Készültünk az ünnepre. Az esztendő egyik leszebb ünnepére, a karácsonyra. A várost már hetek óta csinosították, csak úgy csillog-villog a sok fényfüzér és a karácsonyi vásár is hangulatos. A készülődés bizonyítéka a város utcáin december elejétől megnövekedett forgalom, a zsúfoltság az áruházakban és a parkolókban, a központban a tolószékes koldus mellett napról napra szaporodó élelmiszercsomagok. (Akadt, aki töltött káposztát hozott, mások tartós élelmiszert. A koldus nyár óta szinte minden nap ugyanott ül, de csak ilyenkor veszik őt igazán észre.) És készültek a karácsonyra a vendéglőkben, szállodákban is, ahol az ünnepek alatt ugyancsak megnőtt a forgalom. Készültek a kórházak sürgősségi osztályán, valamint a mentők és a rendőrök is, hiszen nekik az ünnep az átlagosnál nehezebb műszakot jelentett.
És készültek a családokban is. A gyermekek a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt fenyőt díszítettek, mézeskalácsot sütöttek, nagy titokban ajándékot csomagoltak. Az iskolában, óvodában pedig ne- velők irányításával karácsonyi éneket, verset, szerepet tanultak, hogy megörvendeztessék vele környezetüket.
A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum középiskolásai december 20-án délután a tanintézet nagytermében énekes-verses előadással teremtettek ünnepi hangulatot. A magyar tannyelvű osztályok növendékei ismert költőink legszebb karácsonyi verseiből válogattak, és a szeretet ünnepéhez kapcsolódtak az előadott jelenetek is. Az Erdei Ibolya zenetanárnő vezette magyar énekkar Varga Miklós, valamint a Neoton Família közismert dalát nyújtotta át ajándékul a nézőknek: „Ha elmúlik karácsony,/A szeretet lángja halványabban ég,/ De ha vigyázunk rá, nem alszik ki még.”
A Bartók Béla Elméleti Líceumban Miklós Renáta Notre Dame-nővér vezetésével folyt a betlehemező gyermekek karácsonyi felkészülése. Előadásukra a temesvár-józsefvárosi templomban karácsony napján került sor. Ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános szentbeszédében hangsúlyozta: gyermekek nélkül nincs karácsony. – Az ünnepek arra ösztönöznek, hogy újra átéljük ami a múltban történt. Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, ami azt jelenti, hogy Jézus bennünk, a mi lelkünkben is megszületik. Ebben segítenek a gyermekek, akik jobban tudnak bízni, önzetlenebbül tudnak szeretni, mint a felnőttek – fogalmazott ft. Szilvágyi Zsolt plébános.
A klasszikus pásztorjáték szereplői – Barabás Adél, Barabás Evelyn, Boros Dávid, Bús Eduárd, Deák Krisztián, Erdei Dávid, Illés Dániel, Juhász Antónia, Juhász Róbert, Király Erik, König Glória, Menyhárt Tamás, Nagy Dórika, Ninács Eszter, Nyesti Dávid, Olaru Dávid, Péter Barnabás, Péter Hanna, Péter Szilvia, Tönkő-Fenyvesi Réka – a kétezer évvel ezelőtti Betlehembe röpítették az egybegyűlteket. „Régen történt, nagyon régen, távol tőlünk, más vidéken néhány pásztor nyájat őrzött, kinn a sötét éji réten, mikor egyszer nagy fényesség ragyogta be az estét, s angyal szállt alá a rétre” – kezdődött a történet, és a szentély lépcsőjén sorra megjelentek a szereplők: a fehér ruhás, szöszke hajú kicsi angyal, a subás pásztorok, a fényes koronát viselő királyok. A legnagyobb varázslat azonban abban állt, hogy a sokszor elismételt, alaposan begyakorolt szöveget olyan lelkesen, csillogó szemmel, mosolyogva adták elő a gyermekek, mintha az első szereplésük lenne.
A temesvári székesegyház bal oldali mellékoltárán, fényfüzérekkel díszített fenyők karéjában is ott a betlehem, amely előtt a szentesti liturgiát követően sokan kulcsolták imára a kezüket.
– Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek – az angyali üdvözlet a mai estén nekünk is örömet hirdet: Isten velünk van, közöttünk van – fogalmazott bevezetőjében a szentmisét bemutató Excellenciás Roos Márton megyés püspök.
Szentbeszédében ft. Toman Zoltán egyházmegyei bírósági titkár, segédlelkész arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy Jézus születésének híre 2000 év óta erőt és reményt ad a világon élő keresztényeknek. – Jézus születése óta mindenkinek tartozunk a szeretettel, hiszen nincs olyan éhező vagy fázó kisgyermek, beteg vagy rászoruló ember, hogy ne Őt juttassa az eszünkbe. Hozzon mindenkinek békét és derűt ez a karácsony – zárta homíliáját ft. Toman Zoltán lelkipásztor.
Készültünk a karácsonyra. Sokan sokféleképpen. Az ünnep jelképei továbbra is velünk vannak, a jókívánságok visszakereshetők az interneten vagy a telefonokban, a tanult versek, énekek is visszacsengenek a szívekben. Valószínűleg mindenki fel tudja még idézni magában a legszebb, legboldogabb karácsonyi pillanatokat. Ezeket jó lenne alaposan elraktározni, hiszen az elkövetkező év során minden bizonnyal kerülünk olyan helyzetbe, amikor ezekből erőt meríthetünk.
S.E.
Karácsonyi koncert a józsefvárosi plébániatemplomban. Ft. Szilvágyi Zsolt plébános köszöntő szavai után a megtelt templom padsoraiban helyet foglalók áhítattal hallgatták a hagyományos és modernebb karácsonyi énekeket, mintegy ráhangolódva az emberiség közelgő legnagyobb ünnepére.
Szenteste Torontálkeresztesen
“Az első karácsony az első hajléktalanja Jézus volt, Máriával és Józseffel. Ma este ezt a hajléktalan Gyermeket, aki ezelőtt több mint kétezer évvel jött a Földre befogadjuk, szállást adunk neki szívünkben, lelkünkben” – mondotta Ft. Heinrich József esperes. A fenyőágakkal feldíszített, katolikus hívekkel megtelt torontálkeresztesi templomban a gyerekek ka- rácsonyi műsort adtak elő magyar nyelven, habár Torontálkeresztesen alig vannak diákok, akik magyar iskolában tanulhatnak. A plébánia részéről ajándékcsomagokat kaptak a gyermekeknek.
Óteleken december 26-án a kultúrotthonban köszöntötte Ft.Heinrich József esperes a szülőket és nagyszülőket, akiknek örömére elsőként az óvodások mutatták be kis énekes-táncos műsorukat, majd az általános iskola növendékei betlehemes pásztorjátékokat adtak elő, majd az ifjúsági csoport, melyben az Ótelekről származó diákok is szerepeltek, bemutattak egy színdarabot. Az előadás végén a pedagógusok ajándékcsomagokkal jutalmazták meg tanítványaikat.
Hétfőn Óteleken karácsonyi bálban a PINK zenekar muzsikájára a helyiekkel együtt reggelig ropták a táncot a magyarszentmártoni, zsombolyai és torontalkeresztesi barátok.
(Molnár Géza tudósítása)
Tóth Dorottya (Temesvár) és zenésztársai a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről (Dobos Dániel, Donhauser Pál és Rebeka, Kaczor László, Sárközi Mária Stella) december 20-án megtartott adventi jótékonysági koncertjén a belvárosi református templomban
Ft. Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztor irányításával az újmosnicai református egyház vegyeskórusa és az iskolások közös műsorral köszöntötték a karácsonyt, amelynek keretében a kis „műkedvelők” karácsonyi ajándéknak is örvendhettek. (Lőke Heidi tudósítása)