25 Jan 2023
Írta admin 
0 Hozzászólás Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)
BLEYER GYÖRGY
Bleyer György (Temesvár, 1907. jan. 21. – Düsseldorf, 1970. aug. 18.) – építész, építészettörténész, egyetemi oktató, szaktanulmányok szerzője. Középiskolát szülővárosában végzett, műépítészeti tanulmá- nyait Stuttgartban és Zürichben folytatta – mindvégig korlátot jelentett zsidó származása. Romániában 1923-ban bevezették a numerus clausust, életbe lépett a megadott szempontok szerinti felvétel az egyetemekre, vagyis bizonyos személyek számának a korlátozása. A roppant tehetséges fiatalember (jól zongorázott, komponált, festett) romániai egyetemre nem mehetett. Ezért Bleyer Stuttgartban kezdte el egyetemi tanulmányait, de a diplomázásig nem jutott el, a nácizmus miatt tovább kellett mennie, és Zürichben, a híres műegyetemen szerzett diplomát. Ilyen indíttatás mellett nem csoda, hogy a baloldali eszmék pártolója lesz, diákként részt vett a német kommunista mozgalomban. Mivel a húszas évek végén a Korunk havi szemle – bár „a kor szellemi keresztmetszetét” ígérte, valójában a lapban a progresszív-baloldali szemlélet dominált – vonzotta, Bleyer kapcsolódása a laphoz eszmei alapon is történt. A lapot irányító Gaál Gábor révén kapcsolatba került Moholy Nagy Lászlóval, a Bauhaus mozgalommal – és ez egész életére kihatott.
A Korunk 1938 júliusi-augusztusi számában közölt dolgozata (Az építészeti tér) magán viseli a Bauhaus hatását. Bár maga a kifejezés nem jelenik meg a dolgozatban, a kérdésfelvetései a Bauhaus alapvető dilemmáihoz kapcsolhatók. Ma is érvényes és tanulságos megállapítása: „A tér az ember számára a világegyetem elhatárolása, a megmérhetetlen egy részének megragadása, a végtelen átváltoztatása végesbe, az emberfeletti átvitele emberibe, a leléphető mérték átvitele oda, ahol az elhatárolás jeleiként a fényévek érvényesek. Ez a mérték maga az ember, maga az ember létének ténye a végtelenségben.” Később így folytatja: „A tér tehát a kis világ, a megfogható világ az ember körül, amit mi teremtünk, amiben élünk, szeretünk, dolgozunk és meghalunk. A tér a kitapintatható, a hozzánk tartozó, az, amit a természettől, a végtelenségtől megszereztünk, kikényszerítettünk. A tér a megbúvás, a nyugalom, a mélység, az elmélyülés, de a tér az önösszeszedés, az erőfelhalmozás és erőfeszítés is új emberi testi és szellemi teljesítményekre.” A tér kettős jellegét hangsúlyozza: az ember testéért és lelkéért, a létért folyó harc építésbéli eszköze, ennek a harcnak művészileg fokozott, konstruktív kifejezése is.
Ez a gondolat rímel Le Corbusier-nek az Új építészet felé c. könyvében kifejtett értelmezésével: „A nagyiparnak foglalkoznia kell magával az épülettel és létre kell hoznia a sorozatban gyártott házak elemeit. Meg kell teremteni a sorozatgyártáshoz szükséges szellemi légkört. Alkotói légkört sorozatban gyártott házak építéséhez. A közvé- leményt a sorozatgyártással készült házakban való lakásra hangolni.” Miről van szó? A tér kialakításáról, milyen szempontok szerint vizsgáljuk azt a teret, amelyben élnünk adatik. Le Corbusier és a Bauhaus kapcsolódása meghatározta az építészet 20. századi fejlődését. És Bleyer már a kezdetektől ebben a gondolati világban érezte otthon magát. Legjelentősebb munkái kapcso- lódnak a Bauhaus problémafelvetéseihez.
Dolgozott építészként is, Temesváron magán tervezőirodát nyitott. Három jelentős munkája ismert: az 1939-ben tervezett Méliusz József-ház az Ofcea utcában (ezen ott a tábla, hogy tervezte Bleyer), a Német ház a Splaiul Nistrului-on (Gyárváros, a rendőrséggel átellenben, a Béga partján), valamint a Loga úti Három lányos háznak (1947) nevezett épület. Utóbbit védelem alá kellene vonni, nemcsak azért, mert a homlokzaton Gál András három gráciát ábrázoló domborműve található, hanem mert az új tulajdonosok a rájuk jellemző palotává kívánják torzítani. Alighanem a (Micu-Klein utcai) zsidó öregotthont is Bleyer tervezte.
1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, Bukarestbe vezényelték és Chivu Stoica elvtárs vezetésével részt vett az első egyéves terv kidolgozásában. Építészkutatóként is dolgozott, felvették a bukaresti Építészeti Főiskolára oktatónak. Gyorsan kegyvesztett lett, ugyanis nem dicsérte kellőképpen a szovjet építészetet és túl sokat foglalkozott a nyugati iskolákkal – 1956-ban megváltak tőle. Bleyer 1950-től bukaresti tervezőintézeteknél dolgozott. 1968-ban kivándorolt (kiszökött) Németországba.
Városrendészeti és művészettörténeti cikkekkel a Korunkban már a 30-as években jelentkezett. Elméleti jellegű, monografikus munkákat az 1960-as években kezdett közölni. A hagyatékára sokkal jobban oda illene figyelni, ugyanis legjelentősebb munkái a nagyközönség számára hozzáférhetetlenek. Temesvárról írt urbanisztikai mo- nográfiája (1958) kéziratban maradt, a Bánsági Múzeum könyvtára őrzi. Ki kellene mielőbb adni, miként a Gyulafehérvárról készített építészettörténeti jegyzeteit is, amelyekből mindössze egy részlet jelent meg (Korunk 1968/11). És kéziratban maradt Ada-Kaleh monográfiája is. A brassói várrendszer kialakulásáról és fejlődéséről szóló tanulmányát hat folytatásban közölte a brassói Új Idő (1969), egy hetilap, amelyet (még?) nem digitalizáltak, tehát az sem elérhető.
Fontos volna a Bleyer Györggyel kapcsolatos elérhető adatok és kéziratok összegyűjtése, biztonságba helyezése és a kész munkák kiadása. Főleg, hogy idézik doktori disszertációban is. Ugyanakkor meglepő, hogy róla semmilyen kép nem található a világhálón. Reménykedjünk, egy magán fotótékából csak előkerül egy Bleyer-fotó.
Fontosabb megjelent munkái:
– Az építészeti tér, Korunk, 1938/7-8. 597-603;
– Otthonosság és urbanisztikai környezet, Korunk 1968/12. 1767-1773;
– Ingázás – urbanisztikai anomália, Korunk 1969/4. 559-566.
– Az ötvenéves Bauhaus, Korunk 1969/5. 696-707. – ennek záró fejezetét újraközölték a Magyar Iparművészet c. folyóirat 2019/5. számában;
– Locuințele oamenilor muncii de-a lungul timpurilor, Bukarest, 1957;
– Az építészeti tér lényegéről, Budapest 1969.
