A román Parlament a sarkára állt, és nem fogadta el Klaus el­nök óvását, amelyet az erdészeti törvénynek a parlament által meg­szavazott változata ellen nyúj­tott be. Azzal a törvényes elő­írással sem értett egyet az el­nök úr, amely szerint egy gazda­sági szereplő piaci részesedése egy fafajta kitermelésében nem lehet nagyobb 30 százaléknál.
Ez egyaránt sérti a nagy­üze­mi fakitermelők érdekeit és Klaus elnök liberális meggyő­ző­dését a piacgazdaság szabdságát illetően.
Az egyik legnagyobb fakiter­melő cég egy osztrák cég. Az oszt­rák cég megszokta még a Monarchia idején, hogy az er­délyi erdőket korlátlanul irthatja. Természetesen nem ért egyet a román Parlament döntésével, és erősen lobbizik ellene.
Na mármost nem tudni, csak­ugyan a liberális ideológia áll az elnöki döntés mögött, vagy amo­lyan germán szolidaritás.
Románia egyik legjelentő­sebb jövedelmi forrása az erdő­irtás. Az erdő területét nem kell felszántani, a fákat nem kell elvetni, nem kell kapálni, nem kell őrizni, a kivágásra meg ott vannak az osztrákok.
Az erdőkkel szembeni rabló­gaz­dálkodás ellen az utóbbi idő­ben tüntetések is voltak, ország­szerte. Kíváncsian lessük, lesz-e valamilyen hatása. Normális eset­ben kellene lennie.
De nálunk semmi sem nor­mális. Az embernek gyakran az az érzése, hogy az ország élére egy pszichiáterre lenne szükség.
Az emberek tiltakoztak, mert azt ma már szabad, de ugyan­akkora erdménnyel, mint annak idején, amikor nem volt szabad tiltakozni meg sztrájkolni.
An­nak idején, meséli öreg barátom, a Grün bácsi, sokat bírálták Romániát, amiért soha senki nem sztrájkolt, úgyhogy az ország akkori bölcs vezetése el­határozta, hogy kiprovokál egy sztrájkot, és összehívták az egyik nagyipari létesítmény dolgozóit. Bejelentették, hogy minden har­madik embert másnaptól elbo­csáj­tanak. A dolgozók a beje­len­tést ütemes tapssal fogadták miközben éltették az ország bölcs vezetőjét. Ezt az ered­ménytelenséget látva, bejelen­tették, hogy minden második embert elbocsájtanak. A dolgo­zók a bejelentést ütemes tapssal fogadták, miközben éltették az ország bölcs vezetőjét. Ezt látva még egy utolsó kísérletet tettek egy sztrájk kirobbantására és bejelenteték, hogy másnaptól minden második embert elbo­csáj­tanak, a többit pedig fel­akasztják. Ezt a bejelentést néma csend fogadta. Nagykésőre fel­állt az utolsó sorokban egy dol­gozó és megkérdezte: Tessék mondani, a kötelet a szakszer­vezet biztosítja, vagy nekünk kell otthonról hozni?
Ma már egészen más a hely­zet. Pártunk és kormányunk bölcs intézkedései ellen ugyan morognak, de tudják, hogy a kapitalizmusban a kötelet min­denkinek magának kell be­szereznie.