Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

Joannovics György

Joannovics György / Gheorghe Ioanovici (Temesvár, 1821. nov. 24. Budapest, 1909. jan. 10.): magyarországi román nemzetiségű politikus, nyelvész, államtitkár, akadémikus. A reformkortól a dualizmus koráig terjedő időszak politikai és tudományos életének ismert és jelentős személyisége. Macedóniából bevándorolt aromán kereskedő családból származott. Apja vette fel a Kalura helyett a Joannovics/Ioanovici nevet. Mivel Krassó vármegyében jelentős birtokot vásároltak, 1901-ben nemesi címet kapott duelloi előnévvel, a megye megválasztott táblabírája volt. Édesanyja Jankovics Anna. Középiskolai tanulmányait a temesvári Katolikus Főgimnáziumban végezte, bölcsészeti és jogi tanulmányokat Pesten, a Magyar Királyi Tudományegyetemen folytatott. Jogi tanulmányait a Pozsonyi Evangélikus Jog akadémián fejezte be 1840-ben. Az ügyvédi vizsgát a Pesti Kir. Táblabíróságon 1842-ben tette le.
Politikai pályára lépett. Az ellenzéki eszméket képviselte a Krassó és a Temes vármegyei gyűléseken. Az 18431844. évi országgyűlésen a távollévő báró Duka Pétert helyettesítette. Az 1847-1848. évi országgyűlésen Temesvár szabad királyi város megválasztott képviselője volt. Pesten csatlakozott az Ellenzéki Körhöz és a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlap munkatársa lett. 1849-ben Krassó vármegye másod alispánjának választották meg. Mivel tisztsége folytán is támogatta a magyar függetlenségi törekvéseket, a világosi fegyverletételt követően, 1849 augusztusában elmenekült, egy évig törökországi emigrációban élt, 1850ben tért haza. 1851–1852-ben részt vett a Makk József ezredes vezette Habsburg-ellenes szervezkedésben, ennek bukása után tizenkét év várfogságra ítélték. 1854 és 1857 között raboskodott, az 1857. évi általános amnesztiával szabadult.
Az 1861 és 1867 közötti neoabszolutisztikus kormányzati időszakban közvetlenül nem politizált, nyelvészeti kutatásokkal, valamint újságírással foglalkozott, a Magyarország, az Ország, a Pesti Napló c. lapok munkatársaként. Védelmezte az 1848-as alkotmányt, valamint a horvát-szlavónmagyar egység eszméjét hirdette.
Az 1860-as évek közepén újra részt vett a politikai küzdelmekben. 1865-től 1881-ig a boksáni választókerület országgyűlési képviselője volt, a Deákpárt képviseletében, majd a Szabadelvű Párt tagja lett (1875), 1878-tól az egyesült ellenzékhez tartozott. Többnyire kisebbségpolitikai kérdésekben nyilvánult meg. 1865-től 1867-ig a képviselőház jegyzője, 1867-től 1871-ig az Eötvös József vezette vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára volt. Államtitkárként legfontosabb feladata a görögkeleti szerb és román egyházi önkormányzat törvényi rendezésének előkészítése volt, ezen minőségében részt vett a nagyszebeni érseki zsinaton is. Ugyanis 1868-ig a Magyar Királyság területén a törvényesen elismert ortodox egyház a szerb; minden ortodox ennek a kánoni joghatósága alatt élt. A magyarországi szerb ortodoxok élén az érsek-metropolita áll, aki a 17. század végétől nemcsak egyházi, hanem politikai vezetőnek is számított. A helyzeten a románság változtatni kívánt. Az 1864-es szerb nemzeti-egyházi kongresszuson a román ortodoxok kiváltak, önállóságukat – a szerbekéhez hasonlóan – a magyar országgyűlés az 1868. évi IX. tc.-kel ismerte el. Ettől kezdve tehát Magyarországon két autokefál ortodox keleti egyház működött: a szerb és a román.
Joannovics 1881 után visszavonult a politikától. A közélettől visszavonulva alkotói energiáját a magyar művelődés terjesztésére és a nyelvtudomány művelésére fordította. Kezdeményezője, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett a Szabad Lyceum tudományt és ismeretet terjesztő társulatnak, amely 1893-ban az angol University Extension mintájára alakult. A társaság, a mai Tudományos Ismeretet Terjesztő Társulat (TIT) elődje, feladatának tartotta, hogy a különböző társadalmi rétegek számára a tudomány eredményeit népszerűsítse, és kiemelten a nők részére tartson előadásokat. Az osztrák-magyar kiegyezés után bekapcsolódott a szabadkőműves mozgalomba.
Jelentős a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi osztálya elnökeként kifejtett munkássága. Tudományos cikkei, dolgozatai a magyar nyelvtudomány körében tartoznak. Részt vett a nyelvújítás küzdelmeiben, az ortológia álláspontját képviselve. Két nagyobb munkáját, az Értsük meg egymást és a Végtelen kérdés című értekezéseit a neológusok és az ortológusok közötti harcnak szentelte. Álláspontja szerint a 19. század végén a nyelvújítás kora lejárt, nincsenek igazi ellentétek a neológusok és az ortológusok között. „Nyelvünk fejlődésének mostani pályafokán az olyan elnevezés, mint „orthologusok pártja”, „neológusok pártja” valódi anakronizmus. […] A nyelvújítás adta valódi szókincs – és ez nem csekély – mindnyájunk pajzsa alatt áll; sőt nem szabályos alkotásainak is tetemes része érintetlen marad” – vallotta Joannovics. Az ikes igékről írt tanulmánya is fontos. Ebben a kérdésben is megengedő álláspontra helyezkedett. Miután a magyar nyelvben, a 19. században már hétszáz éve használták az ikes igeragozást és az irodalom művelői, az írók és költők műviben is felbukkant, javasolta, hogy ne szüntessék meg ezt a ragozást, hanem illesszék be jobban a magyar nyelvtan rendszerébe. A nyelvtudomány művelése során a legkedvesebb tárgya a szórend volt. E témában írt nézeteit a Szórendi tanulmányok 1887ben megjelent két kötetes munkájában összegezte.
A Magyar Tudományos Akadémia 1867-ben levelező tagnak, a Nyelv- és Széptudományi Osztály tagjának választotta meg. Akadémiai székfoglaló előadását Némely újabb szó alkotásáról címmel 1869. február 22-én tartotta meg. Az MTA tiszteleti tagjának 1881ben választották meg.
Részben a szórend, részben pedig a magyar mondat hangsúlyozási kérdéseiben vitába keveredett kora nagy polihisztorával, Brassai Sámuellel. Brassai álláspontja szerint a magyar mondatban csak egy elsőrendű hangsúly szerepelhet szabályként, a hangsúly vagy az igére, vagy az ige előtti bővítményre eshet. Joannovics ezt a szabályt vitatta. Álláspontja szerint a hangsúly összefügg a mondat szórendjével. A szórendet elsősorban a szavak nyelvtani értéke határozza meg. Brassai Sámuel nézeteit bírálva kifejtette, hogy „olyan hangsúlyozást teremt, amely a magyar beszédet megfosztja akcentusainak nagyobb részétől.” A nyelvtudomány mai álláspontja szerint a vitában Joannovicsnak volt igaza.
Joannovics György 1909. január 10-én hunyt el. Közéleti és szakmai munkásságát Szily Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és igazgatósági tagja, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke értékelte nekrológjában: „Két eszmény szolgálatában áll egész hosszú élete. Az egyik eszmény a magyarság és a hazát lakó többi népek testvéries összetartása. Ezért küzdött, mint publicista s ennek szolgál utóbb, mint a vallás és közoktatásügyi minisztérium államtitkára. Másik eszménye a magyar irodalmi nyelv tisztasága s hibátlan volta. E körül központosul az ő nyelvtudományi munkássága.”

Munkái: A magyaros szórendről. Pest, 1867. / Néhány újabb szó alkotásáról. Nyelvtudományi Közlemények 1869. / Adalékok a magyar szóalkotás kérdéséhez. Pest, 1870. / Az ik-es igékről. Budapest, 1877. / Értsük meg egymást (Az orthologia s neologia neológia ügyében). Budapest,
1882. / Szórendi tanulmányok. I-II. Budapest, 1887. / Emlékbeszéd Pompéry János levelező tag fölött. Budapest, 1887./ Az ik-es igékről. Budapest, 1887. / A végtelen kérdés. Budapest, 1891.

Irodalom:
Balassa József: Joannovics György (1821-1909) In: Magyar Nyelvőr 1909. IV.
Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai. III. kötet Budapest, 1905.
Rokolya Gábor: Emlékezés Joannovics Györgyre. https://mta.hu/data/ dokumentumok/Joannovics_ROKOLY A_MTA_2025.pdf
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891. 14. kötet
Varga László: Brassai Sámuel és kortársai a magyar mondat hangsúlyozásáról. In: Nyelv-és Irodalomtudományi Értekezések 1997. 2. szám