausgestellt-zur-erinnerung /