Április 13-án 11-16 óra között az újmosnicai sportcsarnoknál jótékonysági rendezvényre kerül sor a daganatos beteg gyerekek támogatása céljából. 11 órától műhelyfoglalkozásokat szerveznek gyerekek ré- szére. 11.45 órától néptánc elődásra kerül sor az ANSAMBLUL MOSNITEANA előadásában. 12 órától koncertekre, táncbemutatókra kerül sor a a temesvári Gyerekpalota növendékeinek előadásában: GIM ART (tornabemutató), könnyű- és népzene, zenekari előadás, moderntác a Torent előadásában, illetve fellép a Flores együttes.
A vásáron bárki részt vehet, aki szeretne a vásáron (saját háztartásából) eladni valamit (nem élelmiszert és nem élő állatot), feltétel, hogy 30 százalékát az így szerzett összegnek felajánlja jótékonysági célra.
Ugyanakkor örökbe lehet fogadni olyan kutyákat, amelyek egészségügyi könyvvel rendelkeznek és oltva vannak. Minden örökbefogadott kisállatért a szervezők jótékonysági célra ajánlanak fel egy bizonyos összeget. A befolyt összegből daganatos beteg gyerekeknek vásárolnak Romániában nem forgalmazott, de szükséges gyógyszereket külföldről.