Az Európai Néppárt stabil előnyét jelzi a közelgő május végi választásokon az Európai Parlament által készített legfrissebb mandátumbecslés. A Fidesz-KDNP a friss mandátumbecslés szerint tizenhárom képviselőt delegálhat majd az uniós parlamentbe. Az Európai Parlament (EP) közzétette első átfogó mandátumbecslését a májusban esedékes európai választásokról, amely igazolta a várakozásokat: az Európai Néppárt (EPP) és a szociáldemokraták (S&D) maradhatnak az EP legnagyobb pártcsaládjai a voksolást követően. Harmadik helyen az Európai Konzervatívok és Reformerek helyett (a pártcsaládot a brit konzervatívok nélkül jelentős veszteségek érik) a liberálisok futhatnak be. Az EP becslése egyelőre nem sorolta Emmanuel Macron francia elnök pártját a majdani liberális frakcióba, ám valószínű, hogy a tömörülés végül Guy Verhofstadtékat fogja erősíteni. A Magyarországnak fenntartott 21 képviselői helyből a jelenlegi adatok szerint a kormánypártok 13, a Jobbik négy, az MSZP–Párbeszéd három, a Demokratikus Koalíció pedig egyet szerezhet meg. Európai Parlamentjének legalább egyötöde az euroszkeptikusok közül kerülhet ki, a magyar kormánypártok is jóval kritikusabban szemlélik Európát. Az EP mostantól egészen a választásokig kéthetente közzéteszi majd az aktuális mandátumbecslését. A voksolás utolsó napján, május 26-án este hat órától exit poll eredmények is elérhetők lesznek – még azelőtt, hogy a hivatalos adatokat közzétennék.
(mti/origo)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
10 February 2025EUR4.9765 RONHUF1.2296 RONUSD4.8173 RONXAU449.4021 RONIdőjárás