Kelemen Hunor a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki ülésén jelentette be, hogy lemond a román kormányban betöltött kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszont tagja marad a román kormánynak. A döntés a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülésén hosszas vita után született meg.
Kelemen Hunor elmondta, a Szövetség elfogadta a miniszterelnök által javasolt kompromisszumot, hogy Romániának a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés ügyében képviselt álláspontját szeptemberben a parlament vitassa meg. A román kormány pedig nem nyújt be újabb dokumentumokat az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe mindaddig, amíg a parlamenti vita le nem zárul. “Ezzel hozzájárulhatunk egy fontos párbeszéd kialakulásához a kisebbség és a többség között, és konstruktív megoldásokat találhatunk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Nyomatékosan hangsúlyozta, a magyarság nem ellensége, hanem értéket teremtő közössége Romániának, és úgy vélte, a javasolt európai szabályozás jó eszköz lehetne az Európai Unióba törekvő Szerbiában és Ukrajnában élő román közösségek jogainak az érvényesítéséhez is.
A román kormánykoalíció pártjai között kialakult konfliktus ütközőpontjában a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés áll, mellyel az RMDSZ, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) próbálja rábírni az Európa Uniót a kisebbségvédelem bizonyos területeinek a szabályozására. A 2013. július 16-án benyújtott kezdeményezés bejegyzését a Bizottság elutasította, mert úgy ítélte meg, a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. A Bizottság elutasító határozatát a kezdeményezők 2014. március 28-án támadták meg az EU luxemburgi bíróságán. Májusban Szlovákia az alperes Európai Bizottság oldalán, Magyarország a felperes kezdeményezők oldalán kérte a belépését a perbe, június elején pedig Románia csatlakozott Szlovákiához és az EB-hez a jogi küzdelemben.
Kelemen Hunor azt is elmondta, a SZÁT döntése értelmében az RMDSZ jelöltet állít a novemberi romániai elnökválasztásra.
Kelemen Hunor indoklása
,,A Szövetségi Állandó Tanács tagjai előtt három lehetséges megoldás állt. Kilépünk a kormányból mindannyian, vagy változatlanul folytatjuk a kormányzást, illetve az a kompromisszumos megoldás, amely a Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott megbeszélésem során körvonalazódott. Románia nem lép ki ugyan, de nem is küld motivált álláspontot a luxemburgi bíróságnak az RMDSZ és partnerei által indított kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés kapcsán indított perhez. Ezt a kompromisszumos megoldást fogadta el egyhangúan az én javaslatomra a Szövetségi Állandó Tanács, amely lehetőséget teremt a párbeszéd folytatására. Abban is megállapodtunk a miniszterelnökkel, hogy a külügyminisztérium önmagában nem alakíthatja ki Románia álláspontját az ügyben, ezért a parlament emberjogi- és külügyi bizottságai, a nemzeti kisebbségek képviselői, illetve független és külföldi szakértők bevonásával fogjuk kialakítani az ország álláspontját ebben az ügyben. Úgy vélem, ilyen körülmények között az RMDSZ folytathatja a kormányban elkezdett tevékenységét” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a tervezett széleskörű elemzésnek a következménye az kell, hogy legyen, hogy Románia árnyalja és felülvizsgálja az álláspontját, hisz egy olyan kérdésről van szó, amely nemcsak az erdélyi magyarságnak, a németországi dánoknak és dániai németeknek, az olaszországi németajkú közösségnek vagy a görögországi törököknek fontos, hanem az Ukrajnában és Szerbiában élő románoknak is.