A bányászok kétszer játszottak nagy szerepet a román politikában: két évtizeddel ezelőtt és most nemrég, Verespatak kapcsán. De micsoda változás! Húszonvalahány évvel ezelőtt a bányászok mentek fel Bukarestbe, most a miniszterelnök ment le utánuk a bányába. Kár, hogy utána feljött onnan.
A mostani megoldás az olcsóbb. Ezúttal nem voltak közvetlen áldozatok, nem volt bányászjárás a főváros utcáin, senki sem grasszált fütykösökkel.
Miniszterelnökünk, a doktor úr, elvi alapon döntött ezúttal a verespataki bányakitermelés ügyében, amelyet törvényjavaslattal is támogatott. Az elv egyszerű volt: ha elnök urunk, a tengerész á-t mond valamire, akkor ő bé-t mond. Ez a demokratikus alapelv, amely a miniszterelnöki döntés hátterében áll.
A demokrácia nincs veszélyen Romániában. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs kőolajunk. Vagy ha van, az elenyészően kevés ahhoz, hogy a román demokrácia védelmére keljen a világ legdemokratikusabb országa, amely pillanatnyilag a szír demokrácia védelmével van elfoglalva.
Szíria hosszú történelme során mindig kultúrák és birodalmak ütközőpontja volt. Hamarosan megint ütközőpont lesz. Szíriában 2000 óta Bassár el-Assad vette át a hatalmat, amit azóta mindmáig zavartalanul gyakorol. A világ – vagyis a világ legerősebb demokráciája – eddig elnézte neki, hogy egy kicsit diktátor. Hogy mi a fene változott most, azt csak a megszállott amerikai demokraták tudják, mert Irak után, most Szíriát vették célkeresztbe. Szíria valószínűleg úgy fog járni, mint az anekdotabeli nyuszi a piros sapkával. Irak ellen a legfőbb érv a tömegpusztító gázok megléte volt. Aztán, amikor bevonultak Irakba, kiderült, hogy azok nincsenek sehol. Most is ez lesz a helyzet, mert egyéb érv nem nagyon van. Ezt demokratikusan el fogják dönteni az amerikai törvényhozók, mert mindig ők döntik el, mi a törvény a világban. Amerika elnöke máris kijelentette, hogy jogában állna támadást indítani, akár az ENSZ beleegyezése nélkül is, de az ügy fontosságára való tekintettel az amerikaai törvényhozás vitáját és felhatalmazását kéri. Meg fogja kapni. Ki fog derülni ennek során, hogy a szír nyuszi megint elfelejtette felvenni a piros sapkát.
Ezért várom én azt a pillanatot, amikor végleg kimerülnek a világ kőolajtartalékai. Abban a pillanatban már sehol se fenyegetheti veszély a demokráciát.
Románia a világ demokratikus országai közé tartozik, Amerika nem akarja az itteni demokráciát megvédeni. Itt annyi a demokrácia, mint amennyi a kőolaj. Ami ugyan az ellentétes vélemények szabadságát jelenti, annyira, hogy miniszterelnökünk, a doktor úr, saját magával sem ért egyet, amit éppen Verespatak ügyében bizonyított. Mint mondotta, miniszterelnökként előterjesztett egy törvényjavaslatot a bányászat engedélyezésére, de mint képviselő, ezzel nem ért egyet, és a parlamenti szavazás során ellene fog szavazni. Mert a mi demokráciánk egy színtiszta, gázmentes demokrácia és örüljünk, hogy a Székelyföldön nincs kőolaj, és nem is keres senki a demokrácia védelmére ott mondvacsinált okot. Elég az, amit mondva csinálnak.
Figyelni azért figyelnek. Például Csíkszereda polgármesterét is addig fixírozta a nyilvánosság előtt provokatíve egy honpolgár, amíg a polgármester ideges lett, és nekiment. Aztán kiderült, hogy illető honpolgár a román titkos szolgálat megbízásából figyelt, és így már szabad. Nem valami profi módon figyelt, mert nem titkolta, hogy figyel – vagy talán épp ez volt a parancs -, dulakodásra került sor, és az lett a vége, hogy a polgármestert perelték be erőszak alkalmazása vagy valami hasonló címen.
Magyar polgármester Romániában ne legyen ilyen kényes. Vegye tudomásul, hogy figyelik és ne éljen azon demokratikus jogával, hogy ez ellen tegyen is valamit.
Mert ő is nyuszi.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
16 February 2025EUR4.9771 RONHUF1.2382 RONUSD4.755 RONXAU448.7474 RONIdőjárás