Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

Reitter Ferenc (Temesvár, 1813. márc. 1.– Budapest, 1874. dec. 9.) mérnök, az MTA levelező tagja (1865). Herrich Károly vízépítő mérnök, miniszteri tanácsos, a Tisza-szabályozás felügyelője így méltatta Reittert: „az akkor még nem egyesített kettős fővárosunkban, úgy Budán mint Pes­ten, minden építésre vonatkozó ügyben csak Reitter néze­tének meghallgatása után lehetett valamit létrehozni s mindkét város tanácsának, mind a két város kép­viselő­sé­gének osztatlan bizalmát bírván, tanácsa, szavazata nélkül, egyik város sem határozott bármily fontos, vagy bármily közönyösnek látszó építési ügyben sem. És hogy jutott ezen bizodalomhoz, egyszerűen a pesti rakpartnak mai napig is szemlélhető csinos és műszakilag helyes felépítése által.” (Idézi: Domonkos Csaba, PestBuda, 2018. június 6.) Ha élhetünk temesvári hasonlattal, azt mondhatjuk, hogy Reitter szerepe annyira meghatározó lehetett Budapest mai arculata kialakításának, miként Székely László Temesvár esetében. Iskoláit minden bizonnyal Temesvárt végezte, de erre vo­nat­kozó adatokat az elérhető méltatások nem tartalmaznak. Egyetemi tanulmányait az 1782 és 1850 között fennállott, hároméves képzést nyújtó Mérnöki Intézetben (Institutum Geometricum) fejezte be 1833-ban. Érdemes megjegyezni, a főiskola 12 évvel korábban alakult, mint a francia École polytechnique.
Reitter 1833–39 között az országos építészeti főigaz­ga­tóságnál működött. 1833-tól 1844-ig részt vett a Tisza és Ma­ros térképezési és vízműtani munkálataiban. 1844-ben a Pozsony és Nagyszombat közötti vasútnál dolgozott. 1850-ben a helytartósági osztály építészeti igazgatóságához került, ahol középítési munkákkal bízták meg. A Duna-Gőzhajózási Társaság számára 1853-ban megtervezte és kiépítette a dunai rakpartot a Lánchídnál, 1856-ban a Rudolf- rakpartot a Lánchídtól északra, s 1856-66-ban tervezte és irányította a Gellért-heggyel szembeni pesti rakpart (ma Belgrád rakpart) kiépítését. Duna-szabályozás Buda és Pest között című művében hangsúlyozta a Pest alatti Duna-ág szabályozásának fontosságát a jégtorlaszok keletkezé­sének elkerülésére, valamint a soroksári Duna-ág bejá­ratának töltésekkel való védelmét.
Andrássy Gyula miniszterelnök felkérésére egy emlékiratot készített, amelyben összegezte a Budán és Pesten vég­rehajtandó, a városfejlesztés szempontjából legfontosabb teendőket részletes költségbecsléssel együtt, valamint javas­latot adott egy szervezet létrehozására ezeknek a feladatoknak az elvégzésére. Ez a szervezet megvalósult Fővárosi Közmunkák Tanácsa néven (1870) és tevé­kenysége kor­szak­alkotó az összehangolt, hosszú távú városrendezés terén. A szervezet első főmérnöke Reitter Ferenc lett.
Tanulmányozta London, Párizs, Berlin, München mo­dern városépítészetét. Szerzett tapasztalatainak hasz­nosí­tá­sával itthoni működésének eredménye a Sugár út (Andrássy út) és a Nagykörút terve; kidolgozta az országos építési rendszabályt, nevéhez fűződik Budapest csatornázási tervének elkészítése. Ő dolgozta ki a főváros fejlesztésére 1871-ben kiírt nemzetközi pályázat követelményeit és a nyer­tes pályaművek javaslatai alapján készített el egy, a főváros egészére szóló szabályozási tervet; a megvalósítási munkálatokat is ő irányította. Reitter tervei szerint épült meg a pesti oldalon a Dunába torkolló, csatornákat összekötő, első gyűjtőcsatorna, amely lehetővé tette a csatornák árvízi elzárását. Ez már az 1876. évi árvízkor megvédte Pestet, míg Budát ismét a csatornákon keresztül öntötte el a folyó. Pesten a lezárt csatornák vizét gőzszi­vattyúk emelték a Dunába.
Részt vett a Duna-térképezés és az Al-Duna-szabályozás munkájában.
Legnagyobb szabású városrendezési elképzelése egy, az akkori Pestet körülölelő – nagyjából a mai Nagykörút vona­lát követő – a Margit hídtól Csepelig húzódó – hajózható csatorna megépítése volt. (Az ötletet korábban már mások – többek között Széchenyi – is felvetették, de annak rész­letes kimunkálása az ő érdeme.) Reitter a csatornával több, akkor jelentős problémát kívánt megoldani. Egyrészt a csatorna az árvízvédelemben játszott volna fontos szerepet. Kidolgozásakor, az 1860-as évek közepén Pest árvízvé­delme nem volt megoldva, a várost még pusztulással fenyegette egy esetleges, az 1838-ashoz hasonló árvíz réme. A zsilipekkel lezárt csatorna a felesleges vizet levezethette volna, tehát a várost így a víztől meg tudta volna védeni.
Másrészt a fejlődő Pest ipara ekkor a mai Nagykörút vonalában épült ki, tehát az ipari üzemek szállítási gondjait is megoldotta volna, hiszen a vízen egyszerűen lehetett volna nagy tömegű árukat mozgatni. Ekkor a szárazföldön, a városokon belüli szállítás még – és még sokáig – lóvontatású szekerekkel történt. A rendszer összekapcsolódott volna egy, a pesti és a budai vasutakat északon összekötő (azaz a mai Déli és a Nyugati pályaudvarok közötti) vasúttal is, valamint akkor még ide tervezték a közraktárakat is, azaz északon, a mai Jászai Mari és a Kossuth tér környékén ipari-kereskedelmi zóna lett volna. A csatorna a város esztétikai fejlesztéséhez is hozzájárult volna, egy olyan vízi úttal, amely mellett a város keleti részein elegáns épületek álltak volna.
Reitter nem állami vagy városi hatóság megbízásából készítette a tervet, hanem saját erőből. Alaposan előkészí­tette a tervezett csatorna nyomvonalát, a pesti partot egészet Tasig felmérte, mégpedig saját költségen. Hivatali munkáját akkor a Lánchíd Társulat főmérnökeként végezte. A gazdag adatmennyiség később a Duna szabályozásakor felbecsülhetetlenül hasznos volt.
A terv kezdetben óriási lelkesedést váltott ki, Reitter Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, székfoglalóját is a csatorna tervéről tartotta 1866-ban. (Nemesi címét és a „temesi” előnevet nem ezért, hanem a koronázás körüli tevékenységéért kapta.) Később (1868-69-ben) a terv – anyagi okokból is – a lekerült a napirendről, és a főváros fejlesztése más irányt vett. Reitter ebben a munkában is partner volt, egészen az 1874-ben bekö­vetkezett haláláig.
Munkássága hozzájárult Budapest nagyvárosi jellegé­nek kialakításához. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet a megalakulásakor, 1867-ben alelnökévé választotta. Kéziratos hagyatékát az Országos és a Fővárosi Levéltár őrzi.

Fontosabb munkái, publikációi: Lipótmezei elmegyógyintézet építése (1851-52); Dunagőzhajózási társaság rakpartjának építése (1853); Rudolf rakpart építése (1856); Ferenc József rakpart építése (1865-1866); Duna-szabályo­zás Buda és Pest között. Pesti hajózási-csatorna. A Csepelsziget s a soroksári Duna-ág balpartján fekvő ártér ármen­tesítése: három javaslat (Pest, 1865); A pesti Duna-csatorna s a hozzákapcsolt minden reménynek valósítására alkalmas utak és módokról (Akadémiai székfoglaló, 1866); A műszaki osztály igazgatójának [Reitter] előterjesztései a Buda-Pesten létesítendő csatorna-rendszer megállapítása és végrehajtása tárgyában a Fővárosi Közmunkák Taná­csának illető határozatával együtt (1873).

Emlékezete: Nevét utca őrzi Budapest XIII. kerületében. Nevét őrzi a 2002. december 25-én felfedezett 271009-es sorszámú kisbolygó. A Magyar Víziközmű Szövetség által 2001-ben alapított Víz az Élet Alapítvány Kuratóriuma évente egy alkalommal ítéli oda a Reitter Ferenc-díjat.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon, MEK Magyar Urbanis­ták Arcképcsarnoka, PestBuda honlap, Magyar Tudóslexikon.

Kiemelt illusztráció: Marastoni József kőrajza