Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

Ballenegger Róbert

Ballenegger Róbert (Temesvár, 1882. nov. 11. – Budapest, 1969. nov. 13.) agrogeológus, talajgeológus, egyetemi tanár, a magyarországi talajtani és talajföldrajzi kutatások egyik elindítója. Édesapja, Ballenegger Henrik Svájcból jött Temesvárra francia nyelvtanárnak, édesanyja Tromberg Ida – aki, neve alapján, minden bizonnyal német felmenőkkel rendelkezett. Ebből a családi környezetből hozta magával kiváló francia és német nyelvtudását – ez pályáján nagy segítségére volt. A temesvári érettségi után iskoláit a budapesti Tudományegyetemen folytatta, ahol 1904-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. A szakmai előmenetel további állomásai: a József Műegyetemen az agrogeológia tárgykörből magántanári képesítést szerzett (1919), a mezőgazdasági tudományok kandidátusa (addigi tevékenységéért, 1952), majd doktora (életművéért, 1959).
1905-ben került az Ampelológiai Intézetben, majd Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanársegédként (1908–1909) dolgozott. 1910-ben a Magyar Állami Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályára nevezték ki. Ezzel pályája öszszekapcsolódott a magyar agrogeológia és talajtan fejlődésével és nemzetközi elismerésében is szerepet játszott. Egyik létrehozója volt a Talajtani Intézetnek, ahol igazgatóhelyettessé nevezték ki. 1922–1940 között a Kertészeti Tanintézet tanára. A budapesti műegyetem agrogeológiából 1919ben magántanárrá habilitálta, 1931-től mint ny. r. tanár 1944-ig ott is előadott. 1946-tól 1949-es nyugdíjazásáig az Agrártudományi Egyetem talajtani tanszékének ny. r. tanára, majd az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének munkatársa, 1949–1963 között a budapesti tudományegyetem meghívott előadója volt.
A budapesti Nemzetközi Geológiai Konferencia (1909) résztvevője és egyik megszervezője, a konferencia határozata alapján megindult országos talajtani térképezés kezdeményezője. Felvételei alapul szolgáltak az ország klimazonális talajtérképéhez. Jelentős eredményeket ért el a talajjavító módszerek és az ezzel összefüggő gyümölcsös-telepítések optimális talajviszonyainak kidolgozása terén. Nemzetközileg is kiemelkedőek talajvizsgálati és talajjavító módszerei. Az agrogeológiai szemléletet a részletes vegyi anyagvizsgálattal ötvözte, ez a későbbiekben a magyar talajtan jellemzőjévé vált. A talajismereti térképezésnek irányítója maradt, de érdeklődése mezőgazdasági témák felé irányult. Talajvizsgálati módszerkönyvei (1944, 1953, 1962) a talajvizsgálatoknak ma is vezérfonalai.
Nagy szerepe volt abban, hogy a magyar talajtan eredményei külföldön ismertekké váltak és hogy nemzetközi szakmai fórumokkal jó kapcsolat alakult ki. Részt vett és előadást tartott az 1924-ben Rómában tartott IV. Nemzetközi Agrogeológiai Konferencián. Ez a konferencia határozta el a Nemzetközi Talajtani Társaság megalakítását, melynek mind a fizikai, mind pedig a kémiai és a térképezési szakbizottságába beválasztották. Ugyanennek a nagytekintélyű társaságnak volt választmányi tagja 1930 és 1941 között, majd az 1927-ben Washingtonban tartott kongreszszuson a kémiai bizottság alelnökévé is megválasztották. A nemzetközi megbecsülés jeleként az 1950. évi amszterdami kongresszus alelnökévé választották, de sajnos azon személyesen megjelenni nem tudott. 1956-ban azonban, a párizsi kongresszuson ő vezette a magyar delegációt, és tekintélye, mindenki által jól ismert szerény egyénisége sok tekintetben elősegítette a küldöttség munkájának eredményességét. Ugyanekkor, mint a társaság alapító tagját emlékéremmel tüntették ki.
Tudományos munkásságát számos elismerés kísérte. A Magyarhoni Földtani Társulat Szabó József díját 1918-ban nyerte el. Tagja volt az Állandó Központi Talajjavító Bizottságnak, több éven át elnöke az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottságának. A Nemzetközi Talajtani Társaság alelnöke (1938–1950). Meghívott vendégprofesszor az USA-ban (Michigan állam) és Franciaországban. Munkásságáért a Kertészeti Egyetem doctor honoris causa címmel tüntette ki. További elismerések: a franciaországi Association Internationale de la Science du Sol emlékérme (1956), Kossuth-díj (1957), Munka Érdemrend (1963).
Stefanovits Pál emlékező írását ekként zárja: „kivételes tisztelet övezte egész életén át. Személyében csodálatos harmóniában egyesült a múlt tapasztalata a legfrissebb eredmények ismeretével. Szerénysége és a legmagasabb szinten jelentkező humanitása tudástárának hatalmas kincsét mindenki számára hozzáférhetővé tették. Tanácsai, útmutatása és kritikája egyaránt segítették szinte minden talajtani szakember munkáját. A szó teljes értelmében polihisztor volt, aki a földtudományok mellett a társadalomtudományokban is járatos volt. Sokoldalúsága és nagy önkritikája megvédték a tévedésektől, így ítélete mindenkor biztos volt. Csiszolt stílusa minden írásművét iskolapéldává avatta, melyben a tömörség párosult a világos kifejezésmóddal. Nyelve a legtisztább magyar nyelv volt, melyen a legösszetettebb fogalmakat is világosan fejezte ki, és így mindenkor, mindenki számára érthető volt minden sora. Utolsó nagyobb lélegzetű alkotásában, a magyar talajtani kutatás történetéről írt könyvében, mely 1963-ban jelent meg, mindezek a kiváló tulajdonságok párosulnak a magasfokú rendszerező és értékelő készséggel, amilyent csak az érhet el, aki tudatosan és célratörően kifejleszti magában ezeket a ritka tulajdonságokat. Személyében alkotó tudóst és nagy tanítómestert vesztett el minden földdel foglalkozó tudomány, nemcsak a földtan és a talajtan, hanem a földrajz, valamint a természettudományok más tudományágai is. Emlékén és követendő példáján túlmenően megmarad azonban több mint 200 közleménye és könyve, melyekben a magasszintű tudományos eszmefuttatásoktól és adatközlésektől kezdve a mindenki számára érthető gyakorlati tanácsokig terjedő széles skálán hirdette a társadalmi felemelkedés természettudományi összetevőit.

Főbb munkái:
A termőföld (Budapest, 1921);
Talajművelés és talajjavítás (Bp. 1924);
A termőföld hibái (Bp. 1933);
Bevezetés a növények életvegytanába (Pécs, 1934);
Talajvizsgálati módszerkönyv (Mados Lászlóval, Bp., 1953);
Talaj és trágyavizsgálati módszerek (Bp., 1962);
A magyar talajtani kutatás története 1944-ig (Finály Istvánnal, Bp., 1963)

Irodalom:
di Gleria János: Ballenegger Róbert 75 éves. Agrokémia és Talajtan, 1957/2. 97-98.
Máté Ferenc: Ballenegger Róbert 85 éves. Agrokémia és Talajtan, 1967/3. 293-294.
Stefanovits Pál: Ballenegger Róbert emlékezete. Földtani Közlöny, 1970/3. 235-237).
Hargitai László: Ballenegger Róbert munkássága az agrokémiában és a felsőoktatásban Agrokémia és Talajtan Tom 32. 1983/3-4. 628-633