Az öröklétbe költözött, rendkívül termékeny életében elévülhetetlen értékű művet reánk testáló Költőre, Kányádi Sándorra emlékeztek meg a legutóbbi Kafka-találkozón. A rendezvény házigazdája, Mátray László színművész, néhány életrajzi adat ismertetését köve- tően, a Költővel való személyes találkozásainak feledhetetlen emlékét elevenítette fel, kiemelve, hogy minden talál- kozás egyedi élményt biztosított a színművésznek, akinek alkalma volt Kányádi költészetének gyöngyszemeit előadni, és abban a szerencsében is részesült, hogy hallhatta a Költőt saját versét szavalni. Mesteri módon – tette hozzá Mátray László. A színművész előadásában ezúttal a Rum és erkölcs, a bartóki műből ihletődött és a Jecza Péter szobrászművész által megkomponált nagyszenmiklósi Bartók-szobor avatóján Mátray László által elmondott, Húros és ütős hangszerekre, illetve a hangulatot kimagasló módon megragadó, Teraszon című verseket hallhatták a résztvevők. A rendezvényen Borsos Szabó Klára nyugalmazott tanítónő a Napsugár gyermeklaphoz és Kányádi Sándorhoz kapcsolódó személyes élményeiről számolt be, több Kányádi által írt szerkesztőségi válaszlevelet is bemutatott. A Költővel való találkozások élményéről számolt be Tácsi Erika nyu- galmazott tanárnő, aki a Juventus diákújságban nyomdafestéket látott Kányádi egyik temesvári látogatásáról szóló fényképes tudósítást, ajánlotta a résztvevők figyelmébe, illetve azokat a Juventus – számokat is bemutatta, amelyben a Költő által küldött Nomádok és Szunnyadó tenger című verseket először közölték.
A Nyergestető, Fekete-piros, Halottak napja Bécsben, A clevelandi Kossuth-szobor és számtalan más remekmű szerzőjével és a míves magyar szóval való „találkozás” ismét megerősítette, hogy hiányával van leginkább közöttünk jelen, aki évtizedeken keresztül tanította:
“A vers az, amit mondani kell
Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben – mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:
– Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
– A vers az – kapaszkodott tekintetembe bátorításért –, amit mondani kell.
Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve.
Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.
A vers az, amit mondani kell.
Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.
Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénynyel teli világtalan szemét.
Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmenetei- ben énekeltek volna.
Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.
A vers az, amit mondani kell.”
(m.z.)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
10 February 2025EUR4.9765 RONHUF1.2296 RONUSD4.8173 RONXAU449.4021 RONIdőjárás